Ez egy "állati jó" könyv, amely egy biológus lány és egy fészekből kiesett, szárnysérült bagoly igaz történetét mondja el. Stacey O'Brien akkor még gyakornok volt a munkahelyén, amikor a főnöke megkérte, hogy viselje gondját az alig 4 napos gyöngybagoly-fiókának. A lány ezt meg is tette, és magához vette a baglyot, akit Wesleynek nevezett el, és aki egyedül nem boldogult volna a sérült szárnyával a vadonban.
A biológusok persze nemcsak szívjóságból gondoskodnak a sérült állatokról, hanem azért is, hogy a viselkedésüket kutassák. Ezt teszi Stacey is, aki a tapasztalatait ebben a könyvben örökítette meg, tehát a Wesley kedvesem nem is annyira regény, sokkal inkább egy kutatási napló, amely jóval izgalmasabb, mint egy biológia tankönyv, vagy egy tanóra, ugyanis a könyv ennek a bagolynak az életrajzáról szól.
A könyvből kiderül, hogy egyáltalán mi jellemző a baglyokra, különös tekintettel a gyöngybaglyokra, hogyan viselkednek úgy általában, mivel táplálkoznak, hogyan vadásznak, milyenek a párzási szokásaik, de Stacey bemutatja a biológusok életét is úgy általában.
A könyv időrendi sorrendben halad Wesley újszülöttkorától egészen a halálig, miközben a szerző végigveszi a fejlődésének az állomásait is. A könyvben vannak durvább részek is (például, amikor Staceynek egereket kell megölnie, hogy táplálhassa a baglyát), de a vadonbeli élet ennél sokkal durvább, nem véletlenül mondják, hogy a vadonbeli élet a legbrutálisabb horrorfilm. Pláne, hogy valóságos. Emlékszem, anyám sohasem szerette a természetfilmeket, mert nem bírta elviselni annak a látványát, amikor az egyik állat megette a másikat, pedig ezt a természet része. A fotósok, meg a rendezők csak megmutatják azt, ami a valóságban van.
Mondjuk Stacey O'Brien nem rendező, de nem titkol el és nem szépít semmit, hanem mindent elmond, ami egy bagoly tartásával jár. Különös dolog, de a gyöngybaglyot nem lehet úgy tartani, mint a papagájt, vagy kanárit, hogy egész nap magára hagyjuk, hanem foglalkozni kell vele. A szerzőnek ebben nagy szerencséje volt, mert a barátnője, illetve az édesanyja helyettesíteni tudta, de valódi magánéletre már nem jutott ideje, tehát nem ment férjhez, és gyereke sincs.
Én nem ítélem el miatta, sőt inkább tisztelem, hogy fel merte vállalni egy bajba jutott állat nevelését, de én magam is állatvédő vagyok Staceyhez hasonlóan, úgyhogy valószínűleg hasonlóan cselekedtem volna.
Más meg máshogyan, de hát nem vagyunk egyformák.
Mindenesetre nagyon megható az a szeretet, amely a lányt és baglyot kötötte össze, főleg, hogy a bagoly a lányt választotta társául (már úgy értem, hogy szerelmi partneréül), ami azért érdekes, mert a baglyok egy életre választanak társat, az emberrel ellentétben. Pedig a baglyok ösztönlények, de mégis. Ha esetleg a társuk idő előtt elhalálozik, akkor az özvegye depressziós lesz, és utánahal a társának. Az emberek között nem nagyon van ilyen, pedig átvehetnénk bizonyos dolgokat a "bagolymódiból". A szerző még a könyv elején elmondja, hogy mi is ez.
A művet szeretettel ajánlom az állatbarátoknak, főleg azoknak, akik olvasták a Marley meg ént John Grogantól. Nekik tetszeni fog a Wesley, kedvesem is.
A könyv az Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése