Ez volt az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, akit annyira megkedveltem, hogy aztán több könyvét is olvastam.
Allende egyik célja, hogy bemutassa a szülőhazájának történelmét és hagyományait az olvasó számára, ami azért remek, mert például itt Európa szívében keveset tudunk erről az országról (Chiléről), pedig érdemes vele megismerkedni. Mondjuk a chilei kultúrára és hagyományokra erőteljesen hatott a gyarmatosító spanyol kultúra, amit azért a magyar olvasók közül többen is ismernek, mert annyira nincs messze tőlünk.
Mindez kiegészül a Chilében élő indiánok babonáival, szokásaival, az éghajlati sajátosságokkal, illetve azzal, hogy egy elmaradott, szegény országról van szó, amely nem tud (vagy nem akar) lépést tartani az európai változásokkal.
Ebből következik az írónő második célja: megismertetni a feminizmust a közönséggel, vagyis erős és formabontó életet élő nők sorsán keresztül mutat példát a többi nőnek, hogy így is lehet élni. Chilében ugyanis nem ismerték a feminizmust, már csak azért sem, mert az egyik legkonzervatívabb társadalom Dél-Amerikán belül, szóval ott a nőkre nagyon vigyáztak, a lázadókat pedig egyszerűen kivetették maguk közül.
Ilyen lázadó a Szerencse lányának a főszereplője Eliza is, akit még csecsemőkorában rakott le a gólya - de inkább valaki más - egy angol testvérpár Sommersék háza elé. A 20 esztendős Rose Sommers nem sokat gondolkozik, hanem rögtön befogadja a kislányt, akit egy indián szolgáló, Fresia mámi segítségével nevel fel. Még mielőtt az olvasó azt gondolná, hogy milyen rendes ez a Rose, ki kell ábrándítsam, egyáltalán nem szívjóságból fogadta be a babát a házba.
Egyszerűen csak babázni akart, de férjhez menni relatíve kicsi az esélye, ugyanis volt már korábban egy szerelmi botránya, ráadásul egy férj mellett nem élhetett volna olyan független életet, mint a bátyja oldalán. Viszont gyereket meg szeretne, de a XIX. században, amikor ez a regény játszódik, nem lehetett csak úgy házasságon kívül gyereket vállalni, legalábbis erkölcsös nőnek nem. Eliza érkezésével azonban teljesült a vágya, de a kislányt mégsem tudja szívből szeretni, inkább csak játékszernek tekinti, akit kedvére formálhat.
Eközben mind a ketten elfojtanak: Rose a szexuális ösztöneit tagadja meg, és emiatt szigorú a kislánnyal hogy ne essen az ő hibájába. Ezzel szemben Eliza a lázadó énjét fojtja el, és emiatt engedelmeskedik Rose-nak, és nem azért, mert tiszta szívből szeretné. Azonban már ebben az időszakban is észre lehet venni, hogy Eliza sokkal erősebb és szenvedélyesebb személyiség, mint Rose, aki végső soron nem meri felvállalni magát, és élni az életét. Mondjuk ez sok emberrel van így, és nemcsak Chilében.
Csakhogy ez nem tarthat örökké, és mindkét nőnek szembe kell néznie a démonaikkal, amiket megpróbálnak lakat alatt tartani. A szabadító Joaqín Andieta képében érkezik meg, aki Eliza nagybátyjának a cégénél dolgozik. A két fiatal egymásba szeret, bár ez egy eléggé éretlen kamasz szerelem, amit valószínűleg az olvasó is észre fog venni. Eliza azonban nem tudja ezt, hiszen saját magát nem tudja kívülről látni, ezért teljesen beleéli magát a szerelembe, és azt hiszi, hogy örökké hű lesz a fiúhoz, és hogy csak őt tudja szeretni. Magyarul ő inkább a szerelembe szerelmes, mint a fiúba.
Mindez teljesen normális ebben a korban,, az viszont már nem, hogy Eliza megszökik a szerelme után, amikor az aranyat keresni megy Kaliforniába. Eliza követi őt egy hajón, de nem ám kényelmes körülmények között, hanem a hajó gyomrában utazva, ahol az élelmes kínai szakács, Tao Csien rejti el.
Innentől kezdve a lány lemond a kényelemről, az addigi megszokott úrinői helyzetéről, és alkalmazkodik a vándorélethez.
Útja során soha nem lesz egyedül, mert talál társakat is, többek között a már említett Tao Csient, de találkozik aranyásókkal és kurvákkal is, szóval csupa olyan emberrel, akiken egy jól nevelt úrihölgy megbotránkozott volna. Eliza azonban leszarja azt az álszent és elfojtásokkal teli világot, ahonnét érkezett, és teljesen megváltozik, még a női ruháit is leveti. Minderre azért volt szükség, mert az akkori időkben nagyon veszélyes volt egy nőnek egyedül utaznia az útonálló és az erőszakos férfiak miatt (akkoriban pl. simán megerőszakolhattak egy nőt, senkit nem érdekelt, és az áldozatot hibáztatta mindenki. Persze sok esetben még ma is így van ez.), tehát kénytelen volt férfinak öltözni.
Mindez nagyon hálás és drámai téma, úgyhogy az írók és rendezők előszeretettel alkalmazzák a könyvekben és a filmekben, csakhogy nagyon nem életszerű. Eleve egy nő máshogy viselkedik, mint egy férfi, ami a gesztusain is látszik, na meg lágyabbak az arcvonásai is, ezenkívül ott van a havi vérzés is. Viszont, ami a legárulkodóbb az a kisugárzás, tehát egy nő akármennyire is férfinak maszkírozza el magát, a végsőkig nem tudja megtéveszteni az embereket. Főleg azokat nem, akikkel szorosan együtt él. Ennek ellenére Eliza nem bukott le egyszer sem, talán csak az egyik madám jött rá, hogy ő tulajdonképpen nő, a többiek nem. Ezért életszerűtlen a történet, de hát ez egy mese ugyebár.
Közben Rose élete is megváltozik, és ő is megszabadul az elfojtott érzéseitől, és sikeres erotikus könyvszerző válik belőle, természetesen álnéven.
Van még egy fontos szereplő, a Del Valle család, akik Sommersék üzlet partnereiként tűnnek fel a könyveb, de aztán egyre szorosabbá válik velük a viszony Elizának köszönhetően. A család életútját a szerző Elizáéval párhuzamosan tárgyalja, de sorsuk nem ér véget ebben a kötetben, hanem folytatódik még az Elmosódó önarcképben és a Kísértetházban is, tehát egy trilógiáról van szó lényegében. Viszont nem egy szokványos trilógia ez, ugyanis az időrendben legutolsó könyvet a Kísértetházat a szerző jóval előbb megírta, mint a Szerencse lányát, viszont időrendben a Szerencse lánya a legelső.
A regény amúgy egy kulturális katyvasz, mert nemcsak Chile történetét és kultúráját ismerhetjük meg belőle, hanem a kínait is Tao Csiennek köszönhetően, de a szerző bemutatja az aranyásók és a vadnyugat életformáját is.
A könyvet azért olvastam el, mert rokonléleknek éreztem Elizát. Valószínűleg én is ezt csináltam volna a helyében, legalábbis képesnek tartom magamat rá. :) Aki szereti a családregényeket, meg a történelmi jellegű műveket, azoknak mindenképpen érdemes elolvasni. Kiadja az Európa Kiadó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése