2013. november 26., kedd

Natalie Babbitt: Örök kaland

A könyv felszínesen egy gyermekmese és fantasy keverékének tűnik, de jobban belemélyedve észrevehető, hogy az írónő belecsomagolta a halálról, illetve az örök életről szóló véleményét a sorok közé, tehát a regény lényegében spirituális műként is megállja a helyét.
Mindez azért jó, mert ezek a fontos kérdések így a gyerekek és kamaszok számára is elérhetők lesznek a könyv nyelvezetének a segítségével, amelyet a szerző direkt úgy írt meg, hogy az említett korosztály is érthesse a dolgot. A gyerekek ugyanis elég hamar elkezdenek érdeklődni a halál iránt, különösen ha meghal egy közeli hozzátartozójuk (főleg a nagymama, nagypapa), és eleinte nem értik, később pedig ijesztőnek találják a halál jelenségét, pedig valójában nem az.
Babbitt könyve is pont erről beszél, hogy sokkal jobb a halál, mint az örök élet, mert ez azt jelenti, hogy semmi sem tart örökké: igaz, ennek szellemében a jó dolgok is elmúlnak, viszont az élet terhei is megszűnnek, hiszen a világ örök változásban van. Vajon mi lenne, ha ez a változás leállna? Akkor olyanok lennénk, mint a regénybeli Tuck család, akik megálltak a fejlődésben egy csodaforrásnak köszönhetően, amelybe véletlenül kóstoltak bele. Ámde ezután észrevették, hogy megállt az idő, és ők ugyanolyanok maradtak külsőre is, belsőre is. Persze vannak, akik imádnák ezt, különösen a nők, mert végre nem kell költeniük ránctalanító krémekre, meg kozmetikai kezelésekre, stb., de ez egy dolog: attól még velünk maradna a fájdalom és a szenvedés is, hiszen nemcsak a jó dolgok tartanának örökké. A gyermekek pedig gyermekek maradnának, és nem lenne fejlődés, csak léteznének, pedig állítólag tanulni, fejlődni jöttünk a Földre, amihez a halál is hozzátartozik, hiszen bizonyos dolgokat csak általa tanulhatunk meg. Ilyen például egy szeretett hozzátartozó, vagy állat elvesztése, ami bizony fájdalommal jár, de meg kell tanulnunk elengedni őt, anélkül, hogy érzéketlenül elfelejtenénk. Mindez az örök életben nem lehetséges, hiszen minden és mindenki velünk maradna.
Szerintem mindez borzasztóan hangzik, főleg ha a regénybeli Tuck családot vesszük, akik véletlenül váltak örök életűvé egy erdei forrásvíznek köszönhetően. Eleinte észre sem vették a dolgot, csak később tűnt fel nekik, hogy nem változnak semmit. Különösen a két fiú esetében volt nehéz mindez, akik előtt még ott volt az egész élet, tehát a karrier és a családalapítás időszaka. Ez utóbbi például totális katasztrófának bizonyult az egyik fiú életében, ugyanis a feleség és a születendő gyerekek nem voltak örök életűek, emiatt aztán vége lett a házasságuknak.
Szóval így éldegélnek négyesben, amikor találkoznak egy kalandvágyó kislánnyal, Winifreddel, aki megszökik a birtokukról némi kaland reményében. A kislányt ugyanis agyonféltik otthon, ezért nem mehet ki a birtokuk udvaráról sem, pedig mennyi csoda vár rá a közeli erdőben. Ámde a kislány makacs, és mégiscsak megszökik, mert a tiltott gyümölcs, mindig édesebb, így találkozik az örökéletű Tuck családdal, akik magukkal viszik a lányt, hogy elmondják neki a titkukat.
Mindez első látásra emberrablásnak tűnik, de ez nem így van, hiszen Tuckék rendesen bánnak vele, sőt a kisebb fiú és Winifred között valamiféle vonzalom is kezd kialakulni, de csak nagyon gyermekszinten még.
Visszatérve az örök élet elixírjéhez: közismert dolog, hogy az emberek visszaélnek mindenféle jó találmánnyal, és végül ördögivé teszik azt, vagyis lealacsonyítják a maguk szintjére.
Nos, ha valaki feltalálná ezt az elixírt, akkor minden bizonnyal ez történne a valóságban is. Azt mondjuk nem tudom hogyan, de Babbitt ezt jeleníti meg a sárga kabátos ember figurájával, aki eleinte jóságos bácsikaként tűnik fel, de amint megtudja az elixír titkát, mindjárt kibújik belőle a valódi énje, aki pénzért árusítaná jó drágán az italt, nehogy már hozzájuthasson mindenki, hiszen ez üzlet. Ebből az következne, hogy lennének örök életű emberek is, illetve halandóak is ezen a bolygón, amiből szép kis kavarodás lenne, valószínűleg háborúval a végén. Egy ilyen témából kiváló sci-fi-t lehetne írni, de lehet, hogy már megírták, nem tudom. Nem vagyok otthon ebben a műfajban.
Visszatérve a sárga kabátos emberre: többen azt írták, hogy ő gonosz, de szerintem ez nem így van, ugyanis sokkal inkább az elaljasodott emberi társadalmat jelképezi, amiben már évezredek óta élünk. Mindezt a gyerekek és a kamaszok még nem fogják fel, de a felnőttek már tudják. A Tuck család viszont a Túlvilágot jelképezi itt a Földön, tehát idegenek, akik nem tudnak beilleszkedni sehová, hiszen olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik ezt nem teszik lehetővé. Nem véletlen tehát, hogy nem beszélnek erről senkinek sem, csak Winnie-nek, akiről úgy érzik, hogy megérti őket. A könyv tehát a kívülállás problémáját is boncolgatja, de mindezt szeretettel teszi, és nem azt akarja megmutatni, hogy mennyire gonoszok az emberek. Inkább az ellenkezőjére világít rá, vagyis arra, hogy milyen lehetne a világ, ha nem rontanánk el.
Babbitt úgy ír, ahogy egy bölcs nagyanyó mesél az unokájának. Mondjuk a szerző maga is úgy néz ki, hogy sokan elfogadnák a nagymamájuknak, mert olyan szeretetteljes légkör árad belőle. Pedig én csak fényképen láttam, de akkor is ez a véleményem.
A könyv meglehetősen gyorsan kiolvasható, és rövidek a fejezetek, ugyanakkor bőséges és hangulatos tájleírásokat kapunk a szerzőtől. Az nem derül ki egyértelműen, hogy melyik korban játszódik a mese, csak a legvégén, de az azért gyanítható volt, hogy nem a mostani Facebook-korszakba helyezte az írónő a cselekményt.
A könyvből film is készült, de erről nem tudok semmit, csak néhány bloggernél láttam, hogy megemlítették.
A regény eredetileg 1975-ben jelent meg, de magyarul csak nemrég adta ki az Európa Kiadó, akiknek ez úton is szeretném megköszönni, hogy felkértek eme recenzió megírására.

Szepesi Nikolett: Orgazmuspontok - az Én, a szexmániás folytatása

Szepesi Nikolett az előző botránykönyve után nem sokkal írt egy újabbat, ami félig-meddig az előző könyv klónja, mert sokban hasonlítanak egymásra, hiszen az egykori úszónő ismét csak a szexuális kalandjait vetette papírra, miközben bemutatja nekünk azt is, hogy milyen a fővárosi éjszakai élet.
A hangnem ugyanúgy fölényeskedő, egoista, de már legalább nem a háziasszonyokat, meg a párkapcsolatban élő nőket nézi le. Viszont a férfiakkal továbbra sincs megelégedve, sőt úgy tűnik számomra, hogy tudat alatt mintha gyűlölné őket, legalábbis a tisztelet és bizalom a másik nem iránt mindenképp hiányzik.
Nikiről és a hozzá hasonlókról már az előző könyvéről írt bejegyzésemben részletesebben beszéltem, úgyhogy nem ismételném meg. Mindenesetre elkeserítő a helyzet, és sok minden úgy van, ahogy ő látja, tehát valóban sok a hűtlen, csak szexre utazó férfi (főleg a híresek és gazdagok világában), de általánosítani nem érdemes. Nikolett mégis ezt teszi, talán mert nem lát túl azon a környezeten, amelyben ő él.
A könyv ugyanakkor különbözik is az előzőtől, bár vannak visszautalások rá, ugyanis Niki beszél a könyv utóéletéről, a könyvbemutatókról például, de leginkább arról mesél, hogy az emberek hogyan fogadták a művét.
Az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy az Én, a szexmániás célja a botránykeltés volt, vagyis hogy beszéljenek róla az emberek, sőt az a legjobb, ha megosztja a népet, azaz támadják, vagy támogatják. Mindegy, csak közömbös ne legyen, mert az a halált jelenti ebben a szakmában.
Mindez meg is történt, amit részben a bulvárlapokban is lehetett látni, de ebben a könyvben is idéz leveleket, véleményeket Niki az előző könyv kapcsán.
A másik dolog, amiben eltér ez a könyv az előzőtől, hogy egy elmélyültebb, filozofikusabb műről van szó, amelyben Nikolett a világ, illetve a társadalom helyzetéről is elfilozofál, tehát nem csak a szexuális életét osztja meg velünk. Ahogy olvasom a véleményeket erről a könyvről, azt láttam, hogy lebutázzák ezt a lányt, mert nem ismeri a kultúrát, és igazából nem is érdekli, inkább a bulizásra, az élet élvezetére koncentrál. Én nem értek egyet velük, mert Niki nem buta, legfeljebb műveletlen, de az átlagember sem Szabó Magdát, vagy Márai Sándort olvas, hanem a bulvárból tájékozódik, azt ismeri, úgyhogy nincs mit a szemére vetni az egykori sportolónőnek, aki legalább vállalja a műveletlenségét. Az átlagember nem, mert csak fikáz, hogy legalább jobban érezze magát a celebeknél, de attól még nem ez az igazság. Ettől függetlenül eléggé elkeserítő, hogy eluralta az életünket a bulvár, de az, hogy ez miért van, abba most ne menjünk bele.
Többen arra gyanakodtak, hogy ezt a könyvet esetleg nem is Niki írta, mert annyira más a hangneme a könyvnek, bár szerintem ez teljesen mindegy, a lényeg ugyanis ebben az esetben is a botránykeltés, ami valószínűleg újra sikerülni fog.
Magáról a könyvről ebben az esetben sem lehet túl sok mindent elmondani: egy egyszer olvasható műről van szó, amit nyugodtan ki lehet dobni utána a szemétbe, vagy eltüzelni, mert kábé erre jó, másra nem.
Kiadja az Ulpius Ház

2013. november 24., vasárnap

Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás - csak 18 éven felülieknek!

Amióta állatvédőként dolgozom, nem nagyon érek rá bulvárral foglalkozni, tehát gőzöm sincs, hogy ki kivel mit csinált a celebvilágban. Ezt a lányt is csak véletlenül láttam meg a Blikkben, amikor írtak arról, hogy állítólag szexuálisan zaklatták, illetve bántalmazták őt. Egy ilyen téma mindig hatalmas érdeklődést generál, ugyanis a zaklatás, meg az erőszak fogalmával nem egyszer visszaéltek már olyan lányok/nők, akik csak bosszút akartak állni valamilyen férfin, és ez tűnt a számukra legkézenfekvőbb lehetőségnek. Ezek után nem csoda, hogyha ilyen esettel találkoznak az emberek, valahogy kétkedve fogadják ezt az egészet.
Különösen Nikolett esetére igaz ez, aki bulizik, piál, pasizik, szexel orrba-szájba gátlástalanul, úgyhogy nem éppen az ártatlan, szexuálisan megrontott áldozat képét mutatja. Ámde lélekgyógyászok azt állítják, hogy a prostituáltak és pornósok gyerekkorában sok esetben volt erőszak, szexuális bántalmazás, ezért is léptek erre a „pályára”, hiszen ezt szokták meg, ezt ismerik, márpedig a gyerekkorban kialakult szokások, hiedelmek sokszor egy egész életen át velünk maradnak.
Niki azonban elvileg nem kurva, mert nem pénzért csinálja a szexet, hanem állítólag élvezetből. Ámde van ezzel némi gond: az ilyen szex ugyanis soha nem lehet élvezetes, legfeljebb arra a rövid időre, amíg csinálják, de aztán nem marad más, csak a nagy űr.
Valójában a Niki életmódját élő lányok is titkon vágynak a szeretetre, az állandó partnerkapcsolatra (ezt Niki be is ismeri a könyvben), csak éppen totálisan rosszul állnak hozzá a dologhoz. Nikolett a könyvben ugyanis eléggé lenéző hangnemben emlegeti a partnerkapcsolatban/házasságban élőket, mert szerinte hűség úgy sincs: mindenki hazudik, félrelép, stb. Mondjuk elismerem,hogy sok igazság van abban, amit leír, pláne a hírességek/művészek/sportolók világában, de szerencsére nem mindenki él így.
Viszont azzal, hogy így áll a dolgokhoz, és inkább a bulizós, piázós, szexelős életmódot preferálja, attól nem fog közelebb kerülni a boldog szeretetteli kapcsolatokhoz, inkább ellenkezőleg: csak távolodik tőle, ugyanis egyetlen férfi sem fog komolyan venni egy olyan nőt, akibe már aznap beleüríti a tárat, pláne, ha ilyen céllal szedte fel. Ugyan minek is venné, hiszen már lelőtték a poént, legfeljebb majd szeretőnek használja a nőt a felesége/barátnője mellett. Van, akinek ez is elég, mert ennyi az önbecsülése, de Nikolett miután megírta a könyvét, akkora szarba keveredett, amiből már nem fog tudni kimászni. A könyvben ugyanis lényegében azt meséli el, hogy kik és hányszor dugták meg, továbbá leírja a férfiakról is a sokszor lenéző véleményét. Ezek után mondjuk ne nagyon várja azt, hogy komoly kapcsolatot akarnak vele kialakítani. Szexre ajánlkozó hapsik azonban minden bizonnyal lesznek dögivel, hogy utána elmondhassák: nekik is megvolt a botrányhősnő, akinek a teljesítményét aztán osztályoznák, meg különböző fórumokon kibeszélnék.
Apropó kibeszélés: ennek a könyvnek különösebb irodalmi értéke nincs, egyedül abból a célból született meg, hogy az emberek beszéljenek róla, na meg érzéseket váltson ki. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, mert tényleg közutálatot váltott ki a csaj. Jó, nálam annyira nem, bár eléggé egoistának tartom, aki kihangsúlyozza, hogy ő mennyire sikeres sportoló, aki keményen hajtott a sikerért.
Hát ha ez így lenne, akkor helyezést ért volna el valamelyik olimpián, vagy komolyabb bajnokságon, ámde ez nem így történt, ezért is kényszerül a magánéletének a kiárusítására. Érdekes, hogy Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, vagy Cseh László nem tettek ilyet, ők emberileg is példaképek tudnak lenni, és nincs szükségük botrányokra ahhoz, hogy képben tudjanak maradni. Igaz, ők nem buliztak, meg szórakoztak, hanem kőkeményen megdolgoztak a sikerért.
Szepesi Nikolett közben visszavonult az aktív versenysporttól, és megírta ennek a könyvnek a folytatását, az Orgazmuspontokat is, amiről hamarosan be fogok számolni itt a blogon.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház

2013. november 23., szombat

Saskia Noort: Az Ínyencklub

A könyv a cím alapján gasztroregénynek tűnhet de valójában nem az:sokkal inkább egy pszichothrillerről van szó, amelyben egy fiatal házaspár, Michel és Karen a holland fővárosból egy környékbeli faluba költözik, mert nyugodt légkörben szeretnének élni. Nos, ezt meg is kapják, de az otthonról dolgozó Karen hamarosan unatkozni kezd, mert a barátaikat a fővárosban hagyták, akik szépen lassan elmaradoznak tőlük. A megoldás: ott helyben kell barátokat keresni, ami előbb-utóbb sikerül is, és összeáll pár helybeli nővel, akik hasonló körülmények között élnek. Hamarosan összejöveteleket szerveznek, ahol különböző ételeket is szolgálnak fel, a pia meg patakokban folyik. Ezt nevezik el Ínyencklubnak.
Felszínesen egy baráti társaságot látunk, akik jóban vannak egymással, de ahogy mélyül a történet, úgy derülnek ki az ellentétek. Mindez úgy derül ki, hogy a társaságból meghal két házaspárnak egy-egy tagja: egy férj, meg egy feleség. A halál oka mindkettejüknél látszólag baleset, ámde a történet mesélője Karen gyanakodni kezd, hogy valami nem stimmel. Még akkor sem, ha a két halott komoly problémákkal küszködött: a férfi gyakorlatilag elmebeteg volt, a nő meg alkoholproblémákkal küzdött.
Apropó alkohol: az Ínyencklub összejövetelein mindig előkerül, ugyanis ezek az összejövetelek főként a zabálásról és a piálásról szólnak úgy, hogy a szereplők kb. mocsárrészegre isszák magukat. Ebből következik, hogy a részt vevők kb. a kamaszok szintjén állnak, mert ott vannak ilyen mulatságok. Nagyjából a barátságuk is megreked a kamaszkor szintjén, ugyanis felszínes értékeken alapszik: a lényeg, hogy hasonló életszínvonalon élő embereket hoz össze a sors, akik sikeresek, és elég sok pénzt keresnek, de aztán a könyvet olvasva kiderül, hogy a társaság központi alakja, Simon a sikeres befektető köré gyűlnek az emberek a pénze miatt, na meg azért, mert a csapat férfi tagjai lényegében neki dolgoznak. Mindez hatalmas összetartó erőt jelent. Külön bonyodalom, hogy Karen viszont kezd Simonnal, akiről úgy tűnik, hogy a nők álma, hiszen jóképű, jó a szövege, és az ágyban is remekel. Csak hát nős ember, és nem akar válni. Aztán a történetet olvasva egyre mocskosabb dolgok derülnek ki róla is.
A könyvről eléggé ellentmondásos a véleményem, az elején ugyanis nem tetszett annyira, hogy abba akartam hagyni az olvasást, de aztán valamiért mégis kitartottam. Nos, megérte, ugyanis a történet kezdett egyre izgalmasabbá válni, mígnem a végére a szerző felszítja a feszültséget.
A szereplők viszont nem szimpatikusak egyáltalán. Valószínűleg azért nem, mert a szerző elsősorban a lelki problémákra, illetve a különböző játszmákra koncentrál, amelyek egy hosszabb kapcsolatban előbb-utóbb megjelennek. Itt is így van ez, ugyanis a felszínen kiegyensúlyozottnak tűnő kapcsolatok valójában már rég kiüresedtek, és sokszor csak az érdek tartja őket össze.A thrillerszál annyira nem erős ebben a kötetben, inkább csak a végén.
A könyv a Fekete Macska Regénytár  című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó  gondozásában

2013. november 19., kedd

Camilla La(e)ckberg: A kőfejtő

Annak idején éppen pont az írónő Prédikátor című könyvével kezdődött a skandináv krimik iránti rajongásom, úgyhogy annak tudatában vágtam bele a szerző legújabb könyvébe, a Kőfejtőbe, hogy biztosan nem okoz majd csalódást. (Sajnos, a legelső könyv, a Jéghercegnő kimaradt, de már itt várakozik a gépemen, úgyhogy sort fogok rá keríteni).Hát, nem is okozott, szerencsére. De lássuk, miről van szó!
A műfaj más darabjaitól eltérően La(e)ckberg regényei egy kisvárosban, Fa(e)llbackában játszódnak, ami egy valóságos helyszín, ugyanis a szerző ott született és nevelkedett, tehát hazabeszél. Mindez teljesen más színt ad a skandi krimiknek, ugyanis a városkában kb. mindenki ismer mindenkit, tehát elrejtőzni nem lehet, és ha valaki netán erőteljesen kilóg a sorból a mássága miatt, a közösség egy bűncselekmény bekövetkezte után mindjárt őt fogja gyanúsítani elkövetőként, ahogy azt a könyvben is olvashatjuk. Szóval itt jóval előítéletesebbek az emberek, de van még egy érdekesség: ha megtörténik egy ilyen eset, akkor nagy a valószínűsége, hogy a rendőr és a kihallgatott ismerik egymást, ezért egészen más stílusban folyik le egy rendőrségi kihallgatás, mint úgy általában.
A Kőfejtőben is ezzel a helyzettel találkozhatunk, ugyanis az egyik helybeli fiatal házaspárnak vízbe fojtják a kislányát, amit az elkövető persze balesetnek próbál álcázni, de a rendőrök még egy kisvárosban sem hülyék, szóval hamar tisztázódik az, hogy egy gyilkosságról van szó. Csakhogy a házaspár és a helyi faluzsaru, Patrik Hedström ismerik egymást, sőt jóban vannak Hedström élettársával, Ericával is, éppen ezért a nyomozónak kurva nehéz lesz a dolga, hiszen lényegében barátokat kell kihallgatnia.
A skandi krimikben már megszokott elem, hogy az áldozat sem egy ártatlan bárányka, aki éppen az útjában volt szegény gyilkosnak, hanem gyakran ugyanolyan rohadék, vagy még olyanabb, mint a tettes. Nos, itt is erről van szó, ugyanis menet közben kiderül, hogy Sara, a kislány egy igazi szörnyeteg volt, akivel nem bírt a környezete. Manapság az ilyen gyerekeket társadalmi beilleszkedési zavarosnak, figyelemzavarosnak, hiperaktívnak, stb. mondják, és tele vannak velük a nevelési tanácsadók. Ott a kisvárosban azonban ilyen intézmény nincs, és ha lenne, akkor sem vitték volna el a szülők, akik imádnak a saját nyomorukban dagonyázni. Mondjuk nemcsak ők, hanem még a szereplők közül sokan így vannak ezzel.
Ha már a szereplőkről beszélek, elmondanám, hogy kurva sokan vannak, és a legtöbbjük defektes: van közöttük mindenbe belepofázó és mindent tudni akaró anyós (ebből kettő is van), vallásbuzi prédikátor (mondjuk az ő szerepe nem olyan óriási), a férje által elnyomott feleség, egy elkényeztetett és dolgozni nem akaró úrilány, egy Asperger-szindrómás fiatal férfi, na meg némi jószomszédi iszony is. A magánéleti problémákból a zsaruk sem maradnak ki, legalábbis Hedströmék nem, ugyanis megszületett az olyannyira várt gyermek, Maja, aki bizony sok figyelmet igényel, emiatt az édesanyja, Erica sokszor kimerült, tehát sokszor olyan szavak hangzanak el, amiket nem kellene kimondani. Na, de úgy tűnik, hogy a közöttük levő szeretet elég erős, ezért ezt meg tudják oldani.
Ámde a kötetben szereplő többi házaspárnál ez koránt sincs így, ugyanis sok éve elfojtott dolgok kerülnek a felszínre, amelyek szétrobbantják a kapcsolatokat, de ezeket az információkat a szerző csak szépen lassan adagolja. Ámde az események még így is nagyot ütnek, legalábbis én így éreztem. Na de pont ez a jó szerintem a skandináv krimikben, hogy nem tudhatom, honnét és mekkora pofon érkezik.
A szereplőkről nem nyilatkoznék és nem elemezgetném őket, mert annyira sokan vannak, hogy nincs értelme beszélni róluk, legyen elég annyi, hogy kurvára beteg emberekről van szó. Az viszont fontos, hogy a cselekménynek két szála van: az egyik manapság játszódik, a másik pedig 1923-ban kezdődik, és Agnesnek, az elkényeztetett úrilánynak az életét meséli el. Mindez eleinte talán érthetetlennek tűnik az olvasó számára, de a könyv végére érve nagyon is érthetővé válik, amikor a két szál összeér.
A lényeg az, hogy ez egy kiválóan megírt, beteges és hátborzongatóan izgalmas kötet, melynek olvasása közben többször is rázott a hideg, pedig amúgy eléggé érzéketlen típus vagyok, de hát ezért is olyan jók a skandi krimik: legalább kihoznak belőlem némi érzelmet is.
La(e)ckbergről tudni kell, hogy állandó zsaruszereplővel dolgoztat, Patrik Hedströmmel, aki a kifejezetten rokonszenves figurák közé tartozik. Mint említettem a helyszín, az írónő szülővárosa, Fja(e)llbacka, de azt nem mondtam, hogy az eddig megjelent kötetek egy sorozat részei. Na nem szerves sorozatról van szó, mert a kötetek önállóan is olvashatók, viszont van közöttük egy laza láncolat, amelyre fel lehet őket fűzni. Jelenleg a Kőfejtő a legutolsó darabja ennek a láncolatnak, de remélem, hamarosan jön a következő epizód  is.
Kiadja az Animus Kiadó

2013. november 15., péntek

Kate Furnivall: Lydia titka - az Orosz szerető folytatása

Talán ez az írónő legjobb regénye, legalábbis szerintem. Még a Vörös sálat is felülmúlja, pedig sokáig az volt a kedvenc tőle. A témájuk egyébként hasonló, már abból a szempontból, hogy mindkettő a két világháború közötti Oroszországban játszódik, ahol akkoriban Sztálin volt az úr, akinek a zsarnoksága még a cár atyuskáét is felülmúlta: elég volt egy rossz szó, és az illető máris egy munkatáborban, vagy egy börtönben találta magát, ahol megkínozták, illetve dolgoztatták.
A vörös sál is egy ilyen helyen játszódott, de a Lydia titkában is vannak ilyen jelenetek, miután Lydia édesapja is egy ilyen helyen fogoly és a lány azért utazik Kínából Oroszországba, hogy megtalálja és ha lehet kiszabadítsa őt. Éppen ezért izgalmas annyira ez a könyv, aminek ráadásul több szálon fut a cselekménye, hogy aztán a regény közepén, illetve a végén összeérjenek a szálak. Pontosan ez tette olyan izgalmassá a könyvet szerintem, mert izgatott, hogy akkor most kiszabadítják-e a foglyot, vagy sem. A regény előzményeit a szerző már a Szentpétervár ékkövében és az Orosz szeretőben kibontotta, azokról már az előző bejegyzésekben meséltem. A szereplők is többé-kevésbé ugyanazok, akik az előző kötetben felbukkantak, kivéve pár új arcot
Akárcsak a többi Furnivall regénynél itt sem a történet a lényeg, hanem a légkör, illetve leírások, amelyeket remekül megcsinált az írónő, akinek az édesanyja orosz származású. Az Orosz szerető trilógia éppen pont ennek a családi vonalnak a történetét meséli el, tehát igaz történeten alapszik.
Kiadja az I.P.C.Könyvek Kiadó

Kate Furnivall: Az orosz szerető

Ha ezt a könyvét olvastam volna elsőnek az írónőtől, akkor erős lett volna a valószínűsége, hogy nem olvasok több művet tőle, ami igazán kár lett volna. Pedig ez az írónő legismertebb könyve, de mégis nekem nem jött be annyira.
Nem mondom, hogy rossz a történet, sőt a szerzőnek igencsak széles ismeretei vannak a témából, de mégis borzasztó vontatottnak éreztem a történetet, és úgy éreztem, hogy sose lesz vége. Kivéve az utolsó oldalakat, amikor is végre izgalmassá válik a történet, hogy aztán meglepő befejezéssel érjen véget.
Az orosz szerető amúgy egy trilógiának a központi kötete, ugyanis van egy előzményregénye, a Szentpétervár ékköve, és egy folytatása, a Lydia titka. Igazából ehhez a három kötethez kapcsolódik még a Vörös sál is, amely a Szentpétervár ékkövében megismert pap és orvos lányainak a felnőttkori történetét meséli el. Mind a négy regény igaz történeten alapszik, ugyanis a szerző édesanyjának és annak rokonságának a történetét mondja el. Mindezt ráadásul nagyon is hiteles módon, tehát nem a Ken Follett féle szórakoztató bulvártörténelmet olvashat az érdeklődő, hanem a sokszor brutális valóságot, ami különösen Kínában volt nagyon durva még a két világháború közötti modernizálódó világban is.
Kínáról tudni kell azt, hogy ebben az időben szűnt meg a császárság több ezer éves intézménye (ha jól emlékszem, 1912-ben), szóval ott is beindult azért a régi rendszer bomlása, csak másképpen, mint nyugaton.
Az ország ekkor még angol protektorátus volt, ami védnökséget takar. Ebben az esetben az ország külkereskedelmét ellenőrizték csak az angolok, de amúgy Kína független maradt. Mindez hatalmas szó volt, hiszen a Föld legnagyobb gyarmatbirodalma Angliához tartozott, de Kína elég erős maradt ahhoz, hogy meg tudja tartani a függetlenségét, a többi ázsiai országgal ellentétben. A két világháború közötti Kína egyik komoly problémája a kommunizmus előretörése volt, amit Csang Kaj Sek seregei próbáltak megakadályozni, amint az a könyvből is kiderül. Mindez polgárháborús helyzethez vezetett az országban.
Szóval ebbe a környezetbe érkezik meg a Szentpétervár ékkövéből megismert arisztokrata származású zongoraművésznő, Valentina Ivanova, akinek a szerelmi történetét Jens Friis dán mérnökkel a korábbi kötetben már nyomon követhettük.
A két fiatal házasságából egy kislány születik, a vörös hajú Lydia, de a kis család sajnos nem sokáig maradhat Oroszországban, ugyanis megdöntik a cárizmust, és a forradalmárok gyűlölik Valentina családját, ezért elmenekülnek az országból Kínába.
Ámde a vonatot, amin utaznak, megállítják és Valentina férjét, Jenst elhurcolják magukkal a katonák, így az asszony magára marad a kislányával.
Hosszú hányattatások után a kínai Juncsowban telepednek le, ahol főként angolok élnek, de hőseink találkoznak azért oroszokkal is. Érdekes, hogy Valentina megtagadja a hazáját is, sőt a kislányát is angolnak neveli, tehát a gyerek egy szót sem beszél a tulajdonképpeni anyanyelvén.
Az előkelő családból származó Valentina most megismeri a szegénységet, ráadásul a szerelme elvesztését sem tudja igazából feldolgozni, ezért piálni kezd. Emiatt a kislányára sem tud annyira figyelni, aki eléggé elkanászodik, bár valószínűleg ez a zabolátlanság veleszületett természete is. Nekem ettől mindjárt rokonszenvessé is vált ettől a leányzó, viszont az eddig szimpatikusnak tartott Valentina nagyon zuhant a szememben. Tudom, hogy nagy csapás érte, de vannak, akik még ezután képesek voltak összeszedni magukat és normálisan élni, szóval nem törvényszerű megzakkanni.
Viszont ez a Lydia tűzről pattant teremtés, aki fütyül a szabályokra, és egy kínai fiúba szeret bele, akivel kölcsönösen megmentik egymás életét. Ráadásul ez a kínai fiú még kommunista is, ami tetézi a bajt. Szóval ennek a kötetnek a középpontjában az ő szerelmük áll.
A történet vezetése nagyon hasonlít a Szentpétervár ékkövéhez annyiban, hogy itt is két fiatal szerelmi megpróbáltatásairól van szó, de ugyanakkor jóval komplexebb a történet, mint az előzményregényben: az olvasók ugyanis megismerkedhetnek a kínai kultúrával és történelemmel is, ugyanakkor a szerző az előző kötetben megismert Valentina sorsát is tovább szövi. Ráadásul megjelenik az előző kötetből már megismert kozák, Liev Popkov alakja is, aki Valentináéknál szolgált. Ebben a kötetben még nem kap fontos szerepet, csak a folytatásban, a Lydia titkában, szóval őt ezért tartottam fontosnak megemlíteni.
Kiadja az I.P.C. Könyvek Kiadó

2013. november 14., csütörtök

Kate Furnivall: Szentpétervár ékköve - az Orosz szerető előzményregénye

Kate Furnivallról tudni kell, hogy történelmi regényeket ír, amelyek többnyire valamilyen egzotikus vidéken játszódnak, mint például Oroszország, vagy a Távol-Kelet. Persze Oroszországba bele lehet kötni, hogy mi az egzotikus benne európai ország létére, de egy  kicsit jobban belegondolva az egészbe, mindjárt érthetőbbé válik.
Orosz földön ugyanis teljesen más szokások uralkodtak évszázadokon át, mint Európa többi országában, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy ez a hely van a legközelebb Ázsiához, tehát az ottani szokásjog könnyedén átterjedhetett oda is. Pláne, hogy orosz föld egy ideig tatár megszállás alatt állt.
A regény Szentpéterváron játszódik, amely nagyon sokáig Oroszország fővárosa volt, ugyanis az ország uralkodói, a cárok nagyon sokáig itt éltek, és itt is koronázták meg őket. Ez volt az első orosz város, amely felvette a versenyt Európa többi városával, a névadó I. (Nagy) Péter cárnak köszönhetően.
A regény valamikor a XX. század elején játszódik,  a nagy forradalom kitörése előtt vagy hét évvel, amikor is a munkások már elégedetlenkedni kezdenek a nyomorúságos helyzetük miatt, miközben a nemesek, meg a cári család tejjel-mézzel folyó kánaánban él.
Persze ezek a forradalmak Európa-szerte zajlottak, de orosz földön jóval durvább volt a helyzet, főleg azért, mert a lakosság 90%-a éhezett, amibe a parasztok is beletartoztak, pedig nekik elvileg volt lehetőségük megtermelni az élelmüket, de épp az a baj, hogy csak elvileg. Szóval 1910-re robbanásig feszült a helyzet Oroszországban, és egyre több csetepatéra került sor városszerte eleinte Péterváron, később már Moszkvában, illetve a többi helyen is, de Pétervár volt a legdurvább.
A regény főhőse Valentina Ivanova már rögtön a legelején szembesül egy ilyennel a vidéki birtokukon, amikor megtámadják őket. Ő még épségben megússza, de a húga végleg megsérül az akcióban. A lány édesapja ugyanis a cár pénzügyminisztere, ezért hát joggal támadják a felkelők.
Valentinának amúgy nagyratörő álmai vannak, ugyanis ki akar törni a gazdag földbirtokos lányának a sorsából, és nem akar férjhez menni, inkább zongoraművész lenne, de az ápolónői pályával is kacérkodik. Szóval egy eléggé vagány, és ugyanakkor büszke, öntudatos leányzó, úgyhogy nekem mindjárt rokonszenves is lett.
A regény egy szerelem története, amely Valentina és Jens Friis dán mérnök között szövődik, aki a cár megbízásából dolgozik a város csatornarendszerének a fejlesztésén. Szerelmük csak nehezen teljesedik be, ugyanis számolniuk kell a lány apjának a tiltakozásával, aki egy gazdag család fiához adná inkább a lányát, csakhogy fennmaradjon a család jó hírneve, de a mérnököt a szocialisták sem kedvelik azért, mert a cárnak dolgozik.
Eközben teljes erővel zajlik az első világháború, egyre több felkelés tör ki az országban, és végül a regény végén kitör maga a forradalom is, szóval kőkemény történelmi események zajlanak a háttérben.
Miután nagyon sok esemény történik a könyvben, ezért sok értelme nincs annak, hogy elmeséljem ezeket. Tessék leülni olvasni, pláne azoknak, akik szeretik a családregényeket, különösen a többköteteseket, mert hogy ez is az.
Kiadja az I.P.C. Könyvek Kiadó

2013. november 13., szerda

Sara Gruen: Vizet az elefántnak

Soha nem szerettem a cirkuszokat különösebben, még gyerekként sem. Részben azért, mert nem értettem, hogy mi ebben a szórakoztató, részben azért, mert kínozzák benne az állatokat, én pedig nagy állatvédő vagyok. Gruen könyve is többször utal erre, a cél viszont az, hogy bemutassa a 30-as évek amerikai vándorcirkuszainak a hangulatát egy történeten keresztül. Abban az időben volt a gazdasági világválság is, amely rányomta a bélyegét a cirkuszok világára is, ugyanis az embereknek az alapvető élelmiszerekre se nagyon volt pénzük, nemhogy szórakozni.
Ebbe a cirkuszi világba csöppen bele Jacob Jankowski egy fiatal egyetemi hallgató, akinek váratlanul meghalnak a szülei egy autóbalesetben, és kiderül, hogy csak tartozásokat hagytak rá. Emiatt a srác nem írja meg a záróvizsgáját, különben vizsgázott állatorvos lehetne belőle. Ámde a fickó elhagyja a várost és felszáll az első vonatra a város határán kívül, amelyről kiderül, hogy a Benzini Testvérek Vándorcirkuszát szállítja.
Itt kezd el Jacob dolgozni, mint állatorvos, aztán később a címben szereplő elefánt, Rosie idomárja is.
Hamarosan kiderül számára, hogy a cirkusz kegyetlenül bánik az emberekkel és az állatokkal is, de ami mégis maradásra bírja, az Marlena a műlovarnő jelenléte, akivel egymásba szeretnek. Mondjuk várható volt a szerelmi szál a kötetben, hiszen egy nagyon erős érzelemről van szó, ami mindent gyökeresen megváltoztat.  Egyetlen bökkenő van: Marlena már férjezett, és a férje, August egy meglehetősen kiszámíthatatlan hangulatember, akiről egyre gonoszabb dolgok derülnek ki. Ez a könyv egyik szála.
A másik szál már a nagyon idős Jacobot mutatja, akit a gyerekei bebasztak egy öregek otthonába ahelyett, hogy magukhoz vette volna valamelyikük. A régi pörgős életéhez viszonyítva unalmasan telnek itt a napok, ráadásul az ellátás is szar, legalábbis Jacob folyton zsörtölődik valamiért. Ennek ellenére még így is szerethető figura számomra, sőt: valószínűleg én is így tennék a helyében.
Szóval innét az otthonból emlékezik vissza a fiatalságára annak apropóján, hogy az otthon közelébe cirkusz érkezik, ami a fiatalságát juttatja az eszébe.
Sokan azt írták, hogy egy nagyon aranyos történet ez, ami elvarázsolta őket. Nos, engem nem annyira. Oké, nem volt rossz, egyszer el lehetett olvasni, továbbá rokonszenves volt a két főszereplő, de én akkor sem voltam tőle elájulva valahogy. Lehet, hogy az a baj, hogy nem szeretem a cirkuszokat sem, és ezért nem hatott a varázs, nem tudom. Igazából ebben a könyvben nem is annyira történet a lényeg, hanem az előbb említett varázs, illetve a cirkuszosok életmódjának ábrázolása is, tehát ez egy regényes dokumentumkötet.
A regény az Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg, a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
A könyvet meg is filmesítették Robert Pattinson és Reese Witherspoon főszereplésével.

2013. november 12., kedd

Barbara Constanine: Tom, kicsi Tom

Ez elvileg ifjúsági regény, de a felnőttek sem fognak csalódni benne, sőt meg fogják könnyezni állítom. Szerencsére semmiféle vámpír, meg természetfeletti lény nem szerepel a kötetben, csak pár ember, akiknek az élete valamiért nem a megfelelő irányba tart. Így felszínesen nézve ők mindannyian rossz embernek tűnnek, de ez csak felszínes dolog, egy kicsit jobban megismerve őket azonban kiderül, hogy nagyon is esendő karakterek.
A címszereplő kisfiú, Tom mindössze tizenegy éves, és meglehetősen szar körülmények között él, de annyira, hogyha a történet hazánkban játszódna már rég értesítették volna a Gyámhivatalt és a gyereket bedugták volna egy intézetbe, vagy nevelőszülőkhöz adták volna.
A gyerek ugyanis egy lerobbant lakókocsiban él az édesanyjával, aki egyedül neveli őt, bár azt amit, Joss csinál, aligha lehet nevelésnek nevezni, hiszen ő maga is gyerek még, aki felelőtlen életmódot él: esténként ugyanis szeret elmenni bulizni, meg kocsmázni a barátnőjével, és néha a keze is eljár, ha nincs türelme a kisfia neveléséhez. Arról már nem is beszélve, hogy állandó munkája nincs is, tehát tisztességesen nem is tud gondoskodni magukról. Éppen ezért a kisfiú gyakran jár lopni idegen veteményesekből, hogy ne haljanak éhen.
Joss, az anya tizenhárom évesen esett teherbe Tommal egy alkalmi kapcsolatnak köszönhetően. Sajnos, ő sem aranykanállal a szájában született, mert szülei nem voltak, úgyhogy nem maradt más számára, mint a nevelőintézet, ahol aztán nem sok szeretetet kapott. A hiányt pedig alkalmi kapcsolatok segítségével gondolta pótolni. Sajnos, ez nem jött össze, mert nem lelte meg az érzést, ráadásul teherbe is esett. Persze elvetethette volna, de ehelyett megszülte, és próbálja felnevelni. Hát, legalább nem hagyta magára, meg nem nyírta ki, mint egyesek, de attól még Joss egy felelőtlen kis kurvának tűnik, aki még a sulit is abbahagyta a várandóssága idején. Na, nem azért, mert akkora akadály lenne a terhesség, sokkal inkább ürügy volt, hiszen Joss nem egy észkombájn. Nekem ellenszenvesnek is tűnt a regény elején, akit simán meg tudtam volna ütni a gyerekével való bánásmód miatt, de aztán ahogy kibontakozott a történet rájöttem, hogy szereti a fiát, csak nem tudja helyesen szeretni, de hát őt sem szerették. Ezért írtam fentebb, hogy rossz irányba tart az életük.
Aztán ott van még Samy, a hullaszállító is, akiről szépen lassan kiderül, hogy komoly köze van Josshoz és Tomhoz is. Ő is ellenszenves volt az elején az erőszakossága miatt, amiről kiderül, hogy szintén szeretethiány. A fickó ráadásul fegyveres rablásért börtönben is ült, ami szintén nem jó ómen, de aztán a büntetés letelte után próbál visszailleszkedni a társadalomba.
A négy karaktert egy idős asszony, Madeleine betegsége hozza össze, akit Tom talál meg a saját kertjében, miközben meg akarja lopni. Innentől kezdve a szereplők élete gyökeresen megváltozik.
A könyv tele van szeretettel, és azt sugallja, hogy mindenkinek a sorsa megváltható, szóval senkivel semmi rossz és drámai dolog nem történik. Persze ilyen a valóságban nincs, ezért is jó ilyen történeteket olvasni, és hinni azt, hogy van szeretet, és vannak fantasztikus találkozások.

2013. november 10., vasárnap

Vavyan Fable: Vis Major

Nagyon sokáig szemeztem a Fable könyvekkel a könyvtárban, mire be mertem vállalni egyet, és ez volt az első. Valamiért féltem az írónő stílusától, vagy nem tudom. Aztán jött ez a kötet, és kiderült, hogy nagyszerű választás volt, és már nem is értem, miért féltem tőle annyira.
A Vis Major egy sorozat első darabja, bár a kötetek mindegyike önállóan is olvasható, mindössze a főszereplő páros, Vis Major és Kyra Emett köti össze őket, illetve a velük történő kalandok. Műfajról Fable esetében nagyon nehéz nyilatkozni, ugyanis nagyon nehéz behatárolni, hogy ez most humor, akció, kaland, vagy krimi. Egy kicsit ez is, meg az is. Igazából Fable egy külön műfajt képvisel, mert annyira egyedi stílusa, szövege van, hogy nem lehet mással összetéveszteni.
A Vis Major című könyvek a lényege, hogy a címszereplő egy modern szamuráj, aki bőrdzsekiben, farmerben, egy szál stukkerrel kergeti a rosszfiúkat egy nagyváros, Fertő City utcáin. Mellé osztják be az újonnan érkezett zsarut, Kyra Emettet, akivel eleinte utálják egymást, aztán ahogy ez lenni szokott, a két ember szépen lassan egymásba szeret.
Persze nem olyan nyálas-romantikus módon, mint egy szerelmes regényben, mert Fable nagyon szerethetően tud írni a szerelemről és a szexről is, úgyhogy szerintem senki sem fogja cikinek, vagy megbotránkoztatónak tartani. Helyette a szerző úgy kezeli a dolgot, mint az élet részét, mert hát az is.
Pedig a két szereplő gyökeresen különbözik egymástól: Vis Major amolyan macsós fickó, aki sokszor műveletlen, és hát nem túl kifinomult. Ezzel szemben Kyra úgy néz ki, mintha a Doktor Szöszi című filmből lépett volna ki. Na jó, annál azért kurvásabb némileg. Ezenkívül Kyra művelt is, továbbá vegetariánus, amivel nagyon tudja bosszantani a szamurájt. A két ember ezenkívül remek szópárbajokat vív egymással, szóval nem unatkoznak, az olvasó meg röhöghet a poénokon.
Igazából összefüggő történet nincs: a két zsaru folyamatosan kapja a hívásokat ilyenolyan bűnesetekről, amiket aztán meg is oldanak. A laza történetfolyamot Kyra és Vis Major szerelme, illetve néhány gengszter üldözése köti össze, amúgy az esetek akár felcserélhetők is lennének. Egyébként is Fable-nél soha nem a történet a lényeg, hanem a jellemábrázolás: a könyveiben ugyanis extrém őrült, vagy őrült extrém figurák találhatók, akiken jókat lehet röhögni.
A könyvet kiadja a Fabyen Kiadó

2013. november 6., szerda

Erik Larson: Az ördög a Fehér Városban - az 1893-as chicagói világkiállítás hiteles története

Történelem szakon végeztem az egyetemen, de az amerikai történelemhez valahogy nem értek, elsiklott valahogy fölötte a figyelmem. Éppen ezért a könyv anyaga abszolút újdonságot jelentett a számomra, ugyanis gőzöm sem volt arról, hogy Chicagóban világkiállítást rendeztek az amerikai kontinens felfedezésének 400. évfordulója alkalmából. Ezt a vásárvárost nevezték el Fehér Városnak a gyönyörű, fehér épületei miatt, amelyek egy része még ma is áll.
Na most tudni kell, hogy Chicago abban az időben egy csúf iparváros volt, amely a vágóhídjairól volt ismert. Különösebben pezsgő kulturális élete nem volt, mint például New Yorknak, viszont létszám alapján az akkori Amerika egyik legnagyobb városa volt, és ezért pályázta meg a világkiállítás lehetőségét, ámde ezt Larson részletesen elmeséli ebben a dokumentumregényben, amely a kezdettől fogva végigköveti a vásárváros felépítését egészen a kiállítás lezajlásának a végéig, sőt még azt is elárulja, hogy mi történt a vásárvárossal, illetve az építésében résztvevő szereplőkkel.
A regény cselekménye két szálon fut: egyrészt mint említettem a kiállítással foglakozik, másrészt pedig egy nagyon érdekes figurával, Holmes-szal, akinél az elején csak azt látja az olvasó, hogy egy mesterien ügyes szélhámos, viszont a kötet végén kiderül, hogy sorozatgyilkos is, akit végül kivégeznek. Ő az a bizonyos ördög, aki a címben szerepel. Azt hadd tegyem hozzá, hogy Holmes is valóságos alak, és nem Larson találta ki a regény kedvéért. Azt is lehet mondani, hogy Holmes Amerika Hajfelmetsző Jackje, csak éppen látszólag kevésbé brutális gyilkosságokat követett el, ugyanis áldozatait gázzal mérgezte meg, Hitlerhez hasonlóan.
Ámde Holmes mégis nagyobb szörnyeteg volt, mint Hasfelmetsző, ugyanis intelligens volt, és kurva jól be tudta hálózni az  embereket, akik imádták, mert remekül értett a nyelvükön. Különösen a nők voltak megveszve érte, akik közül néhányat feleségül is vett, majd ezek a hölgyek nyom nélkül eltűntek, akik után nyomozás is történt többször is. Ámde amikor már gyerekek is eltűntek ennek a lénynek köszönhetően, még elszántabban kezdtek utána nyomozni, és hát aki keres az talál is többnyire, szóval rájöttek az üzelmeire a fickónak. Ennek köszönhetően olyan vérfagyasztóan izgalmas a kötet vége.
Igazából engem sokkal jobban érdekelt Holmes, a csaló sorozatgyilkos története, mint maga a világkiállítás, de ez nem jelent azt, hogy az ezzel kapcsolatos részek unalmasak lettek volna. Na jó, volt néhány rész, amelyeket átugrottam, de Larson úgy írta meg a szöveget, hogy a közönség érdeklődését végig fenntartsa, ami meglehetősen nehéz feladat, de szerencsére a szerzőnek ez sikerült. Tehát a szöveg nem száraz és nem unalmas, viszont a regényekkel ellentétben nincsenek párbeszédek, csak a különböző dokumentumokból kimásolt idézetek.
A világkiállításról még pár szóban: kurva nehéz megszervezni egy ilyen rendezvényt még manapság is, de 120 évvel ezelőtt meg pláne, hiszen akkor még nem volt meg az a technika, mint manapság.
Manapság már teljesen természetesnek vesszük, hogy aszfaltozottak a járdák és a közutak, közművesítve van a város, meg a falu, villanyvilágítás van az utcákon, illetve a lakásokban, továbbá mindenütt vezetéken megy az áram, a villany, a fűtés és a gáz, és akkor még az olyan médiumokat ne is említsem, mint a tévé, a rádió, a mobil-és a vezetékes telefon, na meg a különböző újságok.
Ez van ma, de akkoriban ezeknek a találmányoknak még a töredéke volt csak meg, és mégis meg tudták szervezni a világkiállítást, miközben a lakosság nagy része nyomorgott. Na, de egy ilyen évforduló megérdemelte a rongyrázást, ráadásul óriási siker lett. A kiállításon magyar résztvevőként csak a herendi porcelángyár képviseltette magát, egyébként az ország képviselői távol maradtak onnét. Ebben a cikkben vannak képek is a chicagói vásárvárosról.
A könyv a Sötét Örvény sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

2013. november 4., hétfő

Két frissen megjelent ifjúsági könyv az Európa Kiadótól!

Natalie Babbitt: Örök kaland


Winnie Foster, a tízlves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel köbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuckkal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.
Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.
Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek-és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra.


Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár – szerelem a harmadik világháború idején


Daisyt, míg apja új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek nem nevezhető alak.

A két könyvet recenziós példányban kaptam meg az Európa Kiadótól, úgyhogy hamarosan elkezdem olvasni őket, és akkor majd részletesen beszámolok róluk. A példányokat ezúttal is köszönöm a kiadónak!

A Maxim Kiadó frissen megjelenő ifjúsági regényei

Maxim Kiadóról annyit kell tudni, hogy szegedi székhellyel működnek, és a fő profiljuk az általános és szakközépiskolai tankönyvek, illetve nyelvkönyvek kiadása. Ámde én mégsem erről fogok beszélni, ugyanis a kiadó 2010-től kezdve ifjúsági könyveket is jelentet meg, úgyhogy ezzel kapcsolatban fogok írni.
Ezek a könyvek ún. válogatásokban jelennek meg, amelyek vagy a Dream, vagy a Mont Blanc, vagy a Panda fantázianeveket viselik, de vannak gyerekkönyvek is. A Dream válogatásnak van ám Facebook oldala is, úgyhogy lehet lájkolni őket.

Akkor most lássuk a frissen megjelenő könyveket:

Morgan Rice: A hősök küldetése
gyermekregény
megjelenés: november 29.

Varázslatos történet egy 14 éves, nem mindennapi fiú felnőtté válásáról, aki egy kis faluban él, valahol a Gyűrű Királyságának végvidékén. Thorgrin érzi, hogy más, mint a többiek, rejtélyes és érthetetlen erők lakoznak benne, különleges adottsága van és különös sorsra rendeltetett. Arról ábrándozik, hogy híres harcos lesz, a király lovagja, és megvédi hazáját a Szakadék túloldaláról támadó hordáktól. Amikor eléri a megfelelő kort, bár az apja megtiltja, hogy beálljon a király légiójába, ő nem engedelmeskedik: világgá megy, hogy eljusson a király udvarába, és elérje, hogy komolyan vegyék. Beleszeret a király lányába, de mire tiltott kapcsolatuk kibontakozna, fölfedezi, hogy hatalmas ellenségei vannak.
A varázsló gyűrűje című sorozat nyitókötete eposzi mese barátokról és szerelmekről, vetélytársakról és udvarlókról, lovagokról és különleges lényekről, cselszövésekről, politikai intrikákról, a felnőtté válásról, a szívfájdalomról, az álnokságról, a becsvágyról és az árulásról. Hogy Thor beteljesítse sorsát, csak becsület, barátság és egy kis varázslat kell.

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye 
Mont Blanc válogatás
megjelenés: november 29.
Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.

Wendy Higgins: Angyali gonosz
Dream válogatás
megjelenés: november 29.  
A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Jamie McGuire: Az őrző
Dream válogatás
megjelenés: november 29.


A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods
Mont Blanc válogatás
megjelenés: november 29.
Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Dream válogatás
megjelenés: november 5. 
Az USA Today bestsellere.
„Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete.


Adam Makos: Felettünk a csillagos ég     
Mont Blanc válogatás
megjelenés: november 5.
Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ez után történt, minden képzeletet felülmúlt és később „a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként” vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek az élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között, miközben a légvédelmi ágyúk olyan közel dördülnek el, hogy bevilágítanak a pilótafülkébe, eközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy ezer, egyenként tizenegy gépfegyveres bombázó várja, hogy rájuk támadjon.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. repülőszázada “szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.


Sherri Duskey Rinker-Tom Lichtenfeld: Jó éjszakát, építs tovább!
Panda válogatás
Megjelenés: november 29.
Ahogy lemegy a nap a nagy építkezés mögött, a szorgalmas munkagépek készen állnak, hogy jó éjszakát kívánjanak. Egyenként, egymás után a buldózer, a betonkeverő, a dömper és a kotró is befejezi a munkát, aludni mennek, hogy készen álljanak egy újabb nehéz és fárasztó napra. Ellenállhatatlan alkotás a sikerkönyves illusztrátor, Tom Lichtenheld rajzaival és kedves, álomba ringató szöveggel.



Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
Dream válogatás
Megjelenés: november 29. 

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Emma Garcia: Szerelem első kattintásra
Dream válogatás
Megjelenés: november 29.
Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?

Sherry Gammon: Szerethetetlen
Dream válogatás
Megjelenés: november 29. 

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.