Frei Tamás: 2015

Ez az André trilógia befejező kötete, de itt is elmondanám, hogy nem szerves folytatásról van szó, hiszen a regényeket, mindössze André és a szerelme, Adrienn figurája köti össze, de amúgy önállóan olvasható regényekről.
Amíg a Megmentő politikai, a Bankár pedig gazdasági témájú kötet volt, addig a 2015 mindkét témát egyesíti. Már a címből is kitűnik, hogy a regény a nem is olyan távoli jövőben játszódik, és egy elképzelt világot mutat be, ami elvileg bekövetkezhet, sosem lehet tudni.
A könyv kulcshelyszíne az előző kettőéhez hasonlóan Magyarország, és a szerző leginkább ennek a kis országnak a sorsát boncolgatja, ugyanakkor kritikát, véleményt is fogalmaz meg róla, ami nem éppen kedvező, így finoman szólva.
Frei Tamás szerint ugyanis Magyarország élhetetlen, szar hely, a magyarok pedig negatívak, lehúzóak, minden bajukért valaki mást hibáztatnak, szóval a szerző szerint az egyetlen megoldás, ha időben megpattanunk külföldre, ahogy a regény egyik hőse is állítja.
Mindez a Nobel-díjas magyarok életén keresztül is megmutatkozik, ugyanis a jelentős százalékuk akkor már külföldön élt, tehát a dicsőséget már elsősorban a választott hazájuknak szerezték és nem a szülőhazának.
Ehhez hozzájárult a zsidóüldözés és a kommunizmus is, de igazából teljesen mindegy milyen rendszer volt hazánkban, mert a tehetséget itt abszolút nem értékelték. Viszont Nyugaton ha az ember megbecsülte magát, akkor őt is megbecsülték, és dolgozhatott, jól élhetett. Persze, mindez nemcsak a híres tudósokra volt jellemző, hanem az egyszerű emberekre is, illetve az ígéretes tehetségnek bizonyuló fiatalokra.
Közismert dolog, hogy jelenleg Magyarországon a fiatal korosztálynak gyakorlatilag nincs jövője, kivéve, ha van a szülőknek vállalkozása, ahol majd dolgozhat, illetve vannak kapcsolataik, amelyek segítségével elhelyezkedhet.
Sajnos, sokaknak ez nincs meg, anélkül pedig gyakorlatilag lehetetlen munkát, megélhetést találni, márpedig dolgozni kell azért, hogy fenn tudjuk magunkat tartani. Viszont Pesten kívül az országban ma már csak kevés munkalehetőség akad, az is elsősorban csak bizonyos munkakörökben, ezért mit tehet az iskolából kikerülő fiatal, vagy az állását vesztett munkanélküli? Erről van szó. Kimegy külföldre, mert ott van még meló, és nem szarakodnak annyit a felvétellel sem, viszont mindez olyan gondokkal jár, hogy meg kell szokni az idegen környezetet, illetve a nyelvet. Mindez azért is igazságtalan, mert az illető a hazájában fizetett adót és egyéb járulékokat, továbbá állta a taníttatását, de az életbe kikerülve mégsem gondoskodik róla tovább. Ez a magyar nők helyzetén is látszik, ugyanis az állam nem támogatja a gyermekszülést: az államtól kapott juttatás ugyanis kurva kevés, és családbarát munkahelyek, illetve részmunkaidős lehetőségek sem igen akadnak. Ehelyett a magyar munkáltató igyekszik a szart is kihajtani az emberekből és kihasználja őket.
Mindezt csak azért meséltem el, mert az embereknek kurvára elegük van már ebből az élhetetlen országból és változást szeretnének. Mindezt azonban már csak erőszakos módon lehet elérni, úgyhogy a regényben tüntetések robbannak ki a fővárosban az éppen időszakossá váló parlamenti választások apropóján. Ezért is kapta a regény az alcímét (a káosz éve és a magyar elit háborúja).
A magyar elit helyzete is nagyon érdekes: ide tartoznak a dúsgazdag vállalkozók, illetve a politikusok is.
A vállalkozókat oligarcháknak is szokás nevezni, mert már annyi vagyont gyűjtöttek össze, hogy akár uralkodónak is megválaszthatnák őket. Az már teljesen mindegy, hogy miből szedték meg magukat, az a lényeg, hogy tisztességtelenül tették, ráadásul a vagyonuk jó részét külföldre menekítették, tehát működik a pénzmosoda. Ámde nemcsak a vagyonukat mentették ki külföldre, hanem saját magukat is és nem azért amiért az átlag dolgozó magyar.
Az ő esetükben arról van szó, hogy egyszerűen snassz ebben az országban élni, mert nyugaton sokkal menőbb helyek vannak. Ez azért érdekes, mert ezek az emberek is szülőhazájukban gazdagodtak meg, és mégsem gondolnak rá hálával. Legalábbis a regényben szereplő oligarchák biztosan nem. Ők már eleve külföldön élnek, de sok gazdag magyar vállalkozó csak pénzt költeni jár külföldre (pl. ruházatot, cipőket az ottani menő divatházakból vásárolják, míg az itthoni divatházak elsősorban a külföldi vevőket várják, mert nehogy már azt higgyék, hogy mi még mindig egy pusztai lovas nép vagyunk).
A regényben szereplő oligarchák már politikai szerepre is törnek, vagy legalábbis manipulálni akarják a politikusokat, hogy az általuk kinevezett bábemberek kerüljenek ezekbe a posztokba, akik azt csinálják, amit mondanak nekik. Ezért nevezte el őket a szerző poligarcháknak, ami a két szó összevonásának eredménye.
Frei azt is állítja, hogy a történelem ismétli önmagát és Magyarország ismét a „Csák Máték földje” lett. Mindez a folyamat utoljára az Árpád-ház utolsó száz éve alatt jelent meg először, amikor is II. András került a trónra, aki felelőtlenül osztogatott hűbérjogokat a nemeseknek. Némelyikük annyira megszedte magát, hogy nagyobb területű birodalmakkal rendelkezett mint az ország uralkodója. Persze akkoriban hazánk területe négyszer-ötször nagyobb volt. Ezeket a nemeseket nevezték kiskirályoknak, vagy oligarcháknak, és az országot voltaképpen ők uralták, a király csak egy báb volt. A legismertebb közülük Csák Máté volt.
Az oligarchák uralmát végül az Anjou házból származó Károly Róbert szüntette meg 1312-ben a Rozgonyi csatában, amikor is tönkreverte Csák Máté és Aba Amádé seregeit. Később is voltak persze olyan nemesek, akik nagy területű hűbérbirtokokkal rendelkeztek, de ők már a Habsburgok hívei voltak, és nem akartak királykodni.
A regény arról szól, hogy a modern Csák Máték, hogyan akarjak megmanipulálni a parlamenti választásokat, hogy az általuk kiválasztott ember legyen a köztársasági elnök, aki persze egy báb lenne az ő kezükben. Sajnos, az események olyan fordulatot vesznek, amelyre a poligarchák nem számítanak.
Közben az előző regényekből megismert André és Adrienn sorsának alakulását is nyomon követhetjük.
A pár André kívánságára Magyarországra költözik, és ott próbálnak megélni. Andrénak étterme van újra, míg Adrienn ezúttal bútorkereskedőnek áll. Van egy kislányuk is, Fruzsika. A pár úgy kapcsolódik be az eseményekbe, hogy Andrét mondvacsinált okok miatt lecsukják, hogy az oligarchák rá tudják tenni a kezüket az éttermére. A férfinak ismét menekülnie kell, tehát a párjával ismét elszakadnak egymástól, ahogy az előző két regényben is. Végül André ismét a megmentő szerepében találja magát.
A regény nagyon hasonló az előző kettőhöz, vagyis bőséges tényanyag van benne, illetve ismét tükörcserépszerűen épül fel a történet, ami azt jelenti, hogy a rövidke fejezetek mindig más-más helyszínen játszódnak, szóval így áll össze a regény.
A 2015 azonban nemcsak bőséges tényanyagot közül, hanem gondolatokat is ébreszt, sőt szerintem eléggé provokatív is, ugyanis a szerző őszintén elmondja a véleményét erről az országról, illetve úgy általában a magyarokról, és ez nem túl hízelgő.
Lesznek olyanok, akik egyetértenek a szerzővel, mondván, hogy jó gyerek ez a Tamás, én is pont ezért jöttem ki külföldre, vagy pedig ezért akarok lelépni innét. Lesznek olyanok, akik meg azt mondják, hogy Frei Tamás egy magyargyűlölő, zsidó köcsög, aki persze külföldről ossza az észt.
Az ilyen emberek szokták a külföldön élő magyarokat hazaárulónak bélyegezni.
Én nem szeretnék egyik szélsőséges vélemény mellett sem kiállni, mert valahol mind a kettőnek igaza van. Maradjunk annyiban, hogy Frei Tamás kurva sokat utazott, ezért volt alkalma kívülről látni az országot, illetve van összehasonlítási alapja, míg sokan csak a bulvárból tájékozódnak. Viszont megoldás az továbbra sincs.Annak ellenére, hogy kimondja a véleményét rólunk, magyarokról, illetve az országról, szerintem ez lett Frei Tamás legjobban sikerült könyve.
Kiadja az Ulpius Ház 

Frei Tamás: A bankár

A szerző előző regénye annyira nagy siker lett, hogy Frei Tamás elhatározta: megírja a folytatást is, a Bankár címmel. Nem szerves folytatásról van szó, mindössze az előző könyvben szereplő André és Adrienn szerepel itt újra, és az ő történetük folytatódik, de amúgy önálló regényről van szó. Mindezt az is mutatja, hogy Frei nem utal vissza az előző könyvben történt eseményekre, hanem folyamatosan mondja a történetet.
Az előző regényt akik olvasták, azok mát tudják, hogy az idegenlégiós André, és a modell Adrienn ott szeretnek egymásba, míg ebben a könyvben már szerelmespárként élnek együtt Genovában, amíg egy orosz merénylő szét nem szakítja őket. Szerencsére mindketten túlélik a merényletet, de ezután elszakadnak egymástól.
A regény központi szála azonban nem hozzájuk kötődik, hanem a Farkas Vilmos-Simonyi János pároshoz, akik mindketten bankárok, de egymás ellen fordultak annyira, hogy Farkas elraboltatja Simonyit, illetve a családját Amerikában azért, hogy csődbe vihesse Magyarországot és az amerikai kollégái hülyére keressék magukat a magyar államkötvényekkel.
Szóval ismét Magyarország lesz a kulcshelyszín, úgyhogy ez a kis ország nagyon tudhat valamit.
A különbség annyi az előző részhez képest, hogy most nem a politikára tevődik a hangsúly, hanem a pénzügyekre, viszont a regény műfaja továbbra is ugyanaz, vagyis konspirációs akcióthriller, azaz a szerző gondolkodtat is, hiszen különböző stratégiákat, manővereket mutat be ezúttal a pénzügyekkel kapcsolatban. Ámde ezenkívül is komoly tudásanyagot tartalmaz a regény, a szerző egykori műsorának, a Dossziénak köszönhetően, amelynek köszönhetően Frei Tamás gyakorlatilag az egész bolygót beutazta. Ebből következik, hogy a könyvei nem íróasztal mögötti fantáziálgatások, hanem érződik rajtuk, hogy a szerző valóban járt ezeken a helyeken, és ismeri ott az életet.
A kötet felépítése hasonló a Megmentőéhez, vagyis kis tükörcserepekből áll össze ez a könyv is, amelyek más-más helyeken játszódnak, de a Bankár cselekményét könnyebb átlátni, mint a Megmentőét.
Ebben a könyvben is vannak akciójelenetek, mint az előzőben, de nem olyan sok: inkább a konspiráción (vagyis az agyalgatáson) van a hangsúly, mint a csihipuhin, vagy a lődözésen.
André és Adrienn karaktere változatlan, szóval jellembeli fejlődés nincs azonkívül, hogy immár egy párt alkotnak. Pedig ez komoly munkát igényel, hogy a kapcsolatukat megtartsák, illetve kiegyensúlyozottan éljenek.
A kérdés már csak annyi, hogy sikerülhet-e mindez nekik, de még fontosabb, hogy Magyarországot vajon megmentik-e az államcsődtől? Erre ad választ Frei Tamás könyve, amit ismét csak az Ulpius Ház jelentetett meg.

Frei Tamás: A megmentő

A szerzőt leginkább a Dosszié című riportműsorból ismerik az emberek, de korábban haditudósító volt és számos háborús helyszínen megfordult. Eredeti foglalkozása újságíró-riporter, ami eléggé szitokszónak számít manapság, hiszen tele van a tévé-rádió-írott sajtó tehetségtelen, beszélni-kérdezni nem tudó szakmabeliekkel sajnos. Szerencsére Frei Tamás nem tartozik ezek közé, hiszen számos izgalmas riportfilmet készített a nagyvilágból, és olyan helyeket mutatott meg, ahová az átlagember átlagfizetésből aligha fog eljutni.
Ámde semmi sem tart örökké: műsorok jönnek-mennek, úgyhogy időnként váltani kell, úgyhogy Frei Tamás is ezért kezdett el regényt írni. Több újságíró is próbálkozott már ezzel, csak ők más területen, más műfajban, de hát mindenki arról ír, amiben benne van, illetve amit ismer.
Frei a külpolitikát ismeri, illetve a háborúval kapcsolatos dolgokat, na meg persze amit a Dosszié kapcsán összeszedett. Innét táplálkoznak hát a regényei, amelyek valós helyszíneken játszódnak, valós tényanyaggal, de fiktív szereplőkkel és történettel.
Szóval nem ezekről a mostanában oly divatos csajos regényekről lesz szó a továbbiakban. Nem, kérem, ez egy férfiregény, férfi szerzővel, férfias tartalommal, férfiak számára. Bocs, hölgyeim, de ezeket az akcióregényeket elsősorban férfiak olvassák, mert őket érdekli főként a politika, a gazdaság, a háború, meg a fegyverek, amik ebben a regényben megtalálhatók bőségesen.
A szereplők túlnyomó többsége is férfi, kivéve Adriennt, aki modell (gondolom nem véletlenül, ha már férfi szerzőről van szó), illetve egy orosz milliomos barátnője (ez meg pláne nem véletlen). Ettől függetlenül Frei azért nem hímsoviniszta, ugyanis Adrienn intelligens csaj, akinek ráadásul van saját keresete,  szóval nem a lóvéja miatt van az orosszal. Csak hát mivel modellként dolgozik, ezért könnyebben hozzáfér a milliomosokhoz, akik előszeretettel mutatkoznak ilyen lányokkal.
A regény másik szereplője, a magyar származású André, aki Magyarországról Franciaországba szegődött az idegenlégióba egy családi tragédia után. Itt kőkemény kiképzést kapott, és azóta is teljesít megbízásokat.
A könyvnek van egy kerettörténete, amelynek a kulcsszereplője, mint kiderül Magyarország, ahol borzasztó tragédia készülődik, amelyet hősünknek kell megakadályoznia. Pláne, ha időben odaér. Ámde, kérdés, hogy sikerül-e?
Maga a sztori eléggé bonyolult, ugyanis a regény sokféle tükörcserépből áll össze, amelyek különböző egzotikus helyszíneken játszódnak, például Afrikában, vagy az araboknál, de a szerző elvezeti az olvasót Franciaországba, illetve Angliába is.
A könyv műfaja konspirációs akcióthriller, ami azt jelenti, hogy nemcsak lődözés, túszejtés, meg gyilkosságok vannak benne, hanem a szerző gondolkodtat is, ugyanis az olvasók különböző politikai és háborús stratégiákkal is megismerkedhetnek, ami némileg bonyolítja a megértést. Legalábbis nekem többször is vissza kellett olvasnom egy-egy részt. Lehet azért van ez, mert nő vagyok és nem értek hozzá. Mindenesetre a férfiak imádni fogják, főleg azok, akiket érdekel a háború, meg a fegyverek, mert ezekből van a regényben bőségesen.
Ettől függetlenül nekem, a női olvasónak is bejött ez a bőséges tényanyagot tartalmazó regény, valószínűleg pont a benne található tudásanyag miatt. Ha csak szimplán lődözős-háborús-politikai könyv lenne, akkor letettem volna, vagy el se kezdem.
Na, meg ott van André, a légiós figurája, aki végre egy igazán férfias fickó, és nem a mostanában oly divatos, semmiért felelősséget nem vállaló nyálgép. Legalább a könyvekben találkozzunk már ilyenekkel, ha már a valóságban egyre kevésbé.
Eközben eltűnődöm azon, hogy mikor lesz már olyan, amikor egy nőnek nem a megmentésre váró hercegnő szerepét osszák ki a szerzők, mert valahogy női szuperhősök nem nagyon vannak. Bár lehet, hogy én vagyok lemaradva valamiről, és időközben megjelentek. Na, de nem Frei Tamásnál, mert nála csak kellékszereplő marad a csaj, akivel amúgy különösebb probléma nincs. Ennek örülni kell a mai világban, mert írhatott volna bele dubajozós ribancot, egysejtű shoppingmániás plázacicát/kiscsajt, vagy a férjének engedelmesen bólogató háziasszonyt. Sok ún. női regény ugyanis ezektől a figuráktól hemzseg.
Szerencsére nem tette. Andrét viszont elfogadnám. Igazán megmenthetne párszor, pedig nem vagyok az a kifejezetten erre szoruló típus, de akkor is. Valahogy elvarázsolt, na.
Aki kedveli a szerző munkáit, az a hivatalos Facebook oldalán nyomjon egy lájkot, és cserébe ismeretterjesztő híreket kap.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház

Fábián Janka: Karácsony a Ligetben - az Angyalos ház előzménye

A szerzőtől az Angyalos házat már elég sokan ismerik, de akik mégsem, azoknak egy kis összefoglaló: Budán van egy lebontásra ítélt öreg ház, amelynek a megmentéséért egy fiatal magyartanárnő fáradozik, akinek személyes emlékei fűződnek a házhoz, hiszen diákkorában egy idős hölgyhöz, Hilda nénihez járt fel beszélgetni, hogy legyen a néninek társasága. A könyv a fiatal Hilda életének egy szakaszát mesélte el.
Ez a könyv is hasonló, de Hilda édesanyjának, Jolánnak a történetét mondja el, ámde nem visszaemlékezésszerűen, hanem csak úgy.
Jolinak két nővére van Irén és Ida (előbbivel az Angyalos házban is találkozhatunk), akiknek már vőlegényük van, viszont a legfiatalabb lánnyal elég sok a probléma: szertelen, vadóc, lázad, sok mindent megkérdőjelez, úgyhogy főhet a papája feje, hogyan fog ez a lány férjet találni.
Miután 1890-ben járunk, ez még létkérdés, hiszen akkoriban a felnőtt nőket mindig valamilyen férfi tartotta el: jó esetben a férjük, rosszabbik esetben pedig valamilyen férfi rokon. Mindez azt jelentette, hogy a lányok sokszor nem szerelemből mentek férjhez, ráadásul a férj jelenléte azt jelentette, hogy a nő alávetette magát a társadalmi szabályoknak és partiképes.
Joli például nem ilyen, mert igazi lázadó, akinek eszében sincs férjhez menni. A szerelem ettől függetlenül azonban megérinti őt is, de ez inkább csak afféle diákszerelem, hiszen a lány nagyon fiatal még, lényegében kamaszkorú. Ráadásul a fiatal tanítóval, akivel ugye egymásba szeretnek semmi komoly dologról nincs szó, legfeljebb egy félénk csókot váltanak. Viszont ez a kis románc nem végződik jól, nem titok.
A könyvet az Angyalos ház előzményeként hirdették meg, de csak azt tudjuk meg, hogy mi történt a legfiatalabb testvérrel, Jolival, akivel az Angyalos házban találkoztunk, és aki később betartotta az ebben a könyvben megismert fogadalmát, miszerint nem megy férjhez. Hát, nem is ment, de nem emiatt a tragikusan végződő szerelmi történet miatt, hanem mert egyszerűen nem akart. Viszont később is a testvéreivel egy házban élt, pedig nem szorult arra, hogy egy férfi tartsa el, úgyhogy Joli megelőzte a korát. Pont ezért is volt rokonszenves nekem az Angyalos házban. Ebben a könyvben is szerethető figura, de az írónő némileg túlérzelgi a történetet, mintha egy szappanoperában lennénk.
A szerző történelmi regényeket szokott írni, és elvileg ez is az, de a gyakorlatban ebből nem sokat látunk.
Jó, hát 1890-ben játszódik, ami több, mint 100 éve volt, illetve megtudjuk, hogy az akkori pesti polgárság szeretett a Városliget jegén korcsolyázni (innét a cím), de ez azért kevés a történelmiséghez. Na, de végül is ez egy novella, vagy kisregény, tehát nincs akkora lehetőség ennek a kibontakoztatására. Sokkal inkább szerelmes történet ez, ami a korabeli lányregények hangulatát idézi.
