Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Többször találkoztam már a szerző műveivel a könyvtárban, ahol folyton szembejöttek velem, és a végén kíváncsi lettem rájuk, hogy mik ezek. Azt is kiderítettem, hogy a szerző meglehetősen népszerű, illetve a művei egy regénysorozat darabjai, amelyek közül az Angyali játszma az időrendben a legelső.
A könyv cselekményéről nem egyszerű írni, meg nincs is értelme, mert annyira összetett. A lényeg az, hogy az Angyali játszmában több műfaj is találkozik: filozófia, spiritualitás, misztika, illetve vérfagyasztó thriller, miközben a szerző bemutatja Spanyolország második legnagyobb városát, Barcelonát, illetve a jellegzetes spanyol hangulatot is. Emiatt aztán a regény egy Almodóvar filmre emlékeztet, úgyhogy simán megfilmesíthetné a mester.
A könyv főhősét egy darabig nem tudjuk, hogy konkrétan kicsoda, mert egyes szám első személyben meséli el a történetet, viszont az hamar kiderül, hogy David Martín egy feltörekvő írócska, aki szeretne kitörni arról a helyről (újságíróként dolgozik egy lapnál, illetve később egy kiadónál van szerződése egy könyvsorozatra), ahol éppen dolgozik. Különösebb sikerei nincsenek a tehetsége ellenére, éppen ezért hajlandó az ördöggel is cimborálni, hogy elkészítse a Nagy Művet.
Nos, a lehetőséget meg is kapja a Sorstól egy rejtélyes jótevő, egy bizonyos Corelli személyében, aki megbízást ad egy új könyv elkészítésére, ami tulajdonképpen egy új vallás megalapítása is lenne egyben. Martín miután meglehetősen nagy szarba kerül anyagilag, elfogadja a különös ajánlatot, úgyhogy a könyv egy kicsit a Faustra is emlékeztet, ugyanis Corellivel valahogy nincs minden rendben.
Valahogy én rögtön az első találkozás után sejtettem, hogy ez a Corelli valamiféle természetfeletti lény lehet, talán ördög, vagy angyal, ugyanis akikkel kapcsolatba lépett korábban, azok mind meghaltak.
Martín eközben nemcsak a kézirat megírásával foglalkozik, hanem a Corellivel kapcsolatos rejtély megoldásával is.
Megvallom, a könyv közepéig elég lassan folyik a cselekmény tempója, úgyhogy már arra gondoltam, hogy abbahagyom az olvasást, ugyanis a szerző túl sokat filozofál benne, ami időnként Coelho-ra emlékeztet, mindenesetre számomra megterhelő volt.
 Aztán valahogy mégis kitartottam, és nem bántam meg, ugyanis a könyv egy vérfagyasztó thrillerré válik, miközben a jellegzetes spanyol hangulat mindvégig velünk marad.
Ez a Zafón komoly lokálpatrióta lehet, ugyanis a cselekmény mögött az olvasó megismerheti a XX. század eleji Barcelonát is, és nem a turistaverziót, hanem azt a várost, ami otthont ad sok spanyol embernek. Ez azt jelenti, hogy az olvasó beutazhatja kb. a fél várost (az akkori méretekben persze), időnként felszállhat a villamosra is, illetve megismerheti, hogyan zajlott az élet az akkori városban.A szerző időnként a nyomornegyedbe és az ipartelepre is kiviszi az olvasót, de sokszor inkább a belváros félhomályos zugaiban marad, amelyek között kiemelt szerep jut a Sempere Könyvkereskedésnek, ahol régi, antikvár könyveket lehet kapni. Ez a hely majd a szerző többi könyvében is fontos szerepet játszik, mint ahogy a könyvek is úgy általánosságban.
Aki szereti a spanyol hangulatot és kultúrát (mint pl. én), a misztikus történeteket, azoknak erőteljesen ajánlom a könyvet. Én mindenesetre várom a folytatást.
Kiadja az Ulpius Ház