Meghívlak egy utazásra Franciaországba, a Loire folyó völgyébe, Angers városától nem messze. Nem baj, hogy nincs pénzed és/vagy útleveled, mert ez az utazás a képzeletben történik: elég ha elolvasod ezt a könyvet, és odaképzeled magad a helyszínre, elképzeled az ízeket, az illatokat, betérsz abba a falusi palacsintázóba, ahol a regény egy része játszódik.
Ha elolvasod ezt a regény egy időutazáson is részt vehetsz bónuszban: az időgép ugyanis a második világháborúba repít vissza, ugyanarra a helyszínre, amit fentebb már említettem. Csak éppen a palacsintázó helyén pici parasztház áll, ahol egy keménykezű asszony egyedül neveli három gyermekét: Cassist, Reine-Claude-t és Framboise-t.
A történetet a legkisebb gyermek, Framboise meséli el, ugyanis vele történnek meg az események, és ő tér vissza idős korára a gyermekéveinek a színhelyére, hogy elrendezze a múltat. A második világháború idején ugyanis történik valami, ami arra készteti a kis családot, hogy elmeneküljenek a faluból, amely végleg elszakítja őket egymástól. Mindez Framboise visszaemlékezéseiből derül ki.
Az asszony időközben elkezdte élni a maga életét: férjhez ment, két lánya született, sőt unokái is, ámde megözvegyül, úgyhogy szabad lesz az út a költözéshez. Csakhogy a valódi nevét nem meri felvállalni a kis közösségben, mert attól fél, hogy felismerik, és gyűlölni fogják őt. Ámde olyan események történnek vele a jelenben, amelyek a biztonságát és a lelki békéjét fenyegetik...
Nagy röviden erről szól a regény, ami annyiban emlékeztet a Csokoládéra, hogy az írónő itt is érzékletesen írja le a tájat és a jellegzetes házias francia ételeket, de az Ötnegyed narancs jóval borúsabb hangulatú, ezáltal drámaibb is.
Ámde a különbség nem merül ki ennyiben: míg a Csokoládé hősnője, Vianne egy fiatal, optimista és vonzó nő, addig az Ötnegyed narancsé már gyermekként sem volt túlzottan vonzó sem külsőre, sem emberileg: egy meglehetősen zárkózott, keserű és vad személyiség lett belőle, aki nehezen mutatja ki az érzelmeit.
Mindez az édesanyjának köszönhető, aki szintén ilyen ember, úgyhogy a három gyerek olyan túlzottan sok szeretetet nem kapott. Helyette inkább kemény munkára nevelte őket az anyjuk, utána meg csodálkozott, hogy miért olyanok a gyerekei, amilyenek.
Ebből következik, hogy a könyvben igazából nincsenek rokonszenves, szerethető karakterek, mert mindenki lelkileg terhelt valahol. Mondjuk Harrisnek vannak még hasonló regényei, ahol ilyen problémás emberekkel foglalkozik, mint pl. a Kékszeműfiú, vagy az Aludj kislány.
Ami tetszett a könyvben azok a gasztronómiai részek: az ételleírások, a hangulatok, emiatt van egyfajta varázsa a regénynek. Ami nem tetszett, az a drámai hangulat, illetve a szereplők. Ettől függetlenül a könyv nem okozott nekem csalódást, de továbbra is a Csokoládé marad a kedvenc könyvem Harristől.
Kiadja az Ulpius Ház Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése