Az embereket mindig is érdekelte, hogy mi történik a halál után, továbbá az, hogy létezik-e a halál után élet, vannak-e a földi élettel párhuzamos világok (és itt nem a többi bolygóra gondolok), és ha igen, akkor mi van ott, és lehet-e közöttük ide-oda járkálni. A mágiáról, mágikus képességekről, okkult tanokról már nem is beszélve.
Nem csoda, hogy ezek után nagyon hálás dolog ezekről írni. Manapság meg egyenesen divat lett belőle, és megjelentek a vámpíros, angyalos, tündéres, stb. könyvek, amelyek főleg a tini korosztályt, meg a huszonéveseket érdeklik.
Libba Bray regénytrilógiája pontosan ezeket az igényeket elégíti ki, igaz itt nincsenek vámpírok és egyéb mesebeli lények, viszont a legelső mondatom bőven megállja a helyét. Bray regénytrilógiája egy kamasz lány, Gemma Doyle alakja köré szövődik, amelynek a Rettentő gyönyörűség az első darabja. Miután a sorozat egyes részei egymásra épülnek, ezért az egyes darabok önmagukban befejezetlenek, kidolgozatlanok, tehát egyben kell elolvasni a trilógiát ahhoz, hogy lássuk a teljes képet.
Az első részben a főhős, Gemma Indiában él a családjával, és arról ábrándozik, hogy Angliában tanulna. Miután egy angol családról van szó, akik a gyarmatokon élnek, nem is meglepő a kívánsága. Csakhogy a szülők ezt nem engedik, de egy váratlan tragédia folytán mégis valóra válik a lány kívánsága, és Angliába mehet tanulni az exkluzív Spence Akadémia falai közé.
Ez a hely valójában egy versenyistálló, ahol jó modorú lánykákat képeznek ki, akik csendben kussolnak, és csak akkor szólnak, amikor a leendő uruk engedélyt ad erre, na meg persze szemérmesek, szűziesek, akik passzívan tűrik, hogy az uruk kiélje raktuk a vágyait. Miután ez mégiscsak egy iskola, ezért műveltséget is oktatnak, de a zene-, a művészet-, a francia-és egyéb oktatás csak alibi: a lényeg az, hogy a jó családból származó lánykák gazdag hapsit fogjanak férjnek, aki majd szépen eltartja őket, és akinek ezért cserébe egy, vagy több fiút szülnek. (A lánygyermek az értéktelen, mert azzal csak a hozományt kell adni, tehát viszi a vagyont). Ja azt elfelejtettem elárulni, hogy a cselekmény 1895-ben kezdődik.
Szóval Gemma ide kerül ebbe az intézménybe, ahol aztán kiderül, hogy nem is olyan jó hely, ugyanis ha összezárunk egy helyre kizárólag nőket, akkor biztos, hogy nem tudnak békében megmaradni, és elkezdik fúrni egymást, mint ahogy ebben a könyvben is ez történik.
A legnépszerűbb áldozat Ann, egy ösztöndíjas, szegény sorsú, csúnyácska lány, akit pontosan emiatt szívatnak meg a többiek, amíg Gemma közbe nem lép. Ekkor kivívja a bandavezér, a népszerű, szép és gőgös Felicity elismerését, és elkezdenek egymással barátkozni.
Hamarosan megalakul egy leánynégyes, amelynek Felicity, Pippa, Gemma és Ann lesznek a tagjai, és önálló Rendet alapítanak. Mindez köszönhető Gemma különleges képességeinek, amelynek a segítségével a lány látja a jövőt, illetve el tud utazni párhuzamos birodalmakba, sőt: Gemmának akkora ereje van, hogy a többieket is át tudja vinni, illetve vissza tudja hozni onnét.
Nagyjából ennyi a könyv története röviden, de valójában sokkal bonyolultabb és misztikusabb a sztori, úgyhogy kár lenne belekezdeni elmesélni az egészet, mert akkor mi marad az olvasónak? Mindenesetre egy történelmi jellegű, misztikus regény ez fantasyelemekkel átszőve, ami majd a Lázadó angyalokkal, illetve az Az az édes távoli haranggal folytatódik.
Annak idején egyszer már elkezdtem ezt a könyvet olvasni, de aztán abbahagytam, mert nekem túlzottan ködös volt a fogalmazásmódja, és emiatt nem mindent értettem belőle. Aztán láttam, hogy sok blogger írt róla, és elhatároztam, hogy ebbe én is beszállok, de akkor már a teljes trilógiát elolvasom, hogy ne legyen hiba benne.
A véleményem nem változott: továbbra is ködösen fogalmaz a szerző, és oda kell figyelni a cselekményre, ami most már nekem is jobban sikerült, mint anno, de még így is maradtak számomra követhetetlen részek.
A cím is egy nagy ellentmondás, de a könyv elolvasása után érthetővé válik: a szerző ugyanis gyönyörű tájakra viszi az olvasót, és ez már önmagában ijesztő lehet, hiszen az utazás komoly energiával jár. Ezenkívül ezekben a dimenziókban nemcsak barátságos lények élnek, hanem gonoszok is, továbbá egy régebbi tragédia története is feltárul a lányok előtt.
Apropó lányok: nekem végig az az érzésem volt, hogy nem igazi barátságról van szó közöttük, hanem sokkal inkább Gemma képességeit használják ki a lányok, de összetartás az nincs. Már csak azért sem, mert Gemma felkarolja a szobatársát, Annt, akit viszont Felicity és társai előszeretettel szívatnak, de most kénytelenek lesznek bevenni a buliba Gemma miatt. na, ezért mondom, hogy adódnak problémák a barátságukkal.
Másrészt meg Felicity egy borzasztóan önfejű, gőgös leányzó, aki már csak a származása miatt sem tűri a kritikát, bár én ettől még kedvelem a karakterét. A másik erős egyéniség Gemma, aki szintén kilóg a jómodorú angol lánykák közül, ugyanis mer kérdezni, van önálló véleménye, és sokszor elég makacs is. Pippa nagyon szép lány, de nekem tűnt erős egyéniségnek, mint ahogy Ann sem. (Nahát ő meg aztán végképp nem). Ann leginkább a szánalomra méltó kategóriába illik, mert sem vonzó külseje, sem önbizalma nincs. Igaz őt egész életében arra nevelték, hogy mások szolgálója legyen, úgyhogy csak ennek megfelelően viselkedik.
A könyv amúgy a misztikus vonalat leszámítva egy tipikus történelmi lányregény, némi szerelmi szállal kiegészítve, bár Gemma vonzalma, Kartikhoz, az indiaihoz nem olyan hangsúlyos a történetben.
Viszont az írónő remekül ábrázolja a túlvilági tájakat és lelkeket, úgyhogy ebben nincs hiba. Engem egyedül a lányok nyavalygása zavart néha, de hát kamaszkorban ez előfordul.
A lényeg az, hogy nem bántam meg, hogy újra elkezdtem olvasni a könyvet, amit ezúttal be is fejeztem, sőt hamarosan jövök a trilógia másik két részének a leírásával is.
A könyv a Vörös Pöttyös Könyvek sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése