Georges Simenon: Maigret első nyomozása

Georges Simenon 1931-ben kezdte el írni a 75 regényből álló Maigret- sorozatot, amellyel világhírűvé vált. Jules Maigret az első nyomozása idején 26 éves mindössze, alig fél éve nős és szintén fél éve lépett a párizsi Saint Georges kerület rendőrségnek szolgálatába. Minden vágya, hogy átkerüljön a Párizsi Rendőrkapitányságra a szigeten, de mint rendőrségi titkárnak erre relatíve kicsi az esélye. A véletlen azonban egy nap a segítségére siet, amikor kétségbeesett férfi keresi fel a rendőrséget, hogy lövést és egy női sikolyt hallott az egyik előkelő ház ablakából. Maigret ekkor még nem is sejti, hogy ez lesz az első nyomozása, de a főnöke szabadságra küldi, ami alatt akár ezt az ügyet is kinyomozhatja.
A szálak egy dúsgazdag családhoz vezetnek, de a titkárnak nagyon nehéz dolga van velük, mert a család azt gondolja, hogy ennyi pénzzel bármit megtehetnek, ami akár egy bűntény megúszását is jelenti.
Jules Maigret képességei azonban már rendőrségi titkárként is megmutatkoznak: már ekkor képes órákig ücsörögni pipázgatva bizonyos vendéglátóegységekben, azért, hogy nyomra bukkanjon.

Szervezőkészségéről is megbizonyosodhatunk, amikor az őt felkereső férfit-aki zenész- is megbízza bizonyos feladatokkal, amelyeket az sikerrel meg is old.

A Maigret-krimikben nincsenek nagy feszültségek, és nem ér minket akkora meglepetésként a gyilkos személye, hiszen az már sokszor a regény közepén, vagy a háromnegyed részén kiderül. A felügyelőnek már csak annyi a dolga, hogy rábizonyítsa a tettesre a gyilkosságot, vagyis megtörje az illetőt. 

Módszereiben semmi durvaság nincs, ő csak egyszerűen beszélget az emberekkel, illetve próbálja beleélni magát az áldozat szerepébe, szóval a Maigret-regények inkább lélektani krimik. 

Simenon regénysorozata nemcsak egyszerű krimi, mert a szerző egyúttal Párizsról is elég részletesen ír, bár ez ebben a kötetben annyira erősen még nem nyilvánul meg, de a sorozat későbbi darabjaiban már igen. 

A könyvet mindenképpen olvassa el az, aki tanúja akar lenni egy legenda születésének. 

Jelen bejegyzésemet egy korábbi írásom alapján írtam.  Kiadja a Park Kiadó.

Bikini: az első tíz év 1982-1992

A zenekarról 30 éves fennállása alatt összesen két könyv jelent meg: a fenti című, illetve a tavaly megjelent Bikini 30. Mind a két könyv egy-egy jeles évfordulót ünnepel meg, ráadásul a szerzőjük is ugyanaz: Maróthy György zenei újságíró.
Sajnos az utóbbi könyvet még nem olvastam, ezért a fenti című könyvről fogok beszélni, amit én könyvtárban olvastam el, de amúgy sehol sem beszéltek róla. Még a neten sincs fenn egyébként, pedig biztosan érdekelné a rajongókat.
A Bikini szinte kezdettől fogva az egyik legnépszerűbb rockzenekar, akinek a koncertjein mindenféle korosztály képviselteti magát. Még akinek nincs is sok köze a rockzenéhez, az is ismer pár Bikini-slágert a rádióból.

Sikerük titka abban áll, hogy komoly, elgondolkodtató szövegeiket dallamos, lendületes rockzenével ötvözik. A zenekart a szőke énekes, D. Nagy Lajos jellegzetes tenorhangjáról azonosítják az emberek, pedig ő csak később érkezett a zenekarba az alapító, Nagy Feró távozása után. Az Ős - Bikini zenéjére Feró korábbi zenekara, a Beatrice gyakorolt hatást, sőt a koncerteken is sok Ricse – nótát játszottak. Nagy Feró és Vedres Joe gitáros a Ricséből érkeztek, a Németh testvérek, Alajos és Gábor pedig a Dinamitból. Ebben a felállásban két lemez készült el, majd Feró távozott. Ezután érkezett D. Nagy Lajos a csapatba, amely nem sokkal később egy billentyűssel, Gallai Péterrel is kiegészült. Nem sokkal ezután az új felállású zenekar (D. Nagy Lajos ének, Vedres Joe gitár, Gallai Péter billentyűs hangszerek, Németh Alajos basszus, Németh Gábor dob) páratlan népszerűségre tett szert. Később Vedres távozott, és a helyére egy fiatal srác, bizony Daczi Zsolt érkezett, akit Nagy Feró ajánlott a zenekarba.
A Bendegúz becenevű gitáros hamar megszilárdította a helyét a zenekarban, ugyanis írt egy gitárszólót, a Temesvári vasárnapot, a romániai forradalom emlékére. A dal páratlan sikerre tett szert, nemcsak a magyar, hanem az erdélyi rajongók körében is.
Sajnos, a zenekar 1992-ben feloszlott, de 1997-ben újjáalakult, amit új lemezzel, koncertturnéval, illetve ezzel a könyvvel ünnepeltek meg, ami a zenekar legsikeresebb éveit foglalja magába.
A könyv jelentős részét a Bikini tagjainak visszaemlékezései adják, a szerző – aki egyébként újságíró – csak az átvezető szövegeket írta. Gyakorlatilag az összes zenész megszólal, akinek köze volt valaha a csapathoz. A tagok őszintén elmondják, mi vezetett az egyes tagcserékhez, illetve az 1992-es feloszláshoz, de mesélnek a zenekaron belüli életről is. A könyv lapjain időről időre széljegyzetszerűen megjelennek különböző vicces sztorik, amelyeket szintén a tagok mesélnek el. Miután a könyv a rajongóknak készült, ezért megtalálhatók benne az akkori időszak legnagyobb slágereinek dalszövegei, illetve a zenekar tagjainak rövid bemutatkozása is.
A bejegyzésemet egy korábbi írásom alapján készítettem el.

Akiket a Bikini 30 című könyv érdekel, azoknak javaslom ezt a blogot, mert van róla pár bejegyzés.

A Blikk pedig indított egy cikksorozatot a Bikini 30 című könyv alapján, ami szerintem egész igényes lett.

Vagont rakodtak gitárért a Bikini tagjai
Nagy Feró: A pénz miatt váltunk szét
Négyen vettek jegyet a Bikini első koncertjére
Finneknek adták ki magukat a Bikini tagjai
A rádióból tudták meg a Bikini tagjai, hogy feloszlanak
Részegen lépett fel a Bikini

A Bikini 30 című könyvet egyenesen a zenekar honlapjáról is megrendelhetitek. Sajnos én még nem tudtam hozzájutni anyagiak híján, illetve még könyvtárban sem láttam felbukkanni, de ha sikerül megszereznem, akkor írók majd erről  könyvről is. 

Ha érdekelnek Maróthy György korább interjúi, cikkei, akkor nézd meg a honlapját, illetve a blogját. A jó hír az, hogy ezeken az oldalakon gagyi zenészekkel, illetve megagigasztáros tehetségkutatósokkal nem fogsz találkozik, csak valódi zenével. 

Ha nem bánjátok, akkor szerző oldaláról belinkelem a zenekarról készül korábbi írásokat is, hogy képet kapjatok a szerző stílusáról. 

Bikini 20: beszélgetés Lojzival

Bikini: Angyali üdvözlet
Bikini: Öröm a színpadon - beszélgetés a fellépésekről
Turnén a megújult Bikini: Bóta és Peta
Bikini: Őrzöm a lángot - a 25. év
Bikini 30
Közeli helyeken: Bikini 30

Kánya Kata: Társtaláló

Nekem Kánya Kata már a Kupidó nevű társkereső műsorban is szimpatikus volt a Juventus Rádióban. Igaz, én akkor még eléggé kamasz voltam, amikor ez ment, de valamiért szerettem a hangját, az egyéniségét, az empátiáját a másik ember felé.
Eredetileg színésznő a szakmája, de akkora nagy hivatástudata, meg tehetsége nemigen lehetett, ha otthagyta a művészvilágot és inkább társkereső irodát nyitott. Végül is igaza van, mert ma a társkeresés komoly üzlet, miután nem egy pofonegyszerű dologról van szó.
Manapság már az embereknek nem a szülei keresnek párt, (elvileg) nem érdekből kerülnek össze, nem a házasság az egyetlen alternatíva az együttéléshez, illetve ma már nem kötelező benne maradni egy rossz házasságban, mint 100 évvel ezelőtt.
Ez azt jelenti, hogy megváltoztak az emberek életvezetési szokásai, kitágult a tér, manapság már  gyakorlatilag bármi lehet bárkiből, ha nagyon el akarja érni.
Azt hihetnénk, hogy ez a szabadság megkönnyíti a társkeresést is, de ez nem így van, inkább az ellenkezője következik be, vagyis jóval nehezebb már eleve az ismerkedés is, nemhogy egy kapcsolat megtartása.
Nem véletlenül kongatják meg a vészharangot a különböző magazinok, hogy jaj mi lesz így a társadalommal, ki fogunk halni, stb. Szerencsére ennyire azért nem tragikus a helyzet, én azt gondolom, de hát ezeket a cikkeket, mag az újságokat is el kell adni valahogyan, hogy minél többen olvassák.
Mindenesetre az tényleg nem jó, hogy az emberek rengeteget dolgoznak (már akinek van munkája), és emiatt az ismerkedés háttérbe szorul, mint ahogy az sem jó, hogy kevés olyan hely van manapság, ahol lehet ismerkedni.
Ezért is jöttek létre az online társkereső portálok és a társkereső irodák, amelyeknek a segítségével az emberek találkozni tudnak.
Kánya Katának is van egy ilyen irodája a fővárosban, amelynek a tagsági díja 50 000 forint, viszont itt kizárólag komoly szándékú társkeresőkkel lehet találkozni, tehát a hölgy a foglalt, csak szexre, szeretői kapcsolatra utazókat kiszűri. Aki szexet akar, az menjen egy olyan típusú társkeresőbe.
A könyv is azért íródott, mert nagyon sok embernek problémája akad az ismerkedéssel és a társkereséssel, például önbizalomhiánya van, illetve azt sem tudja mit/kit akar az életben. Tehát az embereknek segítségre van szükségük ezen a téren, mert nagyon könnyű elrontani, márpedig itt is vannak szabályok, amiket érdemes betartani.
A könyvben ezek a következők:
-Döntsd el, hogy tényleg akarsz-e partnerkapcsolatot!
-Ha akarsz, akkor vállald fel, hogy társkereső vagy (pl. ismerősök, szűkebb család)!
-Ebből következik, hogy ha már akarsz, akkor milyen legyen az a másik ember, kivel tudnál élni?
-Ismerd meg önmagad minden téren, például milyen céljaid vannak az életben, hogyan gondolkodsz a világról, mi az amiben engedsz, miben nem, felvállalod, vagy kerülöd a konfliktusokat, stb.
-Legyen összhangban a külsőd a személyiségeddel! Erre Kata több példát is hoz a könyvben.
-Zárd le a múltat!
-Legyél nyitott a többi ember megismerésére, tehát randizz azokkal is, akik nem tetszenek annyira, vagy ellenszenvesek! Kata szerint ugyanis ezeken az embereken keresztül gyakorolhatod a randizási, flörtölési képességeidet. Ráadásul soha nem lehet tudni kiből lesz a cserebogár.
A könyv igazából olyan rettentően nagy újdonságokat már nem mond, hiszen a különböző női magazinok, már bőségesen kimerítették ezt a témát, viszont a Társtaláló ezekkel a cikkekkel szemben nem gagyi, és nem a szórakozás, kikapcsolódás céljából íródott, hanem mert tényleg segíteni szeretne.
A könyv elsősorban nők számára íródott, ugyanis elsősorban ők azok, akik önfejlesztéssel, önismerettel foglalkoznak, pedig a férfiaknak is hasznos lenne ez, hiszen ők is hibáznak. Csak az a baj, hogy a férfiak ezt nem ismerik be, mert ők mindig tökéletesnek akarnak mutatkozni, mert hibázni, illetve ezt beismerni a gyengeség jele, ezért nem férfias. Persze Katánál azért férfi ügyfelek is előfordulnak, nem kis számban.
Akit érdekel az iroda, nézze meg a honlapját A könyvet kiadja a Jaffa Kiadó

Kánya Kata: Társtaláló

Nekem Kánya Kata már a Kupidó nevű társkereső műsorban is szimpatikus volt a Juventus Rádióban. Igaz, én akkor még eléggé kamasz voltam, amikor ez ment, de valamiért szerettem a hangját, az egyéniségét, az empátiáját a másik ember felé.
Eredetileg színésznő a szakmája, de akkora nagy hivatástudata, meg tehetsége nemigen lehetett, ha otthagyta a művészvilágot és inkább társkereső irodát nyitott. Végül is igaza van, mert ma a társkeresés komoly üzlet, miután nem egy pofonegyszerű dologról van szó.
Manapság már az embereknek nem a szülei keresnek párt, (elvileg) nem érdekből kerülnek össze, nem a házasság az egyetlen alternatíva az együttéléshez, illetve ma már nem kötelező benne maradni egy rossz házasságban, mint 100 évvel ezelőtt.
Ez azt jelenti, hogy megváltoztak az emberek életvezetési szokásai, kitágult a tér, manapság már  gyakorlatilag bármi lehet bárkiből, ha nagyon el akarja érni.
Azt hihetnénk, hogy ez a szabadság megkönnyíti a társkeresést is, de ez nem így van, inkább az ellenkezője következik be, vagyis jóval nehezebb már eleve az ismerkedés is, nemhogy egy kapcsolat megtartása.
Nem véletlenül kongatják meg a vészharangot a különböző magazinok, hogy jaj mi lesz így a társadalommal, ki fogunk halni, stb. Szerencsére ennyire azért nem tragikus a helyzet, én azt gondolom, de hát ezeket a cikkeket, mag az újságokat is el kell adni valahogyan, hogy minél többen olvassák.
Mindenesetre az tényleg nem jó, hogy az emberek rengeteget dolgoznak (már akinek van munkája), és emiatt az ismerkedés háttérbe szorul, mint ahogy az sem jó, hogy kevés olyan hely van manapság, ahol lehet ismerkedni.
Ezért is jöttek létre az online társkereső portálok és a társkereső irodák, amelyeknek a segítségével az emberek találkozni tudnak.
Kánya Katának is van egy ilyen irodája a fővárosban, amelynek a tagsági díja 50 000 forint, viszont itt kizárólag komoly szándékú társkeresőkkel lehet találkozni, tehát a hölgy a foglalt, csak szexre, szeretői kapcsolatra utazókat kiszűri. Aki szexet akar, az menjen egy olyan típusú társkeresőbe.
A könyv is azért íródott, mert nagyon sok embernek problémája akad az ismerkedéssel és a társkereséssel, például önbizalomhiánya van, illetve azt sem tudja mit/kit akar az életben. Tehát az embereknek segítségre van szükségük ezen a téren, mert nagyon könnyű elrontani, márpedig itt is vannak szabályok, amiket érdemes betartani.
A könyvben ezek a következők:
-Döntsd el, hogy tényleg akarsz-e partnerkapcsolatot!
-Ha akarsz, akkor vállald fel, hogy társkereső vagy (pl. ismerősök, szűkebb család)!
-Ebből következik, hogy ha már akarsz, akkor milyen legyen az a másik ember, kivel tudnál élni?
-Ismerd meg önmagad minden téren, például milyen céljaid vannak az életben, hogyan gondolkodsz a világról, mi az amiben engedsz, miben nem, felvállalod, vagy kerülöd a konfliktusokat, stb.
-Legyen összhangban a külsőd a személyiségeddel! Erre Kata több példát is hoz a könyvben.
-Zárd le a múltat!
-Legyél nyitott a többi ember megismerésére, tehát randizz azokkal is, akik nem tetszenek annyira, vagy ellenszenvesek! Kata szerint ugyanis ezeken az embereken keresztül gyakorolhatod a randizási, flörtölési képességeidet. Ráadásul soha nem lehet tudni kiből lesz a cserebogár.
A könyv igazából olyan rettentően nagy újdonságokat már nem mond, hiszen a különböző női magazinok, már bőségesen kimerítették ezt a témát, viszont a Társtaláló ezekkel a cikkekkel szemben nem gagyi, és nem a szórakozás, kikapcsolódás céljából íródott, hanem mert tényleg segíteni szeretne.
A könyv elsősorban nők számára íródott, ugyanis elsősorban ők azok, akik önfejlesztéssel, önismerettel foglalkoznak, pedig a férfiaknak is hasznos lenne ez, hiszen ők is hibáznak. Csak az a baj, hogy a férfiak ezt nem ismerik be, mert ők mindig tökéletesnek akarnak mutatkozni, mert hibázni, illetve ezt beismerni a gyengeség jele, ezért nem férfias. Persze Katánál azért férfi ügyfelek is előfordulnak, nem kis számban.
Akit érdekel az iroda, nézze meg a honlapját A könyvet kiadja a Jaffa Kiadó

Jeffrey Archer: Légvonalban

Ez az első könyv, amit Archertől olvastam, és ha nem is lesz a kedvencem, de fogok tőle még olvasni, az biztos. Utánanézve az író munkásságának, láttam, hogy meglehetősen termékeny szerző, akinek sok könyve magyarul is megjelent.
Ahogy elolvastam, a könyveinek a fülszövegeit, észrevettem, hogy a szerzőt erőteljesen foglalkoztatja a politika, a gazdasági élet, és a hatalom, de ez nem meglepő, hiszen a szerző maga is politikus volt, a brit parlament Alsóházának a tagja. Ezenkívül még bárói címmel is rendelkezik, de a brit Konzervatív Pártnak is elnöke volt. Végül a politikai karrierjének börtönbüntetés vetett véget (ha jól értelmeztem az angol szöveget, valamilyen jogsértés miatt zárták be), de csak két évet ült, ráadásul ez idő alatt sem az átlag köztörvényes bűnözők életét élte. Ez azt jelenti, hogy bennfentesről van szó, aki a regényeit a saját élményei alapján írta.
A Légvonalban témája ugyancsak a hatalom és vagyon megszerzése, nem számít, hogy milyen áron.
Ebben a regényben a politikai vonal nem olyan erős, viszont a gazdasági annál inkább!
A könyv főhősének, Charlie Trumpernek ugyanis az a célja, hogy minél jobb kereskedő legyen, amit ő úgy képzel el, hogy megveszi a Chelsea Terrace nevű utca összes üzlethelyiségét, amikben  a saját üzleteit akarja működtetni. Miután többféle üzlet is működik ebben az utcában, ezért ez meglehetősen komoly ambíciónak ígérkezik, pláne, hogy az üzleteket megtartaná eredeti formájukban, tehát ő mindenfélét árulna.

Mindez azért érdekes, mert a fickó London legszegényebb negyedében, az East Enden, azon is belül Whitechapelben látta meg a napvilágot, ahonnét azért a XX. század elején nagyon nehéz volt kitörni.
Charlie ráadásul még a szerencsésebbek közé tartozott, ugyanis nem éheztek, és a családi életük sem volt annyira zűrös, mint a többi East Endi családé.
Igaz, hogy az édesanyja meghalt, az édesapja meg inkább a kocsmákba járt, mint dolgozni, de a zöldségkereskedő nagyapa mellett nagyon sokat tanult a hagyományos értékekről. Ráadásul az öreg kiváló kereskedő volt, akitől a fiú megtanulta a szakmát is. Hamar kiderült, hogy van érzéke a kereskedelemhez, így hamarosan ő maga is árulni kezdett. A fiúnak volt még három nővére is, de ők a történet alakulásában nem játszanak különösebben szerepet, mert nem kifejezetten családregényről van szó. Ennek ellenére mégiscsak ebbe a műfajba soroltam a könyvet, mert végül is egy életrajzi regényről, egy karriertörténetről van szó.
Úgy láttam, a könyvei alapján, hogy Archernél elég erős ez a vonal, amiben Sidney Sheldonra emlékeztet a szerző, csak éppen Sheldon műveiben szenvedélyes érzelmek csapnak össze.
Archer nyelvezete ezzel szemben mérhetetlenül egyszerű, szinte már érzéketlen. Úgy láttam, hogy a Légvonalban hőseit gyakorlatilag a hatalom, a profitszerzés érdekli, ezzel szemben a családi élet nem nagyon kap helyet a történetben, legalábbis nem ez a főszál. A könyv gerincén, ugyanis két család ellenségeskedése vonul végig: a Trumper és a Trentham családé, akik mind a ketten a Chelsea Terrace összes üzlethelyiségét akarják megszerezni. Jobban mondva Trenthaméknak nem ez a céljuk: ők csak Trumperékat akarják megakadályozni a céljaik elérésében. A cél ugyanis az lenne, hogy a nevezett utcában épüljön egy 12 emeletes áruház amerikai mintára, ami egyszerűen mindent árul. Ámde addig még hosszú az út.
Charlie részben a szerencsének, részben pedig egy East Endi pék lányának, Rebecca Salmonnak köszönhetően tudta megvenni az első üzletét Chelsea-ban, ami egy eléggé felkapott negyede Londonnak.
A két ember előbb a munkában, később az életben is társa lesz egymásnak. Az asszony diplomás művészettörténész, aki később az általuk megszerzett galériát működteti. Ennek köszönhetően a szerző segítségével többször is részt vehet az olvasó képzeletben egy aukción, illetve később, amikor részvénytársasággá alakulnak, majd közgyűléseken is. Mindezt eléggé részletesen mutatja be az olvasóknak a szerző.
Trumperék és Trenthamék ellentéte Rebeccának köszönhető, ugyanis a két család rokonságba keveredik egymással, de Lady Trentham igyekszik ezt a viszont letagadni, akár csalás árán is. Ez adja a regény másik fő szálát.
A könyv nagy részében közepes tempóban zajlanak az események, de a vége felé a szerző komolyan felpörgeti a cselekményt, szóval izgulhat az olvasó, hogy sikerül-e megmenteni Charlie cégét.
A főhősről azt gondolom, hogy egy igazi garabonciás diák maradt még milliomosként is, aki zseniális húzásokat eszel ki és végre is hajtja azokat. A többiek csak statisztálhatnak mögötte, bár a felesége is okos és szorgalmas nő, akivel egyenrangú társak a munkában és a magánéletben is, bár ez utóbbiról csak kevés szó esik.
A könyv érdekessége, hogy ugyanazokat az eseményeket több szereplő szemszögéből is elmeséli. Ezt úgy oldja meg, hogy mindegyik rész elején az adott szereplő egyes szám első személyben mondja el a történteket, majd utána a szerző még azon a részen belül átvált egyes szám harmadik személyre, és úgy mesél tovább. Engem ez nem zavar, sőt én kifejezetten jónak találom ezt a megoldást, de vannak akiknek ez nem fog annyira bejönni. A könyv meglehetősen vastag, úgyhogy elég sokáig tartott elolvasni, de nekem megérte.
Kiadja a General Press Kiadó. 

In Memoriam Bódi László Cipő

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz, ugyanis nem egy könyvről lesz szó, jobban mondva de szó lesz a zenekarról megjelent könyvről is, de erről majd később, mert nem ez a lényeg.
Most hogy meghalt a Republic énekese, elárasztják az internetet, meg a nyomtatott újságokat a különböző megemlékezések, szóval szinte divat lett őt emlegetni.
Állítom, a Republic 23 éves pályafutása alatt nem beszéltek az énekesről, meg a zenekarról ennyit, mint most, bár ezt Cipő akarta így. A zárkózott énekes ugyanis csak nagyon ritkán adott interjút.
Én nem divatból írom ezt a bejegyzést, és nem ezzel akarok kitűnni. Én ugyanis a Repül a bálna című daltól kezdve kedvelem a zenéjüket.
Emlékszem 11 éves voltam akkor, és éppen angoltáborban voltam az idő tájt, amikor felhangzott ez a sláger. Kábé a fél tábor ezt a dalt énekelte. Először nem tudtam mi ez, aztán kiderült, hogy ez egy egészen új zenekar egyéni stílussal. Én mindig is kedveltem a rockzenét, úgyhogy azonnal rokonszenvesek lettek a fiúk. Eleinte csak a rádióban hallgattam őket, aztán amikor megjelent a Tüzet viszek című albumuk, akkor beszereztem belőle egy példányt, egyúttal a Disco című albumukat is megvettem. Aztán szépen lassan beszereztem a legtöbb 90-es évekbeli lemezüket. Abból a korszakból csak az Indul a Mandula és a Hahó Öcsi nincs meg, viszont a számítógépre letöltve szinte az összes albumuk megvan.
Ha már említem a 90-es éveket, az akkori lemezeik gyakorlatilag hibátlanok, legalábbis a számomra. Viszont a 2000 után megjelent lemezeik éppen ellenkezőleg: lemezenként csak alig egy-két szám az, ami igazán bejön, a többi már nem tetszik annyira. Egyetlen kivétel van: a Tiszta udvar, rendes ház című lemezük, ami már majdnem közelíti a hibátlant számomra.
A csapat 1990-ben alakult, és azóta folyamatosan játszanak. Tagcserékről nem tudok: talán az elején voltak, de amióta én ismerem őket mindig ugyanaz az öt ember játszott a csapatban. Sőt, a menedzserük is ugyanaz mind a mai napig.
A csapat titka az egyéni stílusában rejlik, ugyanis soha nem lehetett őket beskatulyázni sehová. Jó, persze, rockzenét játszanak, de ma már a rock egy gyűjtőfogalom, hiszen annyiféle stílus létezik a műfajon belül.
A zenekart azonban egyikbe sem lehet igazából besorolni, mert annyiféle hatást egyesít magában.
A csapa merített a punkból, a beat-ből és a népzenéből is, továbbá hatott rájuk Bródy János, Koncz Zsuzsa és Cseh Tamás is.
Annak ellenére, hogy rockzenét játszottak, soha nem voltak lázadók, nem akarták megdönteni a rendszert, nem káromkodtak, nem voltak látványos show elemek a koncertjeiken, egyszerűen csak adták azt, ami a szívükből jött. Éppen ezért a koncertjeiken mindegyik korosztály képviseltette magát a gyerektől a nagymamáig.
A szövegek döntő többségét Cipő írta, míg a zenék közül sok témát az egyik gitáros, Tóth Zoltán szerzett.
2010-ben ünnepelte a zenekar a 20 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból megjelent egy könyv Republic 20 címmel, amely a csapat életrajzát, a velük készült interjúkat, illetve számos fotót tartalmaz. A könyvben nemcsak a zenekar kap teret, hanem a munkájukat segítő emberek is, illetve ismert zenészek véleménye a Republicról, illetve Cipőről.
Sajnos nem olvastam a könyvet, ezért részletesebben nem tudok róla beszámolni, de megígérem, hogyha sikerül megszereznem, akkor írni fogok még róla. Mindenesetre a szerző, Zoltán János neve garancia a minőségre, hiszen talán ő a legismertebb és legjobb zenei újságíró, aki több közismert zenei magazinnál is dolgozott már.
Mindenesetre anno a Borsonline indított egy négyrészes sorozatot Cipőről, amelynek a forrása pont az említett könyv volt Úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb, ha ezeket belinkelem. A könyvet egyébként az Alexandra Kiadó adta ki, tehát akit érdekel a könyv, az náluk érdeklődjön, hátha megrendelhető még.

Cipő tudta, hogy sikeres lesz
Szigeti: Cipő egy helyes kisvárdai szövegíró gyerek volt
Cipő megbecsülte a pénzt
Csak haladékot kapott a sorstól Cipő

Közben a Blikk is indított egy sorozatot a Republic 20 című könyv alapján, ami egy kifejezetten igényes cikksorozat lett. Tudnak ők, ha akarnak! :)))

Cipő a zenét választotta a futball helyett
Cipő elkényeztetett gyerek volt
Cipő nem akart énekes lenni
Újságkihordóból lett rocksztár Cipő
Három néző előtt debütált a Republic
Cipő elkapkodott két házasságot
Megfázással kezdődött Cipő tragédiája

Martina Cole: A madám

Ez volt az első könyv, amit elolvastam az írónőtől, és azóta valósággal vadászom a műveire. Magát a madámot is többször olvastam, és valahogy nem tudom megunni.
Az egyik dolog, amiért szeretem, az az, hogy a valóságról ír, és nem a felső tízezer problémáiról. Félreértés ne essék, én kedvelem a felső tízezer világáról szóló regényeket is, mert szórakoztató, de nem tudom átérezni a gondjaikat, mert semmi közöm hozzájuk.
Mondjuk a nyomorhoz sincs, de szerintem ez sokkal közelebb áll a valósághoz, hiszen a legtöbb ember benne van a mókuskerékben, és fizetéstől fizetésig él. Cole hősei is ilyenek sok esetben, bár a fizetés nem mindig munkabérből származik, inkább segélyből, vagy prostitúcióból, esetleg piti bűnözésből.
A másik dolog az, hogy a szerző igyekszik ledöntögetni a tabukat, és írni azokról a társadalmi problémákról, amelyeket a társadalom igyekszik elhallgatni az emberek elől, így aztán azok nincsenek tisztában a dolgokkal. Ez azt jelenti tehát, hogy sokan burokban élnek, ami megvédi őket a mocsoktól.
Vannak azonban, akik nem ilyen szerencsések. Martina Cole az ő sorsukat tárja fel regényes formában, ahol azért minden jó, ha a vége jó. Teljesen mindegy, hogy mekkora drámai helyzetet ábrázol a szerző a könyveiben, az valahogy mindig jól végződik.
A madám egy viszonylag kellemesebb regénye az írónőnek, vagyis nem olyan durva, de így is vannak olyan jelenetek benne, amelyeket ajánlott az érzékenyebb idegzetű olvasónak átlapozni.
Végül is a könyv a londoni szegénynegyedben, az East Enden játszódik, és az ottani alvilágot mutatja be, akárcsak az írónő minden könyve.
A címszereplő madám, Briony Cavanagh 60 éves korára az East End legnagyobb bordélyhálózatának a tulajdonosa, amiben elég sok mulató és kaszinó is benne foglaltatik, ahol szintén dolgoznak kurvák, illetve táncoslányok is.
Mindez azért óriási dolog, mert Briony egy nagyon szegény családban született, és onnét csinálta meg a szerencséjét, amiben azért rengeteg munka is volt.
A szegénység alatt persze ne a mostani helyzetet képzeljük el, hanem az 1920-as éveket, merthogy a történet onnét kezdődik. Ekkoriban még nem volt vezetékes víz, villany, gáz és fűtés, ráadásul a fogamzásgátlást sem találták még fel akkoriban. Az embernek született annyi gyereke amennyi (Brionynak pl. 4 lánytestvére volt), de ezekről mind gondoskodni kellett, ami tovább nehezítette a családok helyzetét. Az abortuszt a Királyságban törvény tiltotta egészen az 1960-as évekig, tehát akinek ilyen problémája volt, az elmehetett egy angyalcsinálóhoz, aztán vagy túlélte, vagy nem. Szóval ilyen volt a világ akkoriban és az emberek úgy segítettek magukon, ahogy tudtak.
Briony apja például inkább a kocsmákat járta, mintsem dolgozni menjen, de arra azért volt esze, hogy a legidősebb lányát (Briony nővérét) eladja egy nemesúr számára gyermekprostituáltnak, amiből azért elég jól profitál a család.
Később Briony is ezt az utat választotta, de ő önként. A nővérével szemben azonban ő egy igazi karizmatikus személyiség, aki egy ügyes húzással meg tudta venni az első vállalkozását. Onnantól kezdve aztán nincs megállás: a nő egyre sikeresebb lesz, és egyre több támogatót szerez maga mellé, de ugyanakkor ellenségeket is.
Első látásra egy törékeny aprócska nőnek tűnik, ámde nagyon veszélyes tud lenni az ellenségeivel, viszont a családjáról gondoskodik. Még az elhunyt nővérének az ikerfiait is ő nevelte fel, ami azért nem semmi.  Az is érdekes, hogy hosszú élete alatt egyetlen férfit szeretett csak, Tommyt, a gengsztert, akit még gyermekprostituáltként ismert meg. A srác akkor még pitiáner zsebtolvajként dolgozott, de aztán Briony munkatársa-később élettársa lett.Ő maga is elismert gengszterré válik, akárcsak Briony.
A könyv nemcsak Brionynak, hanem a testvéreinek a sorsát is bemutatja, tehát egy sokszereplős könyvről van szó, emiatt nincs értelme leírni a cselekményt. egyen elég, hogy ez egy életrajz, ami Briony időskorával kezdődik, utána viszont már folyamatosan meséli el a hősnő történetét a szerző.
Bevallom őszintén, hogy először azt hittem, a könyv írója valójában férfi, aki női művésznéven ír. A regény nyelvezete (például a kifejezetten trágár szavak használata, a brutális kínzások, illetve gyilkosságok részletes megjelenítése, a romantika teljes hiánya, illetve a sokszor személytelen szexuális aktusok bemutatása) ugyanis kifejezetten férfira vall, mert ők szoktak ilyeneket írni.
Ezek után alaposan pofára estem: a szerző ugyanis nő, méghozzá egy vonzó szőke hölgy, akinek tényleg ez a neve, tehát semmi művészkedés.
Olyan hitelesen ír a londoni East Endről, hogy azt gondoltam ott született és/vagy ott él, illetve ő maga is gengszter, de egyik sem igaz. Sőt a hölgy még csak nem is volt londoni soha! A gengszterekhez meg csak annyi köze volt, hogy az első fiúja bankot rabolt. Mindenesetre a Madám egy nagyon korrekt és izgalmas családregény.
Kiadja az Alexandra Kiadó.