Ez utóbbi elég sok negatív kritikát kapott a Molyon: voltak, akiknek a fja(e)llbackai szappanoperából volt elegük, de voltak, akik magát a regényt is kifogásolták, mert gyengének tartották a történetet.
Én nem értek velük egyet, ugyanis alig vártam, hogy olvashassam a kötetet, ami nem is okozott csalódást. Oké, kisebb hibák adódnak a történet során, de ezek elnézhetők.
A regény viszont nagyot üt, mert a szereplőkről ismét komoly titkok derülnek ki, akárcsak az előző regényekben, pedig minden történet egy látszólag egyszerű bűnesettel kezdődik.
Ebben a regényben például egy Mats Sverin nevű fickót lőnek le a saját lakásán. Az áldozat csak nemrég költözött vissza Göteborgból a szülővárosába, hogy nyugalmat találjon. Patrik Hedström és társai komoly kihívás előtt állnak, ugyanis az áldozatot senki nem ismerte igazán, tehát tele volt titkokkal.
A regény viszont nem ezzel kezd, hanem egy Annie Wester nevű nő menekülését mondja el, aki Stockholmból utazik a Fja(e)llbacka környéki kis szigetre, Graska(e)rre, hogy menedéket találjon. Az, hogy mi elől menekül ő és a kisfia, nem derül ki, majd csak a regény végén. Az viszont elég hamar kiderül, hogy Annie és Mats ismerték egymást, sőt diákszerelem volt közöttük, úgyhogy van összefüggés, de hogy mi volna az, már csak regény végén derül ki. Addig is, annyi azért elárulok, hogy ennek a könyvnek is eléggé hátborzongató a témája, számomra meglepő a vége is.
A szerző, mint ahogy eddig is, a párkapcsolat lélektanát boncolgatja, de ezúttal a családon belüli erőszak kerül terítékre, ami egy nagyon régóta működő játszma férfi és nő között, de még mindig nem sikerült megszüntetni. Talán mert még ebben a modern korban is tabu téma, amit igyekeznek titkolni a felek. Hiába ítéli el a közvélemény a gyengébbek bántalmazását, semmi sem történik.
Még ha a nőnek sikerül is elmenekülnie egy ilyen kapcsolatból, könnyen meglehet, hogy a bántalmazója ismét megtalálja, és akkor kezdődik az egész cirkusz elölről.
Szerintem a Toronyőr kiválóan ábrázolja a családon belüli erőszak folyamatát, úgyhogy ezen a téren jobb, mint bármelyik pszichológiával foglalkozó tudományos könyv. Egyedül azt nem tudjuk meg belőle, milyen jelek utalnak a bántalmazó személyiségre (csak mert vannak ilyenek), de nem is ez a célja a könyvnek, inkább a szórakoztatás, még ha ilyen borúsra sikerült is.
A toronyőr hangulata ugyanis eléggé komor, gyászos, ahogy egy skandináv kriminek lennie kell, de engem mégis vitt a lendület, hogy a végére érjek, és megtudjam, ki volt a gyilkos, és miért tette azt, amit.
Eközben La(e)ckberg igyekszik mindenkiről lerántani a leplet, és feltárni a titkokat, ami több és idősíkra bontja regényt. Engem főleg a dőlt betűvel szedett részek, azaz a toronyőrnek és kis családjának a története érdekelt Graska(e)ren, vagyis a betéttörténet, ami elvileg segít megérteni az eseményeket. Hát itt nem nagyon segített, sőt a szerző eléggé összecsapta végét eme regénynek, és nem minden szálat dolgozott ki, de lehet, hogy a következő kötetben majd erre is sor kerül. Ki tudja? Mindenesetre a kevesebb több lett volna ebben az esetben is, de ennek ellenére ez egy nagyon jó regény lett, akárcsak a többi. A könyvet kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése