2014. december 23., kedd

Kelemen Anna: Harminc nap a nép szolgálatában - csak 18 éven felülieknek!

A Kelemen Anna névről az embereknek elsősorban a szőkített hajú, műmellű vetkőzős, pornózós csaj jut eszébe, és nem is tévednek: ezt a könyvet valóban ő írta. Na de minek kellett még egy könyv, amikor egyszer jelent már meg róla egy kiadvány Méhkirálynő címmel Havas Henrik tollából?
Nos, mondjuk azóta eltelt vagy tíz év, és elfogyott a lóvé, Anna is eltűnt a közéletből, tehát kellett valami, amivel visszakerül a köztudatba, na még pénzre is szüksége van a csajnak.
A plebs ilyenkor elmegy dolgozni, a celeb meg újra csinál egy botrányt, vagy eladja a testét, aztán már meg is van az összeg. Utóbbi egyszerűbb pénzkeresetnek tűnik, de hosszabb távon rongálja az önbecsülést és az emberi tartást, bár az ilyen sztárocskák magasról szarnak az egészre, a lényeg, hogy beszéljenek róluk. Hát, Annáról most már ezek után fognak, azt hiszem.
Az előző kötethez képest ugyanis felvállalja magát, és nem álnéven tetszeleg, miközben mindenki tudta, ki ő. A mostani kissé hatásvadász című kötetben viszont már egyes szám első személyben mesél a gyerekkoráról is, továbbá azokról a férfiakról, akikkel pénzért szexelt. Neveket persze nem említ, pedig úgy érdekesebb lenne a dolog szerintem. Na de mégse említhette meg ezeknek az ismert férfiaknak a nevét, pedig még politikussal is szexelt, akinek a nevére pedig sokan kíváncsiak lennének. Már ha egyáltalán igazak azok a történetek, amiket ebben a könyvben megírt, mert könnyen lehet, hogy kamu. Bár a fene tudja, sok hülye férfit izgat egy ilyen Műcsöcsű Bohóc, nem véletlenül nézik azokat a hülye pornófilmeket is, hiszen azokban is sok ilyen nő szerepel. Már ha egyáltalán nőnek lehet nevezni az ilyen lényeket, mert szerintem nem azok, és nem tudom megérteni, hogy mit találnak rajtuk a férfiak olyan érdekesnek. Talán arra kíváncsiak, hogy milyenek az ágyban, vagy mi?
Mindenesetre ez a Kelemen Anna elég jó lehetett, ha a sok hülye férfi képes volt fizetni érte, még akkor is, amikor nem volt ismert a csaj, ugyanis már előtte is a szexből élt. A Playboy versenye, illetve az ezzel járó ismertség már csak hab volt a tortán.
Na, de erről Anna részletesebben beszél a könyvében, amely szerencsére értelmesebb stílusban íródott, mint a Méhkirálynő, amelynek idején Anna bedrogozva adott  interjúkat a szerző Havas Henriknek. Na, de a kis hölgy legalább nem játszotta meg magát akkor sem, és most sem. Persze az is lehet, hogy a mostani könyvet már nem Anna írta, csak az ő neve alatt jött ki. Mindenesetre teljesen más a stílusa, mint a Méhkirálynőnek, ahol Annácska összevissza beszélt, viszont ebben a könyvben folyamatosan, időrendi sorrendben mesél.
A könyv alaptémáját elvileg az adja, hogy Anna kitalálta: 30 napra nép szolgálatába állítja magát és felajánlja a szolgálatait különböző férfiaknak óránként 100 ezer forintért, miközben élményeit megosztja a nagyvilággal könyv formájában.
Nos, a művet alaposan beharangozták a bulvársajtóban, de elolvasva kiderült, hogy egy nagy átbaszás, mert valójában ez a harminc napos élménybeszámoló csak kb. 40 oldalt tesz ki a könyvben, a többi tulajdonképpen Anna (szexuális) önéletrajza.
Jó, persze az is érdekes, hiszen az emberek sokat felejtettek azóta, de lényegében olyan sztorikat írt meg újra, amelyekről korábban már írt a bulvársajtó, illetve a könyv kapcsán ismét felemlegettek pár sztorit, de szerintem ezek miatt nem érdemes megvenni a könyvet.
Amit viszont nehéz megbocsátani, az az emberek átbaszása, főleg a férfiaké, akik szívesen olvastak volna a művésznő részletes szexuális kalandjairól, illetve a szexpartnerek értékeléséről, ugyanis Anna elmondása szerint kurva sokan jelentkeztek. Ehelyett viszont csak jegyzetszerű beírásokat olvashattunk kb. húsz oldalon. Szóval én nemezt vártam, de szerencsére csak az egyik könyvesboltban olvastam el a könyvet, és nem vettem meg. Azt viszont a könyv végére érve sem értem, hogyan találhatják az Anna féle műnőket a férfiak vonzónak? Ez a rejtély még megfejtésre vár, azt hiszem.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház

2014. december 13., szombat

D. Tóth Krisztina: Húszezer éjszaka

Annak idején Kriszta előző könyvéhez azt írtam, hogy eddig nem tudott önálló művel előrukkolni, hiszen eddig a lányáról, meg az édesanyjáról írt.  Persze itt is kell tudni fogalmazni, meg kell, hogy legyen némi spiritusz az emberben, ha már írásra adja a fejét. Mindez meg is van Krisztában, aki nem véletlenül végzett kommunikáció szakot az egyetemen.
Nem is olyan régen elérkezettnek látta az időt egy önálló regény megírására, ami a Húszezer éjszaka címet kapta, ami kicsit hatásvadász, de legalább felkelti a figyelmet.
A könyv egy negyvenedik születésnapját betöltő nő életének válságáról szól, amelyen sok nő keresztül megy, tehát mondjuk úgy, hogy mi nők magukra ismerhetünk benne, de olykor a férfiak is. A szerző ugyanis nemcsak a női gondokat vázolja fel ebben a regényben, hanem elsősorban az elszürkülő, társas magánnyá váló partnerkapcsolatokat, amelyben az emberek nagy része valamilyen módon érintett. Miért is? Mert félnek a változástól, a magánytól, a komfortzónájuk áthelyezésétől, illetve úgy gondolják, hogy ők nem érdemlik meg a boldogságot, továbbá azt is, hogy ezek az elszürkülő párkapcsolatok egyszerűen az élet részei, és törvény, hogy a leglángolóbb szerelemnek is ez lesz a vége, azaz a legjobb nőt/pasit  is unja valaki. Meg sokan azzal jönnek, hogy már a szüleiknek sem sikerült, ami jogos, pláne akik sok balhét láttak, és zűrös családi viszonyaik voltak, ami eleve hátrány a partnerkeresésben.
Mondjuk Szomjas Helga nem keres kifejezetten partnert, hiszen a szülei, főleg az anyja kurva sok gátlást nevelt belé, emiatt valahogy nem mert élni. Adva van ugyanis egy értelmiség család egy karrierista főorvos anyával, és egy bácskai parasztcsaládból érkező apával, aki ki akar kerülni a korábbi életformájából és ezt ő pécsi orvosként akarja megvalósítani.
Ide születik bele a regény főszereplője, akinek a szüleit gyakorlatilag az egész városban ismerik, tehát csak úgy nem helytelenkedhet, mert azzal a szülei hírnevét is tönkreteszi. Mindez olyan ártatlan dolgokra is vonatkozik, mint például az ismerkedés a másik nemmel. Na, neki azt sem szabad, mert mit fog szólni hozzá a szomszéd, a család, a barátok, a város? Ebből a szempontból Pécs ugyanis gyakorlatilag egy falu, ahol az értelmiségi embereket gyakorlatilag az egész város ismeri, hiába lakják mondjuk 150 000-en, az ebből a szempontból semmi.Tehát innét származik Helga félelme az élettől, ezért lesz ő olyan jó kislány, és nem egy csakazértis lázadó figura.
Az egyetlen lázadás, amit végig mert vinni, az az, hogy a szülők óhaja ellenére nem az orvosi egyetemen tanult, hanem pszichológia szakra felvételizett a fővárosban, ahová fel is vették szerencsére, hiszen Helgát már fojtogatta a kisvárosi levegő és a köré emelt falak is.
Ámde hősnőnk  még a szülei távol sem mert igazán élni, úgyhogy radikális változások nem is történtek annyira az életében, még annak ellenére sem, hogy férjhez ment és megszülettek a lányai.
Miért mondom ezt? Azért, mert Helga gyakorlatilag csöbörből vödörbe került, hiszen gyermek-és kamaszkorában is magányos volt barátok nélkül, míg a házasságában is magányos lesz, hiába születik két lánya, hiába lesznek barátnői, és hiába lesz pénze, meg rózsadombi életformája, attól még az élete tök üres és értelmetlen, amire a 40. születésnapján döbben rá, addig nem tudatosítja magában.
Ilyenkor ugyanis az ember már számot vet az életével kapcsolatban, és tudatosul benne, hogy mi az, amit megvalósított az életében, és mi az, amit nem. Ilyenkor szoktak beköszönteni a válságok, amelyeket rendezni kell. Sokszor vissza kell utazni a gyerekkorig, hogy az ember rendbe tegye az életét, illetve a kapcsolatát a szüleivel, esetleg a testvérével, már ha ez lehetséges. Sok nő ebben a korban talál rá az igazi boldog párkapcsolatra, és kezdi el igazán élvezni a szexet, hiszen ebben a korban már szerez bizonyos tapasztalatokat az életről és a személyisége is átformálódik. Mindez egyfajta katarzisélménnyel jár az ember számára, ami ijesztő lehet sokaknak.
Nem véletlen, hogy Helga is megijed ettől a változási folyamattól, hiszen az addig elfojtott érzések hirtelen a felszínre törnek, de ezt ő nem tudja kezelni, ezért a katarzisélmény elmarad. Pedig az élet nem egyszer próbálta tanítani őt.
A nő ráadásul végzett pszichológus is, igaz nem dolgozik a szakmájában, de ez teljesen mindegy. Amíg másban meglátja a hibát és tanácsokat tud adni, addig a saját életét kívülről nem látja, mert érzelmileg annyira összenő vele, hogy nem tud távolságot tartani, nem tudja kívülről látni, ezért egyedül nem tudja megoldani az életét, segítséget meg nem kér.
Eközben a férj semmit nem vesz észre a feleségében zajló folyamatokból, már csak azért sem, mert férfi, és nekik nem olyan kifinomult az érzelmi rendszerük, mint a nőknek. Ettől függetlenül a férfiaknak is vannak érzéseik, meg érzelmeik, csak éppen arra nevelik őket, hogy ezt ne mutassák ki, inkább legyenek kemények. 
Mondjuk Helga férje, Tamás nem tartozik ebbe a kemény, macsó kategóriába, de ő is azzal áltatja magát, hogy minden rendben van, és nem veszi észre a jeleket, amiket a felesége sugároz felé, csak amikor már majdnem késő lesz.
Igazából nekem az a bajom ezzel a könyvvel, hogy amolyan nesze semmi, fogd meg jól módjára ábrázolja a könyvbeli válságjelenséget, ami mint mondtam eléggé általános jelenség. Krisztina ugyanis nem bontja ki eléggé a problémát, ráadásul a végére eléggé összecsapja a történetet, ezenkívül a főszereplő Helga is túl sokat hisztériázik piszlicsáré problémákon.
Mire is gondolok itt? Sokkal érdekesebb lett volna a történet, ha Helga szeretői viszonyba bonyolódik az egyik szórakozóhelyen megismert gazdag vállalkozóval, mert akkor érthető lenne a hisztizése, meg a bűntudata, így viszont túl nagy feneket kerít a dolognak.
Helga és Tamás viszonyának kezdetéről sem tudunk meg túl sokat, de nagyon valószínű, hogy egy átlag vonzalomról van szó és nem egy szépirodalmi/operai jellegű nagy szerelemről. Sajnos ezt a főként szexuális jellegű átlag vonzalmat könnyű összetéveszteni a szerelemmel. Sajnos, erre már csak későn jönnek rá az emberek, amikor az élet megpróbáltatásai/válságai felőrlik a kapcsolatot. Helgáékat is ez a veszély fenyegeti, bár ők még szerencsésebbek, mert csak elszürkült a kapcsolatuk és egymás mellett élnek. Viszont sok helyütt komoly veszekedések/balhék mennek, illetve szeretőt tartanak a párok, miközben kifelé azt játsszák el a külvilágnak, hogy minden rendben van.
Krisztina regénye is próbál betekintést mutatni ebbe a világba, de szerintem az előző regényében jobban sikerült ábrázolni ezt a folyamatot, pedig ott talán nem ez volt a cél.
Ugyanakkor ez a regény sem rossz, csak nem jött át, ahogy Pély Barna mondta volt a Megasztár zsűrijében. Mondom jobban ki kellett volna bontani a folyamatot, és nem csak tükörcserepeket vetni az olvasók elé, de ez csak az én véleményem.
Ami szintén zavar: azt írják a könyvről, hogy ebből magukra ismerhetnek a nők, hiszen a szerző az ő problémáikat fogalmazza meg. Engem csak az zavar, hogy ez a Helga egy tehetős réteghez tartozik, akik kisebbségben élnek ebben az országban, innentől kezdve ne mondja senki, hogy magunkra ismerhetünk mi nők az ő sorsában, mert a magyar lakosság jelentős része nem ugyanazon a pályán játszik, mint a Helga-félék.
Egy átlag nőnek ugyanis teljesen mások a gondjai, hiszen a legfontosabb probléma sokszor a havi fizetés beosztása, illetve ennek a megkeresése. Ezek után nem hiszem, hogy az átlagember elkezdene válságozni, legalábbis lelkileg nem, mert dolgozni kell, gyereket kell nevelni (már ha van), tehát van elfoglaltság bőven.
Ezek után nem csoda, hogy a könyv eléggé megosztotta (és meg is fogja osztani) a véleményeket a Molyon.
Én is azok közé tartozom, akik nem tudták megkedvelni a főszereplőt a túlzott hisztije miatt sem, illetve a határozatlansága miatt sem.Arról nem is beszélve, hogy valahogy nem tudok együtt érezni vele, hiszen az égvilágon mindent megkapott a szüleitől is, illetve később is megteremtette magának a biztos pénzügyi hátteret egyedül, szóval annyira nem hülye a csaj. csak hát manapság divat lett a szar gyermekkort okolni a problémák felbukkanása miatt, és ezen cirkuszolni.
Érdekes, hogy a kevésbé tehetős szülőkkel megáldott gyerekek nem paráznak annyit, és valahogy velük jobban együtt tudok érezni, mint ezzel a szerencsétlen hülye nővel, már bocs. Mindenesetre vannak még páran ilyen Helga-félék, de hát elférnek, és ők is színesítik világunkat. Meg aztán ha nem lennének, akkor regényt sem lehetne róluk írni,és én se írhatnék negatív kritikát ide.
A könyvet kiadja a Bookline Könyvek

2014. december 1., hétfő

Ron Rash: Serena - már filmen is!

A magyar kiadás címlapján fehér ruhás, angyali külsejű lány látható, ami alapján a leendő olvasó valami romantikus jellegű lányregényre, esetleg családregényre gondolhat.
Ebben az esetben javaslom, hogy tegye vissza eme könyvet rögvest a polcra és válasszon másikat, mert ez nem az a mese.
Sőt, igazából nem is mese ez, hanem a vidéki Amerikai Egyesült Államok valósága nem sokkal az 1929-es világválság bekövetkezése után.
Már a Gillian Flynn féle Sötét helyek című könyv kapcsán is azt írtam, hogy aki azt hiszi, az USA az álmok földje, az inkább ébredjen fel, mert nem igaz. A hely ugyanis sokkal durvább, mint Magyarország, annak ellenére, hogy gazdaságilag jóval fejlettebb.
Elég megnézni néhány westernfilmet, vagy elolvasni néhány témába vágó regényt, mint például ez.
A helyszín, ha nem is a Vadnyugat, de legalábbis Colorado Állam vad vidéke, ahol fákat termelnek ki az ottani munkások az akkori időkben még nem annyira fejlett eszközökkel. Ebből adódóan bekövetkezett néhány baleset, amibe sokan bele is haltak, vagy végleg megnyomorodtak.
Nos, ebbe a világba kalauzolja el az olvasókat Ron Rash, méghozzá elég jól, úgy értem hitelesen, hiszen még a munkások tájszólását is beleírja a kötetbe. Na jó, ez már a magyar fordítón is múlott, hogy mindezt hogyan hozza elő.
Az is érdekes, hogy női cím-és főszereplővel a szerző egy jellegzetes férfiregényt alkotott Cormac McCarthy nyomdokain haladva. A különbség annyi, hogy McCarthy regényeiben nemigen szerepelnek nők, mint ahogy a westernekben sem. Utóbbiakban inkább csak statisztaszerepet visznek, ami vagy azt jelenti, hogy valakinek a feleségéről/lányáról van szó, vagy pedig bordélyházi kurvákat takar, akiknek a szolgáltatásaira minden városban van igény. Más női karakter nemigen található ezekben az ún. férfiregényekben, éppen ezért a Serena kifejezetten újdonság, hiszen itt a nő már nem egy csinos tartozék, hanem egy erős karakter, aki jelleménél fogva uralja az egész könyvet, bár nem annyira nyersen és durván, mint ahogy egy férfi tenné. Az ő eszköze inkább a manipuláció és a férje háta mögötti cselekvés, legalábbis egyre inkább ez derül ki a regényből, ahogy haladunk előre az olvasásban.
Serena ugyanis eléggé összetett karakter, tehát nem egyértelműen gonosz, ahogy azt a kritikákban írják, de mégis, aki tud a sorok között olvasni az meglátja, hogy a nemcsak az emberekkel, de a férjével is ridegen, távolságtartóan bánik, még intim helyzetben is. Az egy dolog, hogy gátlástalan az ágyban, és mindennap kívánja a szexet, de ettől én még úgy érzem, hogy nem szereti a férjét, sőt alapvetően igazából senkit sem. Egyszerűen ez a ridegség, távolságtartás a lényéből fakad. Tudom, mert én is hasonlítok hozzá.
Bónuszként egy másik női főszereplő is szerepel a regényben, Rachel, aki Serena férjétől vár gyermeket a kötet elején, aki rendben, egészségesen meg is születik. Ez már önmagában problémahelyzet, hiszen melyik nő örül ennek, de Serena ezt a feladatot is teljes érzéketlenséggel kezeli.
Akkor válik igazán pokolivá a helyzet Rachel számára, amikor Serena nem tudja kihordani a terhességét, és ennek következtében soha többé nem lehet gyermeke, míg ugye Rachelnek ott van a tökéletesen egészséges kisfia, ezért érthető, hogy bosszút akar állni. Ezek után Rachelnek menekülnie kell, hiszen meg akarják ölni a gyerek miatt. Ez a cselekmény uralja a regény második felét, de az olvasó számára nem válik egyértelművé, ki a tettes. Ezért is említettem, hogy Serena igazi eszköze a manipuláció, hiszen még a férje sem hiszi el igazán, milyen gaztettekre képes az asszony. Pedig talán jobb lenne, ha elhinné, de ő naivan ragaszkodik a fejében élő idealizált képhez, pedig még azt sem tudja, hogy például az asszony múltja milyen titkokat rejt. Mindezt a szerző sem árulja el nekünk, csak halványan célozgat rá, hogy miféle borzalmak történhettek a nővel, amelyek ilyenné tették. Ez mondjuk komoly hiányossága szerintem a műnek, hiszen szívesen tudtam volna meg többet Serena korábbi életéről, amikor még nagyvárosi nő volt. Ehelyett a szerző tudatlanságban hagyja az olvasót, más tekintetben viszont eléggé elhúzza a könyv cselekményét, de legalább az olvasó reális képet kap a két világháború közötti vidéki Amerikáról.
Mint írtam nyers és kegyetlen volt az a világ, de valahogy Serena férje nem illeszkedik bele jól ebbe a helyzetbe, és jobban kiütközik rajta a nagyvárosi ficsúr jelleg, mint az asszonyon, aki viszont teljesen beleépül ebbe a közegbe, és a munkásokkal is hamar megtalálja a kellő hangot.
Mindez azért érdekes, mert abban az időben a nőket gyakorlatilag semmire nem tartották, különösen egy ilyen közegben, mint a fakitermelők, bányászok, stb., de mégis, a kötetben az alkalmazottak egyből engedelmeskednek az asszonynak, és nincsenek hímsoviniszta megjegyzések sem. Valószínűleg ez azért lehet, mert a nő már eleve a férjével érkezett, ami még a mai modern időkben is kurva sokat jelent, hiszen sokkal komolyabban veszik a nőt mindenhol, ha tartozik hozzá valamilyen férfi partner.
Amúgy a férj nem egy különösebben férfias karakter szerintem, még akkor sem, ha a regény elején párbajozni kényszerül egy lány elveszett tisztessége miatt. De hát hogy is lehetne férfias szerencsétlen, amikor a felesége jóval erősebb jellem, és háttérbe szorítja? Ráadásul arra sem képes, hogy a balkézről született fiát felvállalja, és a feleségével szembeszálljon. Ebből következően a férj alakja számomra nem túl rokonszenves figura.
A könyv műfaja sem egyszerű, mert a dráma keveredik a thrillerrel, de ez  igazából nem egy klasszikus thriller, mert itt azért sejtjük, hogy ki a gyilkos, és nincs igazából nyomozás se, inkább Rachel üldözése jelent izgalmat a műben. Helyette inkább a lélektani vonatkozások dominálnak, főleg Serena körül, hiszen ő a főhős.
Igazából a könyv vége sem lepett meg annyira, de a szerző ezt is összecsapta, pedig szívesebben olvastam volna a szereplők sorsáról többet, nem csak egy odavetett oldalt. Szóval a szerző a jelen történéseit aránytalanul elhúzza, míg a múltról és a jövőről alig beszél ebben az eléggé hosszú regényben. Mindez elég baj, de nem annyira, hogy ne lehessen élvezni a művet. Csak Rash valószínűleg fel akarja kelteni az olvasó kíváncsiságát, illetve gondolkodtatni akar.
A művet azonban számomra nem is annyira a cselekmény viszi el, hanem pl a munkások tájszólását leíró párbeszédek, illetve az életmódjukat bemutató szokások, továbbá a tájat, környezetet ábrázoló leírások is.
A regény az Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.