Papp Diána egy jelenségről ír a második regényében,
méghozzá a 30-as, egyedülálló, jól kereső, ugyanakkor a
helyüket nem találó és kamaszként élő nagyvárosi nőkről.
Hazánkban igazából csak egy nagyváros van Budapest, bár
valószínűleg ezek a nők Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, vagy
Pécsen is megtalálhatók, de ez utóbbi helyek igazából
kisvárosoknak számítanak Európában. Márpedig ez a jelenség
megtalálható végig Európában, illetve az USA-ban, sőt az utóbbi
helyről vettük át mi is. Valójában hazánkban igazi szinglik nem
nagyon vannak, inkább csak önmagukat kereső nők, akik persze
szeretnének családot, esetleg gyerekeket, de a karrierjükről és
a függetlenségükről sem szeretnének lemondani, továbbá
irreális vágyaik vannak a férfiakat illetően.
Ezek a nők aztán szépen be is vonzzák az eldobható, rövid
ideig tartó kapcsolatokat, amikből aztán mindig elegük lesz, é
inkább maradnak egyedül, miközben szenvednek ettől is.
A Bodza Bisztró főhőse, Kulcsár Petra is hasonló életet él,
mint amit feljebb említettem: Budapesten lakik (naná hogy!),
ügyfélszolgálati csoportvezető egy telekommunikációs cégnél (
valahogy ezekben a regényekben mindig trendi foglalkozása van a
főszereplő csajnak és nem egy teszkó pénztáros, szóval
érdekes, na), rühelli a munkáját, de ebből fizeti a számlákat,
illetve a bulis életmódot, amit még harminc év felett is folytat.
Ráadásul teljesen rá van gyógyulva az okostelefonjára, az
internetre, na meg a Facebookra, ahol lehet mindenféle érdekes
dologgal menőzni, meg hozzászólni a haverok bejegyzéseihez.
Hapsija nincs, de hát minek lenne: ebbe az életmódba egy állandó
kapcsolat nem fér bele.
Aztán egyszer csak jön az értesítés, hogy a régen nem látott
apja (szülők elváltak) meghal és a lány örököl utána egy
éttermet egy kis bükki faluban. A csaj tehát felkerekedik és
megnézi az éttermet. Így kezdődik a regény, ami már az elején
kiverte nálam a biztosítékot. Petra ugyanis egy nyafka, hülye
picsa, aki apróságokon parázik (pl. nincs csatlakozás az
állomástól és neki a trendi ruháiban gyalogolni kell, továbbá
nincs térerő, ezért net sincs), úgyhogy késztetést éreztem
szívlapáttal arcon csapni és a regényt végleg befejezni,
mondván,hogy ez szar. Aztán valahogy tovább olvastam, hogy lássuk,
mi lesz belőle.
Petra barátai hasonlóan ellenszenvesek: Zsuzsi, a legjobb
barátnő, aki szerint csak Pesten van élet, és nem egy hülye
faluban, úgyhogy az örökségnek sem örül. Gyuri, a srác, aki
rámozdult Petrára, szintén így gondolkodik, ráadásul a pénzével
menőzik, amit főleg a szülei kerestek meg. Olyan programokra hívja
el Petrát, amik sok pénzbe kerülnek, hogy ezzel tegyen jó
benyomást rá, de szerencsére a lánynak helyén az esze és
egyenes a gerince, úgyhogy visszautasítja a srácot. Innentől
kezdve kezdtem el őt megkedvelni.
Érdekes, hogy ez a három ember pozitív jellemfejlődésen megy
keresztül a regény végére, miközben segítenek az étterem
felvirágoztatásában, szóval a végére egészen szerethetővé
válnak, Igazából ez a motívum különbözteti meg Dia regényét
a többi hasonló műfajban utazó magyar szerzőtől, hogy
szerethetővé válnak a karakterei, szemben Fejős Évával, vagy
Vass Virággal, akiknek a szereplői továbbra is hülyék maradnak.
Ami még számomra negatív a regényben, hogy a főszereplő csaj
rengeteget bőg, ami egyszerűen borzalmas. Ennyi könnyből már egy
mesterséges tavat is lehetett volna készíteni az étterem mellé
látványosságnak, komolyan mondom.
Közben a falu lakóiról se feledkezzünk el: ott van például Pali, az
étterem pincére, aki vesztesnek számít, mert az anyjával lakik, ráadásul
nem keres valami jól. Kati néni, Pali anyja nem egy központi figura,
pedig valamikor barátnők voltak Petra anyjával. Ő egy jellegzetesen
falusi életet élő asszony, aki gondozza a kertet és elteszi a termést
télire. Aztán ott van még Young, az Amerikából idekerül egykori hippi,
aki egy igazi különc figura. Na őmiatta volt érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert ő egy nagyon cool figura, akinek mindig van valami megoldása az életre, szóval summa summarum, ő a legrokonszenvesebb figurája a regénynek számomra.
A két szélsőség képviselői aztán végül egész jól összebarátkoznak, és ha nem is mindenki lesz egymással haver, de a boldog vég az egyenesen borítékolható. Bárcsak az életben is így lenne, de sajnos sokszor nem ez történik. Talán ezért is van szükség az ilyen könnyed szórakozásra néhanap.
A könyv a modern csajos regény (chick-lit) és a gasztroregény határán egyensúlyoz, de utóbbinak azért nem túl jó, lássuk be. Igazából a jó gasztroregények elsősorban a mediterrán tájakon játszódnak (Francia-és Olaszországban), ahol az ételek mellett szerepet kapnak, az illatok, az ízek és a helyi népszokások is.
A szerzőik igazából nem is írók sokszor, hanem egyszerű emberek, akik az úti élményeiket örökítik meg, vagy pedig arra az adott tájegységre költöznek és asszimilálódnak az adott kultúrába.
Dia könyvében ezek nincsenek meg, csak recepteket sző bele és inkább a csajos vonal dominál, nem a gasztro vonulat. Na de Dia nem is szakács, és nem is utazó, hogy annyira belemenjen ezekbe. Ennek ellenére a Bodza Bisztró egész jól sikerült, és szerény véleményem szerint jobb és érettebb munka, mint az előző regény, a Szerdán habcsók.
Akik szeretik a könyveit azoknak érdemes megnézni a Facebookon Diána szerző oldalát
Kiadja a Bookline Könyvek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése