A skandináv krimiknek ugyanis varázsa van, bár ezt nehéz megmagyarázni, hogy mi is ez pontosan: egyszerűen olvasni kell őket. A lényegüket úgy lehetne a legjobban összefoglalni, hogy meglehetősen ijesztő és nyomasztó művekről van szó, amihez talán a hideg éghajlat is hozzájárul. Igazából nem is annyira klasszikus krimikről van szó, hanem inkább pszichothrillerekről, amelyek alaposan megborzongatják az olvasót, ugyanakkor betekintés nyújtanak a szereplők lelkivilágába és magánéletébe.
Ráadásul az északi népek számára nagyon fontos a család, ezért ezek a regények olyanok, mintha a krimi műfaj összekeveredett volna a családregénnyel. Na, nem mintha ez akkora baj lenne, legalábbis számomra semmiképpen nem az.
Camilla La(e)ckberg regényei legalábbis mindenképpen ilyenek, ráadásul a könyvei nem a svéd fővárosban, hanem egy kis üdülővárosban, Fja(e)llbackában játszódnak, ahol az írónő is született, tehát létező helyről van szó.
A szerző könyveinek állandó főhőse Patrik Hedström nyomozó, aki meglepően normális ember, és nem az a kiégett, cinikus, magányos farkas, vagy netán az agresszív, hatalombuzi zsaru figuráját adja. Mondjuk ez utóbbiakból akad egy-kettő a munkatársai között az őrsön.
A kisváros eseménytelen életét különös gyilkosság dúlja fel: egy kisfiú ugyanis meztelen női holttestet talál, majd a helyszínelők még két női csontvázra lelnek ugyanott, akikről gyanítható, hogy a városból több, mint 20 évvel ezelőtt eltűnt lányok maradványai lehetnek.
Hedström és stábja munkához lát, és érdekes módon hamar nyomot találnak, ami a Hult családhoz vezet. Ettől akár kiszámíthatóvá is válhatna a regény, de ez nem így történik. A Hultok ugyanis egy meglehetősen zavaros életű família, akiknek a családi életében kurva nehéz eligazodni, ugyanis rengeteg titkuk van, amiket a rendőrségnek ki kell deríteni ahhoz, hogy megtalálják a tettest. Eközben eltűnik még egy lány, aki a szüleivel a városban kempingezik. Mindez csak megnehezíti a felügyelő dolgát.
La(e)ckberg erőssége a jellemábrázolás, ugyanis a regény minden szereplőjét részletesen bemutatja, akár a zsarukról, akár a többiekről van szó.
Nekem az volt az érzésem olvasás közben, hogy ebben a regényben egyedül Hedström felügyelő és a felesége, Erica, Martin Molin nyomozó és a recepciós, Annika, azok, akik normálisak, a többiek mind elviselhetetlenül hülyék. Mondjuk ez nem valami svéd sajátosság, mert mindenhol sok az elviselhetetlen ember (bár ez relatív, hogy kinek mi az elviselhetetlen), de valószínűleg az írónőnek az lehetett a célja, hogy inkább a negatív tulajdonságokat mutatja meg, végül is ez jóval hálásabb feladat, mert a negativitásnak jóval több arca van, mint a pozitív emberi tulajdonságoknak.
Ráadásul a bejegyzés elején említettem, hogy a skandináv krimik egyben lélektani regények is, ezért is fontos inkább az ellenszenves karakterek megjelentetése, mert az ő viselkedésüket könnyebb elemezni, illetve hálásabb beszédtéma.
A regény szereplői között van kiégett és hatalombuzi, agresszív zsaru, illetve pénzre hajtó, önző szépasszony, na meg a Hult család.
Ez utóbbiak például külön műsorszám, ugyanis egy családba belezsúfolni ennyi negatív, ellenszenves karaktert azért nem semmi. Van közöttük vallásbuzi prédikátor és a felesége, rideg, érzelmeit elfojtó, halvérű könyvelő, alávetett, magát zsarolni engedő feleség, egy halott testvér, akinek a jelenléte még mindig rányomja a bélyegét az élőkre, egy elhanyagolt, undorító, kövér özvegyasszony, két pitiáner tolvaj, bűnöző fickó, na meg egy lázadozó kamaszlány. Még talán ez utóbbi a legnormálisabb, akinek azért van szíve is, csak éppen elege van a családjából. Mondjuk ezt megértem, mert én se szeretnék a Hultokkal rokonságban lenni.
Szóval ilyen környezetben kell végeznie a munkáját a nyomozóknak, és felderíteni a bűnesetet, amiről kiderül, hogy jóval szövevényesebb, mint gondolták. Az olvasónak még az utolsó lapokon is jut egy kis meglepetés.
A könyvet kiadja az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése