2013. december 19., csütörtök

Kate Furnivall: Árnyak a Níluson

Olvastam a szerző összes könyvét, és szerintem ez a legjobb eddig, mert végre van egy kis izgalom is benne. Furnivall könyvei ugyanis nem erről híresek sajnos, hanem pont az ellenkezője: sokszor vontatott a cselekmény emiatt nehéz olvasni, de amúgy is azt éreztem, hogy soha nem érek a végére. Különösen az Orosz szerető trilógiára volt ez igaz, de szerencsére nem ezzel a sorozattal kezdtem az ismerkedést, hanem a Fehér gyönggyel, illetve a Vörös sállal, amelyek a szerző izgalmasabb darabjai közé tartoztak.
Korábban a szerző többnyire Oroszország, illetve valamelyik távol-keleti gyarmat történelmével foglalkozott.
A legújabb könyvében annyi a változás, hogy helyszín áttevődött Angliára, illetve Egyiptomra, tehát az olvasó ennek a két országnak a történelmi hátterével ismerkedhet meg, miközben izgulhat a történeten is.
A cselekmény ugyanis tényleg érdekfeszítő: Jessie Kenton még kislánykorában arra ébred egy napon, hogy az öccsét Georgie-t elviszik, és aztán soha többé nem látja, a szülei pedig nem hajlandóak magyarázatot adni a történtekre.
Az már csak a visszatekintésekből derül ki, hogy a kisfiúval nevelési problémák akadnak, és ezért szabadulnak meg tőle, de abba már nem gondolnak bele, hogy a nővérének mennyi fájdalmat okoznak ezzel. A Kenton szülők amúgy is hideg-rideg emberek, akik a lányukat sem képesek szeretni, mint ahogy a Georgie helyére érkező kisfiút, Timet sem. Érdekes, hogy Jessie végül elfogadja Timet, sőt elkezd kötődni hozzá annyira, hogy amikor a már régészként-egyiptológusként dolgozó Timnek nyoma vész, elkezdje őt felkutatni.
A nyomok Egyiptomba vezetnek, úgyhogy hősnőnk odautazik. Szerencsére nem egyedül, hanem egy elszegényedett arisztokrata, Montague Chamford társaságában, akire szintén az eltűnt testvér nyomozása közben akad rá. Így alakul ki az egyiptomi szál a történetben.
A regény a két világháború között játszódik, részben az 1930-as években, részben pedig korábban, a történet ugyanis két szálon fut: nem csak Jessie Kenton sorsát mondja el az írónő, hanem az eltűnt testvér Georgie eltűnéséről is beszámol. Ez utóbbi fejezetek mindig egyes szám második személyben íródnak, hiszen a fiú mindig a hozzá érkező titokzatos látogatójához beszél.
Azt már a kezdetektől fogva gyanítottam Jessie elmondásából, hogy ezzel a Georgie-val valami nem stimmel, de az írónő nem nevezi konkrétan meg a betegségét a regényben egyszer sem. Ettől függetlenül én autizmusra, vagy Asperger-szindrómára gyanakodtam végig a tünetek alapján. Mindez azért érdekes, mert abban az időben az erősödő fasizmus, illetve szélsőjobb több kísérletet is tett az ilyen emberek kiirtására, mint amilyen Georgie is. Erre történik is utalás a regényben, mint ahogy más brit történelmi eseményekre is, de ez nem túlzottan erős a történetben, mint ahogy az egyiptomiak sem.
Jó persze, igyekezett az írónő a kutatással, tehát a történelmi hátteret egész tűrhetően megismerhettük, de szerintem a történelmi szál erősebb is lehetett volna ennél. A történet viszont végig izgalmas, sőt még az utolsó lapokra is tartogat meglepetést az írónő, illetve van szerelmi szál is, ami az ilyen típusú kalandregényekből kihagyhatatlan. Szerencsére a szerző ezt jól eltalálta, én legalábbis nem éreztem nyálasnak, igaz annyira forrónak, szenvedélyesnek sem, szóval olyan középszer. Ez nem is baj, mert az ilyen regényektől nem is ezt várja az ember.
A könyvet kiadja az I.P:C. Könyvek Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése