Szepesi Nikolett az előző botránykönyve után nem sokkal írt
egy újabbat, ami félig-meddig az előző könyv klónja, mert
sokban hasonlítanak egymásra, hiszen az egykori úszónő ismét
csak a szexuális kalandjait vetette papírra, miközben bemutatja
nekünk azt is, hogy milyen a fővárosi éjszakai élet.
A hangnem ugyanúgy fölényeskedő, egoista, de már legalább
nem a háziasszonyokat, meg a párkapcsolatban élő nőket nézi le.
Viszont a férfiakkal továbbra sincs megelégedve, sőt úgy tűnik
számomra, hogy tudat alatt mintha gyűlölné őket, legalábbis a
tisztelet és bizalom a másik nem iránt mindenképp hiányzik.
Nikiről és a hozzá hasonlókról már az előző könyvéről
írt bejegyzésemben részletesebben beszéltem, úgyhogy nem
ismételném meg. Mindenesetre elkeserítő a helyzet, és sok minden
úgy van, ahogy ő látja, tehát valóban sok a hűtlen, csak szexre
utazó férfi (főleg a híresek és gazdagok világában), de
általánosítani nem érdemes. Nikolett mégis ezt teszi, talán
mert nem lát túl azon a környezeten, amelyben ő él.
A könyv ugyanakkor különbözik is az előzőtől, bár vannak
visszautalások rá, ugyanis Niki beszél a könyv utóéletéről, a
könyvbemutatókról például, de leginkább arról mesél, hogy az
emberek hogyan fogadták a művét.
Az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy az Én, a szexmániás
célja a botránykeltés volt, vagyis hogy beszéljenek róla az
emberek, sőt az a legjobb, ha megosztja a népet, azaz támadják,
vagy támogatják. Mindegy, csak közömbös ne legyen, mert az a
halált jelenti ebben a szakmában.
Mindez meg is történt, amit részben a bulvárlapokban is
lehetett látni, de ebben a könyvben is idéz leveleket,
véleményeket Niki az előző könyv kapcsán.
A másik dolog, amiben eltér ez a könyv az előzőtől, hogy egy
elmélyültebb, filozofikusabb műről van szó, amelyben Nikolett a
világ, illetve a társadalom helyzetéről is elfilozofál, tehát
nem csak a szexuális életét osztja meg velünk. Ahogy olvasom a
véleményeket erről a könyvről, azt láttam, hogy lebutázzák
ezt a lányt, mert nem ismeri a kultúrát, és igazából nem is
érdekli, inkább a bulizásra, az élet élvezetére koncentrál. Én
nem értek egyet velük, mert Niki nem buta, legfeljebb műveletlen,
de az átlagember sem Szabó Magdát, vagy Márai Sándort olvas,
hanem a bulvárból tájékozódik, azt ismeri, úgyhogy nincs mit a
szemére vetni az egykori sportolónőnek, aki legalább vállalja a
műveletlenségét. Az átlagember nem, mert csak fikáz, hogy
legalább jobban érezze magát a celebeknél, de attól még nem ez
az igazság. Ettől függetlenül eléggé elkeserítő, hogy
eluralta az életünket a bulvár, de az, hogy ez miért van, abba
most ne menjünk bele.
Többen arra gyanakodtak, hogy ezt a könyvet esetleg nem is Niki
írta, mert annyira más a hangneme a könyvnek, bár szerintem ez
teljesen mindegy, a lényeg ugyanis ebben az esetben is a
botránykeltés, ami valószínűleg újra sikerülni fog.
Magáról a könyvről ebben az esetben sem lehet túl sok mindent
elmondani: egy egyszer olvasható műről van szó, amit nyugodtan ki
lehet dobni utána a szemétbe, vagy eltüzelni, mert kábé erre
jó, másra nem.
Kiadja az Ulpius Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése