Történelem szakon végeztem az egyetemen, de az amerikai történelemhez valahogy nem értek, elsiklott valahogy fölötte a figyelmem. Éppen ezért a könyv anyaga abszolút újdonságot jelentett a számomra, ugyanis gőzöm sem volt arról, hogy Chicagóban világkiállítást rendeztek az amerikai kontinens felfedezésének 400. évfordulója alkalmából. Ezt a vásárvárost nevezték el Fehér Városnak a gyönyörű, fehér épületei miatt, amelyek egy része még ma is áll.
Na most tudni kell, hogy Chicago abban az időben egy csúf iparváros volt, amely a vágóhídjairól volt ismert. Különösebben pezsgő kulturális élete nem volt, mint például New Yorknak, viszont létszám alapján az akkori Amerika egyik legnagyobb városa volt, és ezért pályázta meg a világkiállítás lehetőségét, ámde ezt Larson részletesen elmeséli ebben a dokumentumregényben, amely a kezdettől fogva végigköveti a vásárváros felépítését egészen a kiállítás lezajlásának a végéig, sőt még azt is elárulja, hogy mi történt a vásárvárossal, illetve az építésében résztvevő szereplőkkel.
A regény cselekménye két szálon fut: egyrészt mint említettem a kiállítással foglakozik, másrészt pedig egy nagyon érdekes figurával, Holmes-szal, akinél az elején csak azt látja az olvasó, hogy egy mesterien ügyes szélhámos, viszont a kötet végén kiderül, hogy sorozatgyilkos is, akit végül kivégeznek. Ő az a bizonyos ördög, aki a címben szerepel. Azt hadd tegyem hozzá, hogy Holmes is valóságos alak, és nem Larson találta ki a regény kedvéért. Azt is lehet mondani, hogy Holmes Amerika Hajfelmetsző Jackje, csak éppen látszólag kevésbé brutális gyilkosságokat követett el, ugyanis áldozatait gázzal mérgezte meg, Hitlerhez hasonlóan.
Ámde Holmes mégis nagyobb szörnyeteg volt, mint Hasfelmetsző, ugyanis intelligens volt, és kurva jól be tudta hálózni az embereket, akik imádták, mert remekül értett a nyelvükön. Különösen a nők voltak megveszve érte, akik közül néhányat feleségül is vett, majd ezek a hölgyek nyom nélkül eltűntek, akik után nyomozás is történt többször is. Ámde amikor már gyerekek is eltűntek ennek a lénynek köszönhetően, még elszántabban kezdtek utána nyomozni, és hát aki keres az talál is többnyire, szóval rájöttek az üzelmeire a fickónak. Ennek köszönhetően olyan vérfagyasztóan izgalmas a kötet vége.
Igazából engem sokkal jobban érdekelt Holmes, a csaló
sorozatgyilkos története, mint maga a világkiállítás, de ez nem
jelent azt, hogy az ezzel kapcsolatos részek unalmasak lettek volna.
Na jó, volt néhány rész, amelyeket átugrottam, de Larson úgy
írta meg a szöveget, hogy a közönség érdeklődését végig
fenntartsa, ami meglehetősen nehéz feladat, de szerencsére a
szerzőnek ez sikerült. Tehát a szöveg nem száraz és nem
unalmas, viszont a regényekkel ellentétben nincsenek párbeszédek, csak a különböző dokumentumokból kimásolt idézetek.
A világkiállításról még pár szóban: kurva nehéz megszervezni egy ilyen rendezvényt még manapság is, de 120 évvel ezelőtt meg pláne, hiszen akkor még nem volt meg az a technika, mint manapság.
Manapság már teljesen természetesnek vesszük, hogy aszfaltozottak a járdák és a közutak, közművesítve van a város, meg a falu, villanyvilágítás van az utcákon, illetve a lakásokban, továbbá mindenütt vezetéken megy az áram, a villany, a fűtés és a gáz, és akkor még az olyan médiumokat ne is említsem, mint a tévé, a rádió, a mobil-és a vezetékes telefon, na meg a különböző újságok.
Ez van ma, de akkoriban ezeknek a találmányoknak még a töredéke volt csak meg, és mégis meg tudták szervezni a világkiállítást, miközben a lakosság nagy része nyomorgott. Na, de egy ilyen évforduló megérdemelte a rongyrázást, ráadásul óriási siker lett. A kiállításon magyar résztvevőként csak a herendi porcelángyár képviseltette magát, egyébként az ország képviselői távol maradtak onnét. Ebben a cikkben vannak képek is a chicagói vásárvárosról.
A könyv a Sötét Örvény sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése