Tizenkilenc perc alatt sok mindent megtehetsz: leviheted megsétáltatni a kutyát, lenyírhatod a füvet a ház körül, hajat moshatsz, stb., de akár szerezhetsz egy fegyvert is és lemészárolhatod vele a fél iskolát.
A Tizenkilenc perc főhőse ugyanis ezt tette pontosan ugyanennyi idő alatt, innét a regény címe.
A regény témáját a valóság ihlette, hiszen több hasonló hír is megjelent a médiában, hogy X.Y. diák kinyírta, vagy bántalmazta az iskolatársait.
Ilyenkor mindig megjelenik az online felületen egy olyan kérdés, több ember szájából, hogy mégis milyen lelkivilága lehet egy ilyen "embernek", illetve milyen szülei lehetnek egy ilyen lénynek?
Nos, Jodi Picoult igyekszik megválaszolni ezt a kérdést ebben a regényben, ami ugyan nem pszichológiai tanulmány, de látszik, hogy a szerző alaposan utánajárt a dolgoknak, tehát alaposan megismerhetjük a gyilkosnak a lelkivilágát és az életkörülményeit.
Bizonyára elgondolkodtál már rajta, hogy hogyan néz ki egy ilyen tömeggyilkos. Talán azt gondoltad, hogy egy nagydarab testalkatú, izmos kölyök, aki már eleve terrorizálta az iskolatársait, mert gyűlölte őket egészen a végkifejletig.
Nos, hát bizonyára vannak ilyenek is, de ennek a könyvnek a főhőse pontosan az ellenkezője: egy sovány, szemüveges hülyegyerek típus, aki éppen hogy nem agresszív, hanem az a túlzottan visszahúzódó típus, szóval nem nagyon vannak szociális kapcsolatai a kortársai körében. Az ilyen emberekről valahogy senki sem gondolná, hogy egyszercsak bekattannak és tömeggyilkosok lesznek, pedig a pszichológiai magyarázata nagyon egyszerű: aki hirtelen haragú, lobbanékony ember, az hamar levezeti a feszültséget.
A Peter-félék viszont épp ellenkezőleg: sokáig őrizgetik magukban a sérelmeiket, aminek aztán robbanás a vége, ahogy azt ebben a könyvben is láthatjuk.
Az viszont valahogy senkinek nem tűnik fel, hogy bántják, vagyis feltűnik, de valahogy mégse foglalkoznak vele, sem a szülők, sem a tanárok. Igazából azt gondolják, hogy védje meg magát, meg úgy egyáltalán szedje össze magát, és legyen ügyes, tanuljon jól, barátkozzon a többiekkel, stb. Na, de hogyan is tegye, ha egyszer nem képes rá!
Ez a Peter ugyanis egy szerencsétlen hülye típus. Az egy dolog, hogy szemüveget visel (bár a gyerekek ezen a téren sem túl elfogadóak, kivéve ha megnevelik őket), ettől még lehetne ő egy nagyon okos gyerek, de sajnos nem az. A többiek pedig pont ezt használják ki és rászállnak, amiből az jön le a számára, hogy őt nem lehet szeretni, ami viszont beleviszi egy ördögi körbe, ahonnét látszólag nincs szabadulás.
Na most néhányan a bejegyzést olvasva ezt gondolják: "engem is csúfoltak gyerekkoromban, mégsem lettem tömeggyilkos"- szinte már hallom is, ahogy mondjátok. Sikeresen bele is sétáltatok a csapdába, ugyanis a csúfolódás, illetve az iskolai bántalmazás nagyon nem ugyanaz a műfaj, ne téveszd össze.
Na jó, a gyökerük azonos, de a csúfolódás, a kisebb verekedések, tréfák hozzátartoznak a gyerekközösségek életéhez, ugyanis így tanulnak meg alkalmazkodni a közösség életéhez.
A gyerekek ugyanis kegyetlenek, mert még nem tanultak meg hazudni/alakoskodni.
Ami viszont problémát jelent az az, hogy egyre inkább egy felgyorsuló világban élünk, amely iszonyú stresszt generál már a gyerekek életében is, ráadásul egyre kevesebb az idő rájuk, nem érnek rá őket megnevelni, ezért van az, hogy elszabadulnak az indulatok. Egész egyszerűen eltűntek azok a határok, amik eddig megvoltak, és ezért egyre agresszívabbak a gyerekek is, csak mert megtehetik. Ezért van az iskolákban egyre több erőszak, késelés, lopás, stb. Szóval egyes gyerekek/csoportok úgy érzik, hogy jogukban áll fenyegetni, bántalmazni, sőt a föld színéről is eltörölni más gyerekeket/csoportokat. Tök mindegy milyen okból, valamit mindig találni.
A regény Amerikában játszódik, ami mindjárt érthetőbbé teszi a dolgot, ugyanis a tengeren túli országban teljesen máshogy élnek az emberek, mint itt nálunk Magyarországon.
Sokan úgy tudják, hogy az amerikaiak egy végtelenül nyitott nép, akik minden szart megvesznek. Ez igaz is, de csak a valóság egy szelete: az amerikaiak ugyanis egy végtelenül bigott, prűd, szűk látókörű és külsőségekre utazó nép.
Az amcsiknál azok az emberek népszerűek, akik jó külsejűek, lehetőleg gazdagok, divatosak, jól tanulnak, jó sportolók, stb. szóval minden egyben van náluk.A nők pedig lehetőleg legyenek természetesen szőkék. Mindez fokozottan igaz a gyerekközösségekre, akik mint említettem, még nem tudnak hazudni.
A szemüvegeseket, kövéreket, fogyatékosokat gyakorlatilag kiközösítik, de legalábbis népszerűek semmiképpen nem lehetnek. Mindez azért érdekes, mert Amerikában ők vannak többségben, és nem a ragyogó külsejű emberek. Lehet, hogy pont ezért is van ez, nem tudni.
Na, szóval ezt a Peter gyereket is ezek az ún. menők/népszerűek pécézik ki maguknak és folyton szívatják, mert úgy gondolják, hogy neki és a hozzá hasonló szerencsétlen hülyéknek nincsen joguk létezni ezen a földön.
Ezek után a Peter-féle gyerekek egyre jobban kezdenek félni attól, hogy mi lesz a suliban, amit persze megéreznek a zaklatók és még jobban ráfognak szállni.
Ezek után jogosan kérdezheted, hogy miért nem váltott iskolát a fiú, vagy miért nem szólt a tanároknak/szülőknek?
Na de mégis hova a picsába menjen a srác, amikor egy kisvárosban él, ahol az az egyetlen középiskola, illetve a gyerekek már az óvodából ismerik egymást, tehát a falka felállása már ott kialakul, amiből aztán nem lehet csak úgy kilépni.
Ráadásul elmenni nem megoldás, mert aztán a következő helyen valószínűleg ugyanúgy basztatni fogják a srácot, és kezdődik elölről az egész sztori. A tanároknak/szülőknek panaszkodni pedig olaj a tűzre, mert gyávaságnak/árulásnak fogják tartani és ismét csak rászállnak szerencsétlenre, szóval más megoldást kell találni. Nos, hát Peter talált egyet: fegyverrel kiirtotta a fél iskolát és leszarta, hogy menőket talált-e el, vagy lúzereket, mert addigra már teljesen bekattant a gyerek. Még az sem érdekelte, hogy a börtönben fog megrohadni ezért.
Különösen az lehetett fájó a számára, hogy az egyetlen pajtása, Josie átigazolt a menőkhöz és inkább velük lógott. Ez így felszínesen óriási szemétségnek tűnhet, de valójában Josie csak egy identitászavaros, saját magát sem kedvelő kamaszlány, aki úgy gondolta, hogy így majd biztonságban lehet. Sajnos, alaposan elszámította magát, de ez majd a könyvből kiderül az olvasó számára, hogy miért.
Közben a menőkkel is gond van, ugyanis ők is hasonló problémákkal küzdenek, mint Josie, de ez kamaszkorban teljesen normális. Az viszont már nem normális, hogy emiatt veszélyes helyzetekbe kerülhetnek, például rossz társaság, ital és drogok.
A könyvben a rossz társaságot Matthew Royston képviseli, aki a menők vezére. Valójában köré szerveződik az egész társaság, akik felnéznek a jóképű, jó sportoló, ámde agresszív srácra, aki úgy gondolja, hogy a lúzereknek nincs joguk létezni ezen a földön. A cél érdekében éppen ezért mindent megtesz: ő az aki mindenkibe beleköt, a többiek csak kontráznak, illetve inaskodnak neki, szóval teljesítik a vezér parancsait. Ennek ellenére mégis Petert kiáltják ki gonosznak, mert egyszer az életben vissza mert ütni.
Ez most úgy hangzott, mintha mentegetni akarnám a gyilkost, de szó nincs erről, mert ebben a történetben mindenki hibás: Peter, a többi gyerek, a szülők, a tanárok, sőt az egész társadalmi rendszer is, amely megengedi ezt.
Szerintem az egyetlen megoldás erre a problémára a konfliktuskezelés megtanulása lenne, csak az a probléma, hogy ez széles körben nem elérhető. Pár multicégnél vannak ilyen belső tréningek a munkatársak számára, de az emberek nagy része konfliktus esetén vagy túlzottan agresszív lesz, vagy nyuszi, de nem tudnak olyan helyzeteket teremteni, amelyben mindkét vitapartner nyer. Ebből adódóan a gyerekek sem tudják ezeket a technikákat megtanulni tehát a közösségépítés ereje hiányzik.
Jodi Picoult persze nem tanító, csak egy író, aki a könyvében ábrázol egy helyzetet, de megoldást már nem ajánl, csak kérdéseket tesz fel, amiket mindenkinek magának kell megválaszolnia.
Picoultról tudni kell, hogy különböző társadalmi jelenségekről ír lélektani drámákat, mint amilyen ez a könyv is. A lélektaniságot azzal igyekszik fokozni, hogy nem időrendi sorrendben meséli el a cselekményt, hanem az időben összevissza ugrálva.
Két kulcsszereplő van Peter és Josie: a többiek (tehát a szüleik, a menő diákok, az ügyvéd és a nyomozó figurája) köréjük épülnek fel, tehát a regény szálait ez a két szereplő mozgatja. Miközben olvasni fogod a könyvet egyre több meglepetés tárul fel előtted még a könyv végén is.
Kiadja az Athenaeum Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése