Kevés olyan könyv van, ami megráz, elgondolkodtat engem még a drámai skandináv műfajon belül is. Ez nem (mindig) a szerzők hibája, inkább én váltam túlzottan érzéketlenné az évek során. Azért vannak olyan történetek, amelyek kivételnek számítanak, mint például ez is. Nem tudom, mi ennek az oka, de napokig nem ment ki a cselekmény a fejemből, és már a regény elején/közepén sejtettem, hogy senki sem az, aminek látszik.
A regényben főleg az egyik állandó szereplő Erica Falck (ő a vezető nyomozó, Patrik Hedström felesége) édesanyjának a sorsa érdekes, hiszen miatta indul el a regény eseménysora. Erica ugyanis olyan emléktárgyakat talál a padláson kutatás közben, amelyek megdöbbentik ők, és egy teljesen más képet mutatnak arról az emberről, aki őt megszülte és felnevelte.
Erica ugyanis nyomozni kezd az édesanyja múltja után, hogy megfejtse: Elsy miért bánt olyan ridegen velük, talán nem szerette őket? Sajnos, az anya már nem tud válaszolni ezekre a kérdésekre, mert meghalt, ezért Erica kénytelen más forrásokra támaszkodni.
Sajnos, darázsfészekbe nyúl, mert valaki nagyon nem szeretné, hogy az egykori fiatal lánnyal, illetve a baráti társaságával kapcsolatos titok napvilágra kerüljön, ezért több gyanús haláleset is történik a történet szereplői között. Ebből következően a fja(e)llbackai rendőrség is bekapcsolódik a nyomozásba, amely megrázó titkokhoz vezet.
A szerző párhuzamosan meséli a történetet: azaz egyszer a múltban, egyszer a jelenben, de a cselekmény több szálon fut egyszerre a múlton és a jelenen belül is, tehát nem egyszerű követni, ráadásul vannak benne fölöslegesnek tűnő szálak, történetek, amelyek már a szerző előző regényeiben is problémákat okoztak. Ilyen például az is, hogy Erica és Patrik összekerültek, továbbá Erica rinyálása a gyerekvállalás-és nevelés nehézségei, na meg az alakja miatt, de a húga, Anna sem jobb. Ugyancsak beleszövi a szerző a regényfolyamba a rendőrőrs többi tagjának a magánéletét is, amely jelentősen megnöveli a regény hosszát.
Igazából eléggé ellentmondásos a viszonyom a szerző regényeivel emiatt, mert ezek a mellékhajtások jelentősen rombolják a regény színvonalát, amely amúgy ötös lenne, de így csak négyest kap emiatt. Ugyanakkor azonban ezek azok az események, amelyek emberivé, barátságos hangulatúvá teszik ezt az egyébként rideg műfajt, tehát ez volna a szerző védjegye is. Én viszont pont a ridegsége, komorsága miatt bírom a skandináv krimiket.
Amúgy ez a könyv nem is igazán krimi, inkább egy lélektani dráma, amelyben gyilkosságok történnek (ami azért nem egészen ugyanaz), szóval a krimiszál inkább egy háttér, egy keret a történethez. Szóval, aki adrenalint, meg véres részleteket keres, az nem jó helyen jár, mert a skandi krimikre nem jellemző ez, inkább borongósak, depresszív lelkivilágúak, bár La(e)ckberg regényeiben a fentebb említett meleg, családias motívumok is jelen vannak. Nem véletlen tehát a szerző népszerűsége.
Az eltitkolt életek tanulsága pedig az, hogy érdemes megismerni a szüleink múltját, mert ez nagyon sok mindenre választ adhat, és a segítségével meg tudunk bocsátani nekik, ami gyógyulást hozhat. Ez még akkor is igaz, ha netán valamelyik szülő meghalt, mert a jelenség ugyanaz. Persze azt nem tudjuk meg, hogy Erica és Anna hogyan dolgozta fel, egyáltalán fel tudta-e dolgozni az édesanyjukkal történteket, mert vége lesz a történetnek, de valószínű, hogy a sorozat következő részében a szerző tesz erre utalást.
Mindenestre benne megfogalmazódott pár kérdés Elsy sorsával, de ha ezeket kiírnám ide, akkor lelőném a regény poénját, úgyhogy nem teszem, de szerintem a kedves olvasóban ugyanezek a kérdések fognak megfogalmazódni, azt hiszem.
A könyvet hazánkban az Animus Kiadó jelentette meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése