2016. szeptember 22., csütörtök

Felkai Ádám: Para körút

Könyvesboltokban láttam, olvastam is a fülszövegét, és az volt a véleményem róla, hogy nem rossz, de voltak fontosabb olvasmányaim is, megvenni meg nem akartam. Aztán egyszer csak rám köszönt a könyvtárban, én meg egyből kivettem, mert kíváncsi voltam, mi ez.
Eleve már az fontos volt, hogy Budapesten játszódik a történet, amit én nagyon szeretek. Nem véletlenül költöztem oda vidékről. Egy nyüzsgő világváros, amelyet sok kulturális hatás ér, és ahol sokféle arc megfordul a tömegben. A belváros palotái fantasztikusak, főleg éjjeli megvilágításban. Én már csak tudom, hiszen sokat lefotóztam közöttük.
Abba viszont korábban sosem gondoltam bele, hogy Budapest milyen helyszínei alkalmasak arra, hogy bűncselekményt kövessenek el ott? Gondolok itt olyanra, hogy túszejtés, robbantás, illetve ami még akciófilmekben elő szokott fordulni.
Nektek eszetekbe jutott már mindez? Főleg ha nézitek ezt a sok akciófilmet, melyek sokszor valamelyik nyugati nagyvárosban játszódnak.
Felkai Ádámnak is eszébe jutott mindez, de ő nagyon szépen formába öntötte ebben az akció-krimiben, hogy milyen fővárosi helyszíneken érdemes túszokat ejteni, illetve üldözőben venni az ellenséget.
Buszvégállomás a Nyugatinál. Forrás: veke.hu
Gondolnátok-e, hogy az Oktogon földalatti állomása mennyire pöpec erre a célra éjszakai zárás után? Vagy a Nagykörút, amint késő éjjel egy üldözéses-lövöldözéses színtérré válik? De azt is nehéz elképzelni, hogy a Nagykörút házinak tetején mesterlövészek is rejtőzhetnek. Pedig akár...Sőt, a Nyugati buszvégállomásán található éjszakai járat afféle fegyverarzenált rejt, ahol bérgyilkosok szoktak vásárolni a különc, extrém fazonú, melltartót viselő BKK buszsofőr fickótól, Mamától.
Ebbe a helyzetbe csapódik bele a főzőmániás, és egyben paranoiás ápolónő, Fehér Edina, aki annyira belehabarodott a krimi műfajába, hogy már nem képes helyesen érzékelni a valóságot, és mindenkiben gyilkost lát. Így történik ez a főzőtanfolyamon megismert Balázzsal is, akiről azt hiszi, hogy egy randijuk alkalmával meg akar ölni valakit a Jászai téri Mekiben.
Nagykörút éjjel a jellegzetes villamossal. Forrás: hampage.hu
Nos, a szőke ápolónő addig festi az ördögöt a falra, amíg megjelenik, és a nő egy vérbeli krimiben találja magát, ugyanis Balázst elkíséri az édesapjához egy rozzant terézvárosi bérházba. Onnantól kezdve már nem szabadul, ugyanis a két férfi egy Klub nevű bűnszövetkezet tagja, akik mindannyian bérgyilkosok, és sem az arcuk, sem a nevük nem ismert, ugyanis álarcot viselnek, és különböző állatneveken szólítják egymást, például, Róka, Prérikutya, Nyúl, Barázdabillegtő, de van három Macska is, akik szintén a Klubnak dolgoznak. 
Nos, a regény fő cselekményét az adja, hogy a Klub tagjain belül ellenségeskedés alakul ki, és ebből alakul ki az üldözéses sztori. Az meglehetősen abszurd helyzet, hogy ez a Klub végül is egy bérgyilkosok szakszervezete, ami olyasmi, mint régen a középkorban a céhek voltak.
Oktogon földalatti megálló.
Ebbe a sztoriba keveredik bele Edina is, akinek valószínűleg ez lesz életének a legizgalmasabb, és egyben a legdurvább kalandja is, amit bizonyára sosem fog elfelejteni. Végtére is, kevés emberrel fordul elő, hogy túszul ejtik, és üldözéses jelenetbe keveredik.
Nyilván ez nem mindenkinek jön be, mert az abszurd humort érteni kell, illetve ez nem az a műfaj, amin harsányan röhöghetsz. Inkább karikatúra, vagy szatíra, ami kifiguráz bizonyos társadalmi jelenségeket. Vannak persze hazánkban is abszurd humoristák, akik nem is olyan rosszak, sőt Felkai is egész jól csinálja, de nála úgy néz ki a történet, mintha Guy Ritchie filmjei összekeveredtek volna Quentin Tarantinóiéval. Mindez őrületesen komoly katyvaszt jelent, és már nem tudtam követni se, hogy mi merre hány méter.
A szereplők általában középszerűek, és nem túl érdekesek, kivéve Mamát, a buszvezetőt, illetve Balázs apját, az alkoholista Danai urat, aki talán a legveszélyesebb az egész bandából.
A szerzőről igazából nem tudok semmit ezen a nagyon egyéni hangú regényen kívül. Valószínűleg fiatal, és ez lehet az első regénye, ennélfogva van egyéb polgári szakmája is, és nem hivatásos író. Mindenesetre remélem, fog még írni más könyvet is.
A regény a Fekete Macska Regénytár sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadógondozásában.

2016. szeptember 19., hétfő

Christopher Moore: A leghülyébb angyal

Emlékeztek még Raziel arkangyal figurájára a Biff evangéliumából? Ha nem, akkor az előbb emített könyvben olvashattok róla. Az angyal valahogy nem úgy néz ki és viselkedik, ahogy  az bennünk emberekben él: tehát nincs glóriája, és a szárnyait sem látni, csodatevés helyett pedig jobban szeret városokat lerombolni. Ha netán mégis jót akarna, az balul sül el, mint ahogy ebben a történetben is olvasni fogjátok.
A Biffben tévébuzi szállólakóként találkozhattatok vele, míg most egy szőke csávó képében bukkan fel. Na nem is angyalként az eredeti alakjában, mert az azért túlzottan átlátszó lenne.
Az ostoba balfasz angyalra azért van szükség, mert a Télapót még a történet elején jól fejbekúrják egy ásóval, amitől elhalálozik. Na most az amerikai-angolszász kultúrában ugye a Nagyszakállú hozza az ajándékokat, és nem a Jézuska, szóval így veszélybe kerül a klasszikus téli ünnep léte is.
Ennyi a történet lényege dióhéjban. Moore-t ismerve azonban mindez kurva nagy káoszt idéz elő: a megölt Télapó ugyanis nem az a jóságos öreg bácsika, akit ugye ismerünk, hanem egy igazi gennyláda, akit még a felesége is elhagyott.
Apropó feleség: ő is szerepel a könyvben, jópár más figurával együtt, akik mind egyedi, ugyanakkor bizarr karakterek: a kertjében füvet termesztő kisvárosi seriff, a seriff felesége, az egykori zs-kategóriás filmszereplő, aki még mindig beleéli magt a szerepébe, a pilóta, aki idegenként érkezik a kisvárosba, egy denevérrel együtt, akit háziállatként tart, a biológus, akit dobott a nője, és azóta patkényokon kísérletezik, a Télapónak öltözött gennyláda gazember, illetve annak egykori felesége, na meg pár halott a temetőből, akik azért valahogy mégis kommunikálnak egymással.
Na ezekből az őrült figurákból áll össze ez a regény, amelynek olvasásáa közben időnként az volt az érzésem, hogy a Rém rendes családot összegyúrták Vavyan Fable-lel, plusz a szerző beleiktatott némi horrort is.
A lényeg az, hogy a szerző csávónak az igen komoly Biblia után volt képe viccet csinálni a Karácsonyból is. Mielőtt olvasni kezdenétek számítsatok rá, hogy ez nem egy Reszkessetek betörők, illetve Polár Expressz típusú mese lesz, hanem egy morbid paródia.
Kiadja az Agave Kiadó

2016. szeptember 13., kedd

Christopher Moore: Biff evangéliuma

A Biblia, illetve a rajta alapuló vallások, na meg a benne szereplő emberek komoly dolgok, amelyekkel nem illik viccelni, de az amerikai író, Christopher Moore magasról tesz erre, és képes írni egy humoros Biblia átiratot.
Jobban mondva ez csak részben az, inkább kiegészítésnek mondanám, ugyanis a történet nagy része kimaradt az eredeti Bibliából, ahol Jézussal már csak 30 éves kora után találkozhatunk. Na de mi történt vele addig, milyen volt a gyermek-kamasz-és ifjúkora? Ezt tudjátok? Vajon eszetekbe jutott-e mindez? Meg úgy egyáltalán: milyen érzés, hogyan viseli valaki azt, hogy ő a Megváltó, azaz lényegében felsőbbrendűbb a többi embernél, akiknek a sorsát ugye meg kell váltania.
Nos, ennek alapján írta meg az amcsi szerző ezt a vicces kalandregényt, amelyben Isten Felkéri Raziel arkangyalt arra, hogy támassza fel Jézus gyerekkori barátját, Biffet, akinek az lesz a feladata, hogy a Bibliából kimaradt részt megírja. A helyszín egy szállodai szoba,amelyben Biffnek írnia kell, mint a gép, míg Raziel teljesen rágyógyul a szobában található tévére, és sorozatokat kezd el nézni rajta, hogy eltöltse a szolgálati idejét. Állítom, hogy ezek a jelenetek a könyv legviccesebb részei (már szerintem).
Viszont a lényeg az, hogy a szerző elmeséli a Megváltó első 30 évét az ő sajátos stílusában, abszurd humorral fűszerezve. Jézus ebben az átiratban a Józsua nevet kapta, és a barátjával Biff-fel útnak indul, hogy tanuljanak mindenféle bölcsességeket a három ún. Napkeleti Bölcstől, azaz Gáspártól, Menyhérttől, és Boldizsártól, mígnem hazatérve elkezdődik az igazi kaland, azaz Józsua prédikációi, és gyógyításai, amelyek miatt keresztre akarják feszíteni irigy és gonosz emberek, de Biff, a barát úgy dönt, nem hagyja ezt.
Azt gondolom kurva nagy merészség, illetve pofátlanság kell ahhoz, hogy valaki hozzá merjen nyúlni a Bibliához, és kifigurázza, de Moore megcsinálta a lehetetlent, és igazi kalandregényt rittyentett a Szent Könyvből, ami nem biztos, hogy mindenkiből osztatlan lelkesedést vált ki, hiszen sok vallásos ember megsértődhet rajta, és szentségtörőnek, istenkáromlónak tarthatja a szerzőt.
Én mondjuk nem tartozom ezek közé, úgyhogy eléggé jópofának, találtam a könyvet, bár a vége felé már kezdett fárasztani, mert túl tömény volt Na de mégiscsak egy Biblia átiratról van szó, kérem szépen.
A művet olvasva az a véleményem, hogy Moore alaposan áttanulMányozta a Bibliát, illetve az akkori filozófiai rendszereket. Végül is, ha már kifiguráz valamit, akkor legalább ismerje meg azt, amiből viccet csinál. Mondjuk ez nem az a könyv, ahol sírva röhögsz a poénokon, de lendületes és vidám a történet, amely időnként trágár szavakat is tartalmaz, úgyhogy ennek tudatában olvassátok.
A könyvet magyar földön az Agave Kiadó jelentette meg, akiktől eddig nem olvastam semmit, mert alapvetően sci-fi műveket láttam tőlük, amit eléggé elkerülök. Na de lehet, hogy mostantól kezdve ez is másként lesz.

2016. szeptember 6., kedd

Johan Theorin: A legsötétebb szoba

A svéd szerzőnek ez a második magyarul megjelent munkája. Az első a Falon túl komoly népszerűséget hozott Theorin számára, ezenkívül nekem is tetszett. Ezek után kíváncsi lettem erre a kötetre is, már csak a fülszöveg miatt is, de igen komolyan csalódtam benne. Elhiszem, hogy a szerző jót akart, de nekem valahogy nem állt össze ez a egész.
A kötet a négytagú Westin családról szól, akik Stockholmból költöznek Öland szigetére, hogy a két gyerek élhetőbb környezetben cseperedjen fel. Nem sokkal a költözés után, az anya Katrine vízbe fullad a házuktól nem messze. Mindez balesetnek tűnik, hiszen nem járt arra senki, de Joakim, a családfő nem hisz ebben: szerinte gyilkosság történt. Ugyanezt gondolja a frissen szolgálatba került Tilda Davidsson felügyelő is, aki egyből nyomozni kezd.
Nem is ezzel van gond, hanem azzal, hogy Theorin nem a történet fő szálát bogozza ki, hanem elmegy teljesen más irányba. Csakhogy egy példát mondjak: azon a településen, ahol a történet játszódik, egy betörőbanda fosztogat eleinte lebukásmentesen,, de aztán hibáznak. A szerző sokkal inkább ezt a szálat boncolgatja, mint ami a cselekmény lenne, ugyanakkor megismerünk egy idős
embert, Gerlofot, aki rokonságban áll a felügyelő Tildával. Az idős ember nagyon sok helyi legendát tud, amit megoszt az olvasókkal Tildán keresztül. Mindez megint csak elviszi a kötetet egy másik irányba.
Jellegzetes ölandi táj szélmalmokkal
Nekem az az érzésem, hogy a szerző direkt azért írta a művét, hogy megmutassa, milyen művelt az ölandi hagyományok témájában. Már csak azért is mondom ezt, mert a sztori végét igencsak összecsapta, illetve kidolgozatlanul hagyta, mintha nem ez lenne a lényeg, és csak tessék-lássék írt volna egy befejezést, hogy az olvasó örüljön azért, de a haláleset nem lényeg, hanem ürügy, hogy legyen miről írni. Ezt mutatja az is, hogy a szerző különböző időpontokban játszódó régi haláleseteket írt bele a könyvbe, megszakítva ezzel a folyamatos történetmesélést.
A regény helyszínéről néhány szóban: Öland egy svéd sziget, amely az ország déli részén található a Balti-tengeren. A helyet Kalmaron keresztül közúton is meg lehet közelíteni az ún. Ölandsbron keresztül, de persze hajóval is elérhető. A főváros, Stockholm is egész közel van ide, ami persze relatív, de vegyük tekintetbe, hogy Svédország elég nagy területű, hosszúkás állam a Skandináv-félszigeten, amely egész a sarkkörig nyúlik.
A  Lange Jan világítótorony a sziget déli részén
A másik nagy svéd város, Göteborg is közel van ide, ami azért érdekes, mert a szerző már itt született, míg a felmenői még Ölandon éltek. Innét adódik a regényeinek a helyszíne.
A sziget 8 km. hosszú, több település is található rajta, illetőleg sok szélmalmot,
illetve a partvidék mentén világítótornyokat is látni. A képek alapján nagyon nyugodt, festői hely lehet, de sajnos még nem jártam ott. Mindenesetre a könyv segítségével bepillantást nyerhettem a sziget életébe.
A regényt kiadja az Animus Kiadó.



Az Ölandra vezető híd

Szélmalom Sandvikban

2016. szeptember 3., szombat

Erik Larson: Fenevadak kertje

A szerző kiváló dokumentarista író, akinek korábban már megjelent egy könyve magyarul az Ördög a Fehér Városban címmel, amit én kiválónak tartottam. Ezek után örültem, hogy megjelent egy újabb könyve magyarul, a Fenevadak Kertje címmel.
A könyv egy amerikai családról szól, akik a hitleri Németországban éltek, ebből adódóan az ő szemszögükből nézi a két világháború közötti országot. Jobban mondva csak az 1933-as és 1934-es évet, azaz Hitler hatalomra jutásának kezdetét. Utána már csak nagy vonalakban mesél arról, hogy mi lett a család tagjaival később.
Azt hadd tegyem hozzá, hogy nem akármilyen családról van ám szó, hiszen az Amerikai Egyesült  Államok német nagykövetéről, William E. Doddról, és a közvetlen hozzátartozóiról szól az írás, vagyis igaz történetet olvashatunk valós szereplőkkel.
Doddnak amúgy nem ez volt a tanult szakmája, hanem történészkutató volt, és a két hivatás eléggé messze áll egymástól. Na de ez a műből ki is derül, hogy Dodd eléggé alkalmatlan volt diplomatának, ráadásul különösebben nem is számított népszerűnek a kollégái között, ugyanis nem volt különösebben nácibarát érzelmű ember.
Ha már a nácikat említem: beszélni kell a könyv történelmi hátteréről is. Adolf Hitler 1933-ban kerül hatalomra, mint kancellár, ami gyakorlatilag kormányfőt jelent, szemben államfővel, aki az országot vezeti. Ez utóbbi Hindenburg tábornok volt, aki ekkor elég idős volt már, és a rákövetkező évben, azaz 1934-ben meg is halt. Innentől kezdve lett teljhatalma Hitlernek, mert addig Hindenburg a pozíciójánál fogva meg tudta őt fékezni.
William Dodd, Németország amerikai nagykövete 1933 és 1937 között
Hitler pártja a NSDAP már a húszas években megalakult, de akkor még nem volt túlzottan támogatottsága, viszont ez az 1929-ben elkezdődött világgazdasági válsággal kezdett megváltozni, ugyanis ez igen komolyan érintette Németországot, tehát kiutat kellett belőle találni.
A párt a kiváló propagandájuknak köszönhetően hamarosan nyerő pozícióba került, már csak a komoly vetélytársnak számító kommunistákat kellett az útból eltüntetni. Csakhogy a német nagyiparosok féltek a kommunistáktól és inkább Hitlert támogatták, ami komoly szavazóbázist jelentett, ezért Hindenburg elnök hajlandó volt esélyt adni Hitlernek.
Csakhogy Adolfot ekkor még senki sem vette komolyan: azt hitték, hogy csak jár a szája, illetve voltak, akik röhögtek rajta, bohócnak tartották, miközben sejtelmük sem volt róla, miféle gonosz ember is ő valójában. Sokan még akkor sem hitték el a zsidó megsemmisítő táborokat, amikor azok már teljes gőzzel üzemeltek.
Na de miért pont a zsidók? Mert őket okolta Hitler a háborús veszteségért, úgyhogy őket tette meg bűnbaknak. Persze a többi rasszal sem volt kibékülve,mert őket is alsóbbrendűnek gondolta a jellegzetesen német, szőke hajú, kék szemű emberekkel szemben, de a legfontosabb feladatának a zsidók és a kommunisták elpusztítását tartotta.
Utóbbiak könnyebb feladatnak bizonyultak talán, hiszen a Birodalmi Gyűlés, vagyis a Reichstag 1933. februárjában leégett, és ezt kurva jól rá lehetett fogni a kommunistákra, holott közük nem volt hozzá.
Na de Hitlert ez nem érdekelte, és betiltatta a pártot, a vezetőit pedig elfogatta. Sőt, az első koncentrációs tábort, Dachaut is az ő kedvükért építtette fel, de aztán idekerültek a homoszexuálisok, cigányok, illetve az egyéb ellenségként számon tartott elemek. Tehát Dachau nem megsemmisítőtábor volt, de attól még hasonló elven működött.
A zsidók büntetése már ravaszabb stratégiát igényelt, ugyanis őket nem rögtön vitette el a táborokba, hanem először kiközösített őket szép lassan a társadalomból, egyszóval nem hagyta őket élni. Ezek után nem csoda, hogy sokan elmenekültek, de a nép úgy hitte, hogy a vezérnek ennyi elég lesz és megáll, de tévedtek.
Mondjuk mindehhez a hitleri propaganda is hozzájárult, ami elhitette az emberekkel, hogy Németország élhető hely, de a Führer igen sokat tett azért, hogy kihúzza az országot a szarból, például autópályák építése, vagy jóléti intézkedések törvénybe iktatása, na meg persze az 1936-os berlini olimpia sikere is hozzájárult az állam gazdasági helyzetének megszilárdulásához. Mindez elfedte a társadalmi problémákat, és a Führer valódi törekvéseit, mert különben nem sokan támogatták volna a munkásságát.
Doddék utazása Németországba
Akkor most beszéljünk a regény főszereplőiről, az amerikai Dodd családról, akik a családfő, William E. Dodd nagyköveti kinevezése miatt kerültek Németországba. A kötetben szereplő család négytagú, de a kötet alapvetően két emberről szól: a nagykövetről, és a lányáról, Martháról. Utóbbi elsősorban zavaros, és szerteágazó szerelmi ügyei miatt került a kötetbe.
A regényből kiderül, hogy kicsoda, és milyen ember Dodd, na meg az is, hogy miért pont ő lett a nagykövet, meg úgy egyáltalán mi történt ä hitleri Németországban, és hogyan viselte ezt ő meg a családja.
Nos, a kötet, mint mondtam szorosabban véve, csak két évet dolgoz fel, de abban az időben is kurva sok minden történt, ami részben történelmi esemény volt, részben pedig diplomáciai fogások, illetve szarkeverések, merthogy az is volt dögivel. Dodd ugyanis nem volt különösebben népszerű a kollégái körében, de hát ő úgy került oda, hogy korábban mindenki visszautasította a nagyköveti pozíciót az Államokban, és úgy gondolta, hogy majd ő alkalmas lesz rá. Csakhogy a bekövetkező történelmi eseményekre nem számított.
William Dodd lánya, Martha
Ezzel szemben a lány, Martha élvezi a hitleri Németországot, a kulturális életet, a partikat, a szabados életet, és igen komoly partiarc válik belőle. A hölgy eredeti szakmája újságíró, de a kötetből nem az látszik, hogy dolgozna: inkább szórakozik, partikat ad, férfiakkal keveredik intim viszonyba. Persze önmagában nem lenne ez gond, de a harmincas években jóval szigorúbb erkölcsök voltak, és akkoriban ez eléggé feslett életmódnak számított.
A fülszöveg azt írja, hogy Martha többek között viszonyt kezd az 1934-ben alakult náci titkosrendőrség vezetőjével, Rudolf Dielssel is, de a könyvben nem ezen van a hangsúly, hanem egy Borisz nevű orosz lesz a lényeg, akiről kiderül, hogy az NKVD (vagyis a szovjet titkosrendőrség) egyik embere, aki a lányt is be akarja szervezni ügynöknek. Úgy tűnik, hogy a két ember komolyan egymásba szeret, ami igen komoly kockázatot jelent.
A könyv részben Martha Dodd naplója, részben Willam Dodd feljegyzései alapján készült, és igen tömény, alapos anyag lett.
Nekem pont ez  gondom vele, hogy túl sok mindent zsúfolt egybe, de ezt valahogy muszáj volt megtenni, hiszen nagyon sok minden történt, csak éppen már zúgott a fejem a sok névtől, meg attól, hogy ki kicsoda, és mit csinál. A könyvet a szerző bőven ellátta lábjegyzetekkeL is, ami közel 80 oldalt tesz ki.
A mű a Sötét Örvény sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

2016. szeptember 1., csütörtök

Kylie Scott: Stage Dive sorozat - Lick, Play, Lead, Deep

A sorozat kötetei:
1. Lick-Taktus
2. Play-Futam
3. Lead-Szóló
4. Deep
A Könyvmolyképző Kiadó nemrég egy új sorozatot indított Rubinpöttyös Könyvek címmel, amely elsősorban erotikával foglalkozik. A Tiffany füzetecskéket biztosan ismeritek. Na, ez a sorozat is hasonló, csak a fiatalok ízléséhez szabva.
A négyrészes Stage Dive sorozat kötetei is itt jelennek meg, de eddig még csak kettő olvasható magyarul, a harmadik kötetet jelenleg árazzák, úgyhogy elég merész dolog tőlem összefoglaló posztot írni erről, de az Amazonon olvastam mind a négy kötet angol nyelvű fülszövegét. Innentől kezdve már nem nehéz következtetéseket levonni.
A könyvsorozat a nevét egy angol kifejezés után kapta, ami koncerteken szokott előfordulni, amikor is az énekes beugrik a közönség közé, aki a kezükkel úsztatják a tömegben. Ez a jelenség elsősorban rockkoncerteken szokott megesni, és nem éppen veszélytelen mutatvány, úgyhogy hazai bulikon én még ilyet nem láttam.
A Stage Dive cimű sorozat is egy rockzenekarról szól, amelynek mind a négy tagja ún. jókislányokba szeret bele, akiknek semmi köze a rockhoz, a vadsághoz, a lázadáshoz, meg ami ezzel az életformával jár.
Igaz, hogy eddig csak két kötetet olvastam el, de a koncepciójuk úgy tűnik ugyanaz: mindegyik önállóan olvasható regény, de a szerző az előző folytatja az előző kötetben megkezdett mesét is, tehát azért van egy lánc, ami összefűzi ezeket a köteteket.
A téma pedig igazán hálás, hiszen legtöbbetek biztosan ábrándozott arról, milyen lenne, ha egy híres ember belétek szeretne, és járnátok egymással.
Kylie Scott ezt a klisét lovagolta meg, amihez hozzáaddik még egy erőteljes erotikus vonal is, amely szintén a rajongók fantáziálásait valósítja meg, vagyis aki híres, azt biztos kurva jó az ágyban, aki tudja, mi kell a nőnek, akinek persze egyből hatalmas orgazmusai vannak még akkor is, ha teljesen tapasztalatlan az ágyban. Na de komoly igény van az efféle valóságtól elrugaszkodott történetekre, mint például ez is, mert elhitetik az az emberekkel, hogy van erre is esély, holott nincs.

1. kötet: LICK-TAKTUS

Az első kötet a gitáros, David Ferris és Evelyn Thomas történetét meséli el, amely meglehetősen sajátságosan kezdődik el. A lány ugyanis betölti a 21. életévét, vagyis hivatalosan is nagykorú lesz, amit úgy istenigazából meg akar ünnepelni.
Jó, ha tudjátok, hogy a sorozat az Amerikai Egyesült Államokban játszódik, ahol másmilyen a törvény, és kiskorú személy nem fogyaszthat alkoholt sem az éjjeli szórakozóhelyeken. Már ha beengedik egyáltalán, ugyanis ezt eléggé szigorúan veszik
Ebből adódóan Evelyn úgy érzi, hogy most már felnőtt lett, amit muszáj megünnepelni egy kurva nagy bulival. Eddig jókislány volt, de most kirúg a hámból, és számolatlan mennyiségben önti le a torkán a tequilákat, a barátnőjével, Laurennel együtt.
Néha megesik az ilyesmi, amikor az ember hosszabb ideig elfojt dolgokat, azok kitörnek belőle előbb-utóbb.
Az viszont már kurva kínos, amikor Evelyn totál másnaposan egy jóképű tetovált fickó társaságában ébred, aki teljesen szétzuhanva látja őt. Az viszont már a kellemetenségnél is rosszabb, hogy a csaj az előző éjszakából semmire nem emlékszik, így arra sem, hogy a fickóval összeházasodtak Las Vegasban, ahol tartották ezt a bulit. Mindez már csak azért is óriási baj, mert a férj valójában híres: egy csomó rajongója van, hiszen a közismert Stage Dive nevű rockbanda gitárosa. Ebből adódóan hamarosan rájuk száll a sajtó, úgyhogy menekülniük kell, na meg persze a házasságot sem árt felbontani. Na de ez nem ilyen egyszerű.
Mindenesetre a regény a hálás témán belül egy különösen hálás momentumot tartalmaz: amikor is a pasi látja részegen a csajt, és még így is komolyan felkelti az érdeklődését.
A valóságban ez kurvára nincs így, úgyhogy lányok, ne is próbálkozzatok ezzel, mert a férfiaknak megvan a véleménye a részeg nőkről: vagy szánalmasnak tartják, vagy kihasználják őket, de komolyan venni nem fogják.
Az az igazság, hogy eleve nem vártam sokat a történettől, de még így sem tetszett túlzottan: engen valahogy a Szürkére emlékeztetett ifi verzióban, úgyhogy eléggé gyorsan átcsévéltem a művet. A szexjelenetek viszont el kell ismernem egész jók, de amúgy semmi különös nincs.
Mondjuk David figurája egész kedvelhető, de Evelynt valamiért nem bírtam: az ilyen jókislányokból lesznek amúgy a legnagyobb kurvák, ha egyszer ráéreznek a ízére.
A sorozat többbi kötetére ennek ellenére kíváncsi vagyok

2. kötet: PLAY-FUTAM

A második kötet a dobos, Mal Ericson történetét meséli el Anne Rollinssal. Mal figuráját már az első kötetben megkedveltem, mert egy jópofa, vicces, de nem idétlen csávó. Ezt a tulajdonságát elég sok csaj is kedveli annyira, hogy a dobosnak le kell állnia egy időre a csajozással, és a jófiú imézsát kell hangsúlyoznia.
Erre kiváló lehetőséget nyújt Anne Rollins, akit egy házibulin ismer meg, ahol egyből működik közöttük a kémia. Miután a lány lakótársa csúnyán lelécelt, ezért Mal odaköltözik a lányhoz, akit kezdettől fogva barátnőjének tekint.
Ez a könyv némileg elviselhetőbb, mint az előző rész, talán azért is, mert szerethetőbbek a karakterek. Legalábbis számomra. Malről már fentebb beszéltem, de Anne Evelyntől eltérően nem az az ártatlan szűzlány figura, sőt humora is van. Az is tetszett, hogy a két ember remekül elévődik egymással, és a kezdettől fogva szikrázik körülöttük a levegő. Ennek ellenére az első szexjelenet elég sokat várat magára, de persze végül megtörténik.
Ebben a könyvben is van persze bonyodalom a szerelmesek körül, és az erotikus jelenetek is eléggé eltúlzottak, úgyhogy nem egy szépirodalmi művet tarthattok a kezetekben. Na de nem is annak készült.
Szerintem egyszer olvasós darab, de nektek biztos más lesz a véleményetek. Amúgy a regény önállóan olvasható, de ugyanakkor tovább folytatja az előző részben megismert szereplők sorsát is.

3. kötet: LEAD-SZÓLÓ

Szerintem eddig ez volt a sorozat eddigi legjobb darabja, és nem csak azért, mert a banda énekeséről szól, hanem inkább azért, mert ő a legnehezebben kezelhető karakter, ennél fogva izgalmas végig kísérni, mi történik vele.
Jimmy Ferris, a csapat énekese, egy igazi lázadó, egy hangos, igazi rocker, aki a sorozat első kötetében seggfejként mutatkozott be. Ami azt illeti, most sem sokkal szimpatikusabb, de legalább megismerjük az emberibb oldalát is, ami alapján kiderül, hogy a srácnak komoly problémái vannak: alkoholista, drogfüggő, emiatt a banda létét veszélyezteti.
Éppen ezért egy afféle felügyelőt rendelnek mellé, aki asszisztens is egyben. Ő Lena Morrissey, akivel vonzódni kezdenek egymáshoz, de mégsem alakulnak könnyen az események. Főleg Jimmy lesz az, aki hárít, mert nem akar engedni az érzelmeinek, és közben folyton bántja a lányt, akit valamiért mégsem tud elengedni.
Igazából ez egy nehéz, súlyos történet, majdhogynem dráma Jimmy karatere miatt, ugyanis az agresszív fiúban sokkal több rejlik, mint amit a felszín megmutat, csak kérdés, hogy tud-e ezzel élni.
Úgy érzem, a szerző leginkább Jimmy karakterét dolgozta ki leginkább a szereplők közül, talán mert ő az énekes, nem tudom, de megérte Várni erre a könyvre, még akkor is, ha szerelem és szexjelenetek már csak a végén vannak. Ámde addig is Jimmy és Lena flörtölnek, évődnek egymással, amely időnként viccessé válik. Mindenesetre Lena nem egy elveszett leányzó, tehát oda mer szólni, ha nem tetszik neki valami. Éppen emiatt a regény kifejezetten pörgős, sokszor szellemes a két fiatal évődése miatt, ami persze szerelembe fordul.