Sokáig tartottam Harrisnek a könyveitől, de nem tudnám megmondani miért. Ha nincs ez a blog, akkor valószínűleg soha nem olvasom el egyik könyvét sem, amit sajnálnék, ugyanis a Csokoládé nekem kifejezetten tetszett.
Harris műve az ún. gasztroregény műfajába tartozik, amelyben a kerettörténet mellett hatalmas szerepet kap a gasztronómia is, vagyis az étkezés művészete. Ez azt jelenti, hogy az adott szerző nagyon érzékletesen írja le, hogy az adott helyszínen milyen étkezési szokásai vannak a helyieknek úgy, hogy konkrétan az ételeket is megnevezi, illetve recepteket is közöl. Közben az olvasónak meg összefut a szájában a nyál, és a legszívesebben máris a helyszínre utazna, hogy megkóstolja a regényben szereplő finomságokat.
A gasztroregények jó része nem is annyira regény, mint inkább útinapló, amely a szerző életének egy adott szakaszát jeleníti meg, amit abban az országban/tájegységben/településen töltött el, tehát a műfaj hitelesnek mondható. A műfajban alkotó legismertebb szerzők, Elizabeth Gilbert, Peter Mayle, Marlena de Blasi, Joanne Fluke és Frances Mayes.
Mondjuk Harris annyiban kivétel, hogy nem saját magáról ír, illetve nem az adott helyszín gasztronómiai jellegzetességeit mutatja be, de a többi stimmel. A könyvnek ugyanis naplószerű felépítése van, egy bizonyos helyszínen játszódik (a dél-franciaországi Lansquenet sus Tannes nevű faluban Toulouse és Bordeaux között), és egy bizonyos időszakot mesél el Húshagyókedd és Húsvétvasárnap között, ami egy meglehetősen rövid időszak.
A Húshagyókeddről tudni illik, hogy Franciaországban egy igen komoly ünnepről van szó (ott Mardi Gras-nak hívják), amit karneválokkal és ízorgiákkal ünnepelnek országszerte.
Az alig pár száz fős Lansquenet falucska is éppen ezt ünnepli, amikor feltűnik ott egy fiatal nő, Vianne Rocher a kislányával Anouk-kal, és beköltözik az egykori pékség épületébe, ahol hamarosan csokoládéboltot nyit, amelyben szebbnél szebb és finomabbnál finomabb édessegfantáziákat kezd el árulni.
Az emberek eleinte bizalmatlanok a fiatal nővel szemben, már csak azért is mert eleve idegen, miközben ők már egy eleve kialakult közösség, ahol mindenki ismeri a másikat.
A bizalmatlanság másik oka pedig az, hogy a falu népe egy hagyománytisztelő keresztény közösség, akik Isten tanításai szerint élnek, és minden vasárnap eljárnak templomba is. Na, nem azért, mert valóban tiszta szívből hisznek Istenben, hanem azért mert nem mernek lázadni a szabályok ellen, és nem mernek élni.
Erre betoppan közéjük ez a fiatal nő, aki éppen az ellenkezőjét teszi, vagyis szarik a konvenciókra, szabad életet él, becsavarogta gyakorlatilag egész Európát, ráadásul házasságon kívül neveli a gyermekét, akiről azt sem tudja, ki az apja!
Mindez vérlázító az ottani közösség szemében, de aztán egyre többen látogatnak el Vianne boltjába és nemcsak azért, mert elcsábítja őket a csokoládé illata (na jó, is). Van ugyanis valami boszorkányos, varázslatos ebben a nőben, ami miatt az emberek elkezdik a társaságát keresni, illetve segítik a beilleszkedésben is. Pedig, mint mondom bizalmatlan emberekről van szó.
Hamarosan törzsvendégei is lesznek a boltjának, akik elmesélik neki az ügyes-bajos dolgaikat, illetve problémáikat egy csésze forró csoki mellett, amire igazából nem is várnak megoldást, de Vianne varázslatos lényének köszönhetően mégis új dolgok lesznek születőben.
Az asszonynak amúgy tényleg mágikus képességei vannak, mert például megérzi, hogy kinek mi a kedvenc édessége, de ami még fontosabb az, hogy megnyílnak előtte az emberek. Egyébként jósnő édesanyjának köszönhetően jósol is időnként, továbbá ő maga készíti az összes csokit és édességet a boltjában, ami azért nem kis teljesítmény.
Szóval, a lényeg az, hogy Vianne-t és a kislányát megszereti a falu népének nagy része, ami azért fontos, mert az asszony nem lesz a massza része, tehát nem szürkül bele a falu lakosságába, és kívülálló marad.
Éppen ezért vannak olyan emberek, akik továbbra is ellenségesek vele és a vesztét akarják, mert nem tetszik nekik az, ahogyan él. Ráadásul lényegében megkísértette a falu lakosságát, ami halálos bűnnek számít ezeknek az embereknek a szemében. Különösen csípi a szemüket, hogy Vianne csokoládéfesztivált szervez Húsvétra, ami elvileg egy vallásos ünnep, és az asszony által szervezett rendezvény nem vág egybe ezzel.
Az ellenzők közül kiemelkedik Francis Reynaud atya, aki lényegében a vezetője a kis falu közösségének.
A faluban ugyanis polgármester, sem rendőrség, meg semmilyen erőszakszervezet, egyedül az atya szellemi befolyása erős.
Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy direkt parancsolgat az embereknek, ehelyett inkább manipulálja őket, illetve a szószékről intéz hozzájuk dörgedelmes hegyibeszédeket vasárnaponként a templomban.
Vianne-nál is megpróbálkozik a manipulációs technikáival, de az asszony elhajtja a francba. Végül aztán egyre többen bátorodnak fel Vianne hatására, és változtatni kezdenek az életükön. Szóval mondhatjuk azt, hogy Vianne alakja jelenti a fényt az éjszakában.
A pap figurája lehet, hogy egyeseknek gonosznak tűnik, de szerintem inkább csak szánalmas figura, aki nem mer élni, helyette inkább különböző böjtökkel bünteti magát. Később aztán a regényből kiderül, hogy miért.
Amúgy vannak nála gonoszabb emberek is a faluban, pl. a helyi tanítónő, vagy a kávézó tulajdonosa, akik tényleg egyértelműen a vesztét akarják Vianne-nak.
A pap nem, mert valójában őt is izgatja a csokoládé, de megpróbálja elfojtani. Ennek az eredménye az lesz, hogy folyton rá gondol, mennyire meg szeretné kóstolni, de nem meri, mert retteg a kísértéstől. Márpedig, amit megpróbálni elfojtani az egyre erősebb lesz, ezt mondja a pszichológia törvénye is. Szóval a pap bácsi kezd becsavarodni. Szerintem beleszeretett Vianne-ba is, vagy legalábbis kívánja őt testileg, bár mondjuk ez nem jön le egyértelműen a regényből, csak én érzem úgy, hogy ez van az asszony iránt érzett szenvedélyes gyűlölete mögött. Márpedig a gyűlölet az valójában egy negatív irányú szeretetenergia.
Annak ellenére, hogy a könyv elvileg a szórakoztató irodalom műfajába tartozik, nagyon komoly lélektani és társadalmi mondanivalója is van. A Csokoládé azt a folyamatot mutatja be, ahogyan az emberi társadalom évezredek óta működik: vagyis aki komolyabban eltér az átlagtól, vagyis az emberek nagy szürke masszájától, azt kiközösítik, vagy legalábbis bizalmatlanok vele szemben. Aztán ha esetleg megismerik, akkor már elfogadják, sőt megszeretik a tőlük különbözőt, sőt akár tanulnak is tőle!
Most hosszadalmas lenne arról beszélni, hogy ez miért alakult így, de tény, hogy a társadalom mindig utált valakit, valakiket. Korszakok jönnek-mennek, de ez az egy dolog mit sem változott: az emberek ugyanolyan birkák, mint régen, csak most mással etetik meg őket. Nagyon sokáig a keresztény) vallás volt az, amivel mosták az emberek agyát, később aztán ezt szépen lassan átvette a média, amit szinte már vallásos áhítattal figyel a nép.
Ha már a vallást említem, akkor fontos tudni, hogy a történet két szemszögből íródik: részben Francis Reynaud atya, részben pedig Vianne meséli el egyes szám első személyben az eseményeket. Na jó, Vianne nagyobb hangsúlyt kap a regényben, hiszen mégiscsak ő a főszereplő.
A könyv közepén aztán újabb szereplők kerülnek elő, az ún. vízi emberek, akik valójában nomád életet élő cigányok, és hajóikkal pont a falu nyomornegyedénél tűnnek fel a Tannes folyón. Miután idegenek, ezért természetesen gyűlölni kell őket, amiben ismét a pap, meg a kávézó tulajdonosa a ludas, akik véleményükkel befolyásolják az embereket. Vianne és Anouk azonban ismét csak magasról tesznek rájuk, és összebarátkoznak velük.
Az az érzésem, hogy Harris valamiért nagyon vallásellenes lehet, hiszen a pap bácsit eléggé Raszputyin-szerű figuraként jeleníti meg, és helyette inkább a szabad, konvencióktól mentes életet hirdeti. Nekem ettől rögtön rokonszenves lett az írónő alakja, úgyhogy hamarosan nekilátok a Csokoládé folytatásának, a Csokoládécipőnek is.
A könyvből film is készült Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével. A könyvet kiadja az Ulpius Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése