Stephenie Meyer: A vegyész

Stephenie Meyer a Burok után sokáig hallgatott, ezek után nem csoda, hogy az új könyve, Vegyész hatalmas reklámot kapott. Valahogy így kell ezt csinálni, még akkor is, ha az új könyv nem is akkora durranás, de a szerző legalább ismert, mert ez feltételezi, hogy valami remekmű kerül a boltokba.
Szerintem ez azért túlzás, mert a Vegyész nem olyan jó könyv, bár a szerző mindent megtett ezért, de nekem valahogy mégsem jött át, ahogy Pély Barna is megmondta volt. Először is, a szerző meglehetősen eltérő műfajra váltott át, ahol a bukás lehetősége 50 %. Vannak persze, akik ezt is jól tudják csinálni, de Meyernek ez most nem jött össze, ugyanis a kémregény túlzottan kemény, férfias műfaj, amit Meyer alaposan felhigított az érzelgésével. Hiába teremtette meg keménynek a címszereplő Vegyész figuráját, azért a szerelem-romantika nem marad el ebben a műben sem, és pontosan ez jelenti a bukást. Egy ilyen műfajban ugyanis ennek nincs helye: a titkos ügynökök munkája ugyanis rendkívül veszélyes, ebből adódóan nem engedhetnek emberi érzelmeiknek, meg aztán a küldetésük amúgy is elszakítaná a családjuktól őket, kiszállni meg nagyon nehéz, sőt, lehetetlen. Éppen ezért az ilyen ügynökök magányos farkasok, mint ennek a regénynek a címszereplője, az éppen Alex néven futó kutatóorvosnő is, aki állandó rettegésben él, hogy kinyírhatja az ellenség.
Hogy kik ők? Igazából nem tudni, mert végig arctalanok, személytelenek maradnak, de a lány kezdettől fogva megteszi ellenük a szükséges óvintézkedéseket, miután a főnökét már kinyírták. A Vegyész szinte már paranoid figura, aki mindenkiben ellenséget láT, EZÉRT SZÜNTELEN RETTEGÉs az élete. Félelmetes, hogy milyen fegyvertárat mutat be az írónő nemcsak a kötet elején, hanem az egész könyvben végig!
Közben a Vegyész elvállal egy utolsó ügyet, hogy a saját bőrét mentse, na meg persze másokét is, hiszen biológiai terrorizmus ügyében kell nyomozni, ahol sok millió ember élete a tét. Nyomozás közben eljut egy férfihoz is, akivel egymásba szeretnek, miközben együtt menekülnek a nő ellenségei elől. Miközben szólnak a fegyverek, a Vegyész átéli, hogy ő is egy szerethető, vonzó nő, amit eddig senkitől sem kapott meg, ráadásul Meyer direkt olyanra teremtette a nő külsejét, hogy ezt mi olvasók se higgyük el. Nem azért, mert csúnya, inkább rosszul öltözött, a praktikumot jobban kedvelő, férfiasan okos és racionális hölgyről van szó az ő esetében, amivel nekem nincs gondom, sőt: sokkal rokonszenvesebb ez a stílus, mint a hülye picsaság. Mondjuk, így sem tudtam megkedvelni sem a csajt, sem a többi szereplőt, csak a kutyákat, de hát nagy állatbarát vagyok...
A regénnyel nekem mondjuk az a bajom, hogy eléggé identitászavaros: most akkor thriller, kémregény, vagy szerelmi történet akar lenni. Van egyanúm, hogy inkább az utóbbi, és a többi csak ürügy, körítés, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a thrilleres részt, és a címszereplő alakját egész jól felépítette a szerző. Gondolom én, hogy a regény bizonyos részeihez (pl. fegyverek, vegyi anyagok, a titkos ügynökök munkája) komoly kutatómunka kellett, ami szintén jól sikerült. Nem is tudok rá rosszat mondani. Kiadja az Agave Kiadó

Stephenie Meyer: A burok

Ezzel a könyvel az utóbbi időkben egyre többet találkoztam, miközben a könyvesboltok sci-fi részlegében nézelődtem. Olvastam a fülszövegét, és nem bírtam elgondolni, hogy most ezt így hogy? Nekem ugyanis nagyon skizónak, elmebajnak tűnt az egész, mert végül is ez az egy testben két lélek motívum eléggé annak tűnik. Aztán valamiért elkezdtem olvasni, és próbáltam elképzelni, megérteni a történteket, de az előbbi nem nagyon sikerült, pedig eléggé élénk a fantáziám.
Na szóval, ez egy sci-fi, amelyben nálunk jóval fejlettebb idegenek igázzák le az emberiséget, ami igencsak hálás téma, hiszen igen sok embert foglalkoztat a kérdés, hogy vannak-e még az univerzumban rajtunk kívül más lények is, és ha igen, milyenek, mit tudnak, veszélyesek-e ránk nézve?
Meyer most megismerteti velünk szemben a maga nézőpontját, amely szerint a Földet elfoglalja egy idegen faj, amelynek tagjait az elfogott emberek agyába ültetik bele az ún. Hajtók. Ezek a lelkek afféle féregynyúlványokra hasonlítanak, és az új gazdatestben hamar átveszik az uralmat, míg a régi lélek eltűnik onnét, így az emberi test csak egy burok marad. Innét a regény címe.
A törtéNet bonyodalmát aZ adja, hogy vannak túlélők az emberek között, akik elmenekülnek, amíg tudnak. Melanie Strydert azonban elkapják a Hajtók, elkábítják, és a fejébe ültetnek egy több bolygót is megjárt Lelket, Vándort, akinek elvileg át kellene venni az uralmat Melanie fejében, de ez gyakorlatilag nem sikerül, mert a lány ezt nem engedi, sőt visszaköveteli a testét!
Végül a két lélek összebarátkozik, és elindul megkeresni a lány szerelmét, Jaredet, akire annak idején az öccsét rábízta. Az utazás elkezdődik, és végül egy barlangrendszerben találják meg Mel rokonait, illetve Jaredet, de ők így nem akarják a lányt befogadni. Mármint a parazitával a testében, hogy durván fogalmazzak. Nem véletlen, hogy le akarják lőni a lányt, mert tartanak tőle, hogy elvezeti hozzájuk az ellenséget. Egyedül Jeb, Mel nagybátyja áll ki az unokahúga mellett, és hajlandó esélyt adni neki. Én pont ezért bírtam az öreget egyébként, mert ő volt az egyetlen, aki igazságos volt mindenkivel, illetve őszintén érdekelte őt a másik lény világa, még akkor is, ha ellenség, vagy legalábbis annak tűnik. Aztán persze kiderül, hogy nem az.

Innentől kezdve lesz érdekes a történet, amely amúgy is a Vanda nevű lélek szemszögéből íródik alapvetően, Mel csak ritkábban szól bele az eseményekbe, de azért ott van ő is.
Nem is ez az igazán érdekes, hanem inkább Vanda beilleszkedése az emberek közé, miközben ő is mesél a saját társadalmukról.
Mindezt Meyer gyönyörűen el tudja mondani pár száz oldalon keresztül, miközben barátságok köttetnek, és szerelmek szövődnek, de én mégse voltam maradéktalanul elégedett a könyvvel: egyszerűen nem tudtam elképzelni az alapszituációt, amit fentebb már említettem, illetve zavaros volt a szerelmi szál is.
Szóval hogy mondjam, az alaphelyzet csak rÉSZBEN ILLIK Bele a sci-fi kategóriába, inkább egy lélektani dráma az egész, pláne hogy a szerző direkt errefelé is tereli a történetet. Innentől kezdve a Burok egy nagy mesévé válik sok-sok érzelemmel, de hát női szerzővel van dolgunk. Egy férfi ebből lehet mást hozott volna ki több erőszakkal, illetve erőteljesebb sci-fi vonallal. Meyernél nem ez a helyzet: nála szerelmi-lélektani szál erőteljesebb, ugyanakkor a Burok egy igen komoly társadalomkritika is, legalábbis szerintem. Persze nem elemzési-tudományos célzattal olvaStam a mŰvet, De ezt vettemészre.
Nekem furcsa volt az például, hogy Vanda kicsit sem önző, még az emberek által egészségesnek talált mértékben sem. Ő inkább olyan, hogy mindenét megosztaná a másikkal, és nem magából indul ki, ezért eleinte nem tudtam eldönteni, hogy kedveljem-e, vagy sem, de végül persze megkedveltem, ahogy a szereplők nagy részét is. Engem a történet valahogy a régi ősközösségek világára emlékeztetett, tehát az egyszerűbb társadalmakra, ahol nem voltak bonyolult szabályok, de mindenkinek megvolt a maga feladata, és a lázongókat is hamar lerendezték. Csak éppen eZ a regény már a modern időkben játszódik, de a szabályok nem változtak.
A regényből film is készült, de sajnos nem láttam, úgyhogy összehasonlítási alapom nincs, mert nem vagyok egy nagy filmbarát, de akit érdekel, nézze meg. A könyv szerintem nem volt rossz, egyszer el lehetett olvasni. Kiadja az Agave Kiadó