Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street

Amióta megláttam ezt a könyvet a boltban, eldöntöttem, hogy egyből olvasni akarom. Ez a vágyam csak nemrég vált valóra, és szerencsére nem kellett csalódnom. A könyv ugyanis nagyon jó, és kellőképpen szívszorító olvasmány.
Nem mondanám kifejezetten ifjúsági regénynek, még akkor sem, ha a főszereplője egy 11 éves kislány, de ugyanakkor mégiscsak ebbe a kategóriába soroltam a könyvet, ami egyben történelmi regény is, hiszen a második világháború idején játszódik.
Témája a holokauszt, amitől nagyon sok ember frászt kap, hiszen nem kedvelik a zsidókat, de fontos megértenetek azt, hogy a Hitler által kitalált megsemmisítőtáborok a történelem megbocsáthatatlan fejezetei, melyekt nem lehet csak úgy meg nem történtté tenni.
Gondoljátok el, hogy ott ártatlan embereket öltek meg kegyetlenül, akik semmiről sem tehettek, családokat szakítva szét ezzel.
Lehet, hogy szerintetek a zsidók kurva nagy pénzt keresnek ezzel, de azok az emberek, akik ezt átélték, valahol mélyen megtörtek belül, és muszáj valahogy valamilyen formában kiönteni a lelküket, hogy megkönnyebbüljenek.
Ez a mostani regény azonban nem a táborokról szól, hanem egy kapcsolódó témáról, amiről én végzett történészként nem tudtam: a náci Németország területéről több ún. gyermektranszport indult, amely zsidó gyerekeket szállított Angliába nevelőszülőkhöz. Ennek emlékét a regény címében szereplő Liverpool Street pályaudvaron szobor is őrzi. A Liverpool Street pályaudvarról azt érdemes tudni, hogy London belvárosának egyik viszonylag nagy forgalmú helyi és helyközi vasúti pályaudvara, ahonnét elsősorban észak és nyugat felé mennek a vonatok.
Ide érkezik meg 1939-ben egy Ziska Mangold nevű német kislány Berlinből a fentebb említett gyermektranszport egyik utasaként. Igaz, hogy az ő szülei már nem voltak zsidók, mert áttértek az evangélikus vallásra, de Hitlernek ez nem számított: ők ugyanolyan veszélyben voltak, mint a zsidók. Éppen ezért ment Ziska is Angliába, hogy biztonságban legyen.
Eleinte egy táborban él, de aztán a sors, és persze Ziska maga is tesz róla, hogy új családra találjon: ők lesznek Shepardék, akiknek már van egy fiuk, de mégis befogadják a német lányt, akinek innentől kezdve két családja lesz. Mindez felveti a kérdést: hogyan tovább, ha vége lesz a háborúnak?
Azt gondolom, hogy nagyon szépen megírt drámai regény ez az emberi-és családi kapcsolatokról, szeretetről, halálról, és a háborúról egy 11 éves kislány szemén át nézve, akinek fogalma sincs, mit jelenti zsidónak lenni, és hogy ez miért baj Hitlernek. Sajnos ez utóbbit a felnőttek sem értették nemhogy egy gyerek, csak azt vették észre, hogy egyik napról a másikra üldözöttek lettek.
A regény cselekmények 1939-ben kezdődik a háború kitörése előtt nem sokkal, és 1945-ben végződik. Ez alatt az idő alatt a regény szereplőinek életét gyökeresen megváltoztatja a háború, ezért ők maguk is változnak, méghozzá nem keveset, végtére is a háborús helyzet extrém megterhelést jelent a személyiségnek.
Végül is gondoljatok bele: ti mit csinálnátok, ha jönne egy háború, amihez voltaképp nincs közötök, de mégis érintettek lesztek, mert a lakóhelyeteket lebombázzák, és nektek óvóhelyeken kellene éjszakáznotok, hogy túléljétek. Nem lenne vezetékes víz, áram, gáz, villany, leállna a közlekedés, stb. Vajon mit szólnátok hozzá? Mit tennétek, hogyan viselkednétek?
Hőseink azt teszik, amit tudnak abban az elembertelenedett világban, ami akkor volt. Sajnos, nem mindenki bírta ki ép elmével a háborút, de Ziska erős csaj, egy igazi túlélő, aki képes volt feldolgozni, sőt előnyére fordítani azt a helyzetet, hogy a valódi szüleit elveszítve talál magának egy új családot, akik szeretik őt és jó körülmények közé kerül ráadásul. Mindez kurva nagy szó, pláne abban a világban, hiszen könnyedén megeshetett volna az ellenkezője is. Ennek ellenére Ziska mindvégig szeretné újraegyesíteni a családját Angliában és kiutaztatni a legjobb barátnőjét, Bekkát is.
Szívszorító egy helyzet, és őszintén megmondom, nem tudom, én az ő helyzetében, hogy reagáltam volna, ha mindez velem történt volna meg.
Mindenesetre a regény legfőbb vezérfonala a szeretet, még ebben az ellenséges, háborús légkörben is, habár a szerző jrt bele háborús jeleneteket is, de alapvetően nem ez a lényeg, inkább csak a hátteret adja.
A könyv az Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg, a Könyvmolyképző Kiadógondozásában.

Libba Bray: The Diviners - A Látók sorozat CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK

A sorozat darabjai:

1.The Diviners - A Látók

2. Lair of dreams - Álmok tengere

Szerintem mindannyiótokat érdekelnek valamilyen szinten a természetfölötti képességek, mint például a látnokság, illetve a médiumitás, de sokan hisztek abban is, hogy léteznek velünk párhuzamos világok is. Sokan állítják, hogy az emberek lelke is egy ilyen világba kerül a Halál után, éppen ezért valódi Halál nem is létezik, csak dimenzióváltás: ezért nem vihető át a test abba a másik világba, mert az csak itt a Földön létezik, de a lélek örök, mert sokkal magasabb a rezgésszáma, mint a testnek. 

Mindezt azért írtam le, mert a szerző regényei mindig ilyen dimenzióutazásokról szólnak. Na nem oda, ahová az ember a halála után kerül, inkább egy másik csodálatos világba. Sokan a szerzőt már megismerhettétek a Gemma Doyle trilógiával (Rettentő gyönyörűség, Lázadó angyalok, Az az édes távoli harang), de több blogger, illetve olvasó írja, hogy ez a sorozat az első találkozása az írónő műveivel. Nekik üzenem: ha tetszett a könyv, akkor érdemes Gemmáék világával is megismerkednetek, nem fogjátok megbánni.

A Látók sorozat köteteiben is elutazhattok más világokba, mégpedig olyan helyre, ahol álmaitokban is járhattok. Az álmok érdekes jelenségek, amelyek mindenkivel megtörténnek, és ahol minden lehetséges. A sorozatban ezt a jelenséget dolgozza fel az írónő, de csak részben: ez inkább már a második kötet,a Lair of Dreams: Álmok tengere témája, míg első kötet a The Diviners: A Látók elsősorban a tárgyakból való olvasásról szól.

A két kötet látszólag különálló, hiszen más-más témáról szól, de ez nem így van, hiszen nagyon is összefüggő témájuk van, illetve a szereplők sorsa is változik. Eddig egyelőre két kötet jelent meg, ahogy a szerző honlapján láttam, és nem tudom, még mennyi lesz, de ezek után kíváncsian várom a folytatást. 

Mindenesetre nagy izgalmas szálak kezdődnek el az elő kötetben, például, hová tűnt Sam anyja, Miriam, vagy mi a titka Jerichonak, illetőleg hogyan alakulnak a szerelmi szálak a történet folyamán. 

Mindkét kötet cselekménye hasonló, ugyanis mindkét esetben egy szellemet üldöznek, aki nem tud békében nyugodni, ezért áldozatokat kell szednie a földi dimenzióból, hogy lelke nyugalomra leljen. Előre szólok, hogy Bray új sorozata, már nem olyan könnyed, mint a Gemma Doyle mesék voltak, hanem kifejezetten horrorelemek találhatók benne, emiatt gyengébb idegzetűek ne olvassák!

TÖRTÉNELMI SZÍNHELY

Az előző sorozathoz hasonlóan ez is történelmi környezetben játszódik, csak itt most nem a viktoriánus Anglia, hanem a húszas évekbeli New York a színhely, amely már akkor is Amerika legnépesebb városa volt. Addigra mire ez a történet játszódik, New York óriásvárossá változott a rengeteg bevándorlónak köszönhetően, akik a világ minden tájáról érkeztek olyan nagy számban, hogy törvényeket kellett hozni ellenük. Ilyen volt például a Kínaiakat Kirekesztő Törvény is, amelyről ebben a regényben is szó esik, miután az egyik főszereplő maga is kínai, de erről már csak a második kötetben esik szó, amikor is a rejtélyes álomkór éppen pont a kínai negyedben szedi áldozatait, emiatt aztán magát a népcsoportot hibáztatják. 

A bevándorlók miatt külön városnegyedek épültek, például fekete, latin, kínai, olasz, stb. negyedek, amelyeknek mindnek megvoltak a maga szabályai, törvényei. Közben ezek a bevándorlók, akik nagy álmokkal jöttek Amerikába nem sokkal jobb körülmények között éltek, mint a hazájukban, bár voltak, akiknek sikerült megcsinálniuk a szerencséjüket. 

Ettől függetlenül azonban New York városa kicsiben hozza az országot, amelybe tartozik, vagyis Amerikát, ami az ellentétek földje: egyrészt egy csillogó-ragyogó világ, ami látszólag tele van pénzzel/gazdagsággal, ezért mentek oda sokan, és ezért lett olyan sokszínű, ámde mesterséges ország az Amerikai Egyesült Államok. New York városában ezt a ragyogást a Manhattan-szigeten látni, amely a város/ország/világ pénzügyi-gazdasági kulturális központja lett. 

A városnak ezen környéke például sohasem alszik, állandóan jönnek-mennek az emberek, több milliós forgalom van, és a metrószerelvények sem állnak le az éjszaka, mint nálunk. 

A történet 1926-ban játszódik, amikor is már több felhőkarcoló megépült Manhattenem, tehát már alapvetően kialakult a jellegzetes New York-i városkép. Eben az időben a város a klubokból kiáradó dzsessz zenétől volt, hangos, amelyet a feketék találtak fel és alapvetően ők is játszották ezt a zenét, de természetesen voltak fehérbőrű zenészek is, mint például az egyik szereplő Henry DuBois, a zongorista. Ekkoriban hódítottak a némafilmek is, illetve a Ziegfeld-lányok is ekkor léptek fel az éjjeli mulatókban. 

Megjelentek az ún. flapperek is, akik a lázadó amerikai nőket képviselték, és a rövidre vágott bubifrizura, meg a szabados életstílus jellemezte őket. 

Közben a város másik felén felépültek a szegénynegyedek, azaz a gettók, ahol igen komoly nyomor alakult ki, de ebben a sorozatban erről kevésbé lesz szó, mert inkább szórakoztatni, elvarázsolni akarja az olvasót.

Például fentebb említettem a metrót. A regény második része, az Álmok tengere részben a New York-i metróban játszódik, de kizárólag a megszűnt vonalak egy részén. A városról ugyanis érdemes azt tudni, hogy a mostani metrórendszer 1904-ben jött létre, és azóta nemigen változott. 23 vonala van, ha jól tudom, amellyel világviszonylatban a leghosszabb földalatti rendszernek számít, még abban az esetben is, ha a vonalak egy része a föld felszínén magasvasútként fut. 

Csakhogy korábban, az 1870-es években már nyitottak földalatti vasutat a városban, amit aztán gazdasági okokra hivatkozva bezártak. A járatok megmaradtak, és az állomások is, ahová hajléktalanok fészkelték be magukat. A második kötet hősei álomjárásaik során használják ezt a szellemvasutat, amelynek a segítségével az álmok világába utaznak.

SZEREPLŐK

Ha már a szereplőket említem, róluk is kell egy keveset beszéljek, mert eléggé sokan vannak, de hát két ilyen vastag kötetben nem is csoda. Vannak, akik az első, míg vannak, akik a második kötetben kapnak hangsúlyt, de vannak, akik mind a kettőben. 

EVANGELINE O'NEILL: Az ír származású lány eredetileg Ohio államban lakik egy kisvárosban a szüleivel, de a piálós-mulatozós életmódja ezeknél a szigorú erkölcsű kisvárosi embereknél igencsak kiveri a biztosítékot, ezért a szülei New Yorkba küldik a nagybátyjához, Will Fitzgeraldhoz a bohém természetű lányt, csak hogy megszabaduljanak tőle. Na persze egy egyedülálló idősebb férfi mit is tud egy ilyen fiatal lánnyal kezdeni?

Mindenesetre ő a fő-főszereplő, aki tárgyakból tud olvasni, azaz ha kezébe vesz egy tárgyat, akkor tud belőle olvasni, vagyis, hogy hol volt ez a tárgy a múltban,mire használták, stb. Egyszóval látnoki képessége van, amiről a nagybátyja nem tud, de végül mégis a segítségére lesz egy brutális gyilkosságsorozat felderítésében.

Én alapvetően kedveltem Evie-t, bár időnként idegesített egy kicsit a felszínessége. 

WILL FITZGERALD: Evie édesanyának a testvére, aki New Yorkban él, és egy okkult múzeuma van, továbbá okkult tudományokat tanít, de különösebben nem érdekli, hogy a múzeuma eléggé döglődik anyagilag, szóval elvan a maga kis világában, amelyet az unokahúga teljesen felforgat. A mgaányos, visszahúzódó férfi amolyan apafigurát képvisel az első kötetben, míg a másodikban már nem igazán szerepel. 

SAM LLOYD: Az eredeti neve Szergej Ljubovics, miután orosz származású, csak megváltoztatja a nevét. Na, ő egy igazi szélhámos, és rosszfiú, aki piti lopásokból tartja fenn magát. Evie-vel is ezzel a minőségben találkozik, de később már a múzeumban keresztezi egymást az útjuk. A két fiatal folyton marja egymást, közben meg kezdettől fogva szikrázik közöttük a levegő. 

JERICHO: Will bácsi segédje a múzeumban, egy meglehetősen bumfordi, sokszor mamlasz fickó, akinek szintén bejön Evie, belé viszont a lány barátnője, Mabel szerelmes. Na ezt bogozza ki valaki!

MABEL ROSE: Evie New York-i barátnője, akivel már régebben ismerik egymást, és kifejezetten jó barátnők, annak ellenére, hogy teljesen más a két lány. Mabel például meglehetősen visszafogott, és félénk is, és nem meri megvallani Jericho-nak az érzéseit. 

THETA: A lány táncosnőként dolgozik, és Evie-nek köszönhetően barátnők lesznek ők hárman. A gőgösnek tűnő lány valójában nem is, csak éppen a világ ellen védekezik ezzel, ugyanis neki is van egy titka, amuit nem szeretne, ha kiderülne. Egy találkozásnak köszönhetően egymásba szeretnek Memphissel, a színes bőrű költővel, ami még itt Amerika szabadabb, északi felében is botrányosnak számít.

Henry DuBois: dzsessz zongorista fiú, aki jó barátja Thetának, de csak ennyi, ugyanis a srác meleg, és a korábban elveszett szerelmét keresi az álmok világában. Henry ugyanis álomjáró, aki más emberek álmaiban is tud utazni, ami eléggé rémítő. Mindez már a második kötet témája lesz, tehát Henry már csak ott fog jelentős szerepet kapni. 

MEMEPHIS: a színesbőrű srác lottódílerként dolgozik, azaz afféle bukméker, akinél lehet a nyerőnwk gondolt számokra fogadni. Egyébként a nagynénjével, és az öccsével él. Utóbbi  jövőbe lát, míg ő gyógyító, de ennek a nagynénjük nem túlzottan örül, és igyekszik tiltakozni ellene. 

LING CHAN: a kínai lány a második kötetben lép elő, és szintén álomjáró. Így barátkoznak össze Henryvel, akivel közösen utazgatnak majd az álmokban. Ling az apja éttermében dolgozik még mozgássérültként is, de a valódi élete egyre nehezebb lesz, hiszen üldötik a népét a rejtélyes álomkór miatt, ami a kínai negyedben kezdődik el. 

Akkor most beszélek a sorozat köteteiről is:

1. KÖTET: THE DIVINERS-A LÁTÓK

Ebben a részben kezdődik a cselekmény, és találkozhatunk a legtöbb szereplővel is. Evie egy Ohio beli kisvárosból New Yorkba költözik a nagybátyjához, ahol a város pezsgése azonnal elragadja, és ugyanazt a kicsapongó életmódot folytatja, mint korábban. 

Csakhogy hátborzongató gyilkosságok rázzák meg a várost, amelyekről hamarosan kiderül, hogy valami okkult rituálé alapján követték el őket. 

A rendőrség ezért, Evie nagybátyjához, az okkult tudományok szakértőjéhez fordulnak, hogy segítsen a rejtély kibogozásában. Persze ezek után Evie nem fér a bőrébe, és figyelemmel követi az esemlényeket, akárcsak a barátai, de a nagybácsi már csak valamikor a kötet közepén tudja meg unokahúga képességeit. 

Eközben megismerjük a főbb szereplőket és a titkaik nyomába eredhetünk, de feltárul a húszas évek New Yorkja is, ami számomra igen vonzó. Én szívesen visszautaznék az időben körülnézni ezeken a helyeken, főleg Manhattenben. 

A történet párhuzamosan, több szálon fut, hiszen sokszereplős a kötet, de ennek ellenére abszolút jól követhető a történet.

Na most én az ilyen vastag köteteket nem szoktam szeretni, mert sokszor rengeteg a töltelékanyag benne, és sokszor húzzák-nyúzzák a sztorit, de szerencsére a Látókra ez nem jellemző, tehát nem voltak üresjáratok, végig lekötött, és ez azért nálam nagy szó. 

2. KÖTET: LAIR OF DREAMS-ÁLMOK TENGERE

Szerintem ez a rész sokkal jobb, kidolgozottabb, mint az előző, talán mert az álomvilágról van benne szó, azaz a szerző egy külön dimenziót teremtett, ami a miénkkel párhuzamosan létezik, vagyis az álmok világát. 

Ebből adódóan szerintem jóval rémisztőbb, mint az előző kötet, habár kevesebb a brutalitás benne, viszont az idegen dimenzióban történő járkálás, és a szellemekkel történő találkozás jobban megterheli az érzelmeket. mint ahogyan azt gondolnánk, és ahogyan azt a két álomjárónál, Henrynél, és Lingnél láthatjuk. 

A lényeg, hogy New York kínai negyedéből különös betegség indul el, amely álomban tartja az embereket, akik ebből nem tudnak felébredni, kiütések lepik el a testüket, majd meghalnak. Emiatt a város vezetése elkezdi gyűlölni a kínaiakat, és sorozatban bántalmazzák őket. 

Eközben Evie a rejtélyes ügy megoldása után celeb lesz, egy igazi híresség, akit BűbáJósnak neveznek, és önálló rádióműsort kap, amit imádnak az emberek. A lényege ennek a szórakoztatás, tehát nem egy komoly dologról van. Viszont a lányt imádja a média is, és egy véletlennek köszönhetően összeboronálják Sammel, úgyhogy a külvilág számára egy pár lesznek. Na de mi lehet ennek a vége? Ezt még nem tudjuk, mint ahogy van pár titok, amire még nem derül fény, de a lényeg, hogy hamarosan az álomkór miatt össze kell fogniuk a fiataloknak, és ki kell deríteniük, hogy mi okozza. 

Szintén egy igen vastag kötet az Álmok tengere, de az előzőhöz hasonlóan itt sincsenek üresjáratok, végig üt a történet, szerethetők a karakterek, de nekem főleg az Álomvilág leírása tetszett, illetve az oda történő utazások. 

A sorozat hazánkban a Vörös Pöttyös Könyvek sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. 

Camilla La(e)ckberg: Ártatlanok

Úgy tűnik, Camilla La(eckberg néni nagyon termékeny szerző, hiszen alig jelent meg a Toronyőr című könyve, máris itt az újabb munka a könyvesboltokban Ártatlanok címmel. Amint megláttam, miről szól a kötet, egyből azt gondoltam: ezt olvasni akarom MINÉL HAMARABB.
Nem is olyan rég ez sikerült is, és nem is csalódtam, legfeljebb a szappanoperába illő jeleneteket tudtam volna feledni, de ez legyen a legnagyobb baj.
A kötet bonyodalmát az adja, hogy a Fja(e)llbacka melletti Valö szigeten élő család egyszercsak nyom nélkül eltűnik félbeszakítva a családi ebédet, és csak az egyéves Ebbát hagyják ott a házban.
Azóta eltelt vagy 30 év, és Ebba a férjével visszatér a tetthelyre, hogy a házat panzióvá alakítsák, illetve végre szembenézzen azzal, ami régen történt, és megismerkedjen az eredeti családjának a történetével.
Erre már csak azért is szükség lesz, mert miközben újítják fel a házat, vért találnak a padlón, tehát könnyen lehet, hogy a megoldás ott rejtőzik a házban. A rendőrség Patrik Hedström vezetésével persze munkához lát.
Nekem valahogy az jut eszembe erről a könyvről, mintha a Hableány és a Toronyőr című munkáit keverte volna össze az írónő, hogy ez a regény megszülessen. Sőt, egy rövid pillanatig azt hittem, hogy a Toronyőrben szereplő család történetét vitte tovább a szerző, de nem.
Igaz, hogy itt is egy szigeten játszódik a történet, de ez egy másik sziget, és egy másik család, de az ő elszigetelődésük is hasonló, mint a Toronyőrben szereplő családé.
Viszont a történet többi része hasonló a Hableányéhoz, ahol szintén több férfi életét követheti nyomon az olvasó, akik időről időre visszautalnak a múltra, de nem annyira, mint a Hableányban.
Ezt sokkal inkább a kerettörténet teszi meg, amely ezúttal 1900-ba viszi vissza az olvasót, ahol egy Dagmar nevű kislánnyal kezdődik minden, akinek a szüleit éppen akkor viszik el a rendőrök gyilkosság vádjával.
Merem állítani, hogy hátborzongató az egész történet, amely több generáció nőtagjainak a történetét meséli el, olykor hosszabb időket átugorva, hogy megérthessük, mi vezetett el ahhoz a családi tragédiához Valö szigetén.
Nos, én nem szoktam hinni ilyen családi, meg generációs átkokban, de úgylátszik ebben a regényben ez működik, és ez jobban megborzongat, mint bármelyik horrofilm/könyv.
A könyvnek igazából nincs konkrét lélektani témája, mint például a Hableánynak, inkább csak családi titkokról rántja le a leplet úgy, ahogy korábban.
A sok szereplő miatt egy kicsit bonyolult a történet, amely több szálon és Változó idősíkon játszódik, de ez is jellemző a skandináv krimikre úgy általában.
Kiadja az Animus Kiadó

Jussi Adler-Olsen A 64-es betegnapló

Ez volt az egyik olyan regény, amire azt mondtam, hogy mindenképpen el akarom olvasni, ha a fene fenét eszik is, azok után ?hogy beleolvastam egy könyvesboltban. A legeleje a könyvnek ugyanis úgy kezdődik, hogy egy összejövetelen lelepleznek egy Nete nevű hölgyet, akiről kiderül, hogy egy Sprogo(e) nevű szigeten található nőotthonban kényszersterilizálást végeztek rajta, de erről a férje persze semmit nem tudott.
Mindez már önmagában érdekesnek tűnt, de akkor még nem értettem, hogy kerül a képbe Carl Mo(e)rck és a Q Ügyosztály?
Nos, úgy, hogy egy Rita Nielsen nevű madám vagy 30 éve eltűnt egyik napról a másikra, és azóta sem került meg sem élve, sem holtan, és az ügy Carl Mo(e)rck és és kis csapata asztalán landol.
A nyomozás aztán szép lassan kideríti, hogy Rita is ezen a Sprogo(e)-i szigeten élt valamikor szintén a nőotthonban, és természetesen ismerték egymást Netével. Ami viszont ennél is durvább, hogy több ember hasonló módon tűnt el, mint Rita, és a szálak mind ehhez a Nete nevű nőhöz vezetnek.
Ámde nem ő a legveszélyesebb ember, hanem egy Curt Wad nevű orvos, aki működtette ezt a nőotthont a szigeten, és kényszersterilizációt végzett sok nőn.
A könyvben tehát nem az a lényeg, hogy ki a gyilkos, mert a személyét kezdettől fogva ismerjük, inkább a mögöttes lélektani folyamatok, és a társadalomkritika a lényeg. Ettől függetlenül azonban számítson a kedves olvasó némi meglepetésre is, de már csak a kötet végén. El fog állni a szava, szerintem.
A regény alapvető témája az, hogy eldöntheti-e az ember, hogy kinek szülessen gyereke, avagy sem? Csak mert egyre inkább az a helyzet, hogy az értelmes, magasan képzett emberek sokszor egyáltalán nem akarnak gyereket, míg a lumpen proli, tanulatlan, nyomorban élők meg szülnek, mint az állat. Végül is még csak az ABC-t sem kell tudni hozzá. Így viszont fennáll annak a veszélye, hogy jóval rosszabb minőségű emberanyag születik erre a bolygóra, mint kéne, és előbb-utóbb minden tönkremegy. A regény főgonosza ez ellen próbál meg fellépni, ami ijesztő, de ugyanakkor valahol meg lehet érteni. Én legalábbis így vagyok ezzel.
A másik fő vonal pedig az, hogy a szerző két erős, és ugyanakkor sötét és gonosz nőalakot teremtett meg, jobban mondva hármat. Csak azért, mert a regény elején szereplő Nete igazából nem gonosz, csak a körülmények tették azzá, viszont az eltűnt Rita, illetve Gitte tényleg velejéig rothadtak.
Mindez azért érdekes, mert akármekkora emancipáció is van, az alkotók azért szeretnek erős, egyenrangú, de azért rokonszenves nőalakokat teremteni, akiknek az életében sokszor eljön a nagy szerelem, de addig is igyekeznek hasznosan élni, és a társadalom javát szolgálni. Azt vettem észre, hogy úgy általában véve kevesebb a gonosz, intrikus női szereplők aránya, mint a férfiaké.
Adler-Olsen világa ettől eltér, de hát ez skandináv krimi, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik. Ezért is van az, hogy sokszor elviselhetetlenül hülyék, zakkantak a szereplők, illetőleg a szerzők rideg, szeretetlen családok életébe leshetnek bele, de a családon belüli erőszak sem ritka.
Az olvasók ebben az esetben Nete életét követhetik végig a többi eseménnyel párhuzamosan, ami talán a legtanulságosabb része a regénynek, ugyanis a nő hihetetlen erővel, kitartással viseli az őt ért sorscsapásokat, míg végül Úgy tűnik, megjutalmazza az élet, bár ez csak látszólagos: a nőnek sosem sikerült leszámolnia a démonaival.
Erről szól voltaképpen ez a regény, amelynek cselekménye ide-oda ugrál az időben, emiatt néha nem egyszerű követni azt, cserébe viszont az olvasó kap nem kevés hidegrázást, elborzadást, na meg egy jókora meglepetést a történet végén.
A könyvet kiadja az Animus Kiadó