Kiadja az Ulpius Ház

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

Nyáry Krisztián soha nem gondolta volna, hogy egyszer híressé válik, amikor magyar írók-költők szerelmeiről kezdett el posztolgatni a Facebookon, de mégis hatalmas érdeklődést váltottak ki ezek a bejegyzések.
Mindez a Radnóti Miklós-Gyarmati Fanni páros egyik régi fotójának a megosztásával kezdődött, amit a szerző számára idegen emberek is elkezdtek osztogatni, miután nyilvános bejegyzésről van szó. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen az emberek szeretik a retró dolgokat, mert nosztalgiázni jó. Na, meg régebben nem voltak ezek a digitális dolgok, mint ma, úgyhogy többet olvastak az emberek, és eszükbe jut mindmáig egy szépirodalmi műről valamilyen élmény. Manapság már eluralta az életünket a bulvár, ami még nem lenne baj, csak éppen arra érdemtelen emberek jelennek meg benne hülyeségekkel.
Nyáry Krisztián kötete is bulvárjellegű azzal a különbséggel, hogy olyan emberekről szól, akik  letettek az asztalra és halhatatlanokká váltak, továbbá mellőzi az idiotizmust és a valóságsókat, amiről manapság a bulvár szól. Ráadásul a pletykajellegű írásokat is lehet igényesebben tálalni, nem kell ehhez ostobenkó üzemmódba átkapcsolni, ahogy a mostani újságok teszik.
A könyv már a külsejével is igényességre törekszik, de a tartalomban sem csalódtam, mert egy remekül összeválogatott kötetet olvashattam, ahol minden a megfelelő arányban van, tehát egyenletesen osztotta el Krisztián a képeket, az életrajzokat és az idézeteket is.
Senki ne várjon hosszadalmas, tanulmányjellegű szövegeket, mert csak rövid életrajzok vannak a kötetben, amik nemcsak a szerelemről szólnak, hanem a művészek rövid életrajzát is bemutatják, illetve egy-egy alkotásukból részletet, ami vagy vers, vagy próza, művésztől függően.
Tehát egy dokumentumkötetről van szó, aminek a célja az, hogy felkeltse a magyar szépirodalom iránti érdeklődést. Ez valószínűleg sikerült is, bár ettől még az ország nagy része nem fog szépirodalmi műveket a kezébe venni a bárgyú tévéműsorok helyett, de legalább valami tudás rájuk ragad, illetve Nyáry Krisztián Facebook profilján sokan lájkolják a képeket, illetve véleményezik is. Ezek után ne mondja senki, hogy nincs a kultúra iránt érdeklődés.
Nagyon is van, de az már más kérdés, hogy pont a szerelmen keresztül lehet megfogni az embereket. Voltak kritikusok, akiknek ez nem tetszett, mondván, hogy a művészek élete nemcsak a szerelemből állt. Ez igaz, de mégis ők az érzékenységükön keresztül ezt felfokozva élték meg, ezért is született annyi mű a szerelemről, amiket a suliban is tanítanak mindmáig.
Igaz, hogy ezek a művészek sokszor politizáltak is, de ez kevésbé érdekli az embereket. A szerelem sokkal hálásabb téma, ami gyakorlatilag mindenkit érdekel, pláne ha hírességek életéről van szó. Ráadásul amiket Nyáry Krisztián leír, azok meglehetősen új dolgok, ugyanis a suliban nem ezt a változatot tanítják, hanem egy elfogadottabb verziót, ahol ezek a művészek bálványok lehetnek.
Közben a valóság nem ez, ugyanis egy részük kifejezetten az emberi hulladék kategóriába tartozott, hiába volt tehetsége. Sokan közülük a normálistól eltérő szerelmi életet éltek (pl. Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Krúdy Gyula,Vay Sándor, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Juhász Gyula, Pilinszky János, Vajda János, Csáth Géza, Tersánszky Józsi Jenő, Szentkuthy Miklós, Faludy György, Tamási Áron), de ez a művészeknél megbocsátható, végül is "szakmai ártalomról" van szó.
Aztán vannak olyanok is, akik kifejezetten szépen éltek ugyanazzal a társsal az oldalukon évtizedekig, hűtlenség nélkül, például Szabó Magda, Kós Károly, Benedek Elek, Mikszáth Kálmán, Lesznai Anna. Megint mások csak a látszatot őrizték, illetve voltak gyorsan elmúló szerelmek, például József Attila, Madách Imre, Petőfi Sándor vagy Balázs Béla esetében.
Mindez azt jelenti, hogy az átlag emberhez hasonlóan ők is szerettek és kivették a részüket az életből, ámde máshogy élték azt meg. Legfeljebb alkotó emberek révén az utókorra maradt az, hogy így szerettek ők.
Nyáry Krisztián kötetéből pedig részletesebben kiderül hogyan.
Aki pedig még több ismeretre vágyik, az a kötet végén található függelékben megtalálhatja a szükséges szakirodalmat, ahonnét a szerző is dolgozott.
A könyvnek van ám külön Facebook oldala is, ahol a szerzővel kapcsolatos eseményekkel, programokkal kapcsolatban olvashatók bejegyzések, de a könyvből is láttam ott részleteket.
Kiadja a Corvina Kiadó

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Nem szoktam novellákat olvasni, mert valahogy idegenkedem ettől a műfajtól, de most valamiért kivételt tettem és nem bántam meg. A francia szerző ezzel a kötettel lett híres, amely 12 elbeszélést tartalmaz különböző életkorú és társadalmi helyzetű emberekről. Első látásra azt hittem, hogy ez egy kizárólag nőkről és nőknek szóló gyűjtemény, de tévedtem: az elbeszélések kb. felét férfiak mesélik el, ami azért jó, mert így az ő gondolataikat, érzéseiket is megismerhetjük legalább.
A történetek mindegyik egy-egy sorsfordító esemény mesél el, amikor is az adott szereplő élete gyökeresen megváltozott: ez többnyire a szerelem, de olykor egy-egy baleset, új munkahely, vagy éppen terhesség is színesíti a képet, tehát nem kifejezetten szerelmes-romantikus műről van szó.
A kötet elsősorban a szépirodalmi kategóriába tartozik, de ugyanakkor van benne dráma, illetve szerelem is, tehát több minden találkozik benne, úgyhogy színes, mint maga az élet. A dráma szócska itt nem a tragédiára utal, hanem mint említettem, magára az életre, illetve annak eseményeire, amelyek sokszor nem tartoznak a vicc kategóriájába.
A kötet ugyanakkor nem szomorú, hanem van benne egy jellegzetesen franciás optimizmus, és pont ez az, amiért megkedveltem ezt a kötetet is. Lehet szidni a franciákat a nagyképűségük, meg Trianon miatt, de ezt a fajta derűlátást, illetve stílust, ami nekik van, mások nem tudják utánozni. Mi magyarok legalábbis nemigen. Persze ott teljesen más az élet, mint itt, az is belátható.
A novellák egyes szám első személyben íródtak, és a kötetnek olyan a feelingje, mintha az írónő csak közvetítő lenne, és a mesélők közvetlenül az olvasónak mondják a szavakat. Miután tizenkét különböző történetről van szó, az írónőnek mindegyik novellánál más-más stílust kellett használnia, hogy hitelesek legyenek a történetek.Van, amikor középkorú nő, illetve férfi stílusában szólal meg, és van amikor fiatal lányként/fiúként beszél. Szerencsére mindegyik novellánál el tudja találni  hangnemet a szerző, és egyszer sem esik ki a szerepéből, pedig hibázni könnyű ilyen esetben. Nekem mindenesetre tetszik a szövege.
Arra a kérdésre, hogy melyik elbeszélés tetszett a legjobban, nem tudok válaszolni, mert mindegyikben lehet valami szerethetőt találni.
Mindenesetre stílusos és mértéktartó novellák születtek ebben a kötetben, amelyek nem esnek túlzásba, tehát a kötet bárkinek ajánlható. Főleg azoknak, akik idegenkednek a kortárs szépirodalmi művektől, illetve a novelláktól.
Aki megismerkedne a könyvvel, az a Citátumon talál belőle pár idézetet. Igaz nincs valami sok fenn, de bevezetőnek ez is tökéletes lesz.
Kiadja a Magvető Kiadó