A könyv a Csokoládé trilógia befejező része, amelyben Vianne visszatér egykori lakóhelyére, Lansquenet-be azért, hogy varázslatos képességeivel ismét segítsen.
A Csokoládécipő befejezése óta eltelt négy év: a lányok is egész nagyok lettek már, Vianne viszont még mindig csokoládét készít. A különbség annyi, hogy most már Roux-val él egy lakóhajón a Szajnán, még mindig Párizsban.
Itt éri utol egykori kedves barátnője, a Lansquenet szegénynegyedében, a Les Marauds-on élő Armande levele, aki valójában már régen meghalt, ezért a levél az örökösének a közvetítésével jut el hozzá.
Az egykori boszorkány nem mondja ki egyenesen azt, ami a szívét nyomja, inkább csak célozgat, de egy dolog egyértelmű: szeretné, ha Vianne legalább egyszer meglátogatná a helyet, ahol egykor élt és dolgozott, mert hátha segítségre lesz szüksége az ott lakóknak.
Az asszony teljesíti is a kérését, és útnak indul két lányával a faluba, ahol le is telepszenek Armande egykori házában.
A regény a Csokoládé világát és hangulatát idézi, de mégis teljesen más: a falu egykori szegénynegyedébe (ahol Armande is lakott) ugyanis arabok költöztek be a vízi emberek helyére. Viszont a falu lakossága már sokkal elnézőbben fogadja őket, mint annak idején a cigányokat. Talán azért is lehet ez, mert az arabok dolgoznak, illetve megvan a saját kultúrájuk, meg persze Vianne is sokat alakított a világnézetükön.
A legelső regény helyszíne, vagyis Vianne csokoládéboltja viszont teljesen leég, már csak a romjai maradnak.Vianne után egy titokzatos arab nő költözött be oda a kislányával, aki senkivel sem barátkozik, viszont iskolát rendezett be a helyen. Már a regény elején érződik, hogy valami titok lappang körülötte, amit Vianne ki akar deríteni. Miután ott lakik az arab negyedben, ezért nem lesz nehéz a közelükbe férkőznie.
Az asszony varázsa ugyanis éppen olyan, mint a Csokoládéban volt, vagyis össze tudja hozni egymással az embereket, akik valamiért megnyílnak neki. Így van ez az arabokkal is: őket is elbűvöli az asszony varázsa, csak a titokzatos arab nő az, aki ennek ellenáll, és nem barátkozik vele sem, mint ahogy másokkal sem. Éppen ez benne a kihívás.
Közben - mint említettem - a falu népe is változik: már sokkal befogadóbbak az idegenekkel, de ez még mindig csak látszattolerancia, szóval elviselik őket valamilyen szintig, de azért például ne házasodjanak be a családjukba mondjuk. Sokan már azt is nehezen tolerálták, hogy az arab negyedben mecset is épület, pedig hát az is arab kultúra része. Szóval Harris mondanivalója továbbra is a társadalmi beilleszkedés, és a másik kultúrának az elfogadása körül forog.
A falu népe közül különösen Vianne egykori barátnője, Joséphine, illetve egykori ellensége Francis Reynaud atya változott sokat, legalábbis a szerző velük foglalkozik a legtöbbet.
Joséphine, aki a legelső kötetben egy férje által megalázott és bántalmazott asszony volt, szinte teljesen kicserélődött: férjét még az első kötetben elhagyta, de azóta büszke kávézótulajdonos lett belőle az arab negyedben, és született egy kisfia is, ismeretlen apától.
Eközben Vianne ellenfele, Reynaud atya is kegyvesztett
lett: igaz, hogy megvan még az állása a faluban, de a főnökei egy fiatal
papot is küldtek a faluba, és befenyítették az atyát, hogy bármikor
elhelyezhetik onnan máshová. Szóval most ő tapasztalja meg azt az érzést, ahogyan egykor Vianne-t fogadták a faluban,, úgyhogy visszanyal a fagyi. Ráadásul a falu lakosságának jó része őt
gyanúsítja az egykori chocolaterie épületének felgyújtásával. Érdekes,
hogy ebben az egyben megegyezik a francia és az arab lakosság véleménye,
de amúgy távolságtartóan viselkednek egymással.
Ebbe a
környezetbe csöppen bele Vianne a lányaival, és be is költöznek Armande
házába az arab negyedbe. Úgy tűnik, hogy rá vár a feladat, hogy rendbe
szedje a falu ügyeit, továbbá ő lesz az, aki kideríti, hogy ki volt a
titokzatos gyújtogató, illetve kicsoda a titokzatos arab asszony, aki az
ő egykori lakóhelyére költözött be a lányával.
Az előző két regényhez hasonlóan a Csokoládés barack is egy rövid időszakot ölel fel naplószerűen, csak éppen ezúttal ez a történet nyáron játszódik, az előző kettőtől eltérően. A történetet ismét két szemszögből mesélik el: részben Vianne, részben pedig Reynaud atya a narrátor.
A könyv az előző kettőhöz hasonlóan szintén gasztroregény, bár ebben a könyvben már nem annyira a csoki, sokkal inkább az egyéb finomságok kapnak szerepet, például a lekvárfőzés, vagy az arab ételek, de azért a csoki is szerepet kap természetesen. Mindenesetre az élmény ugyanaz, mint az első kötetben: az olvasó legszívesebben azonnal a helyszínen teremne, és megkóstolná a finom ételeket, ugyanis Harris nagyon érzékletesen fogalmaz. A könyvből a misztikus elemek sem hiányoznak, tehát van min izgulni, szerencsére.
A könyvet kiadja az Ulpius Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése