Peter Gethers: A macska, aki Párizsban járt

Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy imádom ezeket a doromboló-nyávogó szőrgombócokat annyira, hogy macskamentéssel is foglalkozom. Éppen ezért minden olyan könyvet örömmel olvasok el, amelyben macskákról esik szó.
A mostani könyv ráadásul azért is különleges, mert a szerzője éveken keresztül utálta a macskákat anélkül, hogy ismerte volna őket igazán. Aztán egyszer csak az éppen aktuális barátnője vett neki egy fajtatiszta skót lógófülű cicát, ami egyébként kurva nagy felelőtlenség, hiszen egy állatot nem lehet csak megvásárolni és ajándékba adni, mint egy tárgyat, hiszen érző lelkű élőlényekről van szó. Ámde az ajándékozás ezúttal jól sült el: a cica ugyanis akármennyire is utálta őt Gethers, egy nap alatt megszerettette magát annyira, hogy a gazdája onnantól kezdve mindenhová magával vitte, nehogy már egyedül legyen otthon a cica.
Mindez lehet, hogy furcsa nekünk magyaroknak, mert nem szoktunk hozzá, hogy az üzletekben, éttermekben, közlekedési eszközökön, esetleg a strandokon állatokat lássunk, pedig ők sokkal kulturáltabbak, mint némelyik ember. Csak egyszerűen meg kell tanítani őket alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.
Bármennyire is Betegséghordozó Bolhabusznak tartja sok ember itt Magyarországon a kutyát meg a macskát, nem ők a piszkosak, mosdatlanok, és az utcát/lépcsőházat nyilvános WC-nek használók, hanem bizonyos emberek. Ja, és nem az állat hangoskodik és zavarja embertársait nyilvános környezetben. Sőt, az állat remekül elvan a hordozóban, bár azért ha problémák adódnak, akkor jeleznek ők is. Ezeket a dolgokat azért érdemes figyelembe venni.
Na persze Gethersnek is meggyűlt a baja a hülyékkel, illetve nem volt tapasztalata az állatok viselkedésével kapcsolatban, mint kiderül a könyvből, de aztán megtanulta ezeket, és végül rutinos utazókká váltak. A magyar macskások is tanulhatnak ebből a könyvből, bár nem kifejezetten ezért  jött létre, hanem inkább azért, hogy elmeséljen egy aranyos történetet, miközben sok nő azt kívánja, bárcsak hasonló férfi lenne az oldalán (köztük én is).
A könyv meglehetősen vékonyka, ezért úgy kb. 2 óra alatt el lehet olvasni, tehát még a legelfoglaltabb embereknek is jut rá ideje. Ennyi időt pedig szerintem érdemes erre a könyvre szánni, mert nagyon aranyos és szórakoztató.
Kiadja a K.U.K. Kiadó.

Oravecz Nóra: Az igazi kötelék - az Összekötve folytatása

Aki még nem olvasta az Összekötve című művet, az kérem, hogy ezt a bejegyzést se olvassa el (meg lehetőleg azt a kötetet se, mert szerintem nem érdemes), mert vissza fogok utalni a végére.
Na, szóval az Összekötve című könyv tragikusan végződött, és Beni meghalt a balesetben Amerikában, ahová Kloé jóvoltából utazhattak el.
Nem csoda, hogy a lány teljesen összetört, de az azért már nagyon durva szerintem, hogy egy általa alig ismert srác miatt ekkora depresszióba zuhanjon. Az meg pláne, hogy öngyilkosságot kövessen el. Ez utóbbi már végképp nem tudom tolerálni. Az még érthető, ha valakivel az ember éveken át szoros kapcsolatot tartott fenn, és a halála esetén kikészül, de így, hogy ez a két fiatal még csak fel sem vállalta egymást, így érthetetlen.
Ámde kiderül, hogy Beni mégsem halt meg, csak kommunikációs problémák adódtak, de a srác túlélte a balesetet, és hát ez lenne a lényeg. Innentől kezdve a két fiatal kezd rájönni, hogy mit is jelentenek egymás számára, de még hosszú az út odáig, hogy tényleg be is vallják ezt maguknak, na és a másiknak.
A könyv alapvető mondanivalója az, hogy mi történne, ha kapnánk még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk a másik embernek, mit is jelent ő valójában nekünk. Erre ugyanis csak akkor jövünk rá, amikor meghal a másik, és nem látjuk őt többé. Pont ezért támasztja fel Nóra a folytatásban a halottnak hitt Benit, ami egy katarzisélménnyel jár Kloé számára, úgyhogy végre elindulhat a gyógyulás felé. A lány ugyanis nem tudta feldolgozni a szülei halálát, továbbá azt gondolta magáról tévesen, hogy a csóróságuk miatt nem lehet igazán értékes ember, tehát az önszeretettel/önbecsüléssel súlyos gondjai vannak.
A regényből aztán kiderül, hogy Beninek ugyanezek a problémái, csak az ő szülei tele vannak pénzzel, ami mit sem ér, ha egyszer szarnak a gyerekükre.Így aztán a két fiatal valahogy máshonnét próbálja meg elérni, hogy figyeljenek rájuk.
Való igaz, hogy sikerül barátokat szerezniük, de valójában ezek nem igazi barátságok, csak felszínen alapuló kapcsolatok, amelyek nem sokat érnek.
A könyv második része valójában egy terápia, amelyben a két sérült fiatal igyekszik egymást meggyógyítani, jobban mondva Beni az, aki igyekszik megszerettetni Kloéval saját magát, szóval egy kicsit pszichoterapeuta szerepet alakít.
Érdekes, hogy a két fiatal között semmi sem utal szerelemre, még csak nem is csókolóznak, vagy szexelnek, ami a számomra rettenetesen furcsa, de ezt már az előző könyvnél is említettem. A második rész jóval érzelgősebb, mint az első, emiatt továbbra sem kedveltem.
Azok a hibák, amiket az előző kötetnél említettem, itt is fennállnak, vagyis ez a könyv se csajos regénynek nem jó, spirituális kötetnek meg végképp vacak. Olyat meg senki ne várjon a valóságban lányok, hogy egy fiú adjon a számotokra önbizalmat, meg önszeretetet, és ez fordítva is igaz. Mindezt az embernek kell kifejlesztenie magának, és a jó hír az, hogy ez nem lehetetlen, de dolgozni kell rajta, olykor éveket.  Az előző kötetnél már említettem, hogy ezeket a dolgokat nem Oravecz Nórától fogjuk elsajátítani, de akit érdekel a szerző blogja a Caféblogon, vagy az Indexen, esetleg a rajongói oldala a Facebookon, az nosza, tegyen egy próbát.
A könyvet kiadja a Libri Kiadó

Oravecz Nóra: Összekötve

Megvallom, nekem sokáig fogalmam sem volt róla, ki az az Oravecz Nóra, talán mert nem szoktam olvasgatni a Caféblogot. Viszont egy ismerősöm a Facebookon osztotta meg a nevezett hölgy legismertebb írását, a Hova kurvultok csajok? címűt. Ekkor tudtam meg, hogy kicsoda ő, és hogy van egy blogja a Caféblogon, illetve az Indexen is. Sőt, azóta már Facebook oldala is van, több mint százezer rajongóval. Azért ez a mai világban nem kevés, pedig a hölgy semmi különöset nem csinál, csak idézeteket, meg spirituális írásokat gyárt, és persze azt hiszi, hogy feltalálta a spanyolviaszt.
A népszerűsége legalább akkora, mint Paulo Coelhóé, sőt őt magát is női Coelho-ként emlegetik.
A könyveinek az elolvasása után beleolvasgattam a blogjába is, ami végül is nem rossz, mert sok igaz dolgot ír, de nem igazán értem, hogy miért lett híres a hölgy. Talán mert trendi? Mert hogy az ezotéria, meg a spiritualitás nem ez, amit ő csinál. Én legalábbis már évek óta ezzel foglalkozom, tehát benne vagyok, míg a sok birkának megfelel ő is meg Somamama is.
Mindenesetre kíváncsi lettem Nóra regényére, ami eléggé agyon volt reklámozva, és az egyik Libri könyvesboltban gyorsan el is olvastam, mert szerencsére nem túl vastag a könyv, szóval gyorsan lehetett vele végezni.
A lényeg az, hogy ez a könyv a mostani trendi fiatalok trendi problémáival foglalkozik, vagyis a párkeresés nehézségeivel, meg a szingli életmóddal, amikor is az élet csupa buli, legalábbis látszólag. Aztán szépen lassan előjönnek a problémák.
A regény női főhőse, Kloé egy igazán trendi lány, aki a fővárosban él (naná, hol máshol, mi?), menő munkája van (valami kizárólag angol nyelven létező manager), és persze bulizik a haverokkal különböző pesti menő szórakozóhelyeken. A leányzónak állandó kapcsolata nincs, legfeljebb állandóan más, de ki is akarna olyan lánnyal járni, aki egy kicsit túl hamar ajánlkozik fel.
A férfi főhős, Beni egy titokzatos srác, akiről nem sok minden derül ki a regény során. Nem tudjuk meg mi a munkája, illetve milyen a múltja, csak annyit, hogy rohadt gazdag a családja, és a srác korábban egy igazi beképzelt, csajozós szemétláda volt.
Na, nem mintha Kloé hercegnő jobb lett volna kamaszként. Ő viszont szegény családból érkezett, és megszállottan menő akart lenni, hogy befogadják. Éppen ezért egy igazi hülye picsa lett belőle, kenterbe verve az osztály menő lányait is. Ahelyett, hogy megtalálta volna a saját stílusát. Aztán egy tragikus esemény megváltoztatja a sorsát, de a csaj így is a trendi életmódot választja és nem tanítónő lesz egy falusi iskolában mondjuk. Sokkal inkább egy csak angolul kimondható xy menedzserként dolgozik egy irodában, de ebben a könyvben amúgy sem a munkája lesz a lényeg.
A két fiatal közös barátok által találkozik össze gy bulihelyen (hol máshol), és Kloé rögtön vonzónak találja a srácot, aki viszont távolságot tart tőle, bár hamarosan praktikus okokból Kloé lakásába költözik. A két fiatal közben elkezdi megismerni egymást, de nem lesz szerelem a dologból, sőt még egy kóbor numera sem. Épp ez benne a furcsa, hiszen végül is két vonzó, fiatal emberről van szó, de ahogy olvassuk a regényt, látni fogjuk, hogy mi nem stimmel.
Sajnos, Nóra egy általános jelenséget vetett papírra a két fiatal sorsán keresztül, méghozzá a kötődésre való képtelenséget, illetve az érzelmeink felvállalását. A fiatal nőknek szóló magazinokban is rendszeresen téma ez, hogy a pasi képtelen felvállalni a csajt, és inkább eltűnik balfenéken, mert hogy nem áll készen egy kapcsolatra. Persze nem csak a pasik problémája ez, de a társadalom valahogy velük azonosítja ezt a jelenséget, pedig a nőknél is fennáll ahogy azt ebben a történetben is olvashatjuk. Igazából pont ez az előnye ennek a regénynek, hogy jobban láttatja problémákat, mint egy újságcikk, vagy egy önfejlesztő kötet.
Hátránya viszont az, hogy több sebből vérzik, ugyanis egy meglehetősen identitászavaros történetről van szó: Nóra nem tudta eldönteni ugyanis, hogy egy modern csajos regényt (ún. chick-litet), vagy pedig ezoterikus könyvet írjon, úgyhogy inkább ötvözte mindkettőt.
Ettől még persze lehetett volna jó a végeredmény, de sajnos ez nem sikerült. A valódi chick lit inkább egy szórakoztató műfaj boldog véggel, míg Nóra könyve egyáltalán nem az, bár a szingli téma itt is megjelenik, de mondom: szerelemről nincs szó, csak gyötrődik szerencsétlen lány, miközben semmi sem történik vele ezen a téren. Ráadásul maga a történet sem túl szórakoztató, cserébe viszont Nóra felsorol egy csomó trendi helyet itt a fővárosban, ahol a menő arcok étkeznek, meg buliznak.
Fentebb írtam, hogy a történet spirituálisan sem jó, ugyanis Nóra felsorol pár közhelyet, amivel a tudatosan gondolkodó ember már régen tisztában van, a többiek pedig nem Oravecz Nórától fogják ezeket megtanulni, hanem a saját kárukon, többnyire akkor, amikor már késő. A két főhős lelkizik párat, miközben a feszültség közöttük egyre nő, mert vonzónak találják a másikat, de ezt nem vállalnák fel a világért sem, mert félnek a további sérülésektől. Kloé problémái már a regény elején kiderülnek, de mint említettem, Beniről semmit sem tudunk meg. Az is furcsa volt nekem, hogy a lelkizést éppen pont Beninél hangsúlyosabb, mint ahogy a spiritualitás iránt is ő érdeklődik jobban. Igaz, hogy csak Eckhart Tolle kerül szóba a regényben, de hát ő a menő manapság, őt illik ismerni. Mindenesetre nekem furcsa ez, hogy egy pont egy férfi a lelkisebb alkat, mert általában ez nem jellemző rájuk, ezt inkább a nőkre hagyják.
Több spirituális témájú regényt is olvastam már, és a közös jellemzőjük az, hogy felemelő hatásúak, és megváltoztatják az olvasó életét, vagyis katartikus hatásúak. Oravecznél viszont ez nem jellemző: szerintem spiritualitás szempontjából egy nagy nulla ez a kötet, hiszen pár gondolaton kívül nincs benne semmi különös. Az olvasó meg csak verheti a fejét a falba, hogy megvette/elolvasta ezt a szart könyvet. Jó, én mondjuk nem vettem meg, hanem ott helyben olvastam el, de ettől függetlenül nem tetszett a mű. Ráadásul voltam olyan marha, hogy a folytatását is elolvastam, amiről hamarosan szintén újabb bejegyzés készül.
Kiadja a Libri Kiadó

Lévai Balázs: Lovasi - idáig tudom a történetet

A közelmúltban jelent meg ez a kötet, amit most is nagy erőkkel promóznak a Nyugati aluljáróban található Libri könyvesboltban, és jogosan. Végül is nem egy újabb bugyuta sztárocskáról szóló könyvről van szó, hanem ezúttal olyan emberről írtak, aki igazán megérdemli.
Lovasi András ugyanis több, mint zenész és szövegíró: az úr tehetséges koncertszervező és lokálpatrióta is, aki már vagy 20-25 évvel ezelőtt is részt vett a szülővárosának,  Pécsnek a kulturális életében és a szép emlékű Hard Rák Caféban dolgozott. Nem is olyan régen (pontosan nem tudom, hogy mikor) pedig létrehozott egy fesztivált Fishing On Orfű néven, amely egy családias alternatív zenei rendezvény a nevezett településen, és igen hamar bekerült az ismert hazai fesztiválok közé.
A buli a nevét az egyik Kiscsillag számról kapta, akik szintén fel szoktak lépni arrafelé.
Apropó, Kiscsillag: remélhetőleg Lovasi zenekarait a Kispál és a Borzot, meg a Kiscsillagot nem kell senkinek sem bemutatni. Nem kell ehhez rajongónak lenni, én se vagyok az, sőt, alig ismerem a számaikat, mégis tudom, kikről van szó.
Ez egyszerűen azért van, mert Lovasi András szép lassan ikonná emelkedett és közismertté tette az ún. alternatív műfajt, amelyet azért elég sokan művelnek hazánkban. Mindez már önmagában is érdekes, ámde eközben a zenekar Pécsről indult: a fővárostól kurva messze, sőt a tagok mind a mai napig ott élnek. Igaz a Kispál már feloszlott, de a Kiscsillag még létezik pécsi központtal. Utóbbi szintén amatőr zenekarként indult a Kispálhoz hasonlóan, aztán profivá és országosan ismertté váltak.
Igazából a könyv születésének nincs különösebb apropója, tehát évforduló, vagy ilyesmi, de  a 27 éves zenészkarrier talán elég ok arra, hogy az ember megjelentessen egy életrajzi könyvet. A bugyuta sztárocskáknak még ennyi sincs a tarsolyában, mégis írnak magukról, vagy róluk iratnak. Az most mennyivel jobb?
Lovasinak azért van dögivel miről mesélni, de aki bulvárkönyvet vár az csalódni fog: nincsen sárdobálás és botrány, Lovasi még a konfliktusokról is emberien és némi humorral tud beszélni, márpedig ilyenek voltak azért a zenekarok háza táján, mégpedig nem kevés.
Aki rajongói könyvet vár a Kispálról, vagy a Kiscsillagról, az egy picit csalódni fog: igaz, hogy sok szó esik a Kispálról (a Kiscsillagról már kevesebb), hiszen hozzátartozott a frontember életéhez, ámde a könyv mégiscsak Lovasiról szól, annyira, hogy az első száz oldalig, csak az énekes gyerek-és ifjúkoráról esik csak szó, amikor a zenész még "normális" életvitelre készült.
A műben sok szó esik Pécsről, a pécsi helyekről, néhány pécsi emberről is, tehát a lokálpatriótáknak is érdemes elolvasni a könyvet.
Utána már leginkább a zenészélet nehézségeiről esik szó, vagyis, hogyan lesz ismert egy zenekar úgy egyáltalán, hogyan kell leszervezni egy koncertet például, illetve hogyan készültek a dalok, szóval csupa ilyen finomság, amit a rajongók kívülről nem látnak. Mindebből megtudhatja az olvasó, hogy a zenészélet korántsem csillogás, még akkor sem, ha zenészek élete látszólag bulinak tűnik: az egy dolog, hogy ragadnak a zenészekre a csajok, illetve piálnak/drogoznak a zenészek, de ez csak a felszín. A Kispál mondjuk soha nem volt egy csajozós, vagy egy botránybanda, inkább egy szövegcentrikus koncertzenekar, ahogy Lovasi definiálja magukat, de azért ők sem voltak angyalok.
Lovasi őszintén elmondja azt is, hogy miért lett vége a Kispálnak, illetve hogyan/miért született meg a Kiscsillag zenekar, továbbá az egyéb projektjeiről is beszámol, például filmszerepekről, versek megzenésítéséről, illetve a Budapest Bárról, ami mind a mai napig egy működő formáció.
A zenész időnként kitér a magánéletére is, továbbá a véleményét is közli az olvasóval különböző zenekarokról (pl. Tankcsapda), továbbá bemutatja a hazai alternatív zenei szcénát is.
Lovasi önvallomását színes képek, illetve Kispál és Kiscsillag zeneszövegek szakítják meg. Az is érdekes, hogy a fejezetcímek is sok esetben utalások valamelyik Kispál, vagy Kiscsillag dalszövegre/lemezre, szóval nem egy szokványos dologról van szó.
A könyv nyelvezetén látszik, hogy egy rutinos szövegláda, és karizmatikus színpadi előadó beszéli el a sorokat, tehát unatkozni egy percet sem volt módom. Annyi kifogásolni valóm akadt, hogy Lovasi túl sokat szakmázik ebben a kötetben, illetve a véleményem több ponton eltér az övétől, pl. a Tankcsapda esetében, ami nekem az egyik kedvenc zenekarom. Végül is Lovasi nem szólja le Lukács Lacit, csak úgy finoman odaszól neki. Amúgy ezek az odamondogatások eléggé jellemzőek az énekesre, mert több ponton is találkozni ezekkel a könyvben.
Érdekes az is, hogy Lovasi a könyv végén a jövőbeni terveit is megosztja az olvasókkal, ami azért nem jellemző az önéletrajzokra. Az énekes az életét Lévai Balázs tévérendezőnek meséli el, akivel már régóta jó barátok, ezért is fordulhat elő, hogy szerzőként ő szerepel, és nem Lovasi.
A könyvet kiadja a Libri Kiadó

Kristina Ohlsson: Őrangyalok

A háromfős nyomozócsapat története folytatódik: Alex, Peder, és Fredrika újabb ügyet old meg, amely ezúttal még sötétebb és brutálisabb, mint amit az előző két kötetben olvashattunk, pedig azok sem voltak semmik.
A koncepció ugyanaz, mint az előző kötetekben: szerteágazó, többszálas cselekmény, a rendőrök részletes magánéletével megspékelve.
A főhősök magánélete jelentősen megváltozott: Alexnek a csapat vezetőjének meghalt a felesége, amely miatt érthetően magába zuhant, de ugyanakkor a munkát folytatnia kell, nincs mese.
Peder, a hímsoviniszta barom kibékült a feleségével, és újrakezdték a kapcsolatukat egy terapeuta segítségével. Korábban nem kedveltem a fickót, de most a harmadik kötetben már kifejezetten emberi vonásokat kezd mutatni, ugyanis meghatóan gondoskodik az értelmi sérült öccséről.
Fredrika egy nős professzorral keveredett viszonyba még a második kötetben, ami aztán meglehetősen komolynak bizonyult: a férfi ugyanis elhagyta miatta a feleségét, hogy vele éljen, sőt a kapcsolatukból már gyermek is született, akivel Fredrika éppen gyesen van.
Ámde Stockholm külvárosában találnak egy emberi holttestet két darabra vágva, fej és kezek nélkül, úgyhogy szükség lesz a rideg, tárgyilagos kriminológus elemzésére is, ezért Fredrika visszatér a csapatba.
A regény másik szálát egy idős nő jelenti, aki egy otthonban él, és már vagy harminc éve nem beszél senkivel. Nem azért, mert beteg, hanem mert önként vállalta a némaságot, de az, hogy miért,majd kiderül szépen lassan a regényből.
Ohlsson nem sieti el az információk adagolását, de ez amúgy sem jellemző a skandináv krimikre, szóval szépen lassan bontakozik ki az olvasó előtt a történet anélkül, hogy leülne, unalmassá válna. Nem véletlen, hogy sokan Ohlsson tartják talán a legjobb skandináv krimiírónak.
Az is érdekes, hogy a regényben a nyomozók érzelmileg is érintetté válnak az ügyben, ugyanis közeli hozzátartozóik is belekeverednek ebbe az egész ügybe, amelynek a középpontjában az önkéntes némaságot vállaló írónő, Thea Aldrin áll. Mit mondjak, engem az erős idegzetű, edzett krimiolvasót is megrendített a történet, hát még a többieket! Ezek után pedig kíváncsian várom a sorozat következő darabját.
Kiadja az Animus Kiadó