Kate Morton: Felszáll a köd

Erre a könyvre már régebb óta vadásztam, mert a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, és én szeretem ezeket a misztikus történeteket. Szerencsére nem kellett csalódnom, de lássuk a történetet, ami egyébként több szálon és idősíkon fut egyszerre.
Grace Bradleyt, egy idősek otthonában élő 98 éves hölgyet levélben megkeres egy Ursula Ryan nevű filmrendező, hogy filmet forgasson egy 1924-ben történt eseményről, amikor is öngyilkos lett egy Robert Hunter nevű fiatal költő, amelynek a szemtanúi egy fiatal nemesi származású testvérpár, Hannah és Emmeline Hartford voltak, akik innentől kezdve soha többé nem beszélnek egymással. Innentől kezdve valahogy a családot további tragédiák érik, legalábbis Emmeline meghal egy autóbalesetben nem sokkal az öngyilkosság után.
Grace-nek annyi köze van mindehhez, hogy ennél a családnál szolgált akkoriban, tehát hiteles segítségként szolgálhat a film elkészítéséhez. Igaz, hogy kicsit nehezen jár, és a reakcióideje sem a legjobb, de szellemileg még mindig friss a hölgy, tehát tud beszélni arról, ami annak idején történt. Ráadásul ő az egyetlen ember, aki még él az akkori szereplők közül. A filmnek a Felszáll a köd címet adták, akárcsak ennek a regénynek.
Ha már a beszédet említettem az előbb: az idős hölgy vesz egy magnót is, hogy magnóra mondja az unokájának a régmúlt eseményeket, csak azért, hogy megszabadulhasson attól, ami nyomasztja.
Ez a rész játszódik a jelenben, de a könyv közben visszaviszi az olvasót 1914-be (ekkor kezdett el Grace szolgálni a birtokon), illetve 1924-be (ekkor történt az öngyilkosság), úgyhogy a cselekmény ideje folyton változik.
A regény elvileg az ifjúsági kategóriába tartozik (tudom, hogy mostanában young adultnak nevezik ezt a műfajt itt hazánkban is, de én csakazért sem fogom így nevezni, mert Magyarországon igenis beszéljünk magyarul), de szerintem sokkal inkább felnőtteknek való könyv ez, annak ellenére, hogy kamaszok, illetve huszonévesek a regény főbb szereplői a múltból. Mégis a nyelvezete alapján azt mondom, hogy ez nem egy kamaszoknak szóló regény.
A könyvben több műfaj is találkozik, ugyanis a könyv egyszerre történelmi-és családregény, továbbá dráma is, de a misztika is szerepet kap. Jó, mondjuk vámpírok, tündérek,  meg efféle csodalények nem szerepelnek benne, csak éppen a múlt kísérteteit kell helyrerakni ebben a regényben. 
Nekem az jutott eszembe a regényről, hogy olyan, mintha a Csengetett, Mylord és a Fecskék és Fruskák című sorozatok keveredtek össze benne, csak éppen ez nem egy vidám kötet. Mondjuk nem is szomorú, inkább az emberi érzelmeket boncolgatja, illetve a problémákra igyekszik megoldást találni, ezzel szemben a korábban említett két sorozat a felhőtlen szórakozás élményt nyújtja. Különösen igaz ez a Csengetett, Mylord című sorozatra, amely az angol nemesi életet, illetve a cselédséget egyaránt kifigurázza, úgyhogy lehet jókat vigyorogni a különböző karaktereken.
A Felszáll a köd című regényben is hasonló figurák vannak, mint a sorozatban (pl. komornyik, szakácsnő, szobalány, konyhalány), de itt jóval komolyabbak, ugyanakkor jellegtelenek is a figurák. Valahogy mindenki - még az urak is - ugyanúgy szőkék, vagy egérbarna hajúak, és semmi vonzó nincsen bennük, de ez csak a külső. Ami még rosszabb, hogy nem mernek élni sem, bár akkoriban nagyon szigorú szabályok léteztek Angliában, amiket nem mertek megszegni az emberek, mert féltek a kiközösítéstől.
Talán egyetlen kivétel van: az idősebbik Hartford nővér, Hannah, aki egy lázadó típus, és nem szeretne úgy élni, ahogyan azt az ő köreikben elvárják. Emiatt őt különcnek, furcsának tartják, de azért szeretik őt.
A másik lány, Emmeline nekem egy hülye hisztis picsának tűnik, szóval őt valahogy nem sikerült megkedvelnem.
A Fecskék és Fruskák sorozat pedig azért jutott eszembe, mert ebben a könyvben is gyerekek/kamaszok/fiatalok szerepelnek, akik a maguk módján próbálnak boldogok lenni. Igaz, hogy ebben a könyvben nincs vakáció, meg olyan óriási kalandok sincsenek, csak a könyv hátterében egy titok kibogozása áll.
Miután a regény a Könyvmolyképző Kiadó által kiadott  Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg, ezért főszerepet játszanak benne az emberi érzelmek, illetve a család, de az írónő szerencsére nem viszi túlzásba az érzelmek kimutatását, tehát a kötet nem válik nyálassá. Mondjuk nem is a szerelemről szól igazából, inkább összegubancolódó emberi sorsokról.
Ami külön jó pont, hogy az ausztrál írónő igen hitelesen ábrázolta az angol nemesi életet,pedig nem sok köze van Angliához. Gondolom, nagyon sok meló állhatott mögötte, mindenesetre dicséretet érdemel érte. Remélem, a közeljövőben olvashatok még tőle ezt azt.