Se a könyvről, se a szerzőről nem hallottam még korábban, csak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban láttam meg a könyvet és miután a skandináv krimik sorozatban jelent meg, ezért nem volt kérdés, hogy kikölcsönzöm.
Mondjuk Theorinnak ez az első magyar nyelven megjelenő könyve, úgyhogy nem csoda, hogy nem ismertem. Hazájában, Svédországban viszont már többkötetes író, aki eléggé népszerűnek mondható.
Könyveiben a Svédország dél-keleti partjainál fekvő hosszúkás szigetre, Ölandra kalauzolja a látogatót, ahol az édesanyja családja is élt. Ő maga egyébként Göteborgban született és ma is ott él.
A falon túl ugyanúgy kezdődik, mint a többi skandináv krimi, vagyis egy látszólag egyszerű bűnténnyel, ami jelen esetben egy hatéves kisfiú eltűnése, akiről húsz éve nem hallottak semmit. Még a holtteste sem került elő, tehát akár élhet is.
A gyerek édesanyját annyira megviselte az eset, hogy eléggé megkattant, és azóta alkohol-és drogproblémái vannak, és nem is dolgozik. Mondjuk ez valahol érthető, pláne, hogy ő bízta rá a gyereket az Ölandon élő nagyszülőkre, hogy elintézzen valamit a lakhelyén, Göteborgban, ami azért nem kis távolság oda.
Érdekes, hogy a nagyszülőket kevésbé viseli meg az eset, legalábbis a gyerek nagyapja kifejezetten normális figura. Vele csak annyi a probléma, hogy eléggé idős már és egyedül nem tudja magát ellátni, ezért öregek otthonában él a szigeten, ahol a lánya, az eltűnt kisfiú édesanyja időnként meglátogatja.
Ők ketten lesznek azok, akik így 20 év után megpróbálnak szembenézni a démonaikkal, és felgöngyölíteni az esetet, ami eléggé lehetetlen vállalkozásnak tűnik ennyi idő után. Viszont a gyerek nagyapja küldeményben megkapja a kisfiú szandálját, amit közvetlenül az eltűnése előtt viselt, és ez indítja el az eseményeket.
A két embernek annyi kapaszkodója van, hogy egy furcsa fickónak, Nils Kantnak köze van a gyerek eltűnéséhez, mert vele látták utoljára élve, éppen ezért a szerző a jelen idővel párhuzamosan meséli el Nils Kant történetét, aki a második világháború alatt megölt néhány német katonát a szigeten, de egyébként se volt soha százas. Theorin mindenesetre olyan hangulatot teremt ezzel a szállal, hogy engem többször is kirázott a hideg, pedig ebben a könyvben semmi brutális és gyomorforgató rész nincs, mégis felveszi a versenyt az amerikai thrillerekkel. A fentebb írtakból következik, hogy ez az eset a régebbi időkre vezet vissza, de a szerző az olvasót az utolsó oldalig izgalomban tartja, mert csak akkor ad egyértelmű választ arra, hogy Nils Kant és a gyerek életben vannak-e még, vagy meghaltak. Egészen addig csak ködösít.
Eközben a szokásos lélektani elemzés sem marad el, de az az igazság, hogy szerintem ez a motívum eléggé gyengére sikeredett ebben a könyvben. Jó, a nyomasztó hangulat az megvan, de a szereplő nem annyira borultak, mint a többi skandi krimiben, illetve a szerző nem hatol annyira mélyre. Viszont az ölandi hangulatot maximálisan próbálja megragadni.
A skandi krimiktől eltérően itt a rendőr figurája sem hangsúlyos. Igaz, hogy van rendőr, vagyis inkább körzeti megbízott, de nem ő nyomoz igazából. Neki más a szerepe: sokáig úgy tűnt, hogy afféle mellékszereplő, akit azért írtak bele a történetbe, mint tanút, illetve szükséges kelléket (mert egy ilyen kis szigeten is kell hogy legyen valaki, aki vigyáz a rendre), de aztán a kötet végére érve teljesen más képet kapunk a szerepéről.
Nekem tetszett a könyv, de aki ezzel a darabbal kezdi az ismerkedést a skandi krimikkel, az nem fog teljes képet kapni a műfajról. Nekik inkább Nesbo-t, vagy Alvtegent javaslok.
Kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése