Cseh Tamás: Bérczes László beszélgetőkönyve

Cseh Tamás soha nem volt celeb, nem írtak róla naponta az újságok, mégis mindenki tudta, hogy kiről van szó. Előadói estjei sem kaptak különösebb propagandát, mégis telt ház fogadta a művészt minden előadásán. Nem volt képzett zenész, illetve énekes, de olyan kisugárzással rendelkezett, hogy az emberek önkéntelenül is odafigyeltek rá és itták magukba a szavait. Jómagam még gyerekként a Cimbora című műsorból emlékszem rá, igaz nem értettem azt, amit énekelt, de a hangja, a kisugárzása, azonnal megragadott.
Szerepe lényegében ugyanaz volt, mint a középkori énekmondóké: tudósított az ország állapotáról, a rendszerről, amelyben akkor éltünk, na meg a fővárosról, Budapestről, anélkül, hogy bántó kritikát fogalmazott volna meg. A Bereményi Géza által írott dalok azonban nemcsak erről szóltak, hanem a szerelemről, illetve a bánatról is.
Nem sokkal Cseh Tamás betegségének megállapítása után kezdtek el készülni a könyvben olvasható beszélgetések a művész életéről és munkásságáról. Nem egy szokásos interjúkötetet, illetve életrajzi művet tart a kezében az olvasó: a Kérdező és az Interjúalany között ugyanis nem egy távolságtartó, klisékre épülő beszélgetés zajlik, a két ember ugyanis évtizedek óta baráti viszonyban áll egymással. Ez az emberi melegség a könyv olvasása során mindvégig velünk marad.
A könyv - eltérően a szokásos életrajzi művektől – a jelenben kezdődik az emlékezetes Bakáts téri koncerttel, nem messze attól a helytől, ahol az énekes megszületett.
A beszélgetések kezdete előtt nem sokkal derült ki Cseh Tamás betegsége, a tüdőrák, amelynek a végkifejletét - vagyis a művész halálát -  még senki sem sejtette.
A betegség, illetve a vele járó állapotváltozások minden fejezetben visszaköszönnek, így keveredik a múlt a jelennel. Maguk a fejezetcímek sem a szokásos módon alakultak ki, hiszen mindegyik cím egy-egy kisbetűs zárójelbe tett szóból áll, amelyek frappánsan jellemzik az adott fejezetet, illetve Cseh Tamás életét.
A beszélgetésekben sok mindenről szó esik:  a művész karrierjének indulásáról, közös munkájukról az elválaszthatatlan szerzőtárssal, Bereményi Gézával, de az énekes részletesen mesél a gyermek-és fiatalkoráról és magánéletéről egyaránt.
Igaz a pedagógusi pályát elhagyta a színpad kedvéért, de a hivatását egész hátralevő életében gyakorolta: egyrészt a színpadról közvetített értékeket, másrészt a hatvanas évek elejétől kezdve szervezett indiántáborokat a Bakonyban.
Ő volt az első magyar indián, aki a „Füst a szemében” nevet kapta az indián keresztségben. Mindez a könyvben is szerepel. Élete utolsó éveit is a Bakonyban töltötte, egy Veszprém megyei kis faluban, Bakonybélen, sőt a könyv anyagának egy része is ott készült.
A művet gazdag képanyag egészíti ki, sőt a szerző írt kislexikont is a kötet végére a könyvben szereplő hírességekről a fiatalabb nemzedék számára.

A bejegyzést egy korábbi írásomból emeltem át. A könyvet kiadta a Palatinus Kiadó

A művész rövid életrajza:

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, aztán visszamentek a fővárosba.
Az eredeti szakmája rajztanár. Pályáját a Fejér megyei Perkátán kezdte Dunaújváros szomszédságában, de a falut akkor még nem lehetett tömegközlekedéssel megközelíteni (Ezt le is írja a könyvben). Nem sokáig maradt ott, mert inkább visszatért a fővárosba, ahol az Üllői úti általános iskolában tanított 1967-74-ig.
Ez után végleg ott hagyta a katedrát a színpad kedvéért, hiszen akkor már egyre sikeresebb előadó volt.
Bereményi Gézával 1970-ben kezdtek el együtt dolgozni, de eleinte nem volt tétje a dolognak.
1972-77 között a Huszonötödik Színháznak volt a tagja, utána egy évig pedig az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket.
1982-ben az akkor alakult Katona József Színházhoz szerződött, amelynek 1998-ig tagja is maradt.
Utána átigazolt a Bárka Színházba, amelyet 2006-ban hagyott ott. Utána a debreceni Csokonai Színház tagja lett.
Élete utolsó éveit a Veszprém megyei Bakonybélen töltötte. 2009 augusztus 7-én hunyt el.
Cseh Tamás nemcsak előadóművészként jeleskedett, de a filmesek is szívesen foglalkoztatták (pl. Jancsó Miklós, Maár Gyula, Gothár Péter,András Ferenc, Tímár Péter, Bereményi Géza), továbbá írt két könyvet,  Hadiösvényt és a Csillagokkal táncoló kojot-ot.
A könyvek a művész indián tevékenységének állítanak emléket, ugyanis ő volt az első magyar indián, aki 1964-től valódi indiántáborokat állított a Bakonyban, ahol a résztvevőknek az ősi indián életmódot és tanításokat mutatta meg.

Forrás: Wikipedia

Cseh Tamás a Startlapon