Amíg a Megmentő politikai, a Bankár pedig gazdasági témájú kötet volt, addig a 2015 mindkét témát egyesíti. Már a címből is kitűnik, hogy a regény a nem is olyan távoli jövőben játszódik, és egy elképzelt világot mutat be, ami elvileg bekövetkezhet, sosem lehet tudni.
A könyv kulcshelyszíne az előző kettőéhez hasonlóan Magyarország, és a szerző leginkább ennek a kis országnak a sorsát boncolgatja, ugyanakkor kritikát, véleményt is fogalmaz meg róla, ami nem éppen kedvező, így finoman szólva.
Frei Tamás szerint ugyanis Magyarország élhetetlen, szar hely, a magyarok pedig negatívak, lehúzóak, minden bajukért valaki mást hibáztatnak, szóval a szerző szerint az egyetlen megoldás, ha időben megpattanunk külföldre, ahogy a regény egyik hőse is állítja.
Mindez a Nobel-díjas magyarok életén keresztül is megmutatkozik, ugyanis a jelentős százalékuk akkor már külföldön élt, tehát a dicsőséget már elsősorban a választott hazájuknak szerezték és nem a szülőhazának.
Ehhez hozzájárult a zsidóüldözés és a kommunizmus is, de igazából teljesen mindegy milyen rendszer volt hazánkban, mert a tehetséget itt abszolút nem értékelték. Viszont Nyugaton ha az ember megbecsülte magát, akkor őt is megbecsülték, és dolgozhatott, jól élhetett. Persze, mindez nemcsak a híres tudósokra volt jellemző, hanem az egyszerű emberekre is, illetve az ígéretes tehetségnek bizonyuló fiatalokra.
Közismert dolog, hogy jelenleg Magyarországon a fiatal korosztálynak gyakorlatilag nincs jövője, kivéve, ha van a szülőknek vállalkozása, ahol majd dolgozhat, illetve vannak kapcsolataik, amelyek segítségével elhelyezkedhet.
Sajnos, sokaknak ez nincs meg, anélkül pedig gyakorlatilag lehetetlen munkát, megélhetést találni, márpedig dolgozni kell azért, hogy fenn tudjuk magunkat tartani. Viszont Pesten kívül az országban ma már csak kevés munkalehetőség akad, az is elsősorban csak bizonyos munkakörökben, ezért mit tehet az iskolából kikerülő fiatal, vagy az állását vesztett munkanélküli? Erről van szó. Kimegy külföldre, mert ott van még meló, és nem szarakodnak annyit a felvétellel sem, viszont mindez olyan gondokkal jár, hogy meg kell szokni az idegen környezetet, illetve a nyelvet. Mindez azért is igazságtalan, mert az illető a hazájában fizetett adót és egyéb járulékokat, továbbá állta a taníttatását, de az életbe kikerülve mégsem gondoskodik róla tovább. Ez a magyar nők helyzetén is látszik, ugyanis az állam nem támogatja a gyermekszülést: az államtól kapott juttatás ugyanis kurva kevés, és családbarát munkahelyek, illetve részmunkaidős lehetőségek sem igen akadnak. Ehelyett a magyar munkáltató igyekszik a szart is kihajtani az emberekből és kihasználja őket.
Mindezt csak azért meséltem el, mert az embereknek kurvára elegük van már ebből az élhetetlen országból és változást szeretnének. Mindezt azonban már csak erőszakos módon lehet elérni, úgyhogy a regényben tüntetések robbannak ki a fővárosban az éppen időszakossá váló parlamenti választások apropóján. Ezért is kapta a regény az alcímét (a káosz éve és a magyar elit háborúja).
A magyar elit helyzete is nagyon érdekes: ide tartoznak a dúsgazdag vállalkozók, illetve a politikusok is.
A vállalkozókat oligarcháknak is szokás nevezni, mert már annyi vagyont gyűjtöttek össze, hogy akár uralkodónak is megválaszthatnák őket. Az már teljesen mindegy, hogy miből szedték meg magukat, az a lényeg, hogy tisztességtelenül tették, ráadásul a vagyonuk jó részét külföldre menekítették, tehát működik a pénzmosoda. Ámde nemcsak a vagyonukat mentették ki külföldre, hanem saját magukat is és nem azért amiért az átlag dolgozó magyar.
Az ő esetükben arról van szó, hogy egyszerűen snassz ebben az országban élni, mert nyugaton sokkal menőbb helyek vannak. Ez azért érdekes, mert ezek az emberek is szülőhazájukban gazdagodtak meg, és mégsem gondolnak rá hálával. Legalábbis a regényben szereplő oligarchák biztosan nem. Ők már eleve külföldön élnek, de sok gazdag magyar vállalkozó csak pénzt költeni jár külföldre (pl. ruházatot, cipőket az ottani menő divatházakból vásárolják, míg az itthoni divatházak elsősorban a külföldi vevőket várják, mert nehogy már azt higgyék, hogy mi még mindig egy pusztai lovas nép vagyunk).
A regényben szereplő oligarchák már politikai szerepre is törnek, vagy legalábbis manipulálni akarják a politikusokat, hogy az általuk kinevezett bábemberek kerüljenek ezekbe a posztokba, akik azt csinálják, amit mondanak nekik. Ezért nevezte el őket a szerző poligarcháknak, ami a két szó összevonásának eredménye.
Frei azt is állítja, hogy a történelem ismétli önmagát és Magyarország ismét a „Csák Máték földje” lett. Mindez a folyamat utoljára az Árpád-ház utolsó száz éve alatt jelent meg először, amikor is II. András került a trónra, aki felelőtlenül osztogatott hűbérjogokat a nemeseknek. Némelyikük annyira megszedte magát, hogy nagyobb területű birodalmakkal rendelkezett mint az ország uralkodója. Persze akkoriban hazánk területe négyszer-ötször nagyobb volt. Ezeket a nemeseket nevezték kiskirályoknak, vagy oligarcháknak, és az országot voltaképpen ők uralták, a király csak egy báb volt. A legismertebb közülük Csák Máté volt.
Az oligarchák uralmát végül az Anjou házból származó Károly Róbert szüntette meg 1312-ben a Rozgonyi csatában, amikor is tönkreverte Csák Máté és Aba Amádé seregeit. Később is voltak persze olyan nemesek, akik nagy területű hűbérbirtokokkal rendelkeztek, de ők már a Habsburgok hívei voltak, és nem akartak királykodni.
A regény arról szól, hogy a modern Csák Máték, hogyan akarjak megmanipulálni a parlamenti választásokat, hogy az általuk kiválasztott ember legyen a köztársasági elnök, aki persze egy báb lenne az ő kezükben. Sajnos, az események olyan fordulatot vesznek, amelyre a poligarchák nem számítanak.
Közben az előző regényekből megismert André és Adrienn sorsának alakulását is nyomon követhetjük.
A pár André kívánságára Magyarországra költözik, és ott próbálnak megélni. Andrénak étterme van újra, míg Adrienn ezúttal bútorkereskedőnek áll. Van egy kislányuk is, Fruzsika. A pár úgy kapcsolódik be az eseményekbe, hogy Andrét mondvacsinált okok miatt lecsukják, hogy az oligarchák rá tudják tenni a kezüket az éttermére. A férfinak ismét menekülnie kell, tehát a párjával ismét elszakadnak egymástól, ahogy az előző két regényben is. Végül André ismét a megmentő szerepében találja magát.
A regény nagyon hasonló az előző kettőhöz, vagyis bőséges tényanyag van benne, illetve ismét tükörcserépszerűen épül fel a történet, ami azt jelenti, hogy a rövidke fejezetek mindig más-más helyszínen játszódnak, szóval így áll össze a regény.
A 2015 azonban nemcsak bőséges tényanyagot közül, hanem gondolatokat is ébreszt, sőt szerintem eléggé provokatív is, ugyanis a szerző őszintén elmondja a véleményét erről az országról, illetve úgy általában a magyarokról, és ez nem túl hízelgő.
Lesznek olyanok, akik egyetértenek a szerzővel, mondván, hogy jó gyerek ez a Tamás, én is pont ezért jöttem ki külföldre, vagy pedig ezért akarok lelépni innét. Lesznek olyanok, akik meg azt mondják, hogy Frei Tamás egy magyargyűlölő, zsidó köcsög, aki persze külföldről ossza az észt.
Az ilyen emberek szokták a külföldön élő magyarokat hazaárulónak bélyegezni.
Én nem szeretnék egyik szélsőséges vélemény mellett sem kiállni, mert valahol mind a kettőnek igaza van. Maradjunk annyiban, hogy Frei Tamás kurva sokat utazott, ezért volt alkalma kívülről látni az országot, illetve van összehasonlítási alapja, míg sokan csak a bulvárból tájékozódnak. Viszont megoldás az továbbra sincs.Annak ellenére, hogy kimondja a véleményét rólunk, magyarokról, illetve az országról, szerintem ez lett Frei Tamás legjobban sikerült könyve.
Kiadja az Ulpius Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése