Stephenie Meyer: A vegyész

Stephenie Meyer a Burok után sokáig hallgatott, ezek után nem csoda, hogy az új könyve, Vegyész hatalmas reklámot kapott. Valahogy így kell ezt csinálni, még akkor is, ha az új könyv nem is akkora durranás, de a szerző legalább ismert, mert ez feltételezi, hogy valami remekmű kerül a boltokba.
Szerintem ez azért túlzás, mert a Vegyész nem olyan jó könyv, bár a szerző mindent megtett ezért, de nekem valahogy mégsem jött át, ahogy Pély Barna is megmondta volt. Először is, a szerző meglehetősen eltérő műfajra váltott át, ahol a bukás lehetősége 50 %. Vannak persze, akik ezt is jól tudják csinálni, de Meyernek ez most nem jött össze, ugyanis a kémregény túlzottan kemény, férfias műfaj, amit Meyer alaposan felhigított az érzelgésével. Hiába teremtette meg keménynek a címszereplő Vegyész figuráját, azért a szerelem-romantika nem marad el ebben a műben sem, és pontosan ez jelenti a bukást. Egy ilyen műfajban ugyanis ennek nincs helye: a titkos ügynökök munkája ugyanis rendkívül veszélyes, ebből adódóan nem engedhetnek emberi érzelmeiknek, meg aztán a küldetésük amúgy is elszakítaná a családjuktól őket, kiszállni meg nagyon nehéz, sőt, lehetetlen. Éppen ezért az ilyen ügynökök magányos farkasok, mint ennek a regénynek a címszereplője, az éppen Alex néven futó kutatóorvosnő is, aki állandó rettegésben él, hogy kinyírhatja az ellenség.
Hogy kik ők? Igazából nem tudni, mert végig arctalanok, személytelenek maradnak, de a lány kezdettől fogva megteszi ellenük a szükséges óvintézkedéseket, miután a főnökét már kinyírták. A Vegyész szinte már paranoid figura, aki mindenkiben ellenséget láT, EZÉRT SZÜNTELEN RETTEGÉs az élete. Félelmetes, hogy milyen fegyvertárat mutat be az írónő nemcsak a kötet elején, hanem az egész könyvben végig!
Közben a Vegyész elvállal egy utolsó ügyet, hogy a saját bőrét mentse, na meg persze másokét is, hiszen biológiai terrorizmus ügyében kell nyomozni, ahol sok millió ember élete a tét. Nyomozás közben eljut egy férfihoz is, akivel egymásba szeretnek, miközben együtt menekülnek a nő ellenségei elől. Miközben szólnak a fegyverek, a Vegyész átéli, hogy ő is egy szerethető, vonzó nő, amit eddig senkitől sem kapott meg, ráadásul Meyer direkt olyanra teremtette a nő külsejét, hogy ezt mi olvasók se higgyük el. Nem azért, mert csúnya, inkább rosszul öltözött, a praktikumot jobban kedvelő, férfiasan okos és racionális hölgyről van szó az ő esetében, amivel nekem nincs gondom, sőt: sokkal rokonszenvesebb ez a stílus, mint a hülye picsaság. Mondjuk, így sem tudtam megkedvelni sem a csajt, sem a többi szereplőt, csak a kutyákat, de hát nagy állatbarát vagyok...
A regénnyel nekem mondjuk az a bajom, hogy eléggé identitászavaros: most akkor thriller, kémregény, vagy szerelmi történet akar lenni. Van egyanúm, hogy inkább az utóbbi, és a többi csak ürügy, körítés, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a thrilleres részt, és a címszereplő alakját egész jól felépítette a szerző. Gondolom én, hogy a regény bizonyos részeihez (pl. fegyverek, vegyi anyagok, a titkos ügynökök munkája) komoly kutatómunka kellett, ami szintén jól sikerült. Nem is tudok rá rosszat mondani. Kiadja az Agave Kiadó