Az amisokról tudni érdemes, hogy a hitük gyökerei a svájci reformációhoz vezetnek vissza, egészen pontosan az anabaptizmushoz, amely nem ismeri el a gyermekkeresztséget. Helyette a felnőttkori változatot pártolják, hiszen ők már el tudják dönteni, hogy keresztény életet akarnak-e élni, vagy sem, míg egy gyermek még nem. Márpedig ha valakit megkeresztelnek, onnantól kezdve keresztény vallású lesz, akár akarja, akár nem, ezért a probléma.
Közben az amisok tanai jóval szigorúbbak, mint az ortodox, vagy a római katolikus vallás, sőt még a zsidókon is túltesznek, ugyanis ez a szekta semmilyen modern találmányt nem használ, és az öltözékük is 18. századi jellegű, az életmódjukról már nem is beszélve: egyszóval igazi élő anakronizmusról beszélhetünk az ő esetükben. Tehát, aki látni akarja, hogyan éltek régen az emberek, az látogasson el egy ilyen amis kisvárosba.
Az amisok ugyanis elkülönülnek a "normális" emberektől annyira, hogy még az amerikai/kanadai törvényeket sem tartják magukra nézve kötelezőnek, szóval az állam szemében igazi lázadóknak tűnnek, viszont a saját szempontjukból meg istenfélő embernek tartják saját magukat. Azt a szektatagot viszont, aki vét a közösség, illetve Isten törvényei ellen, kiátkozzák, aztán mehet a francba. Teljesen mindegy, hogy kintről nézve egy ártatlan (pl. tovább tanul, modern öltözéket visel, házasság előtt szexel, stb.), vagy egy súlyos (p. lop, rabol, embert öl) bűnt követ el, a végeredmény mindenképp ugyanaz: távoznia kell a közösségből, és nem láthatja többé a családját. Érdekesség, hogy mindez már csak azután következik be, miután ő felnőtt fejjel felvette a keresztséget, amellyel egyben elfogadta a közösség szabályait is. A gyermekek esetében ilyen nincs, őket teljesen nyitottan nevelik, hogy majd tudjanak választani
Jodi Picoult könyvében is vannak ilyen kiátkozott szereplők, de a regény nem róluk szól, hanem egy amis lányról, Katie Fisherről, aki házasságon kívül teherbe mert esni és gyereket szülni. Egyetlen bökkenő van: a gyereket holtan találják a család istállójában, a lány pedig végig tagad, pedig az orvosi vizsgálat is bebizonyítja, hogy tőle van a gyerek, sőt azt is kikövetkeztetik, hogy ő ölte meg!
Mindez azzal jár, hogy büntetőpert indítanak ellene, amelyben szabadlábon védekezhet, azzal a feltétellel, hogy a védelmét elvállaló ügyvédnőnek, a kissé kiégett Ellie Hathawaynek oda kell költöznie Fisherék házába, hogy felügyelni tudjon a lányra. A két egymástól teljesen különböző életmódot élő főszereplőnek a fő feladatuk innentől kezdve az lesz, hogy elfogadják egymás nézeteit, hogy Ellie megnyerje ügyfelének a pert. Eközben Picoult gyakorlatilag az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót, hogy mi történhetett vajon a babával, és gyilkos-e a lány vagy sem.
Ez a krimiszál, de a lélektani szál sokkal erősebb a történetben, hiszen a regény célja elsősorban egy társadalmi csoport életének a bemutatása, és nem a rejtvényfejtés, szóval aki krimit vár, az némileg csalódni fog.
Éppen ezért Jodi Picoult könyveivel a viszonyom meglehetősen ellentmondásos. Minden tiszteletem a szerzőé azért, mert kiváló kutatómunkát végez minden egyes könyvéhez, tehát hitelesen mutatja be a különböző társadalmi tabutémákat, de mégis olyan érzelgősek a könyvei, hogy az már megközelíti Danielle Steel stílusát, hiszen a szereplők rengeteget szenvednek benne, mire döntésre jutnak egy-egy helyzettel kapcsolatban.
A másik dolog pedig az, hogy borzasztóan húzza-nyúzza regényeit, amelyek így végeláthatatlan hosszúságúaknak tűnnek, amire még a magyar kiadó szerkesztésmódja is rátesz egy lapáttal, szóval nekem minden Picoult művet kurva sokáig tartott elolvasni.
Ebből a kötetből is elsősorban az amisok életmódja érdekelt, továbbá az, hogy mégis mi történt a gyerekkel: valóban az anyja ölte-e meg, vagy egyéb más dolog történt vele. Katie és a többiek vergődése nem igazán érdekelt, ezért egy ötös skálán kábé hármast adnék a könyvre.
Megfigyeltem azt is, hogy a szerző regényei mindig több nézőpontból készülnek, vagyis legalább két szereplő meséli a történetet, azaz legalább két kulcsszereplője van a regényeknek. Ebben az esetben Katie és az őt védő ügyvéd, Ellie azok, tehát ők mesélnek. Érdekesség, hogy a Katie-hoz kapcsolódó részek egyes szám hármas, míg az Ellie által meséltek egyes szám egyes személyben íródtak.
Az is érdekes, hogy Picoult a történeteiben többször is szerepeltet ún. erős, kemény nőket. Így volt ez a Tizenkilenc percben is a bírónővel, illetve most ebben a regényben Ellie-vel. Jó,mondjuk utóbbi hölgy többször bizonytalankodik a magánéletében,de a karrierjében nem ismer tréfát. Picoult aztán valahogy mindig fenekestül felforgatja ezeknek a nőknek az életét, hiszen az addig érzelmileg betokosodott hölgyek váratlanul szerelmesek lesznek, és ezáltal az életük is megváltozik, ami újabb megoldandó problémákat vet fel.
Engem igazából egyik szereplő sem mozgatott meg, sőt annyira a cselekmény sem. Na jó, ez utóbbi megrázó, és egy egész jó lélektani krimit lehetett volna belőle gyártani, de így eléggé halovány lett az eredmény. Mondjuk legalább az amisok világát megismerhettük, de szerintem a Kis szemtanú című film Harrison Forddal a főszerepben egy dinamikusabb példa erre. Én legalábbis jobban kedvelem a pörgősebb cselekményű műveket, de hát ízlések és pofonok különböznek.
Akit érdekel a könyv, a Scribd-en, vagy az Olvass belén következmények nélkül beleolvashat ingyen.
A regényből film is készült Ártatlan igazság címmel, akit érdekel, a Port.hu-n nézzen utána magyar nyelven.
A könyvet kiadja az Athenaeum Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése