2014. július 23., szerda

Oravecz Nóra: Összekötve

Megvallom, nekem sokáig fogalmam sem volt róla, ki az az Oravecz Nóra, talán mert nem szoktam olvasgatni a Caféblogot. Viszont egy ismerősöm a Facebookon osztotta meg a nevezett hölgy legismertebb írását, a Hova kurvultok csajok? címűt. Ekkor tudtam meg, hogy kicsoda ő, és hogy van egy blogja a Caféblogon, illetve az Indexen is. Sőt, azóta már Facebook oldala is van, több mint százezer rajongóval. Azért ez a mai világban nem kevés, pedig a hölgy semmi különöset nem csinál, csak idézeteket, meg spirituális írásokat gyárt, és persze azt hiszi, hogy feltalálta a spanyolviaszt.
A népszerűsége legalább akkora, mint Paulo Coelhóé, sőt őt magát is női Coelho-ként emlegetik.
A könyveinek az elolvasása után beleolvasgattam a blogjába is, ami végül is nem rossz, mert sok igaz dolgot ír, de nem igazán értem, hogy miért lett híres a hölgy. Talán mert trendi? Mert hogy az ezotéria, meg a spiritualitás nem ez, amit ő csinál. Én legalábbis már évek óta ezzel foglalkozom, tehát benne vagyok, míg a sok birkának megfelel ő is meg Somamama is.
Mindenesetre kíváncsi lettem Nóra regényére, ami eléggé agyon volt reklámozva, és az egyik Libri könyvesboltban gyorsan el is olvastam, mert szerencsére nem túl vastag a könyv, szóval gyorsan lehetett vele végezni.
A lényeg az, hogy ez a könyv a mostani trendi fiatalok trendi problémáival foglalkozik, vagyis a párkeresés nehézségeivel, meg a szingli életmóddal, amikor is az élet csupa buli, legalábbis látszólag. Aztán szépen lassan előjönnek a problémák.
A regény női főhőse, Kloé egy igazán trendi lány, aki a fővárosban él (naná, hol máshol, mi?), menő munkája van (valami kizárólag angol nyelven létező manager), és persze bulizik a haverokkal különböző pesti menő szórakozóhelyeken. A leányzónak állandó kapcsolata nincs, legfeljebb állandóan más, de ki is akarna olyan lánnyal járni, aki egy kicsit túl hamar ajánlkozik fel.
A férfi főhős, Beni egy titokzatos srác, akiről nem sok minden derül ki a regény során. Nem tudjuk meg mi a munkája, illetve milyen a múltja, csak annyit, hogy rohadt gazdag a családja, és a srác korábban egy igazi beképzelt, csajozós szemétláda volt.
Na, nem mintha Kloé hercegnő jobb lett volna kamaszként. Ő viszont szegény családból érkezett, és megszállottan menő akart lenni, hogy befogadják. Éppen ezért egy igazi hülye picsa lett belőle, kenterbe verve az osztály menő lányait is. Ahelyett, hogy megtalálta volna a saját stílusát. Aztán egy tragikus esemény megváltoztatja a sorsát, de a csaj így is a trendi életmódot választja és nem tanítónő lesz egy falusi iskolában mondjuk. Sokkal inkább egy csak angolul kimondható xy menedzserként dolgozik egy irodában, de ebben a könyvben amúgy sem a munkája lesz a lényeg.
A két fiatal közös barátok által találkozik össze gy bulihelyen (hol máshol), és Kloé rögtön vonzónak találja a srácot, aki viszont távolságot tart tőle, bár hamarosan praktikus okokból Kloé lakásába költözik. A két fiatal közben elkezdi megismerni egymást, de nem lesz szerelem a dologból, sőt még egy kóbor numera sem. Épp ez benne a furcsa, hiszen végül is két vonzó, fiatal emberről van szó, de ahogy olvassuk a regényt, látni fogjuk, hogy mi nem stimmel.
Sajnos, Nóra egy általános jelenséget vetett papírra a két fiatal sorsán keresztül, méghozzá a kötődésre való képtelenséget, illetve az érzelmeink felvállalását. A fiatal nőknek szóló magazinokban is rendszeresen téma ez, hogy a pasi képtelen felvállalni a csajt, és inkább eltűnik balfenéken, mert hogy nem áll készen egy kapcsolatra. Persze nem csak a pasik problémája ez, de a társadalom valahogy velük azonosítja ezt a jelenséget, pedig a nőknél is fennáll ahogy azt ebben a történetben is olvashatjuk. Igazából pont ez az előnye ennek a regénynek, hogy jobban láttatja problémákat, mint egy újságcikk, vagy egy önfejlesztő kötet.
Hátránya viszont az, hogy több sebből vérzik, ugyanis egy meglehetősen identitászavaros történetről van szó: Nóra nem tudta eldönteni ugyanis, hogy egy modern csajos regényt (ún. chick-litet), vagy pedig ezoterikus könyvet írjon, úgyhogy inkább ötvözte mindkettőt.
Ettől még persze lehetett volna jó a végeredmény, de sajnos ez nem sikerült. A valódi chick lit inkább egy szórakoztató műfaj boldog véggel, míg Nóra könyve egyáltalán nem az, bár a szingli téma itt is megjelenik, de mondom: szerelemről nincs szó, csak gyötrődik szerencsétlen lány, miközben semmi sem történik vele ezen a téren. Ráadásul maga a történet sem túl szórakoztató, cserébe viszont Nóra felsorol egy csomó trendi helyet itt a fővárosban, ahol a menő arcok étkeznek, meg buliznak.
Fentebb írtam, hogy a történet spirituálisan sem jó, ugyanis Nóra felsorol pár közhelyet, amivel a tudatosan gondolkodó ember már régen tisztában van, a többiek pedig nem Oravecz Nórától fogják ezeket megtanulni, hanem a saját kárukon, többnyire akkor, amikor már késő. A két főhős lelkizik párat, miközben a feszültség közöttük egyre nő, mert vonzónak találják a másikat, de ezt nem vállalnák fel a világért sem, mert félnek a további sérülésektől. Kloé problémái már a regény elején kiderülnek, de mint említettem, Beniről semmit sem tudunk meg. Az is furcsa volt nekem, hogy a lelkizést éppen pont Beninél hangsúlyosabb, mint ahogy a spiritualitás iránt is ő érdeklődik jobban. Igaz, hogy csak Eckhart Tolle kerül szóba a regényben, de hát ő a menő manapság, őt illik ismerni. Mindenesetre nekem furcsa ez, hogy egy pont egy férfi a lelkisebb alkat, mert általában ez nem jellemző rájuk, ezt inkább a nőkre hagyják.
Több spirituális témájú regényt is olvastam már, és a közös jellemzőjük az, hogy felemelő hatásúak, és megváltoztatják az olvasó életét, vagyis katartikus hatásúak. Oravecznél viszont ez nem jellemző: szerintem spiritualitás szempontjából egy nagy nulla ez a kötet, hiszen pár gondolaton kívül nincs benne semmi különös. Az olvasó meg csak verheti a fejét a falba, hogy megvette/elolvasta ezt a szart könyvet. Jó, én mondjuk nem vettem meg, hanem ott helyben olvastam el, de ettől függetlenül nem tetszett a mű. Ráadásul voltam olyan marha, hogy a folytatását is elolvastam, amiről hamarosan szintén újabb bejegyzés készül.
Kiadja a Libri Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése