Budapest első kerületében áll egy öreg bérház, amely az elejét díszítő angyalos szobrokról kapta a nevét.
A házat akár fel is újíthatnák, de ehelyett jön egy pénzeszsák amcsi üzletember, aki le akarja bontatni, hogy a helyére szálloda épüljön hasonló pénzeszsákok számára.
A kerületi önkormányzat meg is adja erre az engedélyt, és mivel a ház lakott, a benne élők elhelyezéséről is gondoskodik egyben.
Ámde a környéken élőkből alakul egy csoport, akik mindent megtesznek a ház megmentéséért. Az egyik vezetőjüknek, Zsuzsának személyes oka is van erre, ugyanis az egyik lakót, a közel 100 éves Hilda nénit személyesen is ismerte, mert egyetemista korában gyakran meglátogatta az idős hölgyet, hogy ne legyen egyedül. Cserébe a néni a fiatalkoráról mesélt neki. Ez a mese a könyv lényege.
Zsuzsa, a főszereplő amúgy civilben magyartanár és férjezett kétgyermekes anyuka, aki amúgy semmi extrát nem tud. Igaz, nincs is erre szükség, mert ő csak közvetítő ebben a történetben, aki a keretet adja Hilda néni meséjéhez. Már csak azért is, mert szándékában áll regényt írni a néni visszaemlékezéseiből. Ebből következik, hogy az igazi főszereplő Hilda, mert ő beszél a legtöbbet, de a regényből Zsuzsa alakját is elég jól megismerhetjük.
A regény három idősíkon játszódik, amelyek között a szerző ide-oda ugrál. Az első sík az jelen, vagyis amikor már Zsuzsa tanít, gyereket nevel, illetve meg akarja menteni a házat.
A második sík szól az egyetemista Zsuzsáról, aki hallgatja Hilda néni történeteit, és időnként belekérdez a történetfolyamba, akár egy riporter.
A harmadik sík a fiatal Hildáé, amikor is a szerző visszautaztatja az olvasót a XX. század első negyedébe, a békebeli Budapestre. Hilda néni és a családja már akkor is ebben a házban lakott, tehát az idős hölgy az egész életét ebben a házban élte le.
Ámde akkor még volt családja: a szüleivel, illetve a húgával, Mártival élt együtt egy lakásban. Ugyanebben a házban többen is laktak, akikkel Hilda családja kifejezetten jóban van, már csak azért is, mert Hilda édesanyjának a két leánytestvéréről van szó, akik közül az egyik sohasem ment férjhez, a másik viszont özvegy, aki egy lányt nevel egyedül. A lány neve Manci, aki bizalmas barátságban van a két unokatestvérével. A négyesfogat utolsó tagja, Lina szintén abban a házban lakik, és Mancihoz hasonlóan szintén egyszülős gyermek, csak ő éppen az édesapjával lakik együtt.
Ez a négy leányzó több tekintetben is hasonlít a mostani kamaszlányokra. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy hajnali négyig lumpolnak az éjszakában, ahonnét aztán mocsárrészegen térnek haza. Meg nem is úgy, hogy minél nagyobb testfelületet szabadon hagyó ruhákban próbálnak meg fiúkat felszedni.
Akkoriban még szigorú, keresztényi értékeken alapuló rendszer volt mindenhol, amelyben a férfiak még férfiak, a nők pedig nők voltak. Ebben a világban mindennek és mindenkinek megvolt a maga helye és ideje, tehát biztonságot adott, amire lehetett támaszkodni. Manapság ez már megszűnt, nincsenek keretek és szabályok.
Ámde a nagy szigor ellenére nem kellett félteni az embereket, mert megtalálták akkor is a maguk szórakozását. A négy lány például nagyon szeretett a városligeti Jégcsarnokban korcsolyázni, amely 1910-ben a regény cselekményének az idején, már teljes gőzzel üzemelt. Az írónő ugyanakkor elég részletesen leírja az akkor még újdonságnak számító mozik működését, illetve elvisz minket egy röpke kirándulás erejéig a Nagymező utcai Broadway-re is.
A lányok ugyanakkor annak is nagyon örülnek, ha végre magukban lehetnek, és bizalmas dolgokról beszélgethetnek, például fiúkról, ruhákról, szépségről, stb. Ez az, amiben hasonlítanak a mai lányokra, akik szintén ugyanezt csinálják. Ami még hasonló az a kamaszkori bálványimádás, de a négy lány nem az ilyen S.P., Fluor Tomi, Lola, Barbee, és Megagigasztárok típusú macskajancsikért volt oda, hanem például színészekért, költőkért, stb. szóval az akkor időszak hírességeiért, akik még értettek is ahhoz, amit csináltak.
Így kerül a képbe Hajnal Imre színész (aki egyébként tényleg létező személy volt), aki komolyan foglalkoztatta a lányok fantáziáját, főleg Hildáét. Ámde nemcsak ő érdekes, hanem egy Fantomnak nevezett titokzatos figura is, aki időről időre felbukkan, abban a házban, ahol a lányok is élnek, Hajnalhoz hasonlóan.
A két férfi megjelenése után az addig langyosan csordogáló történő izgalmassá válik, mert az írónő úgy felszítja a feszültséget, hogy egyszerűen muszáj tovább olvasni a könyvet.
A regény egyébként engem Tutsek Anna, illetve Méhes György műveire emlékeztet, csak éppen Fábián Janka többet tud az előbb említett szerzőknél, mert egyrészt fel tudja szítani a feszültséget a műben, illetve össze tudja gubancolni a szálakat, másrészt igen erőteljes a történelmi szál a könyvben.
Történelem alatt nem a különböző politikai eseményeket kell érteni - bár van egy-kettőre utalás -, hanem inkább életmódtörténetet, vagyis azt, hogy hogyan éltek akkoriban az emberek és miket szerettek akkor csinálni.
Meglehetősen hálás téma ez, mert sokakat érdekel, ráadásul az írónő olyan szerethetővé varázsolta a légkört, hogy páran a legszívesebben máris időgépet bérelnének, hogy visszavigye őket abba a korba, ámde annak a korszaknak is megvoltak a maga gondjai, amelyek úgy hiszem, sokkal súlyosabbak voltak, mint a maiak.
Ezekről azonban Janka nem ír, helyette inkább egy kiváltságos réteg, a pesti nagypolgárság életmódját mutatja be. Hildáék ugyanis elég jól éltek, mert az édesapja fogorvos volt, aki még a két sógornőjéről is gondoskodott anyagilag, ami azért nem volt semmi abban a korban. A nők akkor még ugyanis nem dolgoztak.
Amit fentebb említettem (vagyis a szigorú értékrendet), azt az apa képviseli a családban: neki ugyanis olyan tekintélye van, ami előtt még a ház többi lakója is meghajol, pedig abszolút nem agresszív ember egyáltalán, csak komoly. Ő az, aki irányt szab a többiek életének is, amit ők be is tartanak, kivéve Linát, aki lázad a or szabályai ellen. Ezzel be is lopta magát a szívembe. :)
Hilda nekem egy félénk, könnyen befolyásolható kamaszlánynak tűnik, aki könnyen aláveti magát mások akaratának. Később majd időskorára ez a benyomás gyökeresen megváltozik, akkor már egyenesen királynőinek tűnik az idős hölgy számomra, még úgy is, hogy nem tud már gondoskodni magáról egyedül. Bizonyára nagyon sok élettapasztalat állhatott mögötte, de az szerző nem adja meg nekünk azt az örömöt, hogy részletesen elmesélje Hilda életét, pedig bizonyára sokakat érdekelne. Ez az egyetlen bántó hibája szerintem a regénynek, ami amúgy hibátlan lenne.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése