2016. május 29., vasárnap

Frei Tamás: Agrárbárók -az André trilógia folytatódik


Korábban maga Frei Tamás se gondolta volna, hogy az André trilógiát folytassa, de aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy a francia származású ex-idegenlégiós mégis visszatér, hogy újból hőstetteket hajtson végre.
Csakhogy most nem is annyira a világ megmentése a cél, inkább bosszút állni azokon, akik őt és a családját fenyegetik Eközben belekeveredik egy igen komoly politikai játszmába, amely az USA és Oroszország között zajlik, akik több évtizedes ellenfelek már, és a harc mi másért is folyna, mint a világuralomért? Eddig valahogy az USA nyert, de az oroszokat nem lehet csak úgy semmibe venni, ahogy ezt a szerző bővebben kifejti ebben a regényben, ami az Agrárbárók címet kapta.
Azért pont Agrárbárók lett a Cím, mert a mostani hatalom (legalábbis Magyarországon mindenképp) az agráriparból gazdagodott meg, enni-inni ugyanis mindenkinek kell, márpedig a kaját pontosan ez az ágazat termeli meg.
Azelőtt, amíg meg nem jelent a tőke, illetve az azon alapuló társadalmi-gazdasági-politikai rendszer, az embereknek nem mindig jutott az alapvető élelmiszerekből, mert ha jött egy rossz időjárás, akkor vége volt a termésnek, és éheztek.
A tőke, illetve az ezen alapuló nagyipari termelés viszont lehetővé tette a tartalékok képzését, ezért is van ebben az ágazatban annyi pénz. Frei könyve már nem is annyira a mezőgazdaságról szól, hanem sokszor a politikáról is, hiszen a kettő szorosan összefonódik, és nemcsak ebben a történetben, hanem amúgy is.
Magyarország úgy tűnik, nem kap szerepet ebben a regényben, hiszen látszólag kevés magyar helyszín és szereplő akad benne, de ugyanakkor mégis fontos szerepe van részben azért, mert agrárország, részben pedig azért, mert a regény részben a megtalált Anjou kincsek felszínre hozásáról szól, amelyek magyar eredetűek.
Ugyanakkor Magyarország egy fontos stratégiai pont is, amellyel a többi állam is tisztában van, és szeretné uralma al hajtani eme területet. Érdekes, hogy ez nem csak Frei regényeiben van így, hanem a való életben is, de a szerző regényeiben valahogy mindig Magyarország a kulcs, illetve ezt a kis országot kell megmenteni. Ebben a regényben ez nem annyira így van, inkább arról van szó, hogy az ország melyik oldalra álljon: Amerika, vagy Oroszország? Vajon hosszabb távon ki lesz a nyerő?Csak mert ettől függ ennek a kis országnak a sorsa. Persze ez igazából nem olyan nagy újdonság, hiszen a két szuperhatalom már évtizedek óta verseng egymással, legfeljebb stratégiát változtattak az elmúlt időszakban.
A kommunista diktatúra ideje alatt ugyanis alapvetően politikai ellentét volt közöttük, most viszont mezőgazdasági, de ezeket a szerző bővebben elmeséli a könyvben, amely eddig Frei Tamás talán legösszeszedettebb és ugyanakkor legrémítőbb műve is egyben.
Talán az összeszedettség nem szorul annyira magyarázatra, hiszen a szerző egykor haditudósítóként, majd a Dosszié című ismeretterjesztő műsor riportereként dolgozott, és a munkájának köszönhetően a bolygó számos pontján megfordult, miközben rengeteget tanult más kultúráktól. Ebből adódóan mind a földrajzi helyszíneket, mind az embereket és mind a technikai eszközöket hitelesen mutatja be, hiszen ő már mindezeket látta, tapasztalta.
A rémítő kategória már egy kicsivel több magyarázatra szorul, habár a szerzőnek nem ez az első akciófilmekre hajazó regénye, de valahogy eddig a politikai-stratégiai vonal volt erősebb, míg ebben a könyvben az akciójelenetek is komolyabb hangsúlyt kaptak, például a gyerekek elleni robbanásos merénylet Nizzában, az ukrajnai háborús állapotok, vagy a magyar Anjou kincseket felszínre hozó tengeralattjáró megtámadása, és a személyzetének kivégzése, illetve a New York Times riporterének meggyilkolása. Emiatt ezt a könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlott olvasni.
A regény az előzőekhez hasonlóan több helyszínen, több idősíkon és több szereplővel játszódik, emiatt eléggé nehéz követni, de magára a tartalomra, és a leírásokra is oda kell figyelni, szóval ez nem egy bugyuta háttérolvasmány.
Frei tipikus Ikrekként ide-oda csapong a helyszínek, a szereplők és az idősíkok között, és sokszor csak felszínesen ábrázolja a karaktereket, de aztán a történet végén minden a helyére kerül, és pont így jó.
Akiket érdeknének részletek, azoknak mutatnék párat, amelyek a Blikkben jelentek meg:
1. Szétlopta az országot a magyar elit
2. Szervkereskedők vadásznak a menekültekre
3.Sírva halnak meg az öngyilkos merénylők
4. Génmanipulált vetőmaggal támadnak Európa ellen
A könyvet megjelentette az Alexandra Kiadó

2016. május 22., vasárnap

Lakatos Levente: SZIGOR - az e-könyv-sorozat papírváltozata

1. kötet: A tiltás gyönyöre
Annak idején Lakatos Levente írt egy négy részből álló könyvsorozatot, amely kizárólag digitális formátumban jelent meg. Most végre eljött az idő, hogy hagyományos könyvalakban is napvilágot lásson, ami annyit jelent, hogy egy könyvben olvasható a négy rész.
Ámde ezzel a sorozatnak még nincs vége ugyanis Levente folytatást tervez, amit a kötet végén is feltüntet, pont a legizgalmasabb résznél szakítva meg ezzel a történetet.
A cselekménynek két ember a központi alakja, minden más csak köréjük szerveződik:
Liza egy nagyhatalmú politikus lánya, aki korábban meglehetősen kicsapongó életet élt: bulizott, piált, drogozott, pasizott, stb, de aztán ennek vége szakad, amikor egy ígéretes jövő előtt álló konzervatív politikus, Sándor menyasszonya lesz. Innentől kezdve le kell mondania több mindenről is, és a boldogsága hazugságon és játszmákon alapszik, de a vőlegénye kedvéért el kell játszania a szerepét.
Szentesy Igor, azaz Szigor egy rideg, érzéketlen, domináns fickó, aki gyakran cserélgeti a nőket, keveset mosolyog és a karrierjét is kemény kézzel irányítja. Múltjáról szinte semmit nem tudni az amúgy eléggé távolságtartó pasasnak.
Ők ketten, (mármint Liza és Szigor) egy buliban találkoznak a pesti éjszakában, és egyből szikrázni kezd közöttük a levegő, és az első sze sem várat sokáig magára. Onnantól kezdve az ismeretségüket titkolni kell, mert igen komoly bajt hozhat mindkettőjük fejére.
Ez a kötet ugyanis nem egy Rómeó és Júlia regény, hanem komoly politikai játszmák története is, amelyben Liza és Szigor ellentétes viszonyban vannak egymással. Legalábbis elvileg.
Ugyanakkor azt azért nem mondanám, hogy ez egy szerelmes-romantikus történet lenne, de nem is egyéjszakás szexuális kaland. Inkább a kettő között van félúton.
Cserébe az olvasó úgy érezheti, élete talán legvadabb, legszenvedélyesebb szeretkezését éli át, legalábbis a képzelet segítségével. Éppen ezért olyan kitűnő ez a regény, ami annyira ötcsillagos, hogy semmi hibát nem találtam benne.
Azt külön értékelem, hogy a szerző kiválóan jeleníti meg a vágyat a férfi szemszögéből, amit kevés hasonló regény tesz meg, hiszen általában az ilyen regényeket nők írják, akik kevésbé látnak bele a férfi lelkébe, holott nem olyan érzéketlenek ők, mint ahogyan azt szeretnék elhitetni. Levente viszont férfi, ezért pontosan ismeri a férfiak lélektanát, amit most a nők is megismerhetnek ebben a regényben, ahol két különböző szemszögből ismerjük meg az eseményeket, ugyanis részben Szigor, részben pedig Liza beszél egyes szám első személyben fejezetenként váltva.
Azt is hozzá kell tegyem, hogy a könyvben nem is annyira a szex a lényeg, inkább a politika, illetve az emberi játszmák, miközben a szerző bemutatja, hogyan éli világát a magyar elit. Nos, korántsem irigylésre méltóan. A pénz az egy dolog, de vannak kötelességek, és a szeretet, szerelem túlzottan távol áll tőlük, mert az érdek mindent felülír. A regény egy kirakatvilágot mutat be, ahol minden hazugságra épül és a felszíni csillogás mindenkit elvakít, a mögöttes dolgok viszont senkit nem érdekel. A lényeg, hogy Levente egy ocsmány világot mutat be, ahol kurva könnyű kegyvesztetté válni, és az ilyen embert a bulvársajtó segítségével hamar darabjaira szedik az emberek. Éppen ezért mindenki titkol valamit, ami semmiképpen nem kerülhet napvilágra. Ez képezi ennek a regénynek az alapját, és ettől lesz olyan feszes, izgalmas a cselekménye, a tempója.
Éppen ezért alig tudtam letenni, mert kíváncsi voltam, mi történik a szereplőkkel, de a sorsukat Levente még nem zárta le, szóval folytatás következik, amit kíváncsian várok, mert Szigort kifejezetten megkedveltem.
A könyvet kiadja a Libri Kiadó

2016. május 12., csütörtök

Camilla La(e)ckberg: A toronyőr

A svéd szerzőnek munkás év lehetett 2015, hiszen egyszerre két regénye is megjelent: az egyik a Hableány, a másik pedig a Toronyőr.
Ez utóbbi elég sok negatív kritikát kapott a Molyon: voltak, akiknek a fja(e)llbackai szappanoperából volt elegük, de voltak, akik magát a regényt is kifogásolták, mert gyengének tartották a történetet.
Én nem értek velük egyet, ugyanis alig vártam, hogy olvashassam a kötetet, ami nem is okozott csalódást. Oké, kisebb hibák adódnak a történet során, de ezek elnézhetők.
A regény viszont nagyot üt, mert a szereplőkről ismét komoly titkok derülnek ki, akárcsak az előző regényekben, pedig minden történet egy látszólag egyszerű bűnesettel kezdődik.
Ebben a regényben például egy Mats Sverin nevű fickót lőnek le a saját lakásán. Az áldozat csak nemrég költözött vissza Göteborgból a szülővárosába, hogy nyugalmat találjon. Patrik Hedström és társai komoly kihívás előtt állnak, ugyanis az áldozatot senki nem ismerte igazán, tehát tele volt titkokkal.
A regény viszont nem ezzel kezd, hanem egy Annie Wester nevű nő menekülését mondja el, aki Stockholmból utazik a Fja(e)llbacka környéki kis szigetre, Graska(e)rre, hogy menedéket találjon. Az, hogy mi elől menekül ő és a kisfia, nem derül ki, majd csak a regény végén. Az viszont elég hamar kiderül, hogy Annie és Mats ismerték egymást, sőt diákszerelem volt közöttük, úgyhogy van összefüggés, de hogy mi volna az, már csak regény végén derül ki. Addig is, annyi azért elárulok, hogy ennek a könyvnek is eléggé hátborzongató a témája, számomra meglepő a vége is.
A szerző, mint ahogy eddig is, a párkapcsolat lélektanát boncolgatja, de ezúttal a családon belüli erőszak kerül terítékre, ami egy nagyon régóta működő játszma férfi és nő között, de még mindig nem sikerült megszüntetni. Talán mert még ebben a modern korban is tabu téma, amit igyekeznek titkolni a felek. Hiába ítéli el a közvélemény a gyengébbek bántalmazását, semmi sem történik.
Még ha a nőnek sikerül is elmenekülnie egy ilyen kapcsolatból, könnyen meglehet, hogy a bántalmazója ismét megtalálja, és akkor kezdődik az egész cirkusz elölről.
Szerintem a Toronyőr kiválóan ábrázolja a családon belüli erőszak folyamatát, úgyhogy ezen a téren jobb, mint bármelyik pszichológiával foglalkozó tudományos könyv. Egyedül azt nem tudjuk meg belőle, milyen jelek utalnak a bántalmazó személyiségre (csak mert vannak ilyenek), de nem is ez a célja a könyvnek, inkább a szórakoztatás, még ha ilyen borúsra sikerült is.
A toronyőr hangulata ugyanis eléggé komor, gyászos, ahogy egy skandináv kriminek lennie kell, de engem mégis vitt a lendület, hogy a végére érjek, és megtudjam, ki volt a gyilkos, és miért tette azt, amit.
Eközben La(e)ckberg igyekszik mindenkiről lerántani a leplet, és feltárni a titkokat, ami több és idősíkra bontja regényt. Engem főleg a dőlt betűvel szedett részek, azaz a toronyőrnek és kis családjának a története érdekelt Graska(e)ren, vagyis a betéttörténet, ami elvileg segít megérteni az eseményeket. Hát itt nem nagyon segített, sőt a szerző eléggé összecsapta végét eme regénynek, és nem minden szálat dolgozott ki, de lehet, hogy a következő kötetben majd erre is sor kerül. Ki tudja? Mindenesetre a kevesebb több lett volna ebben az esetben is, de ennek ellenére ez egy nagyon jó regény lett, akárcsak a többi. A könyvet kiadja az Animus Kiadó

2016. május 5., csütörtök

Camilla La(e)ckberg: A hableány

Ha netán valami borzongatós olvasmányra vágyom olyanra, ami igazán seggbe rúg, akkor többnyire skandináv krimit választok, mert leginkább ez a műfaj felel meg a fenti kritériumoknak. Elég sok skandináv krimiszerző van, akik közül páran szinte már istenekké nőtték ki magukat, mint például La(e)ckberg is.
Igazából nem tudnám körbehatárolni/besorolni a regényeit a műfajon belül, de az tény, hogy a szerzőt különösen foglalkoztatják az emberi játszmák. A partnerkapcsolatok és a szülő-gyerek viszony témája eddig minden regényében előkerült, méghozzá leginkább ennek a beteges formái, vagy éppen a kiábrándultság, a minden párkapcsolat unalmassá válik forma. A lényeg, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hát, ebben a regényben is így van ez, ahogy majd látni fogjuk.
A lényeg, hogy egy Christian Thydell nevű fja(e)llbackai könyvtárosnak nemrég megjelenik az első regénye, és ennek megfelelően igen komoly reklámot kap. A hírnévnek azonban árnyoldala is van: valaki fenyegető leveleket küldözget neki, amelyet később a helybeli rendőrség is megtud, és Patrik Hedström, a szerző állandó hőse elkezd nyomozni ez ügyben.
Ezzel az üggyel párhuzamosan nyomtalanul eltűnik a kisvárosból egy Magnus Kellner nevű férfi, akit később holtan találnak meg. Kiderül, hogy meggyilkolták. Ezek után nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjünk a két eset között összefüggés van.
A regény innentől kezdve egy négy fős, férfiakból álló mondjuk úgy, hogy baráti társaságról fog szólni, akik látszólag társadalomba beilleszkedett életet élnek. Csakhogy a titkoknak és hazugságoknak van egy rossz tulajdonságuk: le szoktak lepleződni, és olyankor mindennek vége, dráma van.
A szerző remekül alakítja a Nagy Leleplező szerepét, és szépen lassan adagolja az olvasó elé az újabb és újabb tényeket, melyek célja a megdöbbentés, a világ sarkaiból történő kiforgatása.
Éppen ezért előre szeretnék szólni, mielőtt bárki a kezébe veszi a könyvet, hogy szörnyű dolgokra kell számítani olvasás közben. Nem azért, mert olyan brutális gyilkosságok történnének benne, hanem azért, hogy lássák mire képes az ember.
Istenigazából itt nem a gyilkosság a  lényeg, hanem maga a lélektani folyamatok, az elbaszott párkapcsolati és szülő-gyermek viszonyok.
A szerző látszólag egy egyszerű bűnesettel kezd, de valahogy úgy tud írni, hogy az olvasó Úgy érezze, rögtön egy ültő helyében felfalja a könyvet, mert annyira érdekes. Mondjuk én a Hableány esetében ezt nem annyira éreztem, de nagyon érdekelt a könyvben dőlt betűvel szedett párhuzamos idősíkon játszódó történet egy örökbe fogadott kisfiúról, akit eleinte nagyon szeretnek, később pedig le se szarnak a szülei. Ebben az esetben is lehet sejteni, hogy összefügg a jelennel, de ez már csak a kötet legvégén derül ki, hogyan. Addig is izgulhat az olvasó.
Azt is megfigyeltem, hogy La(e)ckbergnek minden könyvében szokása elmesélni egy ilyen történetet, amely jóval korábbi időben játszódik, és mindig dőlt betűvel szedik, hogy az olvasó lássa, teljesen más sztoriról van szó, mint a regény fő témája, de azért kapcsolódik az eredeti szálhoz valahol. Szerintem pont ezek a más idősíkon játszódó jelenetek adják el a szerző regényeit igazából, amit a magyar szerkesztés zseniálisan megold, hiszen ezeket a fejezeteket időnként beszúrja az eredeti történetbe. Ráadásul pont úgy tördelték meg ezeket a jeleneteket, hogy mindig a legizgalmasabb résznél maradjon abba, hogy az olvasó alig várja a következő ilyen fejezetet.
Eközben az állandó szereplőknél is zajlik az élet mind a tanumshedei rendőrőrsön, mind a szereplők magánéletében. Igazából ezért olyan ez az egész regény, mintha valamiféle szappanopera lenne. Vannak olvasók, akiknek nem tetszik ez, mert szerintük nem valók a skandináv krimikbe, szerintem viszon üdítő színfolt a borús, nehéz, lehúzó történetben, mert valamiféle reményt adnak az olvasónak, hogy azért még sem mindegyik párkapcsolat válik boldogtalanná, és vannak gyerekek, akik szeretetben nőhetnek fel, Azért én úgy gondolom, ez nem semmi, heló.
Nem tudok mást mondani, minthogy ajánlom a műfaj kedvelőinek La(e)ckberg könyvét, mert nem fognak csalódni. Kiadja az Animus Kiadó