Most képzeld el, hogy egy olyan rendszerben kell élned, ahol folyamatosan figyelnek téged és a többi embert, mert szerintük bármikor ellenséggé válhatsz, sőt lehet, hogy már most ellenség vagy, csak nem tudsz róla! Éppen ezért bármikor elhurcolhatnak a biztonságos és jól megszokott környezetedből, hogy aztán egy börtönben/kínzókamrában, vagy valamilyen munkatáborban végezd. Nem számít az sem, hogy ha nő vagy: ugyanúgy megkínoznak, vagy dolgoztatnak, hiszen a hatalom ellensége vagy.
Mindez azért történik, mert a hatalom retteg attól, hogy megszűnik létezni és a rettegő ember rendkívül veszélyes tud lenni. Eközben a rendszerben élő emberek jó része éhezik, mert nincs mit zabálni, ugyanis a háborúskodás felemésztette a pénzt, amit pedig mégis megkeresett a hatalom, azt inkább a gyors ütemű iparosodásra fordítják, nehogy már szégyenben maradjon az állam. A valós viszonyról eközben senki sem beszélhet az államban, mert ugyanaz történik, amit már feljebb leírtam.
Mindez nem valami sci-fi, vagy fantasy regény témája, hanem a valóságban történt meg olyan helyen, amit úgy hívtak: Szovjetúnió.
Mondjuk hasonló események hazánkban is történtek Rákosi Mátyás idején, aki a szovjet vezért, Sztálint majmolta, de szerencsére hamar megbuktatták. Az orosz nép azonban kb. 30 évig tűrte ennek az elmebetegnek az ámokfutását. Na, de ők egy teljesen más kultúrában éltek mint mi. Egyszer azt írtam erről, hogy Oroszországban mindig diktatúra volt, talán mert a népnek tudat alatt erre volt igénye, ezért eltűrték.
Hiába volt forradalom, hiába kergették el az istenként tisztelt cár atyuskát, a helyzet gyakorlatilag nem változott: onnantól kezdve a munkás-paraszt származású vezetőket kellett istenként tisztelni, mint például Sztálint is.
Ezt a regény is a sztálini korszakban játszódik, 1933-ban, illetve 34-ben, de a szerző nagyon sokszor visszautaztatja az olvasót a múltba, hogy a cselekmény érthetővé váljék.
A regény két nőről, Szófiáról és Annáról szól, akiket bezsuppoltak egy ún. munkatáborba Szibériába, ahol az a feladatuk, hogy dolgozzanak, akár nehéz fizikai munkákat is. Mindezt minimális ellátás, és embertelen körülmények mellett, amelynek a következtében sokan legyengülnek, majd meghalnak.
Mindez nem Furnivall kitalációja sajnos, hanem kőkemény valóság, amihez a szerzőnek annyi köze van, hogy az édesanyja is orosz menekült, tehát a szerző elég sok mindent tud az orosz történelemről és kultúráról. Nem véletlen, hogy több regényben is feldolgozza az édesanyja családjának a történetét, melyek közül a Vörös sál csak az egyik.
Ebből következik, hogy a szerző regényei nem tartoznak a Ken Follett által megírt bulvárjellegű történelem kategóriába, tehát a regényekben jóval keményebb drámákat jelenít meg a szerző, legalábbis a Vörös sálban mindenképp így van ez. Emiatt a regény rendkívül nyomasztó hangulatú, és nekem sikerült kétszer olyan hosszúnak érezni, mint amennyi valójában. Ettől függetlenül nekem tetszett a könyv, és a szerző további műveit is el fogom olvasni, de ez csak észrevétel volt.
A lényeg az, hogy a két női főszereplő barátságot köt ebben a földi pokolban, ahol gyakorlatilag mindenki elaljasodik, de ők ketten mégis megpróbálnak tisztának, emberinek megmaradni.
Éppen ezért határozza el Szófia, hogy megszökik a táborból azért, hogy felkutassa Anna gyerekkori barátját, aki majd segít kihozni a táborból a barátnőjét. Azért pont ő határozza el magát, mert ő az erősebb karakter, és ő az, aki jobban bírja a gyűrődést, miután Anna egészsége már kezd megromlani.
Szerencsére sikerül megszöknie, és megkezdődik az utazás, amely sokszor ember által nem lakott területeken vezet, mígnem megérkezik abba a faluba, ahol a keresett személyt sejti.
Szófia utazása erőteljesen hasonlít Dan Millman Szókratész utazásai című könyvében leírtakra, csak éppen Szókratész útja jóval tovább tartott a vadonban, mint Szófiáé. Érdekesség, hogy Millmannak szintén orosz gyökerei vannak, de a Szókratész utazásai a főhős kemény próbatételei ellenére mégiscsak egy pozitív kicsengésű regény, míg Furnivall könyve kőkemény dráma.
Viszont a Vörös sálban az a jó, hogy megmutatja: a kemény próbatételeket a nők is kitűnően bírják, nemcsak a férfiak. Különösen Szófiára igaz ez, de Annában is megvan ez az erő, csak némileg visszafogottabban. A két nő közül ugyanis Szófia a vezéregyéniség.
Annak ellenére, hogy nyomasztó hangulatú a regény, azért akad némi szerelmi szál is benne, de igazából nem ez a történet lényege, hanem a küldetés, amit Szófiának végre kell hajtania. A két lány története is csak lassan bontakozik ki az olvasó előtt, akinek a könyv elején még csak sejtelme sincs, hogyan kerülhettek ezek a nők a táborba. Ámde az orosz történelmet ismerve tisztában lehet azzal mindenki, hogy kitalált vádak alapján hurcolták el őket a környezetükből.
Mindez a könyvből ki is derül, de már csak a közepe/vége felé, amikor már kezdenek egyre izgalmasabbá válni az események, sőt némi meglepetés is várja az olvasót, szóval érdemes kitartani és végigolvasni a regényt. Különösen azoknak, akiket alapból érdekel az orosz kultúra és történelem.
Kiadja az I.P.C.Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése