A regény egy valós történelmi eseményeken alapuló kitalált történet ugyancsak kitalált szereplőkkel. A szerző célja az, hogy felhívja a társadalom figyelmét olyan tényekre, amelyekről korábban tilos volt beszélni, hiszen büntetés járt érte még évtizedekkel a megtörténte után is.
Nos, a Balti államok Szovjetúnióhoz történő hozzácsatolása után következő deportálásokról, elhurcolásokról, kivégzésekről van szó, amelyek súlyos sebeket jelentettek az ott élő embereknek, és ismét bebizonyították, hogy a legbrutálisabb állat maga az ember.
Az eléggé közismert, hogy az egykori Szovjetúnió 1922-ben alakult még karizmatikus forradalmár és kommunista diktátor Vlagyimir Iljics Lenin országlása idején.
Ekkor még kisebb területű volt az új állam (de így is épp elég tekintélyes méretű), viszont valódi szuperhatalommá, már Sztálin idejében vált, aki újabb államokat sorolt a SZU kötelékébe. Ekkor kerületek a Balti államok (Lettország, Litvánia, Észtország) is szovjet fennhatóság alá.
Mit is jelentett mindez? Azt, hogy onnantól kezdve elvették a kultúrájukat, és kizárólag a szovjet lett mindenben az irányadó, akár nyelvről, akár kultúráról, stb. volt szó, Akinek ez nem tetszett, az jobb, ha kussolt, mert elvitték Szibériába munkatáborba, vagy börtönbe került, ahol addig kínozták, amíg már könyörgött a megváltó haláért. Az értelmiségi embereket meg eleve kitelepítették két dolog miatt: az egyik az, hogy már eleve vagyonuk volt, ami hatalmas bűn volt egy olyan államban, amely a szegény emberek megváltását tűzte ki célul. Végtére is korábban ezek az emberek elnyomták a szegényeket, tehát a kommunista államnak kötelessége bosszút állni rajtuk.
A másik dolog pedig az volt, hogy az értelmiségi emberek eleve gondolkodó típusúak voltak, és könnyedén rájöttek, hogy a kommunizmus mekkora átverés, ezért el kellett őket valahogy hallgattatni.
A regény főszereplője és egyben elbeszélője, Lina is egy ilyen értelmiségi litván családból származik, hiszen az apja a helyi egyetem rektora, tehát van mit aprítaniuk a tejbe, de ennek ellenére mégis egy normális családnak tűntek.
Igaz, a múltjukról nem tudunk meg sokat, hiszen a könyv egyből azzal kezd, hogy elhurcolják őket a szovjetek egy csomó helyi lakossal együtt, akikkel nem is ismerik egymást, de egy valamiben mégis közösek: ők a szovjet állam ellenségei, akiknek pusztulniuk kell.
A legdurvább az egészben az, hogy gyerekeket is elvisznek, illetve egy frissen szült nőt is, akinek elvileg még kórházban lenne a helye. Ámde kit érdekel ez? A szovjeteket aztán biztosan nem. Felrakják a kocsira, aztán irány a vasúti pályaudvar, ahonnét kezdetét veszi az igazi utazás! Azt persze még nem tudják a foglyok, hogy hová, de az hamar kiderül, hogy az utat az alapvető kényelmi feltételek nélkül fogják megtenni.
Na de pont ez benne a lényeg, hogy először fizikailag, majd lelkileg is megtörjék őket, sőt ha meghalnak, az sem baj. Márpedig kurva sokan meghaltak az embert próbáló vonatút során, amely az Altaj-hegységben ér véget, amely gyakorlatilag már Ázsia területe. Végül innét utazott tovább a csapat egy része Szibériába. Már aki életben maradt közülük.
Lina, a főszereplő viszonylag épségben túlélte a borzalmakat, ami annak köszönhető, hogy megszállottan élni akart, és hitt abban, hogy egyszer az egésznek valahogy vége lesz, és visszakerül a szülővárosába, ahol ismét találkozhat az édesapjával.
A deportálások során ugyanis bevett gyakorlat volt a családtagok elszakítása egymástól, hogy még hatásosabb legyen az ellenség megtörése. Mindez borzalmasnak hangzik, és az is volt. A főszereplő Vilkas család még szerencsés is volt, hiszen csak az édesapa szakadt el tőlük, de eredetileg nem ez volt a forgatókönyv, csak az anya kiharcolta maguknak, hogy ő, Lina, meg Jonas, a fiatalabb testvér együtt maradhassanak. Lina viszont nem adja fel a reményt, és a rajzaival (hiszen tehetséges rajzoló) üzenni próbál az édesapjuknak, hogy él.
Eközben igyekszik fogolytársaiban is tartani a lelket, és nemcsak saját magára gondolni.
Ha már a fogolytársakat említem:a szerző igen jó a jellemábrázolásban, illetve kiválóan ábrázolja azokat a lélektani folyamatokat is, amelyek az extrém terhelés alatt levő embereket jellemzik.
Ez alatt azt értem, hogy katasztrófahelyzetbe kerülnek az emberek, tehát erőteljesen kiszakadnak a kényelmi zónájukból, pl természeti katasztrófák, háborúk, vagy túszejtés, illetve tartós szabadságvesztés során.
Ilyenkor könnyen lehet, hogy az emberek elszakadnak a realitástól, megzavarodnak, és gyakorlatilag megőrülnek, hiszen nincs mibe kapaszkodniuk, elveszik a biztonság számukra. Persze vannak, akik viszonylag ép elmével élik túl az ilyen katasztrófákat, mint a főszereplő Lina is. Ennek a rejtélyét próbálja meg az írónő a kezünkbe adni.
Ámde sokakból hiányzik az a képesség, ami Linából, és van aki a tragédiák ellenére is rosszindulatú, nehéz természetű személyiség marad, illetve van aki csak saját magára gondol ilyen helyzetben is.
Számomra a legmegrázóbb az volt, amikor arról írt a szerző, hogy ketten megőrültek az utazás során őket ért terhelés miatt. Az egyik a fentebb már említett frissen szült nő volt, aki akkor háborodik meg, amikor a tartós éhezés miatt meghal a gyermeke, és végül lelőtték a szovjetek, mert nem tudott nyugton maradni.
A másik egy kislány volt, akit elszakítottak a szüleitől és csak a babája maradt neki, akihez kötődhetett. Végül azt is elveszítette, éppen ezért nem csoda, hogy elszakadt a valóságtól és hallucinálni kezdett.
Igazából maga az egész regény megrázó, hiszen azt mutatja be, hogyan válnak az emberek állatok módjára élő ösztönlénnyé, sőt: ők rosszabb helyzetbe kerültek, mint az állatok, hiszen az állatnak azért van valamilyen szabadsága, illetve egyfajta méltósága, amíg hagyják, de ezektől a foglyoktól még ezt is elvették. Nem is csoda, hogy sokan belehaltak ebbe, de a túlélők közül is többen gyakorlatilag élőhalottak lettek.
A litván származású szerző ebből a hosszú folyamatból csak egy rövid időszakot ragad ki, de az olvasó mégis egy úgy érezheti, hogy hosszú évek telnek el olvasás közben a foglyok számára, hiszen abban a helyzetben számukra az idő is megszűnik, tehát ebbe sem tudnak belekapaszkodni.
Többen azt írták, hogy ez egy szerelmi történet is, de valójában nem az, bár Linát erősen foglalkoztatja fogolytársa, Andrius, de ez valószínűleg azért van így, mert a közös sors egymás mellé kényszerítette őket, de attól ez még nem szerelem, és romantika. Na meg nem is ez a mérvadó a regényben, hanem két dolog: az egyik, hogy még a legsötétebb helyzetben sem szabad elvesztenünk a reményt, hogy vége lesz ennek egyszer, és túléljük épségben az egészet.
A másik pedig az, hogy soha többé nem szabad ekkora hatalmat adni egy ember kezébe, mert végül visszaél vele, és abból csak vérengzés és tömeghalál lesz.
Sajnos, ilyenek pedig lesznek, amíg ez a típusú államrendszer fennáll a bolygón, legfeljebb nem Európában, hanem tőlünk távol. Viszont lehet, hogy egyszer megint érintettek leszünk, ki tudja? Ezt nem látni előre, és sajnos, az ember gy tűnik, nem tanul az általa elkövetett hibákból, és nem lehet megmenteni saját magától.
Na jó, van egy harmadik mondanivaló is: az embernek lehet bármekkora problémája, az valójában csak egy hangyafasznyi dolog ezeknek az embereknek a szenvedéséhez képest, szóval minden csak viszonyítás kérdése.
Elvileg ez egy ifjúsági regény a főszereplők életkora miatt, de sokkal inkább felnőtteknek való, amiatt, amiről szól.. Persze tinik is olvashatják, de inkább tizennégy, vagy tizhenhat éves kor felett.
A könyv a Dream válogatás nevű sorozatban jelent meg, a Maxim Kiadó gondozásában.
