Ismét egy skandináv krimi ezúttal egy svéd szerzőtől, de az nem derül ki a regényből, hogy melyik országban játszódik, mert a szerző egyszer sem árulja el. Nesser is állandó rendőrszereplővel dolgoztat, ami a skandi krimiknél már megszokott elem.
Van Veeteren felügyelő ebben a kötetben mutatkozik be először, tehát bizonyára lesz még folytatás. Egyelőre azonban ez az első könyv, amit olvastam Nessertől.
Ez a könyv is egy gyilkossággal indul: ezúttal egy tanárnőt talál holtan a férje a fürdőkádban, aki ráadásul nem emlékszik semmire. A házaspár ugyanis az előző nap egy kissé kirúgott a hámból, ugyanis benyakaltak egy üveg bort, aztán szeretkeztek, aztán snitt. A férj már csak a másnapi ébredésére emlékszik, mégis bevarrják gyilkosságért. A fickó aztán olyan rossz elmeállapotba kerül, hogy börtön helyett inkább elmegyógyintézetbe szállítják, ahol különböző gyógyszerekkel kezelik.
A gyakorlott krimiolvasó már sejti, hogy nem ez pasas volt a valódi tettes, hanem valaki megpróbálja rákenni a balhét, közben a gyilkos meg szabadon járkál.
Van Veeteren felügyelő is sejti ezt, de bizonyítéka nincs, megérzésekre pedig nem lehet alapozni, még akkor sem, ha neki történetesen 99%-ban bejönnek a sejtései.
Mindenesetre az érzései részben beigazolódnak, ugyanis a fickó váratlanul emlékezni kezd bizonyos eseményekre, majd telefonál a rendőrségre, illetve ír nekik egy levelet is. Erre jól meggyilkolják ott az intézetben. Van Veeteren pedig úgy istenigazából munkához lát.
A könyv egy pszichothriller és egy lélektani dráma keveréke, amelyből szépen lassan kiderül, hogy ki volt a két áldozat sorsának drámája.
Indridasonhoz hasonlóan az áldozatok itt sem voltak ártatlan bárányok: mind a kettőjüknek akadt problémája az alkohollal, főleg a nőnek, akit kimondottan ezzel kezeltek. Ráadásul egyiküknek sem ez az első házassága, hiszen mindketten elváltak már. Mondjuk ez manapság már egyáltalán nem bűn, sőt inkább nagyon is érdekes. Főleg egy skandináv krimiben, amely képes leásni akár az áldozat csecsemőkoráig is, de ugyanilyen alapossággal vesézi ki az áldozat környezetét is.
Mégsem lehet egykaptafás műfajnak nevezni a skandináv krimiket, mert minden sors más, továbbá a szerzők is másfajta hangsúlyt fektetnek a műfaj egyes elemeire.
Nessernél Van Veeteren felügyelő magánéletének a taglalása egy kicsit háttérbe szorul, bár azt azért megtudjuk, hogy elvált, egyedül él, van egy lánya és a egy fia. Utóbbi mondjuk drogügyletek miatt éppen börtönben van, szóval szép család ez is. Amúgy a lányával jó a kapcsolata, sőt még annak a beteg kutyáját is ápolja, úgyhogy máris belopta a szívembe magát a felügyelő, akinek azért van egy gyengesége: időnként nagyon agresszív tud lenni, és olyankor ordít, meg káromkodik, de a szakmáját tisztességgel végzi, és a keresztkérdéseivel előbb-utóbbi kiszedi a válaszokat az emberekből.
Van Veeteren sem egyedül dolgozik, hanem egy összesen négyfős csapattal, akik a felügyelőhöz hasonlóan úgyszintén olykor agrreszívak, nyersek, szóval a skandináv krimikben eddig megszokott rokonszenves, szerethető, emberi rendőr figurák Nessernél megszűnnek.
A könyv vége pedig engem nagyon meglepett, mert szerintem nagyon beteg, de a La(e)ckbergről szóló bejegyzésemben már említettem, hogy olyan érzésem volt, hogy itt mindenki hülye, meg beteg.
A véleményem ennél a könyvnél is ugyanaz, hogy itt mindenki hülye, nemcsak a gyilkos, hanem a kihallgatottak, az áldozatok, sőt még a rendőrök is. Nem ismerem a skandináv kultúrát, de nagyon remélem nem olyan elborultak ott az emberek, ahogy ezekben a krimikben ábrázolják.
Kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése