Kertész Erzsébet: Bettina három élete

Kamaszként olvastam el először ezt a könyvet, aztán nem is olyan rég bő 15 évvel idősebben ismét elővettem a regényt. Manapság már mást gondolok róla, mint akkor, azért is mert több élettapasztalatot gyűjtöttem be.
Bettina alakja most is rokonszenves nekem, de a stílusát olykor fárasztónak, tapintatlannak és neveletlennek találtam. Nem az a baj vele, hogy lelkes és könnyen barátkozó, hanem az, hogy nem tud mértéket tartani, és nem veszi észre, mikor van mások terhére.
Ilyen például a Goethével folytatott viszonya is, ami meglehetősen egyoldalú, ugyanis csak Bettina rajong a költőért, aki valójában fárasztónak találja a társaságát, de azért igyekszik udvariasnak lenni vele, amit persze Bettina félreért. Egészen addig tart ez a viszony, amíg Goethe felesége meg nem unja az egészet, és elküldi Bettinát a picsába, ami lássuk be, hogy jogos volt. (Amúgy a jelenet benne van a könyvben). Így is túl sokáig tolerálta már, hogy a férjére akaszkodjon egy rajongója.
Közben hősünk férjhez is ment Achim von Arnimhoz a porosz báró íróhoz, aki meglehetősen jóindulatúan viselte a felesége rajongását Goethe, illetve Beethoven iránt. A való életben azért nem sok ilyen férfit találni, de hát ők alkotó emberek voltak, ami azért egy kicsit más kategória. Mindezt azért írom így le, mert kamasz  koromban ezeket a dolgokat észre sem vettem.
Na, de ugorjunk az elejére, és kezdjük ott, hogy ki is ez a Bettina, és miért is kellett róla könyvet írni.
A teljes neve Bettina Brentano-Arnim, és valójában írónő volt, bár annyira nem volt közismert, hogy kis hazánkban is beépítsék az iskolai magyarórákba. Akik hallottak róla hazánkban, azok is Goethével hozzák összefüggésbe a nevét. Egyébként levélregényeket írt elsősorban, amelyek közül az egyik éppen Goethével kapcsolatos, de az asszony kiadta a Karoline Günderodéval, illetve a bátyjával Clemens Brentanoval való levélváltásait is. Utóbbi két ember szintén író volt.
Kertész Erzsébetről tudjuk, hogy olyan asszonyokról írt regényes életrajzokat, aki valami kiemelkedőt alkottak, tehát valamiben úttörők voltak.
Bettina igazából nem talált fel semmit, ő csak egy lázadó volt, aki leginkább az élete utolsó szakaszában hallatta a hangját, korábban ugyanis nagyon fiatal volt még, utána pedig háziasszony volt és anya, akinek hét gyermekről kellett gondoskodnia. Emellett pedig nem igazán jutott ideje másra, bár a korábbi művészeti tanulmányai nem felejtette el és a tehetsége sem sikkadt el. Ez a három nagy szakasz jelenti a címbeli három életet.
A lázadást mindazonáltal nem idős korában kezdte az asszony, hanem már fiatalon is voltak felforgató nézetei, illetve a szabadságvágya is hatalmas volt. Éppen ezért ment viszonylag későn férjhez, 25 éves korában, ami manapság viszont korán van. Abban az időszakban viszont másképpen gondolkodtak az emberek, és a 30 fölötti nőket már öregnek tartották, a lányoknak viszont kb. 20 éves korukig férjhez kellett menniük, akár szerelmesek voltak, akár nem. Bettina igazából nem volt szerelmes a férjébe, amelynek okát fentebb már említettem, de rájött, hogy nem húzhatja tovább az időt, hiszen a gyermekvállalástól ő nem zárkózott el, azt pedig akkoriban csak a házasságban lehetett törvényesen szülni.
Amúgy a Brentanók meglehetősen érdekes család voltak, ugyanis Bettina apja olasz származású, de Németországba költözött, és németnek vallotta magát, de az olasz temperamentum kiütközött azért egy-két leszármazottjából, például Bettinából is, tehát a múlt nem hagyta magát letagadni. Amúgy Bettinát eredetileg Elisabeth néven anyakönyvezték egyébként és egy gazdag családba született bele, hiszen az édesapja kereskedő volt Frankfurtban.A család meglehetősen széles volt, azt hiszem ő volt a hetedik testvér a sorban, de után még született két húga is.
Sajnos a szülei fiatalon meghaltak, ezért az unokák nevelését az anyai nagymama, Sophie La Roche, a híres írónő veszi át offenbachi birtokán. Itt telik tehát Bettina lánykora, amikor is a kötelező tanulmányok mellett mindenféle művészetet tanul.
Amikor férjhez megy,szintén egy alkotó embert választ párjául, Achim von Arnimot, aki író, és kedveli a művészeteket is.Sajnos, a házasságuk nem sikerült, bár soha nem voltak haragban, de két teljesen különböző emberről van szó, akiket egyetlen dolog kötött össze, ez pedig a művészet iránti szeretet, csakhogy ez nagyon kevés. Ráadásul ők távházasságban éltek, ami azt jelentette, hogy a férj a poroszországi birtokán gazdálkodott, míg a feleség Berlinben élt azért, hogy a hét gyermeküket taníttatni tudják.
Ekkoriban ismerte meg az asszony azokat a barátait, akik később már a saját irodalmi szalonjának a látogatói közé tartoztak, de a legfontosabb természetesen a gyerekekről való gondoskodás maradt.
A saját tehetségének a gondozásával már nem nagyon foglalkozott, inkább a férjét ösztökélte az írásra, kevés sikerrel.
Bettina élete igazi célját már csak a férje halála után lelte meg, amikor már a gyermekei is nagyobbak lettek. Részben a már fent említett levelezések, illetve az elhunyt férj munkáinak a kiadatására törekedett, de ezt az akkori bürokrácia igyekezett minden erejével gáncsolni.
Az igazi célja azonban a szegények és az elnyomottak támogatása volt, aminek még a saját családjából sem mindenki örült. Az akkori porosz király IV. Frigyes Vilmos meg pláne, pedig az asszony éppen neki ajánlotta az ezzel a témával foglalkozó könyvét. Ezek az eszmék már fiatal lánykorától benne éltek Bettinában, de már csak érett asszonyként törtek a felszínre, amikor is Berlinben kolerajárvány tört ki, és ő felkereste az ottani nyomornegyedet, hogy segítsen.
Amit ott látott azon először megdöbbent, majd fölháborodott, mert nem gondolta volna, hogy élhetnek emberek ilyen körülmények között. Igaz, hogy ő gazdag családba született bele, és ez a burok sokáig megvédte őt. A testvéreivel ellentétben ő rosszul választott férjet, hiszen Arnimnak nem volt valami óriási vagyona, ezért az asszony sokszor a testvérei támogatására szorult, de akkor sem volt koldusszegény, mint a munkások, és a parasztok. Végtére is elég neves irodalmi szalont vitt, ami a szegényeknek nem volt szokása.
A lényeg az, hogy az asszony felemelte a szavát a társadalmi egyenlőtlenség ellen, de hát egy fecske nem csinál nyarat, úgyhogy szükségszerű volt a bukása. Végül azonban nem a kudarc, sokkal inkább az életkor, illetve egy agyvérzés törte meg az erejét, amíg végül 1859-ben meghalt.
A történelmi háttérről is írnék egy kicsit, hiszen fontos szerepe van a könyvben. A Frank Birodalom bukása után egészen 1871-ig nem létezett egységes német állam, hanem különböző tartományokra bomlott, amelyeknek mind az uralkodói, mind a törvényhozása eltérő volt.
Bettina szülővárosa, Frankfurt ha jól tudom, Hessen tartományhoz tartozott, és ott választófejedelem uralkodott, míg a későbbi lakóhelye, Berlin Poroszország része volt, ahol viszont a császár, aki akkoriban IV. Frigyes Vilmos volt.
Történelmi eseményekre már a második részben is történik utalás, hiszen a napóleoni korszak is ekkor zajlott, amelynek eseményeibe az akkori német területek is belekeveredtek, de a Brentano család csak a távolból figyelte az eseményeket.
Ekkoriban zajlott a felvilágosodás időszaka is, amikor is az emberek egyre kevésbé hagyták magukat a vallások által megvezetni, illetve nemzeti öntudatukra ébredtek, amelynek az egységes német állam kikiáltása is a következménye volt.
Mondjuk ez utóbbival nem foglalkozik a kötet, csak közvetve érinti: Bettina ugyanis részt vett az 1848as forradalomban, amely végigsöpört Európán. Na nem úgy, hogy harcolt, hanem nyíltan kiállt a lengyelek mellett, akik akkor porosz fennhatóság alatt éltek. Ugyancsak kiállt a magyar szabadságharc mellett is, sőt! Még verset is írt Petőfi emlékére, amikor meghallotta, hogy mi történt vele, tehát némi magyar vonatkozás is fellelhető az asszony életében.
Annak ellenére, hogy a könyv a Móra Kiadó által kiadott Csíkos Könyvek sorozatban jelent meg, nem kifejezetten ifjúsági irodalom, inkább felnőtteknek való.

Fábián Janka: Emma lánya - az Emma trilógia befejező része

A korábbi köteteknél azt írtam, hogy Emma, illetve a családja kivételezett helyzetben élt: ők nem érezték annyira a történelem viharait, mint a szegényebbek, például nem voltak munkanélküliek, nem éheztek, nem üldözték őket, sőt Emma férje még államtitkár is volt a Horthy-korszakban, igaz nem túl sokáig.
Na jó nem akarok igazságtalan lenni, mert személyes tragédiákból nekik is kijutott, például Gábor eltűnése az első világháborúban, vagy Péter halála a második világháború idején, továbbá az intrikus Varga Erzsi megjelenése megrázta a családot, de ezeket az eseményeket túlélte a család, és folytatódott tovább az életük a maga medrében.
A harmadik kötetben történő események azonban végképp megrendítik a családot annyira, hogy az szét is hullik darabjaira a közöttük lévő ellentétek miatt. Hazánkban ugyanis a kommunisták átveszik a hatalmat 1948-ban, és onnantól kezdve nincs megállás: a diktátorok ugyanis annyira gyávák és féltik a kialakított rendszerüket, hogy szinte mindenkiben ellenséget vélnek felfedezni.
Jó voltak ilyenek is (ugyan melyik rendszernek nincsenek?), de túlnyomó többségben ártatlan embereket nyomorítottak meg a munkatáborokban és a börtönökben. Elég volt valami aprócska mondvacsinált vád, és az illetőt már el is vitték a hírhedt Andrássy út 60-ba, ami jelenleg a Terror Háza Múzeumként működik.
Ide kerül be a regény főszereplőjének Emma lányának, a férje, az orvos Lajos is, akit valutaüzérkedéssel vádolnak meg.
A Kóthay család többi tagját sem kíméli a rendszer, ugyanis kitelepítik őket a szerintük túlzottan fényűző otthonukból, és inkább egy szegényebb családnak utalják ki a házat, ők pedig mehetnek dolgozni egy fiktív faluba parasztok közé.
Ámde az idős Kóthay házaspár, Éva és Jancsika csodálatra méltó tartással viselik ezt a egészet, akárcsak az 56-os eseményeket, illetve az Amerikába történő emigrálásukat. Kóthayéknak azonban még így is mázlijuk van, mert a kitelepítés megszüntetése után sikerül visszatérniük még Pestre, és egy elfogadható lakást bérelniük, ahol lakhatnak. Igaz, cselédjük már nem lesz, de a két asszony igen gyorsan beletanul a háztartási munkákba, tehát tudnak alkalmazkodni.
Miután az 56-os forradalom elbukott, a két özvegyasszony Emma és Éva Amerikába költözik Jancsikával együtt, miközben meglátogatják a még mindig Párizsban élő Öcsit, aki azóta már családot is alapított ott kinn. Számomra ő továbbra is rokonszenves maradt, míg Tamást, az idősebb fiút ebben a részben sem kedveltem meg sőt. Én kifejezetten gyávának, jellemtelennek tartom, aki megalkudott a rendszerrel, mert azt hitte, hogy ezzel ő elősegíti a karrierjét. Ez egy darabig így is van, de a vezetés aztán megtalálja az ő gyenge pontját is, és örülhet, hogy pár év börtönnel megússza, szóval a karriernek annyi: őt már csak körzeti orvosként tűrik meg egy fővárosi rendelőintézetben.
Az igazi mázlisták azonban Emma, Éva és Jancsika, akik gond nélkül új életet tudnak kezdeni Emma apai örökségéből, de amúgy sincsenek beilleszkedési gondjaik az új országban. Na jó, időnkénti előveszi őket a honvágy, de ez természetes dolog.
Éva jelleme komoly változásokon megy át ebben a kötetben, ugyanis a napsugaras, cserfes lénye eltűnik és korán megtöri őt az élet: a kommunista diktatúra miatt ugyanis szétesik a családja, sőt páran meg is halnak, persze hogy megviselik őt ezek a tragédiák. Sajnos, az élet az új hazában sem kíméli, mert ott is komoly bajok történnek az új családi életében.
Az asszony talán össze is omlana, ha nem lenne ott az édesanyja Emma, akit én igazán csodálok a bátorsága, emberi tartása miatt. Nem elég, hogy megözvegyül, de még túl az ötvenen vállalja azt is, hogy hazát cserél, több tízezer kilométerre az otthonától, ráadásul mindezt emelt fővel teszi, szóval le a kalappal előtte.
Az meg külön becsülendő benne, hogy még ő ad erőt a családja tagjainak, ami azért érdekes, mert az idősebb embereket sokszor gyengének, vagy éppen ostobának tartják, még a saját rokonaik is. Emmával nem így van, bár idős korára már az ő állapota is sokat romlik, de egy valami mégis élteti az idős asszonyt, aki haza szeretne térni Magyarországra, az imádott Balatonkörtvélyesre..
A könyvben elég sok új szereplő is megjelenik, Emma gyermekeinek köszönhetően, akik szintén családot alapítottak, és gyermekeik, sőt unokáik is vannak már. Ők azonban csak mellékszereplők a két főszereplő, Emma és Éva mellett.
A könyv ismét negyven évet ölel fel az első kötethez hasonlóan, illetve van egy kis epilógus is a végén, ami lezárja a regényt, és tíz évvel későbbre viszi el az olvasót.
A harmadik kötet az első kettőtől eltérően nem érzeleg, inkább a történelmi események kerülnek előtérbe benne. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen a XX. század második felében a világ hatalmasat változott: felbomlott ugyanis egy több ezer éves értékrend és megjelent a szexuális forradalom, meg a rock and roll életforma, ami felszabadította az embereket a társadalmi nyomás alól. A második világháborúban illetve utána átrendeződtek az országhatárok is, például felbomlott a gyarmatrendszer, és egyre több állam vívta ki a függetlenségét az ázsiai és az afrikai földrészeken. Megjelentek továbbá olyan találmányok, amelyek megkönnyítették az emberek életét, mert felgyorsították a háztartási és egyéb munkákat, illetve az emberek közötti kommunikációt.
A szerző részben politikai, részben pedig életmódtörténetről ír a könyvében. Míg az első két kötetben csak a magyarországi eseményekről volt szó, addig a jelenlegiben már utal a francia diáklázadásra, illetve a Kennedy elnök elleni merényletre Amerikában. Mindezt a külföldön élő szereplők miatt teszi, ámde a magyar történelem azért hangsúlyosabb: a szerző ugyanis elég hosszan ismerteti a kommunista diktatúra jellegzetességeit, amiről látszik, hogy eléggé alaposan utánajárt a témának.
Ezenkívül utal még röviden a hippimozgalomra, illetve beszél még a televízió megjelenéséről is, ami azért azt hiszem eléggé izgalmas lehetett.
Szerintem nagyon összetett és komplex történet, nekem tetszett, szórakoztatott, és kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége, hogyan zárja le a szerző a mesét. Na, ezt nem árulom el, de volt, ami meglepett benne.
Kiadja az Ulpius Ház Kiadó.

Fábián Janka: Emma fiai - az Emma szerelmének a folytatása

Mint említettem a korábbi bejegyzésből, a szerző a XX. század történelmét mutatja be egy budapesti polgárcsalád életén keresztül.
Vallay Emma fiatalkorával, illetve a szerelmének kialakulásával már az Emma szerelme című kötetben megismerkedhettünk, amikor is született neki három fia a férjétől Gábortól, akivel  sok viszontagság után egymásra találtak.
Az első kötet ott búcsúzik el az olvasótól, hogy Emma a negyedik gyermekét várja, aki ennek a kötetnek az elején születik meg, és az Éva nevet kapja az asszony nevelőanyja után.
Ez a könyv azonban elsősorban már a három fiúról, Tamásról, Péterről és Gáborról fog szólni, Emma, a férje Gábor, illetve a kislány, Évike a háttérben maradnak, ámde mégiscsak fontos szereplők.
A három fiú három különböző egyéniség, ennélfogva a sorsuk is eltérően alakul.
Tamás, a legidősebb fiú számomra egy se hús, se hal figura, vagyis nem kelt bennem érzelmeket, mert olyan semmilyen. Igazából nincsenek kiemelkedő tulajdonságai, vagy legalábbis az írónő nem bontakoztatja ki őket. Egy halálosan nyugodt, visszahúzódó figura, akit elkerülnek a nagy érzelmi viharok, és minden helyzethez alkalmazkodik. Ő az engedelmes jó fiú, akire számíthatnak a szülei, hogy hozza a szintet. A sorsa is ilyen kiszámítható módon fog alakulni: például a felesége is egy gyerekkori barátnő lesz, aki már régóta bele van zúgva a fiúba. A karrierjében sincsenek különösebb zökkenők: ő is orvos lesz akárcsak az édesapja.
Péter, aki a középső gyermek, a helyzetéből adódóan igyekszik valahogy felhívni magára a figyelmet. Mondjuk különösebben nem is kell megdolgoznia ezért, mert a srác kifejezetten vonzónak, szépnek született, úgyhogy eleve megnézik maguknak az emberek. Ezenkívül ő a család lázadója is, aki aztán nem engedelmeskedik semmiféle szabálynak, mert inkább ő alakítja azokat.
A fiú ezenkívül kitűnő sportoló, ámde könnyen fanatizálható, amit az edzője kihasznál, és a sráccal megismerteti Hitler tanításait, amit az át is vesz, és innentől kezdve fanatikus nyilas válik belőle. Azt hadd tegyem hozzá, hogy az edzője nem szeretetből foglalkozik annyit tanítványa előmenetelével, hanem bosszúból, aminek az oka a régmúltban keresendő. Nekem az egész kötetben Péter figurája a legrokonszenvesebb, mert több hasonló vonás is van bennünk.
Na meg benne legalább van szenvedély, van tűz.
Az írónő Péter alakján keresztül megismerteti az olvasót a berlini olimpia eseményeivel is, bár csak röviden. Sőt, az olimpián még Hitler propagandarendezője, Leni Riefenstahl is megjelenik!
A legkisebb fiút, Gábornak hívják, de szinte mindenki Öcsinek nevezi, nehogy összekeverjék az apjával idősebb Gáborral. Mindez fiatal felnőttkoráig befolyásolja a sorsát, ugyanis a fiút valahol lenézik és nem várnak sokat tőle. Na nem durván, de például senki nem nézi ki Öcsiből, hogy vannak érzései, illetve szerelmes lehet egyszer. Pedig de bizony, csak éppen ő is olyan lassú víz partot mos figura, mint a bátyja, Tamás, de azért Öcsiben a lelke mélyén lobog a tűz, csak meg kell várni azt a helyzetet, amíg az előtörhet.
Mindez majd a második világháborúban jön el, amikor neki kell  vigyáznia a bátyja családjára, mert Tamás bevonul a seregbe. Ekkor kezdtem el megkedvelni a személyét, ugyanis az addig álmodozónak tartott fiú váratlanul férfivá érik, és onnantól kezdve mindenkiben ő tartja a lelket.
A legkisebb gyermek, Évike ebben a regényben még nem kap fontos szerepet, mert még fiatal, de már lehet látni, milyen egyéniség lesz belőle. Ő a család kis napsugara, aki vidám, cserfes lényével elvarázsol mindenkit. Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné, úgyhogy igazi gondtalan gyermekkort mondhat a magáénak.
A családot amúgy nem kerülik el a válságok, mert Varga Erzsi személyében megjelenik az igazi gonosz szereplő is, aki úgy képzeli, hogy bosszút kell állnia Emmáékon. Az ő története is visszanyúlik az első kötetbe, sőt egy rövid időre még találkozhattunk vele ott is. Erzsi figurája abban hasonlít Péteréhez, hogy könnyen fanatizálható, de amíg Péterben mélyen legbelül vannak jó érzések is, addig Erzsiben szemernyi morzsa jóság nincsen. Ennek köszönhetően a kommunista mozgalomban vezető tisztséget ér el, és még a legmegrögzöttebb mozgalmárok is rettegnek tőle. Na ő az, aki Kóthayéknak komoly problémákat okoz. 
Ezenkívül még a fiúk szerelmi élete (legalábbis Péteré és Gáboré), továbbá a háborús események, meg a diktatúra jelentenek még gondot a családnak, úgyhogy van pörgés rendesen.
A történelmi események közül a szerző a második világháborút, a zsidók üldözését, illetve a kommunista mozgalmat mutatja be részletesebben a szerző. Érdekes, hogy a 20-as, 30-as évek eseményeire csak utal, de nagyon sok minden kimarad, például a világgazdasági válság, a hatalmas munkanélküliség, illetve az ország újjáépítése a két világháború között.
Mondjuk az is igaz, hogy a szerző kiváltságos fővárosi emberekről írta a művét, akiket a megszorítások nem érintettek, nem üldözték őket, tehát eléggé mesevilágban éltek.
A kivételt a második világháború, illetve majd a harmadik kötetben a kommunizmus fogja jelenteni, ami már komolyabban érinti a családot, a második világháború, ugyanis jóval durvább volt, mint az előző, tehát rengeteg civil áldozattal is járt.
A második kötet abban főleg abban tér el az elsőtől, hogy jóval inkább a történelmi eseményekre helyezi a hangsúlyt, mint a szerelemre és az érzelgésre. Utóbbi is jelen van a kötetben, de csak kisebb felvillanásokkal.
A könyv közel 30 évet ölel fel a történelemből, ugyanis 1922 és 1948 között játszódik. Szerintem talán ez a legjobb az Emma trilógia kötetei közül. Kiadja az Ulipus Ház Kiadó

Fábián Janka: Emma szerelme - egy békebeli romantikus családregény

Az írónő ezzel a regényével került be a köztudatba, és szerencsére ott is tudott maradni a történelmi jellegű családregényeivel. Az Emma szerelmének két folytatása is van: az Emmai fiai és az Emma lánya.
Ennek az ún. Emma-trilógiának az a célja, hogy bemutassa a XX-századi magyar történelmet, de persze nem az egészet, csak egy szeletét (azért Fábián Janka mégse Ken Follett).
Az írónő persze igyekszik többféle történelmi eseményt bemutatni (pl. millenniumi ünnepségsorozat, I. világháború, Tanácsköztársaság, zsidók üldözése, II. világháború, kommunista diktatúra) egy nagypolgári család életén keresztül.
Emma és környezete a kiváltságosok életét élte, ugyanis anyagi gondjaik soha nem voltak, nem ismerték a gazdasági világváltság hatásait sem, viszont a magánéletükben volt épp elég problémájuk, amit meg kellett oldani.
Már eleve Emma, illetve a későbbi férje, Gábor szüleinek a története is nagyon érdekes és zűrös, emiatt a kislány többször is költözik az édesapjával: eleinte Párizsban, majd Budapesten, később Kanadában élnek, de aztán az apa betegsége miatt hazajönnek, hogy az akkor kamasz Emma itt Magyarországon nőjön fel.
A kislány mérhetetlenül szerencsés, hogy az apja egykori szerelme - aki ekkor már özvegy - elvállalja a nevelését, és a kislány nem kerül intézetbe.
A regény alapvetően két helyszínen játszódik: egyrészt Budapesten, másrészt egy fiktív településen, a Balaton északi partján található Balatonkörtvélyesen. Utóbbi helyen tölti el Emma kamaszkorát is, illetve ott bontakozik ki a szerelme Gáborral, a nevelőanyja fiával, aki eleinte Párizsban dolgozik orvosként.
Az ő egymásra találásukban semmi újdonság, illetve kiszámíthatatlan nincs, de mégis nagyon küzdelmes az út a szerelmük beteljesüléséig, ugyanis a régi botrányos események miatt Emma gyűlöli a férfit.
Közben Emma életét sem kerüli el a baj, mert ő is szerelmi botrányba keveredik, de szerencsére olcsón megússza a dolgot.
Közben pedig peregnek a történelmi események, amelyekből egy-két dolgot az írónő részletesebben is bemutat, például a millenniumi ünnepséget, de az első világháborúra, illetve a Tanácsköztársaság diktatúrájára is történik utalás. Legutóbbi esetben az írónő az egyik vezéralak, Szamuely Tibor figuráját is megjelenteti.
Egyébként ebben a könyvben nem is annyira a történelem a fontos, hanem Emma és a Kóthay család története, illetve az őket körülvevő bonyodalmak megoldása, mert azok azért vannak bőven.
Annak ellenére, hogy a regény időnként túlzottan szentimentálissá válik, nekem mégis tetszett, és kíváncsian vártam a folytatást, hogy a következő két kötetben az írónő mivel áll majd elő.
Emma egyébként is egy szokatlan figura, aki már gyerekként sem éli a polgárlányok/asszonyok megszokott életét, hanem egy igazi lázadó, aki ki mer magáért állni. Később, felnőttként sem az a dologtalan háziasszony, hanem sikeres írónő, akinek több könyve is megjelenik.
Fábián Janka könyvei egyébként Méhes György világára emlékeztetnek néhol, csak az írónő könyveiben több az izgalom, illetve a tűz. Azt nem tudom, hogy tudatos-e ez, vagy csak a véletlen műve, mindenesetre én szeretem a könyveit. Talán a Német lány, meg a Virágszál az, amelyek nekem kevésbé jönnek be, de ettől még erre a műfajra, amit ő csinál, szükség van itt Magyarországon.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház Kiadó

Fejős Éva: Hotel Bali

Soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer Fejős Évától fogok valamit olvasni, de egy könyves blog kedvéért több mindent is megteszek. Ráadásul állítólag ő az egyik legnépszerűbb hazai írónő. Na nem azért, mert olyan jól írna - erről azért szó sincs -, viszont kiváló a marketingje: reklámozzák, mint az állat, meg hát ő anno a Nők Lapjában kezdte, mint újságíró, szóval már valamennyire ismert volt a neve, amikor regényt kezdett írni.
Könyvei amolyan egyszerolvasós, könnyű nyári olvasmányok, amelyek a mai modern csajokról, meg a szerelemről szólnak, szóval különösebb filozófia nincs bennük.
A Hotel Bali című könyv négy budapesti nő történetét írja le, akik kamaszkorukban nagy barátnők voltak, de aztán történik valami a múltjukban, ami miatt fogadalmat tesznek, hogy mindannyian elmennek külföldre, hogy távol legyenek az eseményektől. Cserébe viszont 17 év múlva egy pontosan megjelölt pesti helyszínen újra találkoznak, hogy ismét beszéljenek az életükről.
Dóra a leglázadóbb a lányok közül, aki soha nem akart szokványos női életet (azaz háziasszonykodni, gyereket nevelni, alárendelődni egy férfinak) élni, inkább karriert akart csinálni. Ez sikerült is neki, mert sikeres szállodamenedzser lett belőle, aki a Föld több pontján is dolgozott már. A legutolsó munka-és lakóhelye az egyik indonéz szigeten, Balin van, ahonnét a regény is kapta a címét.Rokonszenves csaj a számomra, egyedül az vele a baj, hogy a régi szerelmén nem tud túllépni, ezért a szíve mélyén boldogtalan, de ezt csak a barátnői tudják.
Gabi valamikor félénk, önbizalomhiányos tinédzser volt, de a múltbeli rejtélyes történés miatt, kikönyörgi a szüleitől azt, hogy végleg Spanyolországban élhessen a nagybátyjáéknál, ahol eddig is nyaralt minden évben, csak éppen nem szeretett ott lenni. Új életében az lesz a feladata, hogy vigyázzon az unokaöccsére, Juanra. Mindez a srác felnőtt életében is így marad, ugyanis kiváló teniszező lesz belőle, akinek pont Gabi lesz a menedzsere. Így lesz a korábban félénk, önbizalomhiányos lányból egy kemény, céltudatos és gyakorlatias nő. Nekem ő is rokonszenves a történetben.
Szilvi a történtek után Olaszországba megy, miután ő olaszt tanult a suliban. Eleinte Rómában dolgozik egy újságnál, ahol szinte csak a munkából áll az élete, ámde bepasizik, és a fickó arra kényszeríti, hogy válasszon: a munka vagy ő. Szilvi a pasit választja, és egy Venzone nevű kisvárosba költözik a fickóval. Innentől kezdve  szabadúszó újságíróként dolgozik, illetve közben regényt is ír. Én mondjuk nem ezt tettem volna helyében, de hát nem vagyunk egyformák...
Judit a másik félénk lány a csapatban, de ő nem esik át olyan gyökeres változáson mint Gabi. Igaz, hogy ő nem is megy külföldre, hanem marad a fővárosban, és fog magának egy igazi pénzes fickót, aki eltartja.
Az élettársa ugyanis jól kereső plasztikai sebész, aki visz annyit haza, hogy az asszonynak ne kelljen dolgoznia, csak háztartást vezetnie, meg gyereket nevelnie. Pedig amúgy Judit nem hülye: van egy kiemelkedő képessége, ami miatt még munkát is ajánlanak neki, de ő habozik, hogy elvállalja-e. Ugyanez van a közelgő barátnői találkozó előtt is. Ezek miatt a tulajdonságok miatt ő sem szimpatikus nekem.
Őszintén szólva, én nem akarok ilyen Szilvi-, meg Judit-félékről olvasni, mert a való életben éppen elég ilyen ember van, mint ők, viszont egy regényben én inkább erős karakterekről akarok olvasni, vagy olyan emberekről, akik valamilyen jellemfejlődésen mentek át, mint például Dóra és Gabi. Jó, mondjuk nekik is megvannak a maguk bizonytalankodásai (amúgy ezek mindenkinek megvannak), de végül tudják azokat kezelni, és mernek dönteni.
A regény a lányok különböző sorsa miatt több helyszínen is játszódik, például Indonézia, Spanyolország, Olaszország, és természetesen a fő helyszín Budapest, ahol összejönnek a lányok és kiderül, hogy mi is történt azon a 17 évvel ezelőtti éjszakán. Mindez már a regény közepén kiderül, csakhogy olyan helyzetbe keverednek a lányok, hogy egyrészt végre le kell, hogy zárják a történteket magukban, másrészt egy-két szereplőt válaszút elé állít a rejtély megoldása: hogyan tovább.Mindez azt jelenti, hogy dönteniük kell, de az ő helyzetükben bármit választanak is, jó döntés nincsen, mert valaki a szereplők közül sérülni fog.
Innentől kezdve ezeken a problémákon agonizál a regény, egészen a befejezésig, de a szerző nem zárja le a szereplők sorsát a regény végén, hanem egy másik könyvben folytatja, az Eper reggelire címűben.
A könyvről nekem az jutott eszembe, hogy olyan, mintha Claire Kenneth és Danielle Steel keveredése lenne, mert a könyv egy érzelgős limonádé. Az említett szerzők közül Kenneth írt ilyen limonádé stílusú könyveket, amelyek egzotikus tájakon játszódnak. Steel meg érzelgett, illetve komoly helyzetekről kellett döntenie a regényében szereplőknek.
Fejősnél mind a kettő megvan, csak annyi a különbség, hogy itt a szereplők nem vacakolnak sokáig, hanem előbb szexelnek, mintsem ismerkednének, az majd ráér később is. (Igen manapság ez a szokás, legalábbis a Cosmo, meg a Joy ezeket terjeszti, hogy a többiek ódivatúnak érezzék magukat. Én az vagyok, és nem szégyellem).
A könyv valószínűleg leginkább a mostani tizen-és huszonéves lányoknak fog a leginkább bejönni, valószínűleg. Kiadja az Ulipus Ház Kiadó de azóta a szerző saját tulajdonú kiadója az Erawan is megjelentette.

Paola Zannoner: Célvonal (Ez a mi második születésünk)

A Móra Kiadó nem olyan régen egy új sorozatot indított, a Tabu Könyveket, amely olyan témákat feszeget, amiket a társadalom igyekszik elhallgatni, csakhogy ne kelljen ezekkel szembesülni, de attól még ezek léteznek, és csak úgy nem fognak eltűnni.
Ilyen téma a mozgássérültek jelenléte is a társadalomban, különös tekintettel azokra, akik kerekesszékben ülnek, mert nem tudnak járni.
Itt van például Magyarország, ahol ilyen embereket nem nagyon látni nyilvános helyeken. Na nem azért, mert nem léteznek, hanem azért, mert számukra tele van a világ akadályokkal. Már eleve az is problémás számukra, hogy kijussanak a lakásukból. Még azok a szerencsésebbek, akik kertes házban laknak, vagy olyan bérházban, ahol van lift, illetve rámpa, továbbá könnyen nyitható lépcsőházajtók. (Sajnos, nem sok ilyen van).
Kinn az utcán a járdák, a tömegközlekedési eszközökre való fel-és leszállás, na meg a sok-sok lépcső jelentenek további problémákat. Mondjuk a tömegközlekedési eszközökre babakocsival is nehéz feljutni, a fájós lábú idős emberekről már nem is beszélve. Ami még egy szégyenfolt az a mozgássérült WC-k, legalábbis szerintem. Ezek általában ugyanis úgy működnek, hogy be vannak zárva, és általában a portástól, vagy a biztonsági őrtől kell elkérni a kulcsot. Szerintem ez komolyan megalázó, mert éppen elég bajuk van ezeknek az embereknek, nem kell tovább fokozni.
Csak egy hétig éljenek kerekesszékben az építési vállalkozók azzal a 386 senkiházival együtt, és rögtön átgondolnák a dolgot, aztán sírva könyörögnének kegyelemért.
Ámde azoknak, akiket ilyen speciális székbe kényszerít az élet, sajnos nincs többé visszatérés a "normális" életbe, hasonlóan Leo-hoz, ennek a könyvnek a főhőséhez.
Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, ugyanis van családja, barátai is akadnak, akik segítik, sőt sikerül neki teljesen alkalmazkodni a helyzethez és újfajta célokat találnia. (Innét a könyv címe is). Igaz, hogy addig el kell telnie valamennyi időnek. Erről az időről, illetve az alkalmazkodási folyamatról szól a könyv, amelyet a pszichológia úgy nevez, hogy el kell végezni a gyászmunkát.
Igaz, hogy ebben a könyvben konkrétan nem hal meg senki, de ezt a folyamatot nemcsak a fizikai halál esetén lehet modellezni, hanem minden egyes gyökeres változás esetén, pl. szakítás, tartós betegséggel járó állapot, stb. Ebben az esetben nemcsak az érintettnek, hanem a környezetében élőknek is át kell menniük ezen a több fázisos folyamaton, tehát nemcsak Leónak, hanem a szüleinek is.
Mindez nagyon nehéz, a srác ugyanis a balesete előtt teljesen egészséges volt, és úgy élt, ahogy a többi gyerek. Vagyis majdnem: Leo ugyanis a foci megszállottja volt, csak ez érdekelte, a suli és az osztálytársak nem különösebben, a csajozásról már nem is beszélve.
Érdekes, hogy a szüleinek nem volt problémájuk ezzel, és nem próbálták meg tanulásra ösztökélni, sőt az apja lelkesen szurkolt neki. Amikor játékosmegfigyelő érkezik az ő meccsükre, hogy új tehetségeket keressen, akkor az apa még jobban is izgult, mint a fia.
Az a nap sorsfordítónak bizonyul a fiú életében, de nem azért, mert nem sikerült jól teljesítenie meccsen, hanem történt vele egy olyan baleset, amely gyökeresen megváltoztatta az életét...
Innentől kezdve már nem az számít, hogy elrontotta a mérkőzést, hanem az, hogy alkalmazkodjon a baleset miatt kialakult új helyzethez. A srácnak ugyanis olyan mértékben megsérült a gerince, hogy nem tud többé lábra állni sem, nemhogy járni.
Ilyenkor szoktak jönni a "jaj, szerencsétlen" típusú sajnálkozó vélemények, amelyekre semmi szüksége nincs a sérülteknek, akik éppen olyan emberek, mint mi. A szánakozás helyett inkább úgy kellene velük bánni, mintha egyenrangúak lennének az ép emberekkel, mert hát azok is, csak éppen eddig a világtól elzárva éltek. Csakhogy ezek az emberek még egyáltalán nem halottak, tehát meg kell tanulniuk beilleszkedni a többségi társadalomba.
Zannoner könyve ebben szeretne segíteni az embereknek anélkül, hogy szánakozna, vagy drámát csinálna a fiú sorsából. Helyette inkább azt írja le ami van, ítélkezés nélkül.
A helytelen példát a könyvben elsősorban Leo szülei mutatják, akik a két ellenkező végletet képviselik a könyvben: míg az apa nem vesz tudomást a fiú problémájáról, és folyton a legújabb gyógymódokat kutatja, hogy a srác ismét járhasson, sőt focizhasson, addig az anya túlaggódja a helyzetet, és állandóan a fia sarkában van, mert segíteni akar.
A valódi segítséget a fiúnak elsősorban Viola, az osztálytársa, és Manlio, a fociedzője adják. Utóbbi az, aki végül segít új célokat találni a srácnak, amikor az edzések folytatására ösztökéli. A két ember között egyébként is bizalmas a kapcsolat, mert az edző szinte már a második apja a fiúnak.
Ámde az igazán különleges kapcsolat Leo és Viola között szövődik. A lány eredetileg csak a kimaradt anyagrészek bepótlásában segít a fiúnak, de aztán a két fiatal között mély barátság, majd szerelem alakul ki. Ez a kapcsolat teljesen más, mint úgy általában a kamasz szerelmek, ugyanis nem felszínes dolgokra épül, hanem sokkal mélyebb alapokon nyugszik.
Mindez azért döbbenet, mert alapvető különbségek vannak köztük, a lány ugyanis nemcsak járni tud, hanem profi gátfutó, akinek az a célja, hogy legyőzze az útjába kerülő akadályokat. Márpedig azok vannak bőven az ő életében is, például itt van a családja: édesapja lelécelt egy másik nővel, édesanyja pedig belebetegedett az önsajnálatba, és nem sok kapcsolata van a valósággal, ezért Violának hamar felnőtté kellett válnia.
Ámde ő nem hátrál meg az élet kihívásai elől, sőt segít Leónak is, míg végül a két fiatal szellemileg legyőzhetetlenné válik.
Érdemes olvasás előtt bekészítened egy csomag papírzsebkendőt, mert "sírós" könyv!
Paola Zannoner már több könyvet is írt, de úgy tudom, ezek nem jelentek meg eddig hazánkban, viszont Olaszországban eléggé ismert szerzőnek számít. A Célvonal megírása előtt gondos háttértanulmányokat folytatott, vagyis igyekezett mindent megtudni a mozgássérültek világáról. A könyvet elolvasva úgy gondolom, hogy sikerült neki.

Danielle Steel: Johnny angyal

Danielle Steel műveit annyira nem szeretem, de voltak az írónőnek szerintem jó művei is, amelyek nem voltak annyira szenvedősek, úgyhogy fogok még az ő munkáiról írni ebben a blogban.
A Johnny angyal jelentősen eltér az írónő korábbi könyveitől, ugyanis ez nem szerelmes regény - bár van benne szerelem is -, sokkal inkább egy erősen spirituális jellegű családregény, amelyet az írónő személyes tragédiája ihletett: Steelnek ugyanis nagyon fiatalon meghalt a fia, Nick.
Igaz, hogy az ő életét egy másik regényben, a Hullócsillagom című könyvben már feldolgozta, de abban a könyvben nem írt arról, hogyan lehet ezen a borzasztó traumán túllépni. Egyáltalán túl lehet-e lépni, fellehet-e dolgozni ezt a tragédiát?
Steel könyve ezekre a kérdésekre kísérel meg választ adni ebben a könyvben, habár erre a kérdésre nincs egységes válasz: valakinek sikerül, valakit meg végképp padlóra küld a gyermeke halála.

A gyermek, a címszereplő Johnny Peterson egy igazi álomsrác: jóképű, jó tanuló és sportoló, ráadásul igazán jószívű és még nyugodt természetű is. Egy szóval ő egy tökéletes gyerek, aki a valóságban nincs is. (Mondjuk ez amúgy is egy regény).
A srác barátnője Becky Adams hasonló tulajdonságokkal rendelkezik: ő is csinos, jól tanul, jószívű és szelíd természetű, ráadásul az érdeklődési körük és az ízlésük is csaknem teljesen megegyezik. Semmi veszekedés, vita nincs köztük, és egyikük sem az a lázadó kamasz. Legalábbis Steel sehol nem utal erre.

A két családdal viszont annál inkább problémák vannak: Pteresonéknál az apa iszákos, ráadásul a két szülő között nem sok párbeszéd zajlik, úgyhogy gyakorlatilag egymás mellett élnek. Johnnyn kívül még két gyermekük van egy lány és egy fiú. Az utóbbival van egy kis probléma, ugyanis egy évekkel korábban történt autóbaleset hatására megnémult és azóta sem beszél, éppen ezért speciális iskolába jár. Az anya miatta hagyta ott az ápolónői munkáját, és azóta az apa könyvelői fizetéséből él a család.
Adamséknál sokkal komolyabb a probléma, ugyanis az apa váratlanul meghalt, tehát az anya mellett Beckynek is dolgoznia kell, hogy segítsen a négy kisebb testvére ellátásában.
Szóval egyik család sem gazdag, ami meglehetősen szokatlan elem a Steel könyvekhez képest, ahol általában a szereplők a felső tízezer tagjai közül kerülnek ki, vagy legalábbis nagyon sikeresek.
 Éppen a szalagavató bulijukat ünnepelték aznap a fiatalok, amikor tragikus autóbaleset történik és a kormánynál ülő Johnny meghal, Becky viszont túléli a balesetet komolyabb fizikai sérülés nélkül.

A gyászmunkát viszont mindannyiuknak el kell végezniük. Különösen a szülőkre vár nehéz feladat, ugyanis egy gyermeket elveszíteni hihetetlen fájdalommal jár, ráadásul a nem ez a természet rendje, hanem éppen fordítva!
Ámde az élet korántsem fekete vagy fehér, és a sors olykor kegyetlen próbák elé állítja az embert, hogy vajon végig tudja-e csinálni, amit rámértek, vagy elbukik.
Petersonék inkább a homokba dugják a fejüket, legalábbis az apa mindenképpen, ő ugyanis még többet iszik, hogy elmeneküljön a fájdalom elől. Az anya nem tud hová menekülni, és úgy érzi, hogy a szíve majd megszakad. Ebben a helyzetben tör rá a betegség is, ami miatt kórházba kerül.

Itt kezdődnek el különös látomásai, amelyeknek mindig Johnny a főszereplője. Hamarosan kiderül, hogy a fiú egy időre visszatérhet a Földre a korábbi testében, hogy elrendezze a családja dolgát. Mindezt a feladatot azért kapja onnét fentről, mert hirtelen halt meg. Egyetlen probléma van csak, hogy a fiú jelenlétét csak az édesanyja érzékelheti teljesen, mert az ő feladata lesz helyreállítani a Peterson és az Adams családok rendjét Johnny utasításain keresztül. Amint ez megtörténik, a fiú visszatér a szellemvilágba, és örökre eltűnik, hiszen már nem lesz többé szükség rá.

Szerintem nagyon megható történet, ráadásul Steel alaposan utánajárt a témának, mert amit a szellemvilágról ír a könyvben az tényleg így van. Ezt onnét tudom, hogy évek óta ezotériával foglalkozom, főleg médiumitással és okkultizmussal, és a szellemvilággal is többször kapcsolatba léptem már.
A jelenségnek az a magyarázata, hogy az elhunyt és a hozzátartozói között levő kötelék erős marad a halál után is, tehát végleges elmúlás nincs, csak átalakulás. Éppen ezért tudnak egymással kapcsolatba lépni a felek.
Mondjuk tudom, hogy a könyv olvasói közül nem mindenki hisz ezekben az ezoterikus dolgokban, de talán nem is ez a lényeg, hanem ez a könyv egy szép mese, ami segít a kikapcsolódásban, ugyanakkor a gyászolóknak vigaszt is nyújthat. Érdemes bekészíteni olvasás előtt egy csomag zsebkendőt, mert "sírós" könyv!
A könyvet a Maecenas Kiadó jelentette meg hazánkban, akárcsak az összes többi Steel művet.