A bulvárhírekben gyakorlatilag naponta lehet arról olvasni, hogy lelőtte, megkéselte, agyonverte a társát, a családtagját, vagy egy másik embert valaki. Ilyenkor mindig vannak olyan olvasók, akik megkérdik, hogy mégis milyen lelkivilága lehet az elkövetőnek. Ennek járt utána Havas is ebben a mostani könyvében, habár ez nem egy sima börtönriport, mert a szerző az elítélteknek csak egy speciális részével, az ún. tészesekkel (tényleges életfogytiglanra ítélt személy) foglalkozik.
A könyvben Havas hat ilyen bűnözővel beszélget, akik mindannyian emberölés miatt kerültek be, és a haláluk előtt nemigen szabadulhatnak ki. Mondjuk azok után, amiket elkövettek, meg is érdemlik a büntetést, csak éppen zavaró, hogy ők is kb. ugyanazt az ellátást kapják, mint a normális emberek, bár arra nincs esély, hogy visszatérjenek a társadalomba.
Ilyenkor szoktak az emberek azzal jönni, hogy igazán visszaállíthatnák a halálbüntetést, hiszen nincsen értelme ezeket a szemét gyilkosokat eltartani. Bizonyos szempontból igazuk is van, de én úgy vélem, hogy a halálbüntetés sem megoldás, hiszen a gyilkos még így is rövidebb idő alatt halna meg, mint az áldozatai, akiket megkínzott. Tehát a halál csak megváltás lenne a számukra. Persze az sem megoldás, ami most van, hogy börtönbe zárva tartjuk őket, mert ott is csak a rosszat tanulják elsősorban.
Hiába próbálkoznak az elítéltek társadalomba történő visszavezetésében a börtönben, a legtöbben visszaesnek, sajnos.
A másik, amivel az emberek szoktak érvelni, hogy a halálbüntetés visszatartó erő lenne. Én ezzel nem értek egyet, meg is mondom miért. A bűnözőknek (ideértve a tolvajokat, csalókat is) ugyanis nincs különösebben erkölcsi érzékük, tehát ők semmilyen módon nem tudják felfogni, hogy amit tesznek, az nem helyes. Mindez egyfajta személyiségzavar, amit kurva nehéz kiszúrni, mivel a pszichopaták igencsak meg tudják magukat játszani, és nagyon sokáig normálisan tudnak viselkedni.
Ezzel szemben egy normális ember normális környezetben már gyerekkorában megtanulja az általános erkölcsi alapelveket, és onnantól kezdve ahhoz tartja magát, és nem azért, mert fél a következményektől. Szóval lényegében egy feltételes reflexről van szó.
Ezzel szemben egy pszichopata típusú egyén a legnormálisabb környezetben is képes rombolni. Mondjuk nem minden pszichopatából lesz gyilkos, mert ennek a betegségnek elég sokféle típusa van, szóval nem érdemes általánosítani.
Havas a könyvben hat elítéltet szólaltat meg, akikről kiderül, hogy ők is pszichopaták, legalábbis nekem ez jön le abból, hogy zavartan viselkednek, nem emlékeznek az ölés körülményeire, de ami a legfontosabb: letagadják azt, hogy bűnözők, illetve gyilkosok lennének, illetve hogy valami rosszat csináltak volna.
Ők voltaképpen ártatlan angyalok, akikkel jól kibaszott az élet, és most kénytelenek a szegedi Csillag börtön egy speciális részlegében senyvedni. A legtöbb ilyen ilyen életfogytost ugyanis a szegedi Csillagban őrzik. Éppen ezért készült Havas riportkönyve is ott, természetesen a legszigorúbb biztonsági előírásokat betartva, ezek a rabok ugyanis veszélyesek lehetnek a többiekre.
Ámde a könyvben nemcsak a hat elítélt vallomását olvashatjuk, hanem a Csillag börtön életébe is betekintést nyerhetünk, például Havas megosztja velünk a börtönszabályzatot, beszélget a börtön pszichológusával, lelkészével, illetve a parancsnokkal is, amelyekben próbál választ találni arra, hogy milyenek a körülmények ott, illetve hogyan zajlik a rabok társadalmi rehabilitációja.
Szerintem korrekt könyv lett, mint minden Havas riportkönyv, egyedül talán az nem tetszett benne, hogy időnként úgy fogalmaz a szerző, mintha sajnálná az elítélteket, illetve úgy érzem, azt akarja elérni, hogy mi is sajnáljuk őket. Nálam ez nem sikerült, mert szerintem megérdemlik azt, mait kaptak, sőt felőlem akár rosszabb körülmények között is élhetnének úgy, mint pl. Kolumbiában, vagy Thaiföldön. Na, ott pl. nem bánnak kesztyűs kézzel a rabokkal és nincs kényelmes börtöncella sem, míg itt hazánkban gyakorlatilag wellness szállók a börtönök, ahogy Havas könyvéből is kiderül.
Kiadja a Libri Kiadó
Részletek a könyvből:
Apa: Egyetlen csapással öltem meg a kislányt
A kislány csupa vér volt
Gondolkodás nélkül végzet áldozatával a volt légiós
Ekultúra Beleolvasó rovat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése