2015. március 5., csütörtök

Camilla La(e)ckberg: Eltitkolt életek

Kevés olyan könyv van, ami megráz, elgondolkodtat engem még a drámai skandináv műfajon belül is. Ez nem (mindig) a szerzők hibája, inkább én váltam túlzottan érzéketlenné az évek során. Azért vannak olyan történetek, amelyek kivételnek számítanak, mint például ez is. Nem tudom, mi ennek az oka, de napokig nem ment ki a cselekmény a fejemből, és már a regény elején/közepén sejtettem, hogy senki sem az, aminek látszik.
A regényben főleg az egyik állandó szereplő Erica Falck (ő a vezető nyomozó, Patrik Hedström felesége) édesanyjának a sorsa érdekes, hiszen miatta indul el a regény eseménysora. Erica ugyanis olyan emléktárgyakat talál a padláson kutatás közben, amelyek megdöbbentik ők, és egy teljesen más képet mutatnak arról az emberről, aki őt megszülte és felnevelte.
Erica ugyanis nyomozni kezd az édesanyja múltja után, hogy megfejtse: Elsy miért bánt olyan ridegen velük, talán nem szerette őket? Sajnos, az anya már nem tud válaszolni ezekre a kérdésekre, mert meghalt, ezért Erica kénytelen más forrásokra támaszkodni.
Sajnos, darázsfészekbe nyúl, mert valaki nagyon nem szeretné, hogy az egykori fiatal lánnyal, illetve a baráti társaságával kapcsolatos titok napvilágra kerüljön, ezért több gyanús haláleset is történik a történet szereplői között. Ebből következően a fja(e)llbackai rendőrség is bekapcsolódik a nyomozásba, amely megrázó titkokhoz vezet.
A szerző párhuzamosan meséli a történetet: azaz egyszer a múltban, egyszer a jelenben, de a cselekmény több szálon fut egyszerre a múlton és a jelenen belül is, tehát nem egyszerű követni, ráadásul vannak benne fölöslegesnek tűnő szálak, történetek, amelyek már a szerző előző regényeiben is problémákat okoztak. Ilyen például az is, hogy Erica és Patrik összekerültek, továbbá Erica rinyálása a gyerekvállalás-és nevelés nehézségei, na meg az alakja miatt, de a húga, Anna sem jobb. Ugyancsak beleszövi a szerző a regényfolyamba a rendőrőrs többi tagjának a magánéletét is, amely jelentősen  megnöveli a regény hosszát.
Igazából eléggé ellentmondásos a viszonyom a szerző regényeivel emiatt, mert ezek a mellékhajtások jelentősen rombolják a regény színvonalát, amely amúgy ötös lenne, de így csak négyest kap emiatt. Ugyanakkor azonban ezek azok az események, amelyek emberivé, barátságos hangulatúvá teszik ezt az egyébként rideg műfajt, tehát ez volna a szerző védjegye is. Én viszont pont a ridegsége, komorsága miatt bírom a skandináv krimiket.
Amúgy ez a könyv nem is igazán krimi, inkább egy lélektani dráma, amelyben gyilkosságok történnek (ami azért nem egészen ugyanaz), szóval a krimiszál inkább egy háttér, egy keret a történethez. Szóval, aki adrenalint, meg véres részleteket keres, az nem jó helyen jár, mert a skandi krimikre nem jellemző ez, inkább borongósak, depresszív lelkivilágúak, bár La(e)ckberg regényeiben a fentebb említett meleg, családias motívumok is jelen vannak. Nem véletlen tehát a szerző népszerűsége.
Az eltitkolt életek tanulsága pedig az, hogy érdemes megismerni a szüleink múltját, mert ez nagyon sok mindenre választ adhat, és a segítségével meg tudunk bocsátani nekik, ami gyógyulást hozhat. Ez még akkor is igaz, ha netán valamelyik szülő meghalt, mert a jelenség ugyanaz. Persze azt nem tudjuk meg, hogy Erica és Anna hogyan dolgozta fel, egyáltalán fel tudta-e dolgozni az édesanyjukkal történteket, mert vége lesz a történetnek, de valószínű, hogy a sorozat következő részében a szerző tesz erre utalást.
Mindenestre benne megfogalmazódott pár kérdés Elsy sorsával, de ha ezeket kiírnám ide, akkor lelőném a regény poénját, úgyhogy nem teszem, de szerintem a kedves olvasóban ugyanezek a kérdések fognak megfogalmazódni, azt hiszem.
A könyvet hazánkban az Animus Kiadó jelentette meg.

2015. március 3., kedd

Julie Kagawa: Vastündérek sorozat (Vaskirály, Vashercegnő, Vaskirálynő)

Nem szoktam efféle fantasyket olvasni, de a borító és a tartalom meggyőzött arról, hogy érdemes lesz belevágnom az olvasásba. Még az sem tántorított el, hogy egy sorozatról van szó, amelynek egyes kötetei még meg sem jelentek hazánkban.
A regényfolyamról az a véleményem, hogy a gyermekmesék kamasz változata, ugyanis a mesékből felnőttként sem növünk ki, legfeljebb más irányú történeteket igénylünk, de attól még a vágy megmarad, hogy elutazzunk egy mesevilágba, ahol különös, olykor természetfeletti képességekkel rendelkező lények laknak.
Nos, Kagawa regényfolyama mindezt a fantáziadús mesevilágot jeleníti meg sok-sok szereplővel, akik főként tündérek. Őket a mesékből már ismerhetjük, de az itteni tündérek nem azok a tündérek, akiknek az alakjával gyermekként találkozhattunk.
A szerző sokkal inkább egy színes fantáziavilágot mutat be, olyasmit amit filmeken is lehet látni, pl. Gyűrűk ura, vagy a Narnia krónikái. Ez azt jelenti, hogy a Kagawa által megálmodott környezetet is bátran filmre lehetne vinni, mert elmesélni nem olyan egyszerű, láttatni viszont könnyebb. Így viszont csak a képzelet marad,de az sem rossz dolog: elképzelni a Tündérországban (vagy ahogy a szerző írja Sohaföldön) lakó lényeket (tündéreket, manókat, óriásokat, törpéket, sárkányokat, vízi lényeket), de magát az országot is, amely sokkal színesebb, mint a mi földünk.
Az ottani lények nem élnek szürke és beszűkült életet: nem mennek időre iskolába, vagy dolgozni, nincsenek nagyvárosok, tömegközlekedés, gyárak, bűz, meg zsúfoltság, szóval így felszínesen nézve a dolgot, ideális helynek tűnik.
Ámde ez nem így van: a tündéreknek ugyanúgy megvannak a maguk szabályrendszere, illetve problémáik, mint az embereknek, csak éppen a varázslatos országuk, illetve a mágikus képességeik megtévesztik az embereket.
Így járt a sorozat hősnője, Meghan Chase is, akinek amúgy fogalma sincs a tündérek létezéséről, és kamaszként valahol vidéken Amerikában. Már eleve emiatt a tanyasi mivolta miatt sem túlzottan népszerű abban a suliban, ahová jár, de külsőre sem egy nagy ász, és a természete is eléggé nyuszi.
Ámde a dolgok a tizenhatodik születésnapja után viharos gyorsasággal változnak körülötte: a legjobb barátjáról kiderül, hogy valójában afféle szellemi vezető, aki azért él embertestben, hogy rá vigyázzon.
Meghan ugyanis a tündérkirály, Oberon lánya, éppen ezért félig tündér, és emiatt bizonyos jogok megilletik, mint hercegnőt. Ámde egyben problémák forrása is, ugyanis a lány a Tündérországban zajló viszálykodásba is belekeveredik, ráadásul az öccsét, Ethant is elrabolják. A kisfiú Meghan édesanyjának a második házasságából született, és semmi köze nincs a tündérekhez, akik csak eszközként használják, hogy Meghant az országba csalják.
Nos, ez meg is történik, és a lány az öccse nyomába ered, hogy visszavigye a hazájába. Ekkor még nem tudja, hogy milyen küzdelmes utat választott: a fiút ugyanis a Vaskirály tartja fogva, akinek a létezéséről nem sokan tudnak Tündérföldön. Ámde Meghan még sincs teljesen magára utalva, ugyanis hamarosan kísérői is akadnak, például Kacor, a szürke macska, aki különösen a szívemhez nőtt, de hát én eléggé macskabuzi vagyok.
Aztán ott van még Puck, aki már az emberek világában is védelmezte a lányt, de akkor még csak egy haversrác volt, míg Tündérföldön kiderül, hogy micsoda erőre képes.
A sorozat cselekményének többféle bonyodalma van: az egyik az, hogy Tündérföld nem olyan békés hely, mint ahogy az emberek elképzelik. Nem egy homogén helyről van szó, hanem van két nagy része: Nyár és Tél, akik alapvetően ellentétes viszonyban állnak egymással. Ehhez jön még hozzá, hogy van egy harmadik birodalom Tündérországon belül, amit a Vaskirály ural, és ők egyszerre akarják bekebelezni a teljes Tündérországot. Szóval még ezen a nem hétköznapi helyen is háborúra kell számítani.
A másik bonyodalmi szál az, hogy Meghan Chase a félig Nyártündér-félig ember, és Ash herceg Téltündér egymásba szeretnek. Ez már önmagába bonyodalmat jelent, de Puck is szereti a lányt, akinek választani kell a két fiú között, miközben a háttérben zajlik a háború, amelynek során Meghan személyisége is komoly fejlődésen megy keresztül: kiderül, hogy a lány kétféle mágia használatára is képes, továbbá képes harcolni, sőt vezetői képességekkel rendelkezik! Egyszóval Meghan életében újféle kihívások jelennek meg, és már nem az lesz a fontos, hogy időben elkészítse a leckéjét, vagy magába bolondítsa a kiszemelt fiút, továbbá menő csaj legyen. Helyette inkább az a lénye, hogy megmentse Sohaföldet, amelyhez egyre jobban kezd kötődni.
Az első kötetben (Vaskirály) megismerkedünk a szereplőkkel, a másodikban (Vashercegnő) bonyolódik a cselekmény, míg harmadikban (Vaskirálynő) zajlik a háború. A negyedik kötet várhatóan Vaslovag címmel fog megjelenni hazánkban, de eredeti nyelven, azaz angolul már olvasható, és meg is rendelhető az Amazonról, tehát aki jól bírja a nyelvet, az ne hagyja ki.
 A szerző honlapján böngészgetve kiderül, hogy a sorozatnak van még jópár kötete, amelyek szintén csak angol nyelven érhetők el. Remélem, nálunk is meg fognak majd jelenni, mert ezek után már nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul Ash és Meghan története.
A sorozat magyarul megjelent darabjai a Vörös Pöttyös Könyvek című sorozatban jelentek meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.


2015. február 10., kedd

Nyáry Krisztián: Igazi hősök - 33 magyar

Nyáry Krisztián arról lett ismert, hogy írók és költők szerelmi életét mutatta be röviden a Facebookon. Igazából nem akart ő híres lenni, csak hát a bejegyzései nyilvánosak voltak, és így bárki megoszthatta őket. Meg is tették, aztán a többi már történelem. Mindenesetre Nyáry Krisztián most már közéleti személyiség lett, akinek számít a véleménye, és egyre többet hívják az újságok, hogy nyilatkozzon erről-arról.
A nagy sikerű Így szerettek ők című két kötet után kíváncsian vártuk, hogy a szerző mivel áll elő, mi lesz a következő ötlete. Szerencsére nem kellett csalódnunk, mert az új kötet is igényes külsejű, és színvonalas tartalmú lett. Igaz ezúttal nem szépirodalomról van szó benne, hanem olyan emberekről, akik értéket adtak a világnak, mert mondjuk feltaláltak valami fontosat, vagy egyéb rendkívüli teljesítményt nyújtottak (pl. a sportban), amire az átlagember nem képes. Mindezt ráadásul talán a legembertelenebb században, a XX-ban. Persze lehet ezzel vitatkozni, mert vannak, akik a középkort sokkal durvábbnak tartják, vagy az ókort.
Szerintem ez nem így van, ugyanis akkoriban még az emberiség nem ébredt öntudatára, míg a XVIII. század közepétől kezdve ez először szép lassan, majd a XX. században robbanásszerűen ment végbe. Mindez azzal járt, hogy az emberek egyre intelligensebbek lettek, és ehhez sajnos az állami hatalom is igazodott, úgyhogy egyik diktatúra követte a másikat, ebből következően az üldözések, kivégzések is egyre brutálisabbak lettek. Mindez azzal járt, hogy több százezren haltak meg csak azért, mert rossz oldalon álltak. Arról nem is beszélve, hogy a két világháború is ekkor zajlott, vagyis az emberiség ekkor már nemcsak regionálisan harcolt egymással, hanem globálisan, és fennállt a veszély, hogy esetleg véglegesen elpusztul az emberi társadalom.
Ámde voltak olyan emberek, akik még ebben az embertelen környezetben is megpróbáltak emberek maradni, illetve kiemelkedni ebből a társadalomból, de a döntésük sokszor azzal járt, hogy üldözték, bántották őket, amibe páran bele is haltak, illetve végleg megnyomorodtak.
Nyáry Krisztián kizárólag magyarokról írt ebben a kötetben, ugyanis mi is azok vagyunk, ezért fontos, hogy a saját nemzetünk értékes embereit minél jobban megismerjük.
Sajnos, ez sokszor csak elv marad ugyanis a mostani (bulvár)médiában nem ezt látjuk/halljuk, hanem a szemetet, de úgy tűnik ennek a nemzetnek valahogy nincs szüksége a tehetséges, jó képességű fiatalokra/emberekre, ezért azok kimennek külföldre, itthon meg marad a középszer, meg a szemét. Persze túloztam nem kicsit, de nagyjából erről van szó kb. Nem egy új folyamat ez, mert ha megfigyeljük, a legtöbb magyar Nobel-díjas valamiért külföldre szakadt magyar, aki az ottani országban aratta le a dicsőségeket és oda fizetett adót, nem pedig nálunk. Mindez azért elgondolkodtató, nem?
A Nyáry Krisztián kötetében szereplő 33 magyar jelentős része azonban a nehézségek ellenére mégis a hazáját választotta a külföldi élet helyette, pedig a hazájuktól lófaszt sem kaptak. Na jó, de: üldöztetést, megalázást, hosszú börtönéveket.Voltak, akik belehaltak ebbe, mások pedig végleg megnyomorodtak, de volt,aki a börtönben is dolgozott tovább az álmain.
A szerző valószínűleg szándékosan választotta ezt a koncepciót,hogy nem emigráns magyarokról ír, hogy ezzel inspirációt adjon az embereknek, ne hagyják itt a hazájukat. Persze lehet, hogy rosszul látom a dolgokat.
Mindenesetre olyan emberekről van szó, akiket ma tisztelünk az elért eredményeikért, de a kortársak a legjobb esetben is bolondnak nézték őket, rosszabb esetben pedig lásd, mint fentebb elmondtam.
A szereplők származása vegyes: voltak, akik jó családból érkeztek, mint pl. Pallavicini Antal gróf, Hugonnai Vilma, Veres Pálné, vagy Sina Simon mecénás, de Széchenyi Ödön is ilyen volt.
Sokan mások pedig munkáscsaládból, rossz körülmények közül emelkedtek ki, mint pl. Papp László, Lakatos Menyhért, Cziffra György, akik ráadásul cigányok is voltak, tehát eleve hátrányból indultak.
Szerencsére nem csak férfiak szerepelnek a kötetben, hanem nők is, ami azért fontos, mert ők kétszeresen is hátrányos helyzetből indultak, hiszen őket még a legértelmesebb, legfelvilágosultabb férfiak is elnyomták (sőt, éppen ők) és a tűzhely mögé kényszerítették, na meg a hálószobába, hiszen ők a gyerekszülésen, a szexen, meg a házimunkán kívül másra úgysem jók.
Hát, ez a tézis jó nagy baromságnak bizonyult az elmúlt 150-200 évben, amely már nemcsak a férfiak történelme volt, hanem egyre inkább részt vettek benne a nők is, akik megmutatták, hogy mi mindenre képesek. A női nem egyenrangúsítása azonban közel sem zárult le, de ez már nem ennek a kötetnek a témája. Szerencsére, Nyáry Krisztián nem tartozik a hímsoviniszta macsók közé, amit az is bizonyít, hogy a felesége, Andrea nemcsak a magánéletben volt társa, hanem a munkában is. A hölgy ugyanis a szerző köteteinek a szerkesztője volt, tehát az igényesen megmunkált, fekete-fehér képekkel ellátott könyvek az ő keze munkáját dicsérik.
Az Igazi hősök felépítése tehát hasonló az Így szerettek ők két kötetéhez: van egy vastag betűvel szedett bevezető szakasz minden életrajzhoz, ami felkelti az érdeklődést az iránt, hogy tovább olvassunk, továbbá minden bejegyzéshez tartoznak fotók is, továbbá egy-egy idézett szövegrész minden életrajz végén. Az előző két kötettől eltérően itt nem a szépirodalom iránti érdeklődés felkeltése a cél (ezért is van kevesebb idézet a könyvben), hanem az emberi értékek bemutatása, miközben a sorok mögött a magyar történelmet is megismerhetjük, igaz csak kivonatos formában. Ez nem is baj, mert sokan ezzel sincsenek tisztában, csak a bulvárból ránk ömlő szemetet ismerik, úgy hogy éppen ideje ezen változtatni.
Éppen ezért jómagam is készítettem egy listát a kötetben szereplő emberekről. Vannak, akiknek a neve mellett linkek láthatók, amelyekre érdemes rákattintani, mert idézetek olvashatók a műből a mellettük levő emberrel kapcsolatban. Természetesen kikereshettem volna mind a 33 magyar életrajzát, hiszen a szerző Facebook profilján és  ennek a könyvnek a Facebook oldalán már szerepelnek ezek a történetek, de ha megteszem, akkor semmi értelme megvenni a könyvet, nemde?
Egyébként a szerző nyilvános Facebook bejegyzéseit már több, mint 36000-en követik, ami nagyon szép szám. Igaz, hogy a bulvárgagyival foglakozó Blikket, meg Borsot kétszer annyian lájkolták, mint Nyáryt, de ez azért így is jó arány szerintem.
A könyvet a szerző korábbi könyveihez hasonlóan a Corvina Kiadó jelentette meg.

Szereplők: Halassy Olivér az első paraolimpiai bajnok  https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151075147754855&set=p.10151075147754855&type=1&theater
                 Semmelweis Ignác az anyák megmentője
                  Lakatos Menyhért író https://www.facebook.com/egalplusz/posts/405390552860204
                  Papp László ökölvívó https://www.facebook.com/igazihosok/photos/a.726082654126668.1073741829.725726100828990/726726734062260/
                  Ocskay László zsidómentő a magyar Schindler  http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/magyar-hosokrol-irt-nyary-krisztian-legujabb-konyveben/
                  Cziffra György zongoraművész  http://13.kerulet.ittlakunk.hu/arcok/141204/igazi-hosok-emberi-sorsok-cziffra-gyorgy
                  Bányai Júlia az 1848-as magyar szabadságharc katonája http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140521/banyai-julia-az-asszony-aki-ferfi-ruhaban-lett-katonahos-/
                   Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő és egyben diplomás nő is https://www.facebook.com/semmelweisegyetem/posts/10152400801599462
                   Elek Ilona tőrvívó http://www.nlcafe.hu/szabadido/20141129/nyary-krisztian-konyv-hosok-reszlet/
                   Sina Simon mecénás
                   Schlachta Margit apáca
                   Petschauer Attila vívó
                   Feinsilber Róbert ingyenkonyha-üzemeltető
                    Széchenyi Ödön az első magyar tűzoltóság megalapítója
                    Papp Simon az első olajkutató mérnök
                   Veres Pálné Beniczky Hermin a magyar nőnevelés úttörője https://www.facebook.com/nyary.krisztian/posts/10152751938514855:0                                               http://www.nlcafe.hu/szabadido/20141127/nyari-krisztian-konyv-hosok-veres-beniczky-hermin/                             Kner Izidor nyomdász http://olvassbele.com/2014/12/22/nyary-krisztian-igazi-hosok-reszlet/
                     Ganz Ábrahám feltaláló és gyáros
                     Lenkey János aradi vértanú
                     Pallavicini Antal őrgróf és katona
                     Baumgarten Ferenc Ferdinánd irodalmi mecénás
                     Simon Jolán avantgárd színésznő  http://www.nlcafe.hu/szabadido/20141126/nyari-krisztian-konyv-hosok/
                     Bay Zoltán fizikus
                     Bulyovszky Lilla az első magyar színpadi világsztár
                 

2015. január 29., csütörtök

Gail Carriger: Napernyő Protektorátus sorozat (Soulless, Changeless, Blameless)

Általában nem szoktam paranormális (azaz vámpíros, tündéres, alakváltós, stb.) könyveket olvasni. Na nem azért, mert annyira rosszak lennének, inkább azért, mert a legtöbbjük sorozat formájában íródik, és mire megjelenik a következő kötet, addigra elfelejtem az előző tartalmát.
A Napernyő Protektorátus köteteit is csak hosszú idő után sikerült egyben kikölcsönöznöm a könyvtárból, ezért is írok róla most.
Ezt a könyvsorozatot azoknak is ajánlom, akik kifejezetten fáznak az efféle paranormális, fantasyjellegű könyvektől, mert ez teljesen más. Részben azért, mert a szerző történelmi korba (egészen pontosan a viktoriánus korba) helyezte a cselekményt, részben azért, mert a írásmód is inkább szépirodalmi jellegű, ugyanakkor humoros is, ami azt jelenti, hogy a regénysorozat kifigurázza mind a lányregényeket, mind a paranormális könyveket, szóval szórakoztat is. Kicsit olyan a fílingje, mint a Csengetett, Mylord? című filmsorozatnak, vagyis jellegzetesen angol, tehát aki szereti az angol kultúrát és szépirodalmat, az már nem foghat mellé.
A sorozat háromkötetes, melynek a Soulless (Lélektelen) a kezdő kötete, a Changeless (Változatlan) címmel folytatódik, és a Blameless (Szégyentelen) az utolsó darab, legalábbis magyar nyelven. Angolul ugyanis van még két kötet, Heartless és Timeless címmel..
Mindegyik kötetnek van egy kerettörténete, de ez talán nem olyan érdekes, ráadásul elég bonyolult is. Szerintem sokkal fontosabbak a jellemábrázolások, a párbeszédek, illetve a korszak bemutatása, ez utóbbi szerintem kifejezetten hitelesre sikerült.
A kötet szereplői között egyaránt találunk embereket és paranormális lényeket, például vámpírokat, farkasembereket, és a főszereplő Alexia Tarabottit, aki a lélektelenek csapatát erősíti a könyvben. Igaz, ez utóbbiak nincsenek valami sokan. A lélektelenek tudása abban rejlik, hogy képesek semlegesíteni a különböző paranormális lények természetfeletti képességeit, miközben nincs lelkük, ezért érezni sem tudnak különösebben.
Szóval Carriger regényfolyamának az  a lényege, hogy az emberek és a különböző paranormális lények telesen törvényesen és békésen élnek együtt  legalábbis az angol társadalomban, mindenféle boszorkányüldözés nélkül, ami már önmagában bizarrul hangzik.
Az viszont még különösebb, hogy ezeknek a lényeknek külön társadalmi rendszerük van, ami szerint élnek. Egyszóval a szerző egy olyan világot mutat be a regénysorozatban, amely sokak  számára elképzelhetetlen, de pontosan ezért vonzó, hiszen ki nem kacérkodott azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha természetfeletti képességekkel rendelkezne, és mit tenne akkor?
Sokan valószínűleg bosszút állnának a segítségével azokon, akik megkeserítik az életüket (pl. szülők, tanárok, főnökök, stb.), de ha elolvasnak pár ilyen paranormális lényekkel foglalkozó könyvet, akkor láthatják, hogy még a természetfeletti képességekkel rendelkező lényeknek is van szabályrendszerük, tehát nem varázsolhatnak, illetve szívathatnak meg csak úgy egyszerűen bárkit, hanem alkalmazkodniuk kell a szabályokhoz. Erről van szó Carriger regénysorozatában is, ahol a cselekmény mellett alaposan megismerhetjük a vámpírok és farkasemberek világát is, amely -mint mondtam- sokkal izgalmasabb, mint maga a cselekmény.
Szerencsére Carriger a különcségük mellett azért szerethető figurákat teremtett, kivéve Ivy Hisselpenny figuráját, aki szerintem kurvára idegesítő a hülye beszólásaival. Őt simán fel tudtam volna pofozni, főleg a második kötetben, mert leginkább ott játszotta meg a mindenen megbotránkozó viktoriánus kisasszonyt.
Alexiát viszont bírom, mert egy igazi vagány csaj, aki nem szorul semmilyen férfi segítségére, hanem egyedül megoldja az életét, és a napernyője segítségével védi meg magát az ellenségtől. Nem véletlenül kapta tehát a sorozat a nevét. Azért is bírom ezt a csajt, mert kívülálló az olasz származásával, amit a külseje is megmutat, tehát nem egy angol szépségideál a csaj, akit olyan könnyen férjhez lehetne adni. Én pedig mindig együtt érzek a kívülállókkal. Ráadásul neki a családja is afféle hülyék gyülekezete: egy erkölcsbuzi, szarkeverő társaság, akikhez valójában nem sok köze van, mert egyedül az anyja, az akivel vér szerinti rokonságban áll, a többiek már csak mostohák. Ráadásul ők nem is tudják, hogy Alexiának milyen képességei vannak, kivéve az anyját. Szóval Tarabotti kisasszony, afféle modern rockandroll Hamupipőke, akinek azonban esze ágában sincs a királyfira várni. Helyette elvan magának, és beletörődik, hogy egyedül fog élni.
Aztán beüt a kémia Lord Conall Maccon, a macsó farkasember képében, aki képes Alexiát is helyretenni annyira, hogy még feleségül is veszi, ezért a második kötettől kezdve a Tarabotti nevet is elhagyja hősnőnk, mert Lady Maccon lesz belőle.
Ámde az igazi érdekes figura az Lord Akeldama, a különc vámpír, akinek a mézesmázos stílusát kifejezetten csípem, pedig amúgy az ilyen embereket messziről el szoktam kerülni. Csakhogy neki valahogy megbocsátható mindez, mert van benne valami szerethető, de nem tudnám megmondani, mi az, de ő a másik szereplő Alexia mellett, aki miatt végigolvastam eme regényfolyamot.
Aztán ott van még Floote az inas, aki egy kicsivel több szerepet kap, mint az átlag szolgák, úgyhogy nem csoda, hogy a harmadik kötetben már Alexia titkáraként találkozhatunk vele. Ő nyugalom szobra, aki valahogy mindig tudja mit kell tenni, és mindig mindent gyorsan elintéz, őt meg ezért kedvelem.
Nagyjából ők lennének az állandó szereplők, akikkel eddig minden regényben lehetett találkozni, ugyanakkor a sorozat helyszínei változók: az első kötet még teljes egészében Angliában játszódik, a második már félig-meddig Skóciában, míg a harmadik részben Itáliában. Sajnos az utolsó két kötet még nem jelen meg magyarul.
Néhány szóban a cselekményről is beszélni kell: az első kötetben, a Soullessben (Lélektelen) megismerjük az állandó szereplőket, akikről már fentebb beszéltem. Alexia ekkor még vénlány, akinek gyakorlatilag esélye sincs férjhez menni lélektelen mivolta miatt. Csakhogy váratlanul megtámadja egy vámpír, akit kénytelen megölni. Nem sokkal ez után megjelenik Lord Conall Maccon, aki farkasember és a Természetfelettieket Nyilvántartó Hivatal vezetője, és mindjárt nyomozni kezd. Eleinte úgy tűnik ki nem állhatják egymást Alexiával, de az értő szemű olvasó hamar felfedezheti, hogy a két ember között szikrázik a levegő. Ez a szerelmi párbeszéd az , ami szerintem elviszi a könyvet, tovább az írónőnek ebben a kötetben a legjobb a szövege. A másik két kötet egy picit leeresztett ezekhez képest, de azért semmi vész, mert a szerző tartja színvonalat szerencsére.
Míg az első kötetben Lord Maccon sietett Alexia megmentésére, és kideríti, hová tűnnek el a londoni vámpírok, addig a második részben, a Chnagelessben (Változatlan) az asszony megy az ura után annak szülőhazájába, Skóciába, ugyanis természetfeletti lények egész sora veszíti el eme képességét és halandóvá válik, közöttük Alexia férje is, úgyhogy nem sok idejük marad a házaséletet élvezni.
Alexia eközben komoly hivatali pozíciót is betölt, ugyanis Viktória királynő  felkínál neki egy lélekőri pozíciót az árnyékkormányban, tehát továbbra sem lesz az a szokásos úriasszony, mint a többiek. Skóciai kalandja során megismerkedhetünk a farkasemberek világával is, miközben végigizgulhatjuk a regényt.
A harmadik kötet, a Blameless (Szégyentelen) cselekménye talán a legizgalmasabb: Alexia ugyanis teherbe esik a férjétől. Mindez azért szokatlan, mert a lélektelen nők nem esnek teherbe, míg a farkasemberek meg nem tudnak gyermeket csinálni. Ezek után nem csoda, hogy Alexiát elzavarja a férje, sőt a családja is, sőt még az árnyékkormányból is kirúgják. Ezek után a kegyvesztett asszonynak nem marad sok választása, mint kinyomozni, mi történt vele és megoldást találni a bajra. Ezek után az útja Itáliában vezet, ahol a templomos szerzetesek tudnak választ adni a kérdéseire. Az egyetlen gond ott van, hogy ezek a szerzetesek ki nem állhatják az efféle paranormális lényeket, de valahogy mégis muszáj elviserlniük egymást, ha Alexia választ akar kapni a kérdéseire.
Mindhárom kötet izgalmakban gazdag, tehát kiváló szórakozást ígér azoknak, akik kedvelik a kalandregényeket, és az angol kultúrát, illetve humort sem vetik meg.
A sorozat további köteteiről a  szerző honlapján találhatnak bővebb részleteket az angolul értő rajongók. A magyar nyelvű könyvek a Könyvmolyképző Kiadó Aranypöttyös Könyvek című sorozatában jelentek meg eddig.

2015. január 22., csütörtök

Jussi Adler-Olsen: Palackposta - a Q Ügyosztály esetei III.

A szerző nagy sikerű könyvsorozata tovább folytatódik, és Carl Mo(e)rck kis csapatával Assaddal és Rose-zal tovább nyomoz az ún. döglött ügyek után, amiket senki más nem tud megoldani. A mostani eset egy levéllel kezdődik, amely körülményesen és sok éves késéssel jut vissza Dániába, ahol eredetileg feladták.
Ebből adódóan már nehezen lehet elolvasni és értelmezni a szövegét, de az azért kiderül, hogy egy elrabolt gyerek kér benne segítséget. A kérdés most már csak az, hogy kicsoda a gyerek, és életben van-e még egyáltalán.
Mo(e)rck felügyelő ezúttal ennek az esetnek ered a nyomába, és igencsak hajmeresztő az, amit talál.
A lényeg,  hogy a csapat sorozatos gyerekrablásokra bukkan, amelyekben mindig testvérpárokat rabolnak el, de a tettes csak a pár egyik tagját hagyja életben, a másikat kegyetlenül megöli, miközben  azért van pofája váltságdíjat követelni a szülőktől.
A szerzőtől már megszokhattuk a beteg dolgokat, de ez most úgy érzem, mindenen  túltesz, de hát a dán szerzők által írt krimik többnyire ilyenek, na de ezek csak a világot tükrözik vissza, amelyben élünk.
Márpedig egy olyan világban élünk több ezer éve, ahol Isten, meg a Szeretet nevében szörnyű dolgokat követnek el, pedig egyik vallásalapító se ezzel a szándékkal, hozta létre ezeket az alapelveket. Csak hát az idők során az ember ezeket kiforgatta, átértelmezte, és kurva nagy pénzeket szakított le belőle, miközben egy csomó embert vertek át és rángattak dróton azzal fenyegetve őket, hogy egy földön túli hatalom majd jól megbünteti őket annyira, hogy az még a haláluk után is tartani fog, tehát viselkedjenek rendesen. A sok befolyásolható, buta ember meg persze elhitte, hiszen akkoriban még nem volt jellemző az írásbeliség az emberek nagy részére, mint manapság. Az az elszomorító, hogy sokan még ma is hisznek ezeknek a vallásoknak, pedig már jó ideje egy modern korban élünk, és nem kinn a tanyán.
Mindezt azért mondom el, mert a szerző a mostani kötetben ezekkel a vallási szektákkal foglalkozik, illetve az ezek alapján élő embereket mutatja, miközben Mo(e)rck felügyelő egy arctalan, pszichopata gyilkost  üldöz,, aki ezeknek a szektáknak a tagjai közül szedi az áldozatait.
Mindezt úgy teszi, ahogy azt már tőle megszokhattuk: vagyis szépen lassan bogozódnak ki a történet szálai, amelyek meglehetősen bonyolultak, de eközben azért dolgozik az adrenalin is, tehát van min izgulni szerencsére.  Igazából a szerző regényeiben nem is a krimiszál a lényeg, hanem a lélektani folyamatok és az emberi sorsábrázolás. Az, hogy időnként megjelenik egy-két holttest, illetve üldözik/elkapják a gyilkost, már csak körítés.
 Én pont ezért szeretem a skandináv műfajt, mert inkább a lélektani vonatkozások érdekelnek, illetve az, hogy meddig és hogyan torzulhat el az ember személyisége. Adler-Olsennél mindez bőséggel megtalálható, hiszen a szerző gyerekként különböző elmegyógyintézetek szolgálati lakásaiban nőtt fel, pszichiáter édesapjának köszönhetően, úgyhogy gondolom, volt miből meríteni. Akiknek tetszettek a szerző előző köteti, azok most sem fognak csalódni szerintem, de aki most találkozik először ezzel a műfajjal, annak is bátran ajánlható ez a könyv kezdésnek. A sorozatjelleg senkit ne ijesszen el, mert a Q Ügyosztály mindegyik esete önálló regényként is olvasható, tehát nincs összefüggés. Kiadja az Animus Kiadó

2015. január 15., csütörtök

Demcsák Zsuzsa: A másik életem

A közelmúltban újabb celebkönyv jelent meg a piacon, ezúttal Demcsák Zsuzsától, aki eddig kimaradt a sorból. Mindez nem is véletlen, Zsuzsa ugyanis nem a szokásos témával jelentkezett, vagyis nem botránykönyvet írt.
Azaz de: mert amit leírt, az egy botrányos jelenség, amit nem volna szabadna megengedni sehol, de az a helyzet, hogy a társadalom gyakorlatilag legalizálja mindenütt a családon belüli erőszakot, azaz a "férfi" nyugodtan verheti, megerőszakolhatja a vele együtt élő nőt, illetve gyerekeket. Ugyan kit érdekel? Na jó, oké: a közvélemény megveti azt, aki a gyengébbet bántja, de ugyanakkor az áldozat is megkapja a magáét, mert ő meg mi a fenének hagyja magát, és miért nem lép ki a bántalmazó kapcsolatból?
Nos, ha így gondolkodtok, akkor máris csapdába estetek, ugyanis a helyzet nem olyan egyszerű, mint gondoljátok. Megvan ugyanis az egésznek a lélektana, de a választ a társadalom felállása, és az úgynevezett férfi-női szerepek adják meg.
Ezekkel nagy vonalakban ti is tisztában vagytok, hiszen ti is így nevelődtetek, és ti is valahogy így ezt adjátok tovább a gyerekeiteknek, legfeljebb nem vagytok tudatában annak, hogy egy több évezredes minta szerint éltek.
Ez azt mondja, hogy a férfiak az erősebb testfelépítésük miatt lesznek a vadászok, míg a nők inkább a ház körüli munkákat végzik el, illetve nevelik a gyermekeket. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy az ember hajlamos mindennel visszaélni, mert az egója előbb-utóbb átveszi az uralmat minden fölött.
Ez azt jelenti, hogy ti férfiak a testi fölény miatt sokszor felsőbbrendűnek képzelitek magatokat, és hajlamosak vagytok lenézni minket nőket. Ez sok esetben szóban történik, de a fizikai bántalmazásnak is ez a gyökere. Na meg az, hogy ezt (mint feljebb írtam) megtehetitek, mert nincs következménye, hiszen több évezrede ti vagytok hatalmon, és valahogy tudat alatt szolidárisak vagytok egymással.
Persze mi nők se vagyunk angyalok, mert mi meg sokszor pénzügyileg/anyagilag vesszük le szegény férfiakat, hiszen az önálló megélhetésünk sokáig nem volt biztosított. Igazából még ma sincs, és ezért kötünk ki olyan férfiak mellett, akik ezt meg tudják adni nekünk, úgyhogy ezennel bekerülünk egy ördögi körbe, ahonnét látszólag nincs menekvés.
A női nem felszabadulása kb. 200 éve kezdődött el szépen lassan, úgyhogy olyan rettenetesen nagy csodát ne várjatok, hiszen az oktatáshoz és a szavazáshoz való jogunkat is kurva nehezen sikerült csak megszerezni, és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Sokan azt hiszik, hogy akkor ezzel az emancipáció le is zárult, hiszen a nők ma már tanulhatnak, szavazhatnak, sőt vezető állásokat tölthetnek be, illetve önálló vagyonuk is lehet, akkor mégis mit akarnak?
Mindez csak a felszín, ami alatt ugyanúgy megvannak a problémák, mint korábban, szóval a társadalmi szerepek keményen tartják magukat, és sokan ragaszkodnak is hozzájuk. Mondom, nem a szerepekkel lenne baj, csak a berögzült sztereotípiákat kéne oldani. Itt nemcsak arról beszélek, hogy a nők eleve kevesebb pénzt keresnek, mint a férfiak, nemcsak arról, hogy a szülés és a gyes miatt évekre kiesnek a munkából és nincs addig pénzkereseti lehetőségük, hanem az őket fenyegető erőszakról.
Korábban fentebb már írtam erről, hogy miért alakult ki, de az a kurva nagy baj, hogy még mindig szedi az áldozatait, és ezeket az áldozatok nem védi meg semmi és senki, még a mostani felvilágosult XXI. században sem. Számomra felháborító, hogy még az áldozatoknak kell magyarázkodni a rendőrnek, meg a bírónak, akik erős valószínűséggel az ellenkező nemhez tartoznak, szóval olyan mérhetetlenül nagy empátiát ne várjunk tőlük.
Az utcai támadások is elég borzasztóak, de az még felháborítóbb, ha egy partnerkapcsolatban történik ez meg naponta, hogy a férfi az erősebb jogán, úgy érzi, joga van fizikailag bántalmazni a nőt, mert az a tulajdona, ebből adódóan azt tehet vele, amit akar. Sajnos, az ilyen férfiak betegek, pszichopaták, sokszor alkeszek, drogosok is, de a betegségüket kurva jól tudják leplezni, ezért aztán a külvilág képtelen elhinni róluk az erőszakos viselkedést. 
Arról nem is beszélve, hogy a nőknek kifejezetten tetszik az, ahogy a bántalmazó férfi viselkedik az udvarlási szakaszban, amikor is esze ágában sincs bántalmazni a nőt! Sőt, éppen ellenkezőleg: a lényeg az, hogy kialakítsa a függőséget a leendő áldozatban, ahogy azt a Zsuzsa könyvében megszólaló interjúalanyok is elmondják.
Zsuzsa ugyanis nemcsak a saját történetét meséli el ebben a könyvben, hanem más nőkét is, akik a magánéletének nyilvánosságra kerülése után írtak neki. A mesélők történetéből kiviláglik, hogy valamikor szerelmesek voltak a bántalmazóikba, akik csak akkor váltak erőszakossá, amikor már megszerezték a nőket, tehát birtokon belül voltak. Érdekesség, hogy Zsuzsa könyvében kizárólag értelmiségi nők szerepelnek, akik közül van ún. erős nő is, tehát megdől az a sztereotípia, hogy csak a lumpen, proli, cigány, alulművelt családokban szokás az erőszak. Sajnos, nem. Bár ilyen egyszerű lenne! Az az igazság, hogy egy ún. intelligens értelmiségi férfi még rosszabb is, mint a proli, mert ő lelkileg is bántalmazhatja, meggyötörheti az áldozatot, és ez utóbbi sokkal jobban fáj. Pláne, hogy a fizikailag gyengébb, sokszor önbizalom-és szeretethiányos nő nem képes visszaütni, visszaszólni, tiltakozni, hiszen úgy gondolja, megérdemli ezt a bánásmódot, illetve nem hiszi, hogy egyedül alkalmas lenne az életre és a bántalmazók pontosan ezt használják ki. Zsuzsa azt szeretné megmutatni ezzel a könyvvel, hogy bármelyik nő belekerülhet egy pszichopata bántalmazó hálójába, szóval nincs menekvés. Kivéve, ha nagyon tudatos, illetve egészséges önbizalmú az a nő, mert akkor elhajtja a picsába az ilyen urakat (persze az utcai támadások még így is veszélyt jelenthetnek rájuk, de ez nem azt jelenti, hogy akkor most rettegésben kell élni az életet, mert az is egy kurva nagy csapda).
Zsuzsa és a könyvben megszólaló sorstársak nem voltak azok, és sajnos rá is fáztak, mert nem vették észre a jeleket, csak azt állították, hogy normális volt a párjuk a korai szakaszban, csak később kattant meg. Kár, hogy Zsuzsa nem közölte a könyvében a bántalmazó személyiség előjeleit, amivel még inkább segíthetett volna a sorstársain, hiszen eléggé sokan fogják olvasni ezt a könyvet.
Nem baj, én megteszem, belinkelem ide a bántalmazás előjeleit, de a Nők Joga oldalán részletesebb ismertető találhattok. Tudom, hogy sokan szeretnétek már valakihez tartozni, szerelmesnek lenni, de próbáljatok erre odafigyelni, mert ez a fajta férfitípus aztán nem fog nektek boldogságot nyújtani, legalábbis hosszabb távra biztosan nem. Zsuzsáék problémáját is sajnos ez okozta, és ne gondoljátok, hogy ez normális, hogy a férfi birtokolni akar titeket, és elszigetelni a korábbi életetektől. Nyissátok ki a szátokat és merjetek tiltakozni még idejekorán, nehogy ti is idejussatok!
Az a baj, hogy Zsuzsa könyve nem kínál végleges megoldást a problémára, de nem is ezért született meg, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre, és végre szélesebb körben is essék róla szó. Miután híres ember írta a könyvet, ebből nem is lesz gond, az viszont már problémát jelent, hogy a szerzőt megvádolták azzal, hogy pénzéhség és botránykeltés miatt írta ezt a könyvet, de vannak, akik szerint Demcsák hazudik és így akart megszabadulni a férjétől.
Én azt gondolom, hogy engem ez nem érdekel, és ilyet szerintem nem szoktak viccből kitalálni a nők. Még Vajna Palácsik Timike sem, Damu Roland egykori nője, aki eléggé gyomorforgató módon szerepelt a médiában, de még az ő történetében is volt igazság, mert azért Damunak volt már korábban ilyen ügye.
Na de visszatérve Demcsákra: érdekes, hogy a könyvében nem beszél arról, hogyan bántalmazta a férje (ezt inkább a terapeutája mondja el helyette), inkább az életét mondja el, tehát ez egy életrajzi kötet félig-meddig, de persze a férjéről és a magánéletéről is esik szó. Demcsák visszaemlékezéseit meg-megszakítják az interjúk, amelyeket sorstársaival készített.
Kevés esetet oszt meg velünk Zsuzsa a könyvben, ezért a mű nem tekinthető reprezentatív mintának, de nem is tudományos műnek készült, inkább figyelemfelketésnek, viszont a könyv jobban sikerült szerintem, mint amit egy ilyen celebtől várnánk, aki nem az érdemei alapján került a tévébe. Mondjuk a javára szóljon, hogy azóta egész jól megtanulta ezt a szakmát, és mégse valami VV-s celeb szintjén  mozog. Nyilván komolyabb feladatokat nem fog kapni a tévében, de a kereskedelmi csatornák gagyi műsoraihoz megfelel az ő tudása is.
A könyvből itt olvashattok részleteket:
Könyves Blog
Olvass bele
Blikk
Kiadja az Athenaeum Kiadó

2015. január 12., hétfő

Karin Alvtegen: Szégyen

Annak ellenére, hogy a szerző regényeit a skandináv krimik sorozatban jelenteti meg az Animus Kiadó, valójában nem sok közük van a krimikhez, legalábbis fizikailag nem történik bennük gyilkosság, kivétel a Kitaszított című regény. Cserébe viszont az írónő megmutatja azt, hogy hogyan lehet meggyilkolni az ember lelkét, szóval ebben az értelemben mégiscsak krimikről van szó.
Különösen a mostani Szégyen című regénye ábrázolja ezt a folyamatot remekül, hiszen a regény talán Alvtegen legösszetettebb munkája, amely nemcsak az emberek nagy részét meggyötrő szégyenről, illetve bűntudatról, hanem az elengedésről és a gyászról is szól két nő sorsán keresztül, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz.
Monika jól kereső orvos, akinek látszólag rendben van az élete, de valahogy a partnerkapcsolataival gondok vannak. A nő ugyanis mindig elmarja magától az éppen aktuális partnerét, mert egyszerűen nem mer kötődni, ugyanis fél az érzelmi kiszolgáltatottságtól. Később a regényből aztán kiderül, hogy miért.
Nekem nincs bajom, Monikával, de a másik nő, Maj-Britt figurája jobban felkeltette az érdeklődésemet. Főleg azért van ez, mert a nő látszólag egy elviselhetetlen, gonosz perszóna, aki folyton  szívatja az ő ellátó szociális szolgálat embereit. Ezt hívják úgy, beleharap abba a kézbe, amelyik eteti, vagy durvábban fogalmazva oda szarik, ahová eszik. Ezek után úgy éreztem, hogy lehet valami a gonoszsága mögött még a betegségén kívül. Maj-Britt ugyanis beteg lelkileg is (hiszen évek óta nem hagyja el a lakását semmiért), na meg testileg is (hiszen folyton zabál, ha kell ha nem, éppen ezért iszonyú kövér). Az, hogy nem éppen fiatal már, csak adalék. A lényeg, hogy Maj-Britt sorsa jóval összetettebb, mint Monikáé, hiszen neki "csak" két halálesetet kell feldolgoznia, míg Maj-Brittnek magát a gyermekkorát is, amely egy szigorúan vallásos környezetben telt. Ha durván akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ezek a vallásbuzi emberek mindent tiltottak, amitől az ember jól érzi magát, pedig ők nem voltak szektások, mint az amcsik, hanem egyszerű evangélikusok, mint általában a svédek nagy része. Maj-Brittnek éppen ezért a szexualitással is akadnak gondjai, amelyet a szülei és a közösség igyekeztek belőle kinevelni. Mindez azzal jár, hogy megszégyenítették a közösség előtt, ami aztán később az egész életére kihat. Nem véletlen, hogy később egy traumatikus élmény hatására önként bezárkózik a lakásába és arra készül. hogy halálra zabálja magát,  mert ő ezt gondolja megoldásnak az elcseszett életére.
Amúgy ismertem egy hasonló fickót, mint Maj-Britt, aki szintén önkéntes száműzetésre ítélte önmagát, de nem azért mert akkora trauma érte volna, inkább azért, mert nyugdíjazták, és nem tudott mit kezdeni önmagával, aztán odaült az ablakba és el sem mozdult onnan, kivéve, amikor lefeküdt aludni. Még a kaját is odavitte az ablakhoz a felesége, mert az öreg folyton az utcai járókelőket figyelte és kritizálta. Érdekes, hogy mindenkiben talált valami kivetnivalót, hiszen egy tökéletességmániás és rabiátus vénember volt, aki egyébként a nagyanyámmal egy lépcsőházban lakott. Ebből következően engem is megkritizált: szerinte én nőietlen vagyok, csúnya, meg nyomorék is. Hát, kösz. Én azonban nem vagyok Maj-Britt, szóval csakazértis mutogattam magam az öregnek, aki gyakran láthatta a feltartott középső ujjamat, vagy egy szamárfület, csakhogy érezze a törődést.
Mellesleg ő sem volt szebb, hiszen az életmódja következtében brutálisan meghízott, és amikor rosszul lett, akkor több markos férfiember kellett hozzá, hogy lecipelje 150 kilós habtestét a mentőhöz. Csak reménykedem benne, hogy a halála pillanatában is az én látványom kísértette. Már elnézést ezért a kis közbevetésért, de muszáj volt kiírnom magamból ezt a kamaszkori élményemet.
A regény elsősorban ennek a két nőnek a sorsára fókuszál, de azért szerepelnek még mások is benne, például a családját kiirtó Vanja, aki ennek következtében éppen a börtönbüntetését tölti, vagy Pernilla, a búvárbalesetet szenvedett nő, akit Monika támogat lelkileg, hogy ezzel vezekeljen azért, amit tett.
Nyilván egy Vanjáról rögtön a szemét, köcsög, gyilkos jut elsőre eszébe az embereknek és jogosan, de Alvtegen megmutatja az ő sorsát is a felszín alatt.
A regény egyik nagy tanulsága, hogy semmi sem az, aminek a felszínen látszik, és mindennek oka van, mint például Maj.-Britt kötekedésének, vagy Vanja családirtásának, de Monika irigylése méltó életébe bepillantva azt hiszem, nem sokan cserélnének vele se. Mindez azért érdekes, mert ezek a karakterek közöttünk élnek, még ha nem is ilyen szélsőséges formában, de akkor is: az emberek jelentős része kurva nagy terheket cipel, amelyek nagy része gyermekkori eredetű.
Nos, ebből következik Alvtegen regényének másik tanulsága, miszerint a terheket le kell rakni, és az elfojtott érzelmeket a felszínre kell hozni, ki kell élni, ami gyógyulást hozhat. Alvtegennek pont ez a nagy előnye, hogy remekül tud írni az ilyen tabu témákról, mint amiket fentebb már említettem, miközben a társadalmat is keményen bírálja. Valószínűleg a szerző is éppen olyan antiszociális, embergyűlölő fajta lehet, mint egy-egy főhőse, vagy csak jó színész és médium, aki remekül bele tudja élni magát ebbe a szerepbe. Mindenesetre remekül csinálja ezt a lélektani krimi nevű műfajt és pofán bírja vágni az embereket, azáltal, hogy szembesíti őket ezzel a mostani világgal.
Szerintem az Árnyak volt a legjobb műve, illetve az Árulás is nagyot ütött, míg a Kitaszítottat a főhős miatt kedveltem meg. Ezekhez a regényekhez képest a Szégyen picit gyengébb lett, mintha Alvtegen kimerült volna kicsit, ugyanakkor mégis remek tabudöntögető regény született, amit főleg az érintetteknek (tehát a szexuális gátlásokkal küzdőknek, illetve azoknak, akik még nem végezték el a gyászmunkát) ajánlott elolvasni.
Kiadja az Animus Kiadó