Ezek után gyanús lett, hogy a spirituális témákról író világhírű brazil szerző és a holland származású táncosnő/kurtizán életrajza hogyan passzolhat össze. Vajon utóbbiban mi lehet a spiritualitás?
Nos, ebben a könyvben igazából nem ez a lényeg, inkább egyfajta tanulságot fogalmaz meg a szerző, miszerint nőként ne akarj beledumálni a férfiak dolgába, független meg végképp ne akarj lenni, mert különben hasonlóan jársz, mint Mata Hari, akit kémkedés vádjával végeztek ki 1917-ben. Persze akkoriban a mostani női emancipációnak még csak a töredéke létezett, tehát csak kevés nő rendelkezett önálló életvitellel. A legtöbben a férfiaktól függtek anyagilag is, meg persze máshogy is. Ekkoriban ez számított erkölcsösnek, és kevesen mertek lázadni, bár abban az időszakban már egyre többen mozgolódtak.
Ilyen lázadó volt voltaképpen Mata Hari is, de az ő esetében ez a folyamat teljesen öncélú volt, hiszen nem a nők jogaiért állt ki, mindössze csak szórakozni szeretett volna, mert a nagyvilági élet jobban bejött neki, mint háziasszonynak lenni és gyereket nevelni.
Igaz, hogy a könyv nem különösebben spiritulis tartalmú, de én mégis arrafelé viszem el ezt a bejegyzést, mert ez segít megérteni a történteket, illetve másféle szemszögből világítja meg a legendás kémnő sorsát, aki 1876. augusztus 7-én született Margaretha Geertruida Zelle néven az Oroszlán jegyében a hollandiai Leuvenben. Édesapja kereskedő volt, de csődbe ment az üzlete, ami végül is a halálához vezetett, és a felesége is hamarosan követte őt, úgyhogy a fiatal lány hamar magára maradt. Szülei óvónőnek szánták, de mint említettem neki nem fűlt a foga ehhez, úgyhogy menekülésképp férjhez ment egy Indonéziába készülődő angol katonatiszthez, aki apróhirdetés útján keresett magának feleséget. Szerintem ne kövessétek a példáját, mert igen veszélyes egy gyakorlatilag ismeretlen emberrel egy ilyen komoly vállalkozásba belefogni. Még ha évek óta ismered is a párodat és elköltözöl vele egy idegen országba, fennáll a veszélye annak, hogy az új helyzet új személyiségvonásokat eredményezhet, amelyek nem biztos, hogy fognak neked tetszeni. Mata Hari is így járt, holott ő azért menekült bele a házasságba, mert bulinak gondolta az egészet, és elege volt a szülőhazájából a nyárspolgári Hollandiából.
Ahhoz képest viszont az igazi nehézségek a házassága után kezdődtek: a kedves férjről ugyanis kiderül, hogy piás, és a keze is sokszor eljár, vagyis az asszony belekerül egy bántalmazó kapcsolatba, bár ez akkoriban teljesen normális volt. Mindenesetre szült két gyereket, egy fiút és egy lányt, úgyhogy a polgári kötelességét is teljesítette. A gyerekeket azonban megmérgezték és bár a kislány túlélte, de az indonéziai életüknek és egyúttal a házasságuknak is vége lett.Mata Hari mindig is Párizsba vágyott a Fények Városába, így tehát odament a válás befejeztével.
Mindez úgy kapcsolódik az Oroszlán jegyhez, hogy ők nehezen tűrik az alávetett helyzeteket, mert a fölényt jobban kedvelik. Végtére is az állatok királyáról van szó. Ebből adódóan, akinek a horoszkópjában hangsúlyos ez a jegy (pl. Napjegy, Holdjegy, Aszcendens, vagy több bolygó az Oroszlánban álló házban a horoszkópábrán) hasonlóan fog viselkedni, vagyis elvárja az uralkodónak kijáró tiszteletet és figyelmet, szereti a külsőségeket és a pompát. A hölgyek például imádják a divatot és a szép frizurákat/sminkeket, az urak meg a macsó pózokat például. Aztán ha nem kapják meg ezek az emberek az általuk óhajtott figyelmet, akkor jönnek a nagy drámai jelenetek a máskülönben nagyvonalúnak számító jegy képviselőinél.
Amint azt a régi képeken is láthatjátok, Mata Hari igencsak szerette a divatot, és az extrém külsőt, ami a munkája része is volt, hiszen táncosnőként kereste a kenyerét Párizsban, úgyhogy végül megkapta, amit akart: a nagyvilági életet és a pénzes, befolyásos férfiak barátságát, tehát nem lehetett oka panaszra.
Ami viszont komoly gondot jelentett az az, hogy a foglalkozása nem tartozott a kimondottan nyugdíjas állások közé, magyarul lecserélhető, illetve minőségét tekintve gyorsan romló áru volt, úgyhogy az emberek egy idő után megunták a műsorát, és újdonságot akartak látni. Mata Hari ugyanis az egzotikus távol-keleti táncosnő szerepében tetszelgett, amit eléggé hihetően el is tudott játszani az indonéziai éveknek köszönhetően. Ez be is jött az embereknek, de aztán megjelentek a fiatal trónkövetelők, és amikor betöltötte a harmincat, nehezebbé vált az élete, hiszen akkor már bekerült az öregedő nők kategóriájába.
Az Oroszlánok életében ez egy kurva nagy kihívás, mikor megtaníttatja velük az élet, hogy mások is vannak rajtuk kívül, akik érvényesülni akarnak, na meg a külsőségek sem annyira fontosak, ahogyan ők gondolják. Mata Harinak tehát a tánc mellett más megélhetési formák után kellett néznie, bár ez nem volt olyan nehéz: a közönség soraiban ugyanis kurva sok magas rangú katonatiszt ült, akiknek persze hízelgett a dolog, hogy szeretőjükké tehetik az akkor már eléggé ismert táncosnőt. Innentől kezdve a nő lényegében ebből élt, vagyis kitartott volt. Persze nem ő volt az egyetlen, de a többiek amolyan szürke eminenciások voltak hozzá képest.
Az állítólagos kémkedés dolog is innét a katonatisztektől ered, akik állítólag kifecsegtek katonai titkokat a nőnek, aki azután ezeket állítólag továbbadta. Na most ez korántsem biztos, hogy így volt a történészek szerint, akik szintén foglalkoztak a legendás táncosnővel. Szerintük a nő ártatlan volt, csak félre akarták állítani, mert túlzottan veszélyessé vált, hiszen akkor már zajlott az első világháború, és a tisztek nem engedhették meg maguknak, hogy bármi kiszivárogjon, amit nem akarnak. Ebből adódóan a nőt tehát félre kellett állítani valamilyen ürüggyel, amire a kémkedés tökéletesen megfelelt. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan kapják el, tehát a részleteket kellett kidolgozni. Végül ez meg is történt, és a nő börtönbe került, majd Párizs mellett kivégezték 1917-ben. Ekkor 41 éves volt, tehát még viszonylag fiatal.
Paulo Coelho könyve az ő életét igyekszik bemutatni, de csak kivonatos formában, bizonyos aspektusokat kiemelve, másokat pedig figyelmen kívül hagyva. Nekem az tűnt fel, hogy szerintem a szerző megveti, lenézi, illetve kioktatja a saját hősét, legalábbis nekem ez jön le, hiszen Coelho főleg a negatív tulajdonságait emeli ki a nőnek, mint például a léhaság, a kényszeres hazudozás, a teatralitás, és a hagyományok felrúgása.
Ezt megfejelve a könyv legutolsó részében a védőügyvéd szerepében tetszelegve, még bele is rúg a már régen halott nőbe, aki már nem tudja magát megvédeni, hogy saját magának köszönheti a bajt, mert nem kellett volna feltűnősködnie, lázadnia a hagyományok ellen, és akkor élhetett volna tovább is. Látjátok feleim, ez a baj a világgal: egy nő, ha komolyan érvényesülni akar, a férfiak félreállítják, vagy legalábbis megpróbálják, lásd Gyárfás Tamás problémáját Hosszú Katinkával, amelyben az úszószövetség elnöke több szerénységre kötelezi a bajnokot. Aztán az már kicsit sem zavarja, hogy neki magának akkora arca van, hogy be sem fér az ajtón.
Mata Hari esetében is hasonló a helyzet, de őt muszáj volt elhallgattatni, hiszen háború volt, és könnyen eljárhatott a szája hadititkokkal kapcsolatban. A kémkedés csak ürügy volt, rábizonyítani nem tudták, meg nem is akarták, mert nem ez volt a lényeg. Hiába volt védőügyvédje, az ítélet hamar megszületett, és a nő kegyelmi kérvényét is elutasították.
Jelen regényben a védőt maga Coelho játssza, aki a könyv végén egyes szám második személyben egy negédes hangvételű, szirupos-nyálas levelet ír a nőnek, amelyben, mint említettem őt hibáztatja a sorsáért, szóval jó kis védőügyvéd lehetett. Csak az a gond a nagy spirituális íróval, hogy pont az egyik alaptörvényt nem ismeri, miszerint minden sors úgy tökéletes ahogy van, még akkor is, hogyha netán erőszakos halállal végződik, mert minden életnek oka és célja van, így az övé is az volt. Csak kár, hogy ebben a férfiak uralta világban ő nem lehetett más, egy céda, egy rossz asszony, egy veszedelmes csábító, akivel egy darabig együtt lenni jó, de feleségül nem ezt a típust veszik, csak éppen mellette azért őt is megtartják. Na de egy férfinak ezt is lehet simán.
Coelho könyve amúgy nem egy nagy durranás: dokumentumkötetnek harmatgyenge, sima regénynek még inkább, a spirituális műfajban meg aztán végképp nem állja meg a helyét. Nem tudom, mi volt ezzel a könyvvel a szerző célja, de ez olyan nesze semmi fogd meg jól típusú iromány, amiből valamennyire megismerhetjük a legenda életét, de ez nem a teljes igazság. Amúgy egy levélregényről van szó, amely nagyrészt egyes szám első személyben íródik Mata Hari által, és a céljuk az, hogy a nő kislánya megértse, mi történt az édesanyjával: miért tette azt, amit tett. A kislányt amúgy az édesapja nevelte, vagyis jobban mondva vele élt, de szakértő személyzet foglalkozott a nevelésével, tehát az édesanyjáról nem sokat tudott. Innét ennek a regénynek a koncepciója, amelyet korabeli fotók is illusztrálnak, főként a fénykorból. A könyv amúgy olyan egyszer olvasós darab, szerintem nem érdemes megvenni még a rajongóknak sem.
Kiadja az Athenaeum Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése