Igazából nem tudnám körbehatárolni/besorolni a regényeit a műfajon belül, de az tény, hogy a szerzőt különösen foglalkoztatják az emberi játszmák. A partnerkapcsolatok és a szülő-gyerek viszony témája eddig minden regényében előkerült, méghozzá leginkább ennek a beteges formái, vagy éppen a kiábrándultság, a minden párkapcsolat unalmassá válik forma. A lényeg, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hát, ebben a regényben is így van ez, ahogy majd látni fogjuk.
A lényeg, hogy egy Christian Thydell nevű fja(e)llbackai könyvtárosnak nemrég megjelenik az első regénye, és ennek megfelelően igen komoly reklámot kap. A hírnévnek azonban árnyoldala is van: valaki fenyegető leveleket küldözget neki, amelyet később a helybeli rendőrség is megtud, és Patrik Hedström, a szerző állandó hőse elkezd nyomozni ez ügyben.
Ezzel az üggyel párhuzamosan nyomtalanul eltűnik a kisvárosból egy Magnus Kellner nevű férfi, akit később holtan találnak meg. Kiderül, hogy meggyilkolták. Ezek után nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjünk a két eset között összefüggés van.
A regény innentől kezdve egy négy fős, férfiakból álló mondjuk úgy, hogy baráti társaságról fog szólni, akik látszólag társadalomba beilleszkedett életet élnek. Csakhogy a titkoknak és hazugságoknak van egy rossz tulajdonságuk: le szoktak lepleződni, és olyankor mindennek vége, dráma van.
A szerző remekül alakítja a Nagy Leleplező szerepét, és szépen lassan adagolja az olvasó elé az újabb és újabb tényeket, melyek célja a megdöbbentés, a világ sarkaiból történő kiforgatása.
Éppen ezért előre szeretnék szólni, mielőtt bárki a kezébe veszi a könyvet, hogy szörnyű dolgokra kell számítani olvasás közben. Nem azért, mert olyan brutális gyilkosságok történnének benne, hanem azért, hogy lássák mire képes az ember.
Istenigazából itt nem a gyilkosság a lényeg, hanem maga a lélektani folyamatok, az elbaszott párkapcsolati és szülő-gyermek viszonyok.
A szerző látszólag egy egyszerű bűnesettel kezd, de valahogy úgy tud írni, hogy az olvasó Úgy érezze, rögtön egy ültő helyében felfalja a könyvet, mert annyira érdekes. Mondjuk én a Hableány esetében ezt nem annyira éreztem, de nagyon érdekelt a könyvben dőlt betűvel szedett párhuzamos idősíkon játszódó történet egy örökbe fogadott kisfiúról, akit eleinte nagyon szeretnek, később pedig le se szarnak a szülei. Ebben az esetben is lehet sejteni, hogy összefügg a jelennel, de ez már csak a kötet legvégén derül ki, hogyan. Addig is izgulhat az olvasó.
Azt is megfigyeltem, hogy La(e)ckbergnek minden könyvében szokása elmesélni egy ilyen történetet, amely jóval korábbi időben játszódik, és mindig dőlt betűvel szedik, hogy az olvasó lássa, teljesen más sztoriról van szó, mint a regény fő témája, de azért kapcsolódik az eredeti szálhoz valahol. Szerintem pont ezek a más idősíkon játszódó jelenetek adják el a szerző regényeit igazából, amit a magyar szerkesztés zseniálisan megold, hiszen ezeket a fejezeteket időnként beszúrja az eredeti történetbe. Ráadásul pont úgy tördelték meg ezeket a jeleneteket, hogy mindig a legizgalmasabb résznél maradjon abba, hogy az olvasó alig várja a következő ilyen fejezetet.
Eközben az állandó szereplőknél is zajlik az élet mind a tanumshedei rendőrőrsön, mind a szereplők magánéletében. Igazából ezért olyan ez az egész regény, mintha valamiféle szappanopera lenne. Vannak olvasók, akiknek nem tetszik ez, mert szerintük nem valók a skandináv krimikbe, szerintem viszon üdítő színfolt a borús, nehéz, lehúzó történetben, mert valamiféle reményt adnak az olvasónak, hogy azért még sem mindegyik párkapcsolat válik boldogtalanná, és vannak gyerekek, akik szeretetben nőhetnek fel, Azért én úgy gondolom, ez nem semmi, heló.
Nem tudok mást mondani, minthogy ajánlom a műfaj kedvelőinek La(e)ckberg könyvét, mert nem fognak csalódni. Kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése