2013. október 13., vasárnap

Kjell Eriksson: Burundi hercegnője

Először az egyik fővárosi Alexandra Könyváruházban láttam meg a könyvet, aztán a könyvtárban is, úgyhogy megörültem neki és kihoztam. Örömöm aztán nem sokáig tartott, mert eléggé csalódást okozott nekem a könyv: valahogy többet vártam.
A könyv hozza a skandináv krimikre jellemző kritériumokat, vagyis egy egyszerű gyilkossággal kezdődik, amely aztán szépen lassan terebélyesedik, miközben az olvasó megismerheti a szereplők lelki életének torzulásait, akár a kihallgatottakról, akár a zsarukról van szó, miközben a szerzők sokszor képet adnak a modern skandináv társadalomról, amelyről egyúttal kritikát is fogalmaznak meg. A szereplők többnyire ellenszenvesek az enyhén flúgos karakterektől az ultrabrutál súlyos arcokig. Na de éppen pont ezekről ezekről a szereplőkről lehet a legtöbbet gondolkodni, beszélni! Az is érdekes, hogy többnyire az áldozatok sem voltak éppen angyalok, ami hatalmas különbséget jelent a klasszikus krimikhez képest.
Az éppen aktuális áldozat John Jonnson valamikor kisebb bűnöket követett el a bátyja, Lennart hatása alatt, de szerencsére ki tudott ebből szállni. A bratyó viszont megmaradt egy agresszív, kábszeres tolvajnak, de mégsem őt gyilkolják meg, hanem a jámbor a munkanélküli jómunkásember öccsét, akit mindenki szeretett. Az egyedüli probléma csak annyi volt az áldozattal, hogy szeretett szerencsejátékozni, de még ezt is visszafogottan csinálta, amúgy különösebb probléma nem volt vele. A feleségével kiegyensúlyozottan éltek, és volt egy kamasz fiuk is.
Közben felbukkan a regényben egy elmebeteg fickó is, aki szintén ismerte az áldozatot, de ő pont máshogyan emlékszik rá, mint a többiek: szerinte ugyanis John bántalmazta őt, vagy legalábbis jóváhagyta az ellene történő támadásokat. Vincent Hahn figurája azért került bele szerintem a történetbe, hogy félrevezesse az olvasót, aki azt gondolja, hogy ő a gyilkos, csak el kell kapniuk a rendőröknek. Nos, én is itt szívtam meg.
Apropó rendőrök: ebben a történetben egy kicsit sokan vannak, annak ellenére, hogy a skandi krimikre nem ez a jellemző általában, hanem pont az ellenkezője: adott szerző többnyire ugyanazzal a rendőrrel dolgoztat, mert végtére is fárasztó lehet mindig más főszereplőt találni. Így legalább spórolnak egy kicsit. Szóval többnyire magányos farkasok nyomoznak a skandi krimikben, akiknek legfeljebb egy vagy két segítőtársuk akad, de nem egy egész apparátus, mint Eriksson regényében, ahol gyakorlatilag mindegyik gyanúsítottat más rendőr kérdez ki, emiatt nincs vezéralak a történetben. Mondjuk Erikssonnak is van állandó rendőr főhőse, Ann Lindell, aki éppen gyesen van a 9 hónapos kisfiával, de azért bekapcsolódik a nyomozásba, hiszen hiányzik neki a meló. Éppen ezért a kihallgatásokra mindig magával viszi a babát is, hiszen nem tudja kire bízni, mert a kicsi egy alkalmi kapcsolatból született. Emiatt a kihallgatottak egy kicsit furcsán néznek rá és flúgosnak tartják.
A regényben a rendőrök magánélete is fontos szerepet kap Lindellnek, illetve a nyomozás vezetőjének, Olának köszönhetően, akik között izzik a levegő, de sajnos a férfi házas, úgyhogy a beteljesülés várat magára.
A regény eközben megrajzolja a svéd munkásosztály problémáit is, emiatt a regény rendkívül nyomasztó hangulatú, amire még a könyv borítója is rátesz egy lapáttal, ugyanis egy téli tájkép látható rajta fákkal. A tél amúgy sem egy vidám időszak, hiszen a halál jelképe tulajdonképpen. Maga a regény is télen játszódik, hiszen az áldozatot is a hóban találják meg.
Kjell Erikssonról azt kell tudni, hogy már régóta foglalkozik írással, csak eddig a művei nem jutottak el hozzánk, szóval ez az első magyarul megjelenő műve. Valószínűleg a többit is hamarosan kiadják.
A szerző a svéd egyetemi kisvárosban, Uppsalában született, ami azért fontos, mert ez a regény (illetve gondolom az író többi könyve is) itt játszódik. A szerző igazi lokálpatrióta módon ír a városról, hiszen név szerint említi a városnegyedeket, illetve az utcákat. Nem tudom, hogy más észrevette-e, de számomra az jön le a regényből, hogy a szerző szereti a városát, ahol egész életében élt.
Még a végére annyit, hogy a könyvet csak erős idegzetű olvasóknak ajánlom. Kiadja az Animus Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése