Olvastam már pár skandináv krimit, de eddig ez volt a legkomplexebb közülük, mind a cselekményt, mind a lélektani szálat illetően. Ennek megfelelően az átlagnál jóval vastagabb lett a kötet, sőt egyes bloggerek szerint a könyv fölösleges cselekményszálat is tartalmaz, amelynek nem sok köze van a regény fő vonalához, ezért ha nincs is értelme.
A regény amúgy a többi skandi krimihez hasonlóan egy egyszerű bűnesettel kezdődik, ami aztán lavinává dagad, és eljutunk a szereplők életének a lélektani elemzéséhez, csontig csupaszítva az egyes szereplőket az áldozattól a rendőrökig.
Jelen esetben egy kamaszfiú, Roger az áldozat, akinek a holttestét egy svéd kisvárostól Va(e)sterastól nem messze, egy ingoványos részen találja meg egy ifjú cserkészcsapat. (Ezek szerint nem véletlenül kapta a kötet a címét). A helybeli rendőrségről hamarosan kiderül, hogy meglehetősen impotens tagokból áll, akik még a nyomozást is balfék módon kezdik el, nemhogy kiderítenének is valamit. Végül a stockholmi rendőrfőkapitányság gyilkossági csoportjától kér segítséget a helyi rendőrfőnök, akik persze elutaznak a kisvárosba, és lelkesen nyomozni kezdenek.
Höglund felügyelő és csapata számára azonban kiderül, hogy az eset jóval bonyolultabb, mint hitték, és folyton vakvágányon haladnak, ami azt jelenti, hogy több potenciális gyilkosjelöltet is találnak, de valahogy mégsem ők a tettesek.
Ámde a felügyelő és csapata váratlan segítséget kap az éppen a városban tartózkodó Sebastian Bergman kriminálpszichológustól, aki valamikor itt született és élt, és akit lezáratlan ügyek hoznak vissza a szülővárosába.
Bergman és a Höglund féle csapat tagjai ismerik egymást, de Höglund kivételével ellenséges viszonyban vannak egymással, amihez Bergman sokszor szókimondó stílusa is hozzájárult. Több könyvesblogger említette, hogy Bergman figurája erősen emlékeztet Dr. House-ra. Ezt én nem tudom megítélni, mert nem láttam a sorozatot, de valószínű, hogy így van.
Mindenesetre a könyv egy sorozat első darabja, amelyet a szerzők éppen Bergman alakja köré építenek. Mondjuk amúgy is Bergman alakja viszi a történetet abszolút, mert a meglátásaira és a stílusára egyszerűen oda kell figyelni, csak éppen a többiek nem csípik a stílusát.
Mondjuk ez érthető, hiszen eléggé defektes figura, akinek szintén segítő kézre volna szüksége, hiszen kurva komoly problémái vannak, amelyek a gyerekkorára vezethetők vissza, de az életviteléhez az is hozzájárul, hogy a felesége és a kislánya egy természeti katasztrófa során meghaltak. Ettől aztán eléggé megzakkant a csávó, és a lelkében lakozó űrt különböző nők lefektetésével próbálja betölteni, akiktől aztán használat után megszabadul. Ennek ellenére számomra szimpatikus figura, de a stockholmi rendőrök is azok.
Viszont a helyi rendőrség lúzer rendőre egy számomra groteszk és ellentmondásos figura, aki semmit nem tesz hozzá a történethez, és a problémái is röhejesek, mert hol érdekli az olvasót az, hogy nekik nem lehet gyerekük, és emiatt folyton a dugást erőltetik a feleségével, mert hátha mégis szerencséjük lesz? Ez az egyetlen gondom a regénnyel, amúgy tökéletes szerintem.
A másik fő lélektani szál az az áldozat helyzete, akiről szépen lassan kiderül, hogy nem volt éppen egy ártatlan bárányka, de hát a skandináv krimik híveinek ez nem is olyan meglepő. Mint ahogy az sem, hogy a srácról eléggé durva dolgok derülnek ki, ahogy a kisváros jónevű gimnáziumának az igazgatójáról is, szóval mint mondtam eléggé komplex a sztori, ezért nem érdemes bővebben belemenni az elemezgetésébe.
Maga a sztori hasonlóan a skandináv krimik többi darabjához szintén lassan csordogál, cserébe viszont nem ül le a történet, tehát mindig tud valami újdonsággal szolgálni. Sőt, a szerzők még az utolsó oldalra is tartogatnak meglepetést az olvasó számára. Akik most ismerkednek ezzel a műfajjal, azoknak mégsem ajánlom ezt a könyvet a bonyolultsága miatt. Helyette inkább Nesbo(e)-t, vagy Alvtegen javaslok kezdésnek.
Kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése