Ezzel a könyvvel kezdődött a szerző pályafutása, de én szerencsére nem ezzel a művével kezdtem az ismerkedést, hanem a Prédikátorral. Nem mintha ez a könyv olyan rossz lenne (mert nem is az), csak éppen kidolgozatlan, de hát kezdő íróknál ez gyakran előfordul.
La(e)ckbergről már írtam, hogy a könyvei mindig a szülővárosában Fja(e)llbackában játszódnak, tehát egy létező kisvárosról van szó, ahol gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit. Nála is állandó rendőrszereplő van, Patrik Hedström, aki ebben a részben még csak kezdő rendőr, de legalább lelkes, és számomra rokonszenves figura is.
Ezúttal egy fiatal és nagyon szép nő ügyében kell nyomozniuk, akit holtan találnak a fürdőkádjában. Elsőre öngyilkosságnak néz ki a dolog, hiszen elvágta mindkét csuklóját, és elvérzett, de jobban megvizsgálva az esetet, megállapítják a rendőrök, hogy valaki besegített a dologba, szóval megölték. Alexandráról, az áldozatról nem sok minden tudnak a helyiek, mert nagyon zárkózott volt. Egyesek beképzeltnek is tartották emiatt, pedig nem volt az, csak tartózkodó.
Mindenesetre a nyomozás kideríti azt, hogy a hercegnő élete nem is volt olyan makulátlan, mint amilyennek tűnik, szóval eléggé zűrzavaros viszonyai voltak neki is, meg a családjának is. A nyomozásban fontos szerepet kap Erica, egy régi barátnő, aki azért érdekes a történetben, mert összekerülnek Patrikkal, a rendőrrel, akivel később élettársak lesznek, tehát a szerző további köteteiben is találkozhatunk vele. Különben nem szokott szerelmi szál lenni a skandi krimikben, de ha mégis, akkor az éppen aktuális szerző kinyiffantja a karaktert, éppen ezért szokatlan ez a motívum, és engem ez eléggé zavar. Nem azért mert nyálasnak találom (amúgy nem is az), csak ez műfaj nem erről szól, hanem a nyomasztó hangulatról és a borult karakterekről, tehát minél ellenszenvesebb, betegebb egy szereplő, annál jobb. Ez pedig nem összeegyeztethető a szerelemmel, romantikával. A skandi krimiknek amúgy is az a filozófiája, hogy még a leglángolóbb szerelem/vágy is elmúlik egyszer, már ha egyáltalán emiatt vannak együtt az emberek. Csak mert nagyon sokszor inkább egy játszma miatt kerülnek össze, amit közösen akarnak eljátszani.
La(e)ckbergnél nincs társadalomkritika, de játszmák azért adódnak, csak éppen a Jéghercegnőben még nem olyan erős ez a vonal, mint a szerző későbbi regényeiben, a Prédikátorban, vagy a Kőfejtőben. Sajnos a Vészmadarakat még nem olvastam, de majd igyekszem sort keríteni rá.
A könyvet kiadta az Animus Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése