Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa

Emlékszem valamelyik nagy könyvesboltban láttam meg először, kb. fél éve, és azóta vadászom rá. Szerencsére nemrég sikerült kihoznom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, és nem okozott csalódást, sőt! A könyv egyszerűen zseniális, pedig a holokauszt téma már eléggé lerágott csont, de a zsidók nem hülyék, mert tudják, hogy miből és hogyan kell pénzt csinálni, úgyhogy a holokauszt mindig is hálás téma lesz.

Ez a könyv viszont tud újat mutatni, mert egy olyan megtörtént esemény köré építi fel a történetet, amiről még én sem tudtam, pedig történelem szakon végeztem az egyetemen. Na, de erről nem beszéltünk.

Arról van szó, hogy 1942. júliusában több ezer zsidót hurcoltak el párizsi otthonaikból a Téli Kerékpárstadionba (amit azóta lebontottak) rettenetes körülmények közé, hogy aztán onnét továbbvigyék őket különböző lágerekbe, ahol elgázosították őket.

A Molyon olvastam az értékeléseket, és többeknek nem tetszett a könyv azért, mert túlzottan drámai, és ők nem akarnak ezzel szembesülni. (Pedig muszáj lesz, már csak azért is, hogy lássátok, milyen gonoszságra képesek az emberek. De azért dugjátok csak a fejeteket a homokba.) Főleg a fiatal, tinikorú olvasók véleménye volt ez, akiknek ez csak egy távoli esemény csak a z időben.

Most képzeld el, hogy egyik nap dörömbölnek a lakásod/házad ajtaján, és mint kiderül a rendőrség az, akikkel el kell menned egy ismeretlen helyre, és nem tudod, hogy miért. A szüleid, testvéreid veled vannak, de biztonságot ők sem tudnak nyújtani, hiszen látod és érzed rajtuk, hogy ők is félnek.

Kiderül, hogy azért teszik ezt, mert zsidó vagy, de te nem érted, hogy ez miért baj, hiszen sem te, sem a szüleid, sem a környezeted, nem bántottatok senkit, legalábbis szándékosan nem. Csak annyit tudsz felfogni, hogy egy ideje már bélyeget kell viselned (a sárga csillagot), külön városrészbe zsúfolnak benneteket, ahonnét kijárási tilalom van érvényben, illetve a hatalom képviselői bármikor bánthatnak titeket. (Na, jó ebben a regényben nincsenek gettók, se kijárási tilalom, de a történelemből tudjuk, hogy sok helyütt voltak ilyenek).

Kiderül, hogy a rendőrök egy stadionba zárnak titeket embertelen körülmények közé, ahol úgy kell könyörögnötök az enni és innivalóért. WC sincsenek igazából, szóval ott kell elvégeznetek a dolgotokat, ahol tudjátok, és tisztálkodási lehetőség sincs. Miután több napra zárnak be ide titeket, ezért hamarosan borzasztó bűz terjeng a helyiségben, és a különböző betegségek is megjelennek.

Ámde van ennél rosszabb is, ugyanis elválasztanak titeket gyerekeket a szüleitektől, akiket egy tábor nevű helyre szállítanak (de nem tudjátok, hogy mi az), titeket pedig a sorsotokra hagynak, hogy aztán majd benneteket is hasonló helyre vigyenek. Tudom, hogy gyerekként/kamaszként sok problémád lehet(ett) a szüleiddel, de próbáld elképzelni, hogy milyen lenne nélkülük. Hogyan viselkednél, ha egy ilyen tragédia kellős közepén találnád magad úgy, hogy az alapvető emberi jogaid sincsenek meg, ráadásul magadra maradsz, mert megszűnik a biztos környezet, és csak a félelem marad veled az ismeretlentől. Mondhatod, hogy messze van ez tőlünk, de a boszniai háborúban is történtek hasonló vérengzések, ami térben és időben is nagyon közel van.

A fenti sorok mindegyike valóság, de a szerző egy kitalált alak, a lengyel (és zsidó) származású kislány, Sarah sorsán keresztül meséli el mindezt.

A kislányt a szüleivel hurcolják el a fent nevezett helyre, de mielőtt elmennének a rendőrökkel, a kislány bezárja az öccsét némi vízzel, egy zseblámpával, és a kedvenc plüssmackójával a lakásukban található titkos szekrénybe, hogy megvédje. A szekrényt kulcsát pedig magával viszi, és megígéri az öccsének, hogy hamarosan visszajön érte és kiszabadítja. A kislány nem tudja még, hogy olyan helyre mennek, ahonnét nincs visszatérés.

Ezek után a regény másik szála, Julia Jarmond története kifejezetten banális a számomra, hiszen a nőnek az égvilágon mindene megvan: van egy elég normális házassága, egy jófej kislánya, jól fizető munkája, kényelmes lakása. Ugyan mit is akarhatna még?

A könyvet olvasva kiderül, hogy csak látszatélete van, mert a normális házasság valójában nem is olyan stabil, illetve a környezete sem fogadta el száz százalékig olyannak, amilyen, és mindig az amerikai nőt látták benne. Juliának riportot kell írnia a zsidók elhurcolásáról a Téli Kerékpárstadionba, miután pont abban az évben ünneplik ennek a hatvanadik évfordulóját. Ennek köszönhetően ér össze a regény két szála, és kiderül, hogy a férj családja is érintett Sarah tragédiájában. Mindez meggyorsítja Julia életének a széthullását, ugyanakkor gyógyító hatású is, hiszen régóta hordozott titkok és elfojtások kerülnek a felszínre és oldódnak fel.

Nekem sajnos nem sikerült Juliát megkedvelnem, mert szerintem nem tud kiállni magáért, vagy legalábbis nagyon sokáig nem tette, csak most hogy Sarah története belépett az életébe, de még így sem minden területen.Állítom, hogy a kislányában, Zoéban több bátorság és tűz van, mint az anyjában. Őt viszont bírtam, de a férjet, Bertrand-t ki nem állhattam. Ő az kedvesen agresszív típus, aki soha nem emeli fel a hangját, csak sunyít, de mégis eléri, amit akar. Én szoba sem állnék ilyen pasival, de úgy tűnik Juliát elvarázsolta a látszólagos kedvessége, ami úgy tűnik, hogy 25 évig elég is volt.

Én igazából Sarah miatt olvastam el a könyvet, mert érdekelt, hogy végül túlélte-e a vele történteket, illetve együtt tudott-e ezzel élni. A könyvben váltakoznak a Sarah-val és Juliával kapcsolatos fejezetek. Előbbieket például kurzívval szedték. Nagyon megrázó, és érzelmes történet, ami jellemző egyébként az Aranypöttyös Könyvekre, ahol ez a mű is megjelent. Kiadja a Könyvmolyképző Kiadó