A drog-és/vagy alkoholfüggőségről írni mindig hálás dolog, hiszen amellett, hogy az emberek megvetik ezt a fajta életformát, ugyanakkor izgatja őket, hogy milyen lelkiviláguk van ezeknek az embereknek, hogyan élnek, milyen nevelést kaptak stb. Sokan azt gondolják, hogy a szüleik nem törődnek az ilyen fiatalokkal, esetleg bántalmazzák őket, netán ők maguk is függők.
Ez sok esetben igaz, de azért akadnak kivételek, például Szabó Győző színész esete is ilyen, aki ebben a könyvben a saját pokoljárását meséli el, amiből kiderül, hogy a színész normális családból származott, és igazi jófiú volt, amíg fel nem került Pestre középiskolába, ahol aztán belekóstolt a csapongó életstílusba. Így kezdődött a kapcsolata a drogokkal, amelyek közül csaknem mindenfélét kipróbált, ahogy azt egy "rendes" drogosnak illik. Mindezért nem a főváros a hibás, bár az kétségtelen, hogy ott teljesen más életet élnek az emberek, mint az ország többi részében, a vidéki nagyvárosokat is beleértve. Igazából nem érdemes bűnbakot keresni: egyszerűen csak megborult a srác, aztán a szer erősebbnek bizonyult nála hosszú ideig. Végül sikerült neki leállni dr. Csernus Imre pszichiáter segítségével a Lipóton. A könyv erről a drogos korszakról szól, illetve a kórházi kezelésről is, miközben dr. Csernus időnként belebeszél a színész mondandójába, és elmondja a véleményét Győzőről, meg a drogozásról. Mindezt meglehetősen normális stílusban teszi, tehát a nyers, káromkodós stílus ezúttal elmarad. Az is érdekes, hogy a színész Morpheusnak hívja a kezelőorvosát a Mátrix című film után szabadon.
A könyv azért íródott a színész elmondása szerint, hogy felnyissa az emberek szemét: drogozni egyáltalán nem menő, mert a szer még legfegyelmezettebb emberből is kihozza az állatot, vagy csak simán zombit csinál belőle. Elég a könyv címlapjára nézni, hogy lássuk a bizonyítékot: egy ijesztő tekintetű szörnyeteget láthatunk rajta, aki csak nyomokban emlékeztet Szabó Győzőre. Na szóval a könyvből kiderül, hogyan a színész egészen pontosan milyen típusú drogokat fogyasztott, és ezek milyen hatással voltak rá, na meg azt, hogy mi juttatta odáig, hogy leszokjon.
Számomra a legszerethetőbb fejezet az, amikor a Lipótot mutatja be: itt főleg az tetszett nagyon, ahogy a betegtársait jellemzi. Na, emiatt volt érdemes elolvasni, a többit csak átpörgettem, mert valahogy annyira nem érdekelt. Valahogy mást vártam a könyvtől, de nem tudom megfogalmazni, hogy mit, de nem azt, amit kaptam. Mindenesetre egy visszataszító oldalát ismerjük meg a színésznek. Szerencsére a könyv könnyen olvasható, úgyhogy hamar a végére lehet érni, meg Győző sem spilázza túl a mondandóját, de amúgy se számítson senki szépirodalmi magasságokra, mert ez nem az a könyv.
Kiadja a Libri Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése