A Budapest Bár nevével akkor találkoztam legelőször, amikor a Szívemben bomba van című daluk klipjét láttam,amelyben Kiss Tibi és Németh Juci énekelt duettet. Akkor még nem tudtam, mi ez és azt hittem, hogy valami ideiglenes projekt.
Végül is nem tévedtem nagyot: a Budapest Bár valóban annak indult, mert mindössze egy lemezt terveztek felvenni válogatott énekesgárdával, de valamiért kurva nagy siker lett a formáció, ezért maradt a zenekar, amelyet cigányzenészek( Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály és Richárd) alapítottak.
A cél az volt, hogy megismertessék a nagyközönséggel a hagyományos cigányzenét, amihez kellett egy kis csali, mert egyébként nem lett volna igény a zenéjükre.
Így jött az ötlet, hogy huszadik század eleji magyar slágereket, dolgozzanak fel, amelyeket a mai generációk már nem ismernek, pedig valamikor menők voltak. Szerencsére a zenei alap nem techno, meg modern popzene lett, hanem némileg modernizált cigányzene.
Miután az alapítók hangszeres zenészek és nem tudnak énekelni, ezért szükségük volt ilyen szakemberekre is, de mivel ideiglenes projektként indult a csapat, ezért egyszerre több énekest hívtak, például Kiss Tibor (Quimby), Németh Juci (ex Anima Sound System, majd Nemjuci), Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag), Szűcs Krisztán (Heaven Street Seven), Behumi Dóri (ex Jazz+Az), Rutkai Bori (Specko Jedno), Ferenczi György (Rackajam), Frenk (Hiperkarma), Keleti András (Colorstar), Kollár-Lemencz László (Kistehén).
Érdekes, hogy mindannyian ismertek a maguk területén, de mégsem bulvársztárok, hanem inkább az alternatív, kísérletező jellegű zenei világból érkeztek. Mindez csak színesíti a zenekar jellegét, ami amúgy sem hétköznapi.
Mindez a zenekar fellépéseire is igaz, ők ugyanis nem falu-, meg városnapokon, bugyuta tévéműsorokban szerepelnek, hanem például színházakban. Nincsenek speciális effektek, szexi lányok, illetve látványelemek a színpadon, az emberek mégis imádják a zenekart, most már vagy hét éve, szóval nem igaz az, hogy az embereknek igénye lenne a gagyi zenére. Jó hát rövid ideig biztosan, de hosszabb távon nem lehet átbaszni őket.
A színpadi fellépések elsőre olyannak tűnnek, mintha zenés színdarabok lennének, de valójában nem erről van szó, mert nem a darabhoz írnak zenét, hanem a zenéhez tervezik a darabot. Igazából nem is lehet színdarabról beszélni az ő esetükben, sokkal inkább életképekről, hiszen csak rövid slágerekhez terveznek színpadképeket profi dramaturg és színházi rendező segítségével.
Érdekes az is, hogy ilyen rövid fennállás után írtak róluk egy könyvet, de azt hiszem ez megbocsátható, hiszen egy speciális feldolgozásokat játszó zenekarról van szó, akiknek a tagjai, mint említettem a maguk területén már elismert művészek, tehát nem bulvárkötetről van szó.
A két szerző sokkal inkább a zenekarral történt korábbi beszélgetéseket szerkesztette egy könyvvé kedveskedve ezzel a rajongóknak, illetve azoknak, akik még csak most ismerték meg a zenekart, mint például jómagam.
Ebben a színes képekkel telepakolt könyvben a tagok beszélnek a zenekar megalakulásának körülményeiről, a lemezeikről, a koncertekről, illetve külön a színházi produkciókról, továbbá az énekesek is bemutatkoznak elég részletesen.
Ezek a bemutatkozások nem úgy néznek ki, mint általában az életrajzok esetében, hogy egyes szám első személyben beszél az illető saját magáról (vagy egyes szám harmadik személyben írnak róla), hanem a többiek is bekapcsolódnak a ritmusba, tehát mindenki beszél, mindenkiről.
Ezek után olyan érzése lesz az olvasónak, mintha egy hatalmas, meleg szívű családba csöppent volna bele, ahol éppen úgy megfér egymással a veszekedés, a sértődés, a baráti ugratások a közös munka mellett. Na, meg persze a közös összetartó erő a tagok egymás iránt érzett szeretete, barátsága, hiszen enélkül nem működne semmi sem.
A könyv azonban nemcsak ezekről beszél, hanem némileg beavat minket a cigányság helyzetébe is anélkül, hogy elkezdené sajnáltatni őket, hogy nekik milyen szar. Sokkal inkább egy önálló kultúraként mutatja be őket a könyv, amihez hozzáadódik még a huszadik század eleji budapesti kávéházak története is röviden.
Azt hadd tegyem hozzá, hogy én nemcsak a zenekart nem ismertem korábban, de a tagok korábbi munkásságát sem igazán, én ugyanis nem ebben a zenében utazom, hanem a kemény rockban, de megtetszettek nagyon ezek a régi sanzonoknak a felújítása, és szívesen elmennék egy fellépésükre is, a könyvben olvasottak, illetve látottak alapján.
Sőt, érdemes lenne nyitni egy amolyan régi idők kávéházát a mai Budapesten a régi idők ételeivel, italaival, berendezésével, ahol időnként a Budapest Bár lépne fel, de amúgy wurlitzer szólna. Én mindenképp visszautaznék így az időben.
Bővebb infó a zenekarról a hivatalos weboldalon, de van ám Facebook oldal és saját Youtube csatorna is jópár videóval.
A könyvet kiadja a Cartaphilus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése