Nesbo(e) könyvei egyre népszerűbbek hazánkban, amit az is megmutat, hogy a könyvtárban nagyon nehéz hozzájutni a könyveihez, mert állandóan kiviszik. Hosszú idő után végre sikerült kihoznom onnét egy könyvét, Denevérembert, ami több tekintetben is kivételes mű: egyrészt nem Skandnáviában játszódik, hanem Ausztráliában, ezért a hangulata kis kevésbé borultabb, mint a többi skandináv krimié.
Ebből következik a másik ok, hogy ebben a regényben Nesbo(e) megcsillogtatja a humorát is, bár ez nem az röhögésben kitörős változat, inkább fekete humor, amit vagy ért valaki, vagy nem.
A skandi krimikre általában nem jellemző a szerelmi szál, inkább az ellenkezője: sekélyes, kiüresedett kapcsolatok, egymástól elidegenedő családtagok és magányos farkasok uralják a regényeket, éppen ezért üdítő változatosságként hat, hogy a Nesbo(e) regények állandó hőse, a magányos farkas, alkoholproblémákkal küszködő Harry Hole beleszeret egy lányba ott Ausztráliában, akivel a munkája során találkozik. Persze ez a szerelmi szál sem a nyálas romantikáról szól, és nem is a történet központi szála, inkább csak egy kellék, ami felfrissíti a regényt.
Harry amúgy magányos figura, akinek nem lételeme a család, ezért nem mindenki fogja őt rokonszenvesnek találni. Mondjuk én igen, de én is hasonló típus vagyok, talán azért. Viszont vannak, akik nem tudják tolerálni ezt, mert szerintük az ember társas lény, éppen ezért partnerkapcsolatban kellene élnie. Mondjuk kérdés, hogy vajon mennyire tolerálnának egy exalkoholista nyomozót, amilyen Harry is, akit időnként elcsábít a kísértés és a pohár fenekére néz, aztán istentelenül berúg, például ebben a regényben is.
Ez azért van, mert nem bírja munkájából adódó feszültséget máshogyan levezetni. Harry ugyanis dolgozni megy Ausztráliába, és nem a hasát süttetni a napon. A déli kontinensen ugyanis megfojtottak egy norvég nőt, akit ráadásul meg is erőszakoltak, és az eset megoldásához Norvégia legjobb nyomozóját kérték fel, aki történetesen épp Harry.
Mondjuk az ő jogköre meglehetősen korlátozottnak indul, szóval tulajdonképpen csak bábként vesz részt a nyomozásban, egészen addig, amíg a társa, az őslakos Andrew meg nem hal. Ezután Harry teljes egészében beleveti magát az ügy kibogozásába, amely egyre szövevényesebbé válik.
Emiatt a történet is csak lassan csordogál az elején, és majd csak a regény közepén kezdi el felszítani a szerző a feszültséget úgy, hogy az olvasó alig várja a rejtély megoldását.
Eközben az olvasó megismerkedhet az ausztrál őslakosok kultúrájával is, ami nem annyira közismert a magyarok között, kivéve azokat, akik netán Ausztráliában élnek.
A könyv abban is eltér a többi skandi krimitől, hogy annyira nem lelkizik, tehát nem megy bele annyira a szereplők magánéletébe, de mondjuk ez a regény kiegészítő könyvként készült a Harry Hole sorozat többi darabjához azért, hogy az olvasó megértse miért lett Harry olyan, amilyen. Ezt azt jelenti, hogy ez az első olyan könyv, amiben Harry Hole szerepel, aki szintén állandó hős, ahogyan azt már a skandi krimiszerzőktől megszokhattuk.
Egyelőre a szerző többi könyvét nem olvastam, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy azokhoz képest milyen lett a Denevérember, de szerintem nagyon izgalmas darab, ami engem Raymond Chandler világára emlékeztet: ott voltak ugyanis hasonló figurák (drogosok, buzik, piti bűnözők, stb.)Csak hát Chandler regényei Los Angelesben játszódnak, ahol ez a normális. Ráadásul Chandler regényeinek jóval cinikusabb a hangvétele, illetve nehéz eldönteni, hogy melyikük az ellenszenvesebb: a nyomozó, vagy a gyanúsítottak.
Mondjuk Nesbo(e) könyve enyhébb ebből a szempontból, viszont Chandlerhez képest jóval brutálisabb gyilkosságokat derít fel.
Itt nem a megerőszakolt és megfojtott nőre gondolok, hanem később a regény közepén, amikor kezdenek megszaporodni a gyilkosságok. Meg egyébként is Nesbo(e) olyan hangulatot teremt a könyvben, hogy az olvasó tövig lerágja a körmeit az izgalomtól. Na persze ez a hangulat már csak a regény közepétől jelentkezik, mert az elején a cselekmény csak lassan folydogál, de aztán a végére begyorsul és pörgőssé válik. A vége pedig a számomra igazi meglepetés, de ezt egy jó krimitől el is várja az ember.
A könyvet kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése