Szabó Magdáról kevésbé volt köztudott, hogy nagyon szerette az állatokat, de mondjuk ő nem volt egy bulvárhuszár, aki a magánéletének a mélységeit ott teregette ki. Helyette inkább tette a dolgát, és írt egy pár könyvet, aztán aki akarta, onnét egészen jól megismerhette őt.
Ez a vékony kis könyv már csak a halála után jelent meg keresztfiának és örökösének, Tasi Gézának köszönhetően, aki szintén nagy állatbarát.
Az Örömhozó, bánatrontó az írónő magánleveleinek egy részéből áll össze, amelyeket nem a nyilvánosságnak szánt, de talán pont ez az érdekes benne. Ezek a levelek ugyanis egy két éves szürke csíkos cica gondolatait tartalmazzák az írónő tolmácsolásában.
Szabó Magda és férje, Szobotka Tibor akkoriban a második kerületi Júlia utcában laktak egy társasházban, kifejezetten jó környéken. Akkoriban egy szürke csíkos cica, Évuka élt velük, de mivel az író házaspár elég sokat utazott, ezért valahogy meg kellett oldaniuk a cica helyzetét. Szerencsére összebarátkoztak a szomszédban lakó Schrott házaspárral, akik örömmel vállalták a feladatot pláne, hogy nekik is volt egy cicájuk. A két szomszédos erkélyt egy fapalló kötötte össze, amelyen keresztül a cica átjárhatott a szomszédba. Innét a kötet alcíme, ugyanis a könyvben ő osztja meg a gondolatait arról, hogy milyen érzés cicának lenni a Szobotka-Szabó házaspárnál.
Én a következőket vettem észre: először is, ez az Évuka sokszor egy hálátlan dög, aki nem képes értékelni a helyzetét, és megköszönni azt, amit kap. Ettől függetlenül én nem tudtam rá haragudni egy percig se, hiszen én nagyon szeretem a cicákat, akik a hízelgésükkel és a dorombolásukkal levesznek engem a lábamról. Évukának is ez a célja, hiszen azt akarja, hogy nagyon szeressék őt, csak hát a gazdái nagyon elfoglalt emberek, és nem tudnak vele foglalkozni annyit, amennyit ő szeretné.Ettől függetlenül a gazdái nagyon szerették őt, legalábbis Szabó Magda mindenképpen. Szobotka Tibor viszont távolságtartóbb volt, sőt az írónő édesanyja is ugyanígy viszonyult a cicához. Szóval nem véletlen, hogy a cica jobban kötődött a Schrott házaspárhoz, akiket a levelekben "Kedves Néninek és Bácsinak" nevez.
Számomra kiderült még, hogy a cica egy állatorvosi vizsgálat miatt egy picit félénkebbé vált, továbbá valószínűleg ivaros lehetett. Ezt onnét gondolom, hogy mindenáron férjhez akart menni, vagy legalábbis vágyott egy pasira, amit többször is megemlít a levelekben. Mondjuk a hatvanas években, amikor ez a cica élt, akkor még talán nem volt szokás az ivartalanítás.
Egyébként Évuka soraiban a cicatulajdonosok magukra ismerhetnek, és bólogathatnak, hogy "igen, az én cicám is pontosan ezt csinálja."
A bejegyzést úgy címkéztem fel, hogy levélregény, de ez igazából nem fedi a valóságot, hiszen a könyvnek nincsen folyamatos cselekménye, sőt cselekménye sem igazán. Ezek a levelek csak töredékek, nincs összefüggés közöttük, szóval akár fel is cserélhetőek. Ráadásul nemcsak Évuka leveleit tartalmazza a kötet, hanem utódjának, Konstantinnak a leveleit is, de ez utóbbiak már a Pomogáts házaspárhoz íródtak. A kötet végén van még pár emlékvers is, amiket a szerző írt az elhunyt háziállataihoz. A címkéknél a humor szócska sem véletlenül van ott, ez ugyanis ez vicces könyv, bár nem az a fajta, amin harsogva röhög az ember. Mondjuk Szabó Magda sem volt ilyen típus, inkább az ironikus, fanyar humort kedvelte. Ez van jelen ebben a könyvben is. A könyvből itt olvasható egy részlet.
A könyvet kiadja az Európa Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése