Itt van például ez a kötet is, amely az írónő kamaszkorát mutatja be 10 és 14 éves kora között.
Selma gazdag és vallásos földbirtokosi családból származott, ahol minden férfi felmenő katonatiszt volt.
A Lagerlöf birtok Morbakka Közép-Svédországban található, Varmland tartományban mind a mai napig, de most már az írónő emlékmúzeuma található benne.
A Lagerlöf család meglehetősen népes volt, hiszen az írónőnek 2 bátyja, egy nővére és egy húga volt, ugyanakkor a szomszéd birtokon élt az édesanyja bátyja is az ő családjával. Volt tehát elvileg gyerektársaság bőven, de az a baj, hogy csak elvileg, mert az írónő gyakran érezte magát magányosnak, ami azért lehetett, mert mélyebb érzésű, és befelé fordulóbb volt a többieknél. Amúgy nem közösítették ki, nem bántották, nem éreztették vele, hogy más, pedig a kislánynak még egy gyermekbénulásból visszamaradt sántaság is nehezítette az életét. Szóval semmi ilyesmiről nincsen szó.
Az viszont érdekes, hogy a kislány már ilyen fiatalon is tisztában van az élete céljával: írni akar, méghozzá regényeket, amit végül valóra is váltott, de addig azért elég sok idő eltelik, hiszen elmúlt már 40 éves, amikor az irodalmi Nobel-díjat megkapta a Nils Holgerssonért.
Addig azonban ő a család krónikása, legalábbis ebben a regényben mindenképpen. Az amikor én kislány voltam ugyanis visszarepíti az olvasót az időben nagyjából az 1870-es évek elejére a morbakkai birtokra, ahol megtudjuk, hogyan is zajlik egy nemesi család élete.
Selma a szüleivel, a testvéreivel, az édesapja egyik lánytestvérével és a nevelőnőjükkel lakik egy fedél alatt. Ez is már elég szép létszám, de akkor még vegyük hozzá a vendégjárást, ugyanis az anya és apa testvérei, illetve azok családja is gyakran meglátogatja őket, vagy pedig ők mennek hozzájuk.
Selma részletesen bemutatja a családtagokat, illetve elmesél egy-két legendát, illetve népszokást is, de ezt olyan érzékletesen teszi, hogy az olvasó úgy érezheti, mintha ő is ott lenne az írónő mellett.
Ráadásul olyan színesen tud mesélni a családjáról, hogy szívesen megtudtam volna róluk többet is, hogy mi lett a sorsuk végül. Különösen Selma nővérének, a mindig komoly és megfontolt Annának a története érdekelt.
Egy Északi antológia nevű kötetben volt az írónőnek egy novellája, amelyben az egyik nagynénjéről, Nanáról beszélt, aki ebben a műben is szerepel, de már pontosan nem emlékszem a történetre, hogy miről szólt.
A Lagerlöf gyerekeket eléggé szigorúan, evangélikus hitben nevelték fel, de ez nem volt olyan rossz dolog, mert szeretetet is kaptak mellé bőven, szóval nem volt rideg a légkör. Ámde - mint ahogy az a könyvből is kiderül - voltak feladataik, kötelességeik a gyerekeknek, amiket meg kellett csinálni, úgyhogy volt rendszer az életükben. Manapság ez eléggé nehezen elképzelhető, de akkor működött.
Minden bizonnyal ennek köszönheti Selma is, hogy nem volt depis, meg nem sajnálta magát a mozgássérültsége miatt, de amúgy sem. Annak ellenére, hogy eléggé szelíd természetű hölgyről van szó, meglehetősen erős akarata van, ami átsegítette a különböző kihívásokon.
A regény végén ugyanis kiderül, hogy problémák vannak a családi birtokkal, amit sajnos később el kellett adni, szóval csődbe ment a család.
Ettől ők még nem lettek azért koldusszegények, csak másképpen kellett ezután élniük. Selma például tanítóképzőt végzett, majd utána tanítani kezdett. Innét emelkedett ki a Nils Holgersson című regényével, amely Nobel-díjat hozott neki. A hírnévvel járó sok pénznek köszönhetően sikerült neki visszavásárolnia a morbakkai birtokot, és onnantól kezdve ott élt a haláláig.
Érdekesség, hogy ehhez a kötethez egy Svédországban élő hazánkfia, Leffler Béla írt utószót, aki személyesen ismerte az írónőt, hiszen ő maga is meglátogatta többször morbakkai birtokán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése