Annak idején éppen pont az írónő Prédikátor című könyvével kezdődött a skandináv krimik iránti rajongásom, úgyhogy annak tudatában vágtam bele a szerző legújabb könyvébe, a Kőfejtőbe, hogy biztosan nem okoz majd csalódást. (Sajnos, a legelső könyv, a Jéghercegnő kimaradt, de már itt várakozik a gépemen, úgyhogy sort fogok rá keríteni).Hát, nem is okozott, szerencsére. De lássuk, miről van szó!
A műfaj más darabjaitól eltérően La(e)ckberg regényei egy kisvárosban, Fa(e)llbackában játszódnak, ami egy valóságos helyszín, ugyanis a szerző ott született és nevelkedett, tehát hazabeszél. Mindez teljesen más színt ad a skandi krimiknek, ugyanis a városkában kb. mindenki ismer mindenkit, tehát elrejtőzni nem lehet, és ha valaki netán erőteljesen kilóg a sorból a mássága miatt, a közösség egy bűncselekmény bekövetkezte után mindjárt őt fogja gyanúsítani elkövetőként, ahogy azt a könyvben is olvashatjuk. Szóval itt jóval előítéletesebbek az emberek, de van még egy érdekesség: ha megtörténik egy ilyen eset, akkor nagy a valószínűsége, hogy a rendőr és a kihallgatott ismerik egymást, ezért egészen más stílusban folyik le egy rendőrségi kihallgatás, mint úgy általában.
A Kőfejtőben is ezzel a helyzettel találkozhatunk, ugyanis az egyik helybeli fiatal házaspárnak vízbe fojtják a kislányát, amit az elkövető persze balesetnek próbál álcázni, de a rendőrök még egy kisvárosban sem hülyék, szóval hamar tisztázódik az, hogy egy gyilkosságról van szó. Csakhogy a házaspár és a helyi faluzsaru, Patrik Hedström ismerik egymást, sőt jóban vannak Hedström élettársával, Ericával is, éppen ezért a nyomozónak kurva nehéz lesz a dolga, hiszen lényegében barátokat kell kihallgatnia.
A skandi krimikben már megszokott elem, hogy az áldozat sem egy ártatlan bárányka, aki éppen az útjában volt szegény gyilkosnak, hanem gyakran ugyanolyan rohadék, vagy még olyanabb, mint a tettes. Nos, itt is erről van szó, ugyanis menet közben kiderül, hogy Sara, a kislány egy igazi szörnyeteg volt, akivel nem bírt a környezete. Manapság az ilyen gyerekeket társadalmi beilleszkedési zavarosnak, figyelemzavarosnak, hiperaktívnak, stb. mondják, és tele vannak velük a nevelési tanácsadók. Ott a kisvárosban azonban ilyen intézmény nincs, és ha lenne, akkor sem vitték volna el a szülők, akik imádnak a saját nyomorukban dagonyázni. Mondjuk nemcsak ők, hanem még a szereplők közül sokan így vannak ezzel.
Ha már a szereplőkről beszélek, elmondanám, hogy kurva sokan vannak, és a legtöbbjük defektes: van közöttük mindenbe belepofázó és mindent tudni akaró anyós (ebből kettő is van), vallásbuzi prédikátor (mondjuk az ő szerepe nem olyan óriási), a férje által elnyomott feleség, egy elkényeztetett és dolgozni nem akaró úrilány, egy Asperger-szindrómás fiatal férfi, na meg némi jószomszédi iszony is. A magánéleti problémákból a zsaruk sem maradnak ki, legalábbis Hedströmék nem, ugyanis megszületett az olyannyira várt gyermek, Maja, aki bizony sok figyelmet igényel, emiatt az édesanyja, Erica sokszor kimerült, tehát sokszor olyan szavak hangzanak el, amiket nem kellene kimondani. Na, de úgy tűnik, hogy a közöttük levő szeretet elég erős, ezért ezt meg tudják oldani.
Ámde a kötetben szereplő többi házaspárnál ez koránt sincs így, ugyanis sok éve elfojtott dolgok kerülnek a felszínre, amelyek szétrobbantják a kapcsolatokat, de ezeket az információkat a szerző csak szépen lassan adagolja. Ámde az események még így is nagyot ütnek, legalábbis én így éreztem. Na de pont ez a jó szerintem a skandináv krimikben, hogy nem tudhatom, honnét és mekkora pofon érkezik.
A szereplőkről nem nyilatkoznék és nem elemezgetném őket, mert annyira sokan vannak, hogy nincs értelme beszélni róluk, legyen elég annyi, hogy kurvára beteg emberekről van szó. Az viszont fontos, hogy a cselekménynek két szála van: az egyik manapság játszódik, a másik pedig 1923-ban kezdődik, és Agnesnek, az elkényeztetett úrilánynak az életét meséli el. Mindez eleinte talán érthetetlennek tűnik az olvasó számára, de a könyv végére érve nagyon is érthetővé válik, amikor a két szál összeér.
A lényeg az, hogy ez egy kiválóan megírt, beteges és hátborzongatóan izgalmas kötet, melynek olvasása közben többször is rázott a hideg, pedig amúgy eléggé érzéketlen típus vagyok, de hát ezért is olyan jók a skandi krimik: legalább kihoznak belőlem némi érzelmet is.
La(e)ckbergről tudni kell, hogy állandó zsaruszereplővel dolgoztat, Patrik Hedströmmel, aki a kifejezetten rokonszenves figurák közé tartozik. Mint említettem a helyszín, az írónő szülővárosa, Fja(e)llbacka, de azt nem mondtam, hogy az eddig megjelent kötetek egy sorozat részei. Na nem szerves sorozatról van szó, mert a kötetek önállóan is olvashatók, viszont van közöttük egy laza láncolat, amelyre fel lehet őket fűzni. Jelenleg a Kőfejtő a legutolsó darabja ennek a láncolatnak, de remélem, hamarosan jön a következő epizód is.
Kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